Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1969-03-15 / 63. szám, szombat
A határozatok kötelezőek Ülést tartott a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós bizottsága A pártmunka új formái a (CSTK) — A CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságénak Prágában tegnap megtartott ülésén Miloš Jakeš, a bizottság elnöke irányította a tanácskozást. Az ülés résztvevői megvitatták a tagdíjak befizetéséről tájékoztató beszámolót, amely számos fogyatékosságra figyelmeztetett. A bizottság erre való tekintettel azt javasolta a kerületi és járási bizottságoknak, hogy intézkedjenek a helyzet megjavítása érdekében. Ezután tudomásul vette a CSKP KB tagjai által a Központi Bizottság plenáris ülésein előterjesztett indítványok és javaslatok ellenőrzéséről, illetve elintézéséről tájékoztató beszámolót. A bizottság a novemberi plenáris ülés határozatának teljesítésével kapcsolatban aggodalmait fejezte ki és hangsúlyozta, hogy minden pártszervnek s dolgozónak feltétlenül egységesen kell fellépniük s szervezetten kell törekedniük az említett határozatok teljesítésére. Szükséges, hogy a pártsajtó is támogassa ezeket a törekvéseket. Az ülés résztvevői határozottan leszögezték, hogy a plénum novemberi határozata értelmében végzett ideológiai munka, a helytelen nézetek s hordozói bírálata, valamint a pártalapszabályzat tiszteletben tartása, s a demokratikus centralizmus érvényre juttatása a párt vezető szerepe érvényesítésének nélkülözhetetlen feltétele. A bizottság elnöke ezt követve az SZKP Központi Bizottsága és az SZKP KB pártellenőrző bizottsága küldöttségei csehszlovákiai látogatásának eredményeiről tájékoztatta a jelenlevőket. A bizottság ezt követve a párttagsággal kapcsolatos kérdésekkel s a pártvonalon végrehajtott rehabilitációval foglalkozott. Az ülés végén megbízta Anna Královát, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága keretében a párttagsági kérdéseket s a panaszokat intéző osztály vezetőjének tisztségével. Mérlegen a feladatok teljesítése A nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság ellenőrző és revíziós bizottsága felmérte, miként teljesítik a járási pártbizottságok a kerületi pártkonferencia határozatát. Az ellenőrzés eredményét Peter Miküláš, az ellenőrző bizottság elnöke ismertette a kerületi pártbizottság tegnap megtartott ülésén. Megállapította, hogy a járási pártbizottságok nem sablonosán dolgozták fel a kerületi pártbizottság határozatát. Lényegében helyesen kapcsolták össze az említett határozatot a párt akcióprogramjával, Az alapszervezetekben végzett felmérés is több fogyatékosságra hívta fel a figyelmet. Az alapszervezetek munkatervében döntő többségben szerepelnek a gazdasági kérdések. A novemberi párthatározat konkretizálása, valamint a pártépítés kérdései általában a háttérbe szorultak. Igaz, hogy az elmúlt évben a demokratiNaev M 55 éves Holnap t.ülti be 55. életévét Nagy Jenő, a Csehszlovák Rádió pozsonyi magyar szerkesztőségének munkatársa. Több mint három évtizede kezdte újságírói pályafutását a prágai rádió magyar adásában. Később a nemzetközi és a hazai helyzet gyászos fejleményei miatt munkakört változtat és csak hosszú kerülővel jut el ismét ahhoz, ami szfvügye: az újságíráshoz. Szinte a semmiből induló 0] SZÚ szerkesztője lesz, és arannyal ért fel a hazai magyar újságírásban fehér hollónál is ritkább publicisztikai gyakorlata. Nagy Jenőt figy ismertük meg, mint rendkívül mozgékony, kezdeményező, áldozatkész, hivatásának élfi embert, aki nem csak másokkal, hanem önmagával szemben is mindig igényes. 1951 óta ismét a rádióban dolgozik. Hosszú éveken át vezette a magyar osztályt és tevékenysége közismertté tette nevét, személyét a magyarlakta délvidéken. Az általa szerkesztett műsorszámok ma is figyelemre méltó megalapozottságról, a rádió sajátos formanyelve kiváló ismeretéről tanúskodnak. Utoljára, de nem utolsósorban nagyra becsüljük azt a társadalmi munkát is, amelyet hosszú évek óta önzetlenül végez, elsősorban a CSEMADOKban. Nagy Jenőnek jubileuma alkalmából jó erűt és egészséget, további sikeres mnnkát kíván: ai 0) SZÖ zálódási folyamatban, főként pedig a párt akcióprogramjának elfogadása után, a párt tekintélyének a növekedését a párttagok számának ugrásszerű emelkedése is jelezte. De az is tény, — igazolta ezt a felmérés ls —, hogy az alapszervezetek jelentős része még ebben az időszakban sem vett fel új párttagokat. A trencséni, bratislava-vidéki, lévai és a komáromi járásban százon felüli azoknak az alapszervezeteknek a száma, amelyek az elmúlt évben egy új taggal sem bővültek. Az elemzés külön kiemeli, hogy a déli járásokban fokozott figyelmet kell fordítani a magyar dolgozók megnyerésére, mivel a lakosság számarányához viszonyítva kevés a magyar párttag. Gejza Slapka, a kerületi pártbizottság titkára az elnökség munkájáról szóló beszámolójában kitért a pártépítés nemzetiségi vonatkozásaira is. Felhívta a pártbizottságok figyelmét, hogy a vegyes lakosságú járásokban vegyék figyelembe a nemzetiségi arányokat is a pártszervek, valamint az apparátus kiépítésénél. A kerületi pártbizottság felmentette tisztségükből azokat az elvtársakat, akiket az elmúlt hetekben felsőbb párt- és állami tisztségekbe választottak meg. A kerületi pártbizottság üj vezető titkárává Eugen Thurző elvtársat, titkárává pedig Mikuláš ValentoviC elvtársat választották meg. —cs— — A néphadsereg kötelékeiben — a CSKP KB januári határozata értelmében — létrejöttek a politikai irodák — mondotta bevezetőül a tegnapi sajtótájékoztatón Vladimír Šmidke ezredes, a csehszlovák néphadsereg politikai főcsoportfőnökének helyettese. Az iroda kétharmad részét választják, egyharmad részét a politikai szervek nevezik kl. Az elkövetkező időszakban ezek irányítják a hadseregben a pártpolitikai munkát. A politikai főcsoport irodája véleményt mondhat majd az egyes katonapolitikai dokumentumokhoz is, és javaslatokat nyújthat be. Ez a múltban nem volt szokás néphadseregünkben. Šmidka elvtárs ezután beszélt katonai küldöttségük Szovjetunióban tett látogatásáról. Amint mondotta, nyílt, elvtársias eszmecserét folytattak a mindkét felet érintő kérdésekről. A küldöttség tagjai több üzemben is látogatást tettek, ahol elbeszélgettek a szovjet dolgozókkal. František Kűdrna, a Nemzetvédelmi Minisztérium szóvivője ezután ismertette azokat a javaslatokat, amelyek a katonai sajtó átszervezését célozzák. Végül mindketten válaszoltak az újságírók által feltett kérdésekre. -njA Népi Kamara képviselői a szocialista vállalkozásról szóló Összehívták a Varsói Szerződés tagállamainak Politikai Tanácskozó Testületét Brezsnyev vezetésével elindult Budapestre a szovjet küldöttség Moszkva — Tegnap a szovjet fővárosban hivatalosan közölték, hogy március 17-re, hétfőre Budapestre összehívták a Varsói Szerződés tagállamainak Politikai Tanácskozó Testületét. Moszkvából tegnap elindult Budapestre a Politikai Tanácskozó Testületen résztvevő szovjet küldöttség, amelyet Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára vezet. A küldöttség tagjai még Koszigtn miniszterelnök, K. Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára, A. Grecsko nemzetvédelmi miniszter, A. Gromiko külügyminiszter és Ruszakov, az SZKP KB osztályvezetője. A moszkvai pályaudvaron Kirllenko, Pelse, Podgornij, Poljanszkif, Szuszlov, Seljapin és más szovjet vezetők búcsúztatták a küldöttséget. Jelen volt Szipka József Magyarország moszkvai nagykövete ls. A küldöttséggel együtt utazott még Jakubovszkil marsall, a szovjet honvédelmi miniszter első helyettese, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka és Styemenkc hadseregtábornok, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek vezérkari főnöke is. (CSTK) Újabb izraeli légitámadás Jordánia ellen Szorosabb katonai együttműködés Szíria, Irak és Jordánia között # Franco fogadta Nasszer elnök különkövetét (CSTK) — A Népi Kamara gazdasági bizottsága tegnapi ülésén kinevezte öt komissziójának elnökeit és alelnökeit. Az öt bizottság az egyes gazdasági területek problematikájának megítélésével és megoldásával foglalkozik. A képviselők ezután megkezdték a szocialista vállalkozásról szóló törvényjavaslat megvitatását. E törvényjavaslat megvitatása közben kétségek merültek fel afelől, hogy jóváhagyására a feltételezett határidőn belül sor kerülhet, azaz hogy 1969. július 1-én életbe léphet-e. Ezért felkérik a szövetségi kormányt, tűzze ki és közölje a terminust, hogy a törvényjavaslatot mikor terjeszti a Szövetségi Gyűlés elé megvitatás és jóváhagyás céljából. A Népi Kamara gazdasági bizottsága mellékelte megjegyzéseit a kérdéses törvényhez. A megjegyzések elsősorban az irányítás rendszerét és a tervezést érintik. Tel Aviv — Izraeli lökhajtásos repülőgépek tegnap a reggeli órákban újból támadást intéztek jordániai terület ellen, ahol az El Fattah harci alakulatainak állásait bombázták és lőtték. A támadás a Jordán-Jolyótól keletre fekvő terület ellen irányult. Hírek érkeztek továbbá az izraeli repülőgépek újabb támadásáról az izraeli jordániai határ mentén. A Reuter hírügynökség szerint a támadást négy repülőgép hajtotta végre. Tel Aviban az izraeli hadsereg szóvivője a tegnap történteket eddig még nem erősítette meg. A Szuezi-csatorna túlsó oldalán fekvő területről a tegnapelőtti lövöldözés óta nem jelentettek újabb incidenst. Nixon módosította a Sentinel-tervet Washington — Nixon amerikai elnök tegnap sajőértekezleten ismertette elhatározását a Pentagon által javasolt Sentineí-rakétaelhárítő rendszerrel kapcsolatban. Az elnök közölte, úgy döntött, hogy módosítják ezt a tervezetet az új stratégiai, műszaki és politikai feltételeknek megfelelően. Az Egyesült Államok egy új rakétaelhárító rendszer fejlesztését és kiépítését határozta el, amelynek első részét 1973-ban fejeznék be. Az elnök többször hangsúlyozta, hogy ez a bejelentés nem akar provokáció lenni a Szovjetunió ellen, amely maga is munkálkodik egy rakétaelhárító rendszer kiépítésén. (CSTK j Húszévesek az EFSZ-ek (Folytatás az 1. oldalról) 80 százalékán a mezőgazdasági termelés lehető legkedvezőbb eredményeinek eléréséről, további fellendítéséről. A miniszter beszéde további részében részletesen tájékoztatta a jelenlevőket a csehországi mezőgazdasági termelés eredményeiről s a földművesek érdemeiről, amelyeket a CSKP XIII. kongresszusán ls méltatott, de egyben elítélte, hogy népgazdaságunkban nem értékelik kellőképpen a mezőgazdaság jelentős hozzájárulását. Ezzel kapcsolatban rámutatott a még megoldatlan problémák egész sorára, és biztosította a nagygyűlés résztvevőit a párt s a kormány teljes támogatásáról. A valóban jó eredmények elérése azonban attól függ, hogy mindenki, tehát a földművesek is támogassák pártunk célkitűzéseit, s ezt tevőlegesen bizonyítsák a párthatározatok teljesítésével. Az aktíva résztvevői a déli szünet után jóváhagyták a Ludvík Svobodának, köztársasági elnökünknek küldendő levél szövegét, aki elfoglaltsága miatt nem vehetett részt az aktíván. — Mi, szövetkezeti tagok valamennyien tudatában vagyunk annak, hogy mindennapi munkánkra milyen nagy szüksége van az országnak. Támogatjuk a párt politikáját, s szilárd meggyőződésünk, hogy ez az irányvonal a jövőben is változatlan marad. Feltételeztük, hogy becsületes munkánkkal felzárkózunk a párt mögé — áll a többi között a levélben. A délután folyamán felszólalt Ján Janovic mérnök, az SZSZK földművelésügyi és élelmiszeripari minisztere is, aki a szlovákiai szövetkezeti tagok nevében üdvözölte a gyűlés résztvevőit. Az SFSZ-ek aktíváján, amelyet fennállásuk 20. évfordulója alkalmából tartottak, március 14-én L. STROUGAL, a CSKP KB cseh Irodájának elnöke is beszélt. Beszédét történelmi visszatekintéssel kezdte, megemlékezve a szövetkezeti parasztság fejlődésének egyes fontos mozzanatairól, határköveiről. Szólt a kezdeti sikerekről és a kezdeti nehézségekről, a hibákról és a túlzásokról is, amelyek a kollektivlzálódás folyamatában megnyilvánultak. Mindennek ellenére — mondotta —, a párt politikájának érdeméből sikerült megteremtenünk a szolid, életképes szocialista nagyüzemi gazdálkodást. A továbbiakban Strougal elvtárs kifejtette, hogy a párt és a szocialista államunk gazdasági politikáiéban mindjobban elMérbe kerül a munkás-paraszt szövetség gazdasági kihatása társadalmunk életére. A munkásoknak s általában minden dolgozónak közvetlen érdeke, hogy a mezőgazdasági termelés minél kifizetődőbb legyen —, hogy egy átlavos családnak ne kelljen bevételének csaknem a felét élelemre költenie. Az elegendő mennyiségű, jó minőségű és olcsó élelmiszer határozottan pozitív hatással van a belpolitikára, következésképp politikai hatása sem lebecsülendő a dolgozók egységének megszilárdításában. — Ha többet és az eddiginél olcsóbban akarunk termelni — mondotta —, a mezőgazdaság aligha boldogulhat a tudomány és az ipar, illetve a képzett szakemberek nélkül. A hatvanas évek "végén tehát elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy rangjához méltón foglalkozzunk a mezőgazdasággal, azaz konkrét intézkedésekkel segítsük elő mind a termelés belterjessé tételét, mind pedig a szövetkezeti dolgozók anyagi érdekeltségének növelését. A toborzás legjobb eszköze, ha további intézkedésekkel javítunk a mezőgazdasági dolgozók helyzetén. Demokratizálódásnnk egyik jelentős mozzanata, hogy megalakult a szövetkezeti parasztszövetség, amelynek létesítését a párt is erősen támogatta. A párt ugyanis joggal látja ebben a szervezetben azt a jelentős politikai erőt, amelyet a szocialista országépítésben képvisel. A jannár ntáni politika irányvonalát követve elsősorban arról van szó, hogy a legnagyobb mértékben kihasználjuk a szocialista társadalmi rendszer adta kedvező feltételeket. Az emberek — a szélsőséges elemek igyekezete ellenére is — megértették, hogy a párt politikája előtt teljes mértékben reális távlatok állanak. Beszéde végén L. Strongal hangsúlyozta, hogy az EFSZ-ek 20 éves léte jelentős lépés országunk történelmében. Végül a párt nevében ismét a legszívélyesebb jókívánságait tolmácsolta a szövetkezeti parasztság úttörőinek és valamennvl mezőgazdasági dolgozónak. A kairói Al Ahram tegnap nem hivatalosan megerősítette azt a hírt, hogy a három arab ország: Szíria, Irak és Jordánia, — amelyek az úgynevezett „keleti frontot" alkotják, összehangolja katonai tevékenységét. A lap rámutat, hogy a múlt napokban Bagdadban tanácskoztak a három ország vezérkari főnökei, s a tanácskozáson részt vett a közben elhunyt Riad egyiptomi vezérkari főnök ls. Favzi, Nasszer elnök külön követe tegnap átadta Franco tábornoknak Nasszer személyes üzenetét. Az egyórás megbeszélésen Franco és Favzi a közelkeleti helyzettel és a két ország kapcsolataival foglalkozott. Favzi tárgyalt Casttellö spanyol külügyminiszterrel is. Favzi, akit a múlt napokban fogadott De Gaulle, elnök éš Wilson brit miniszterelnök, vasárnap visszatért Kairóba. íCSTKÍ DR. PETER COLOTKA, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap fogadta Sz. V. Cservonyenkót, a Szovjetunió prágai nagykövetét. A fogadást követő beszélgetés folyamán megvitatták a két ország belpolitikai helyzetének egyes kérdéseit, és több külpolitikai problémát. A szovjet nagykövet dr. P. Colatkának átadta Nyikolaj Podgornij meghívását. A Szövetségi Gyűlés elnöke a meghívást elfogadta, azzal, hogy a látogatás időpontját később tűzik kl. CEAUSESCU A VÉDELMI TANÁCS ELNÖKE Bnkarest — A román parlament tegnapi ülésén jóváhagyta a Román Szocialista Köztársaság Védelmi Tanácsának megalakításáról szálA törvényt. A Tanács elnöke Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára; tagjai a miniszterelnök, a fegyveres erők minisztere, a kül- és belügyminiszter, az Állami Tervhivatal elnöke és mások Ceansescu egyben a román fegyveres erők főparancsnoka is. KIESINGER HAZAUTAZOTT PÁRIZSBÓL Bonn — Kiesinger nyugatnémet kancellár tegnap befejezte párizsi látogatását és este hazaérkezett Bonnba. A repülőtéren újságíróknak elmondotta, hogy De Gaulle elnökkel folytatott megbeszélése a korábbi borúlátás ellenére „hasznos és szívélyes" volt. A kancellár szerint számos kérdésben megegyezés jött létre. AUSZTRIA JÓVÁHAGYTA AZ ATOMSTOP-EGYEZMÉNYT Bécs — Az osztrák parlament külügyi bizottsága tegnap jóváhagyta az atomstop-egyezményt, amelyet eddig már több mint 80 ország képviselője irt alá. MEGEMLÉKEZÉS VARSÓBAN Varsó — A varsói csehszlovák kultúrközponlban tegnap este emlékestet rendeztek a csellés morva területek náci megszállásának 30. évfordulója alkalma ból. A megemlékezésen számos antifasiszta vett részt. | CSTK 1