Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1969-02-09 / 6. szám, Vasárnapi Új Szó

Gyertek apuskáim ... tiszta a levegő! (ROHAC) Ahhoz, hogy ma valaki megőrüljön, rettentő sok ésszel kell rendelkeznie ... (P. Renčin karikatúrája) ) A te jövőd biztosítva tan, István, de mi lesz i/elem?! (J. Pop rajza) Helyben vagyunk drágám, kérlek szállj kii (Noir et Blanc) ČA8PEŠZÉD — Mit tenne, Vera, ha most megcsókolnám? — Segítségül hívnám a férjemet! — Akkor inkább nem is próbálkozom ... — Ne ijedjen meg, a férjein szolgálati úton van. — Doktor űr, rettentő nagy bajban vagypk. Képzelje el, beleszerettem egy lóba. Teljesen magamon kívül vagyok, ba belenézek a szép nagy szemébe és megsimogathatom a nagy, meleg fülét ... Ugye, ez borzasztó? — Attól függ, hogy a 16 kanca vagy csődör? — Node doktor úr, csak nem gondolja, hogy perverz vagyok? IOH t — Gyere hozzám kis édesem, angyalom! — Kérsz valamit, kedves? — Te hallgass! A kotyámmal beszélek. m poü A tűzoltóőrség telefonfa felberregett. Egy izgatott női hang hallatszik a kagyló túlsó végén: — Kérem, segítsenek. Egy fiatalember mászik felfelé és be szeretne jönni az ablakomon! — Sajnáljuk, de úgy látszik téved, kedves hölgyem, ez itt nem a rendőrség, hanem a tűzoltóság. — Tudom — hallatszott a türelmetlen válasz —, önöket hívom segítségül, ugyanis a fiatalembernek egy magasabb létra kell. SOLOND W6C Egyik elmegyógyintézetbe medencét adományoztak. A következő héten látogatók jöttek az Intézetbe és megkérdezték az igazgatót: — Mondja, igazgató úr, szívesen fürödnek a paciensek ebben a szép medencében? — Hogyne — válaszolt az igazgató —, hát még ezután hogy fognak örülni, amikor vizet Is engedek a medencébe! ANGLIÁBAN A londoni távolsági gyorsvonat egyik előkelő fülkéjébe két angol úriember telepedett le. Szótlanul ültek egymással szemben, egészen a harmadik napig, amikor ax egyik megunta és Igy szólt: — Elnézést uram, engedje meg, hogy bemntatkozzam. John Smith vagyok! — Én nem — hangzott a száraz válasz. mi TORTINft A férj hosszú külföldi távollét után hazajön Ai megkérdi a feleségét: — Hü voltál hozzám? — Természetesen feleli az asszony. Hosszan megcsókolják egymást, majd a feleség kérdezi: — Es te híí voltál hozzám? — Egész idő alatt csak rád gondoltam. Lefekszenek aludni, és álmában az asszony felkiált: — Jaj, az uram! A férj felriad, és kiugrik az ablakon. VADNYUGATOM A prérin egy gengszterbanda állítja meg a vonatot. Az állig felfegyverkezett banditák kiszállítják az utasokat. A VEZÉR harsány hangon kiadja az utasítást: — A nőket agyonlőni, a férfiakat megbecsteleníteni! Az alvezér ijedten súgja a vezérnek: — Főnök! Talán fordítva! Egy vékony férfi hang az utasok közül: — Maga csak ne szóljon bele. A főnök tudja, mit csinál! BA k \ ff f 4a Ilit m Mit bámul? Utálok egyedül innil . ne n> (TIP, Basel) L I B E EGA V

T

E ÍERNITÉ Josef Brőtek (DIKOBRAZ) ttijjKiiii iiif ifiiiti iiiaiaiiiiiiiii in innia ii tu iitiii im iiiimaii •ftiiiiciiiiiifrta A tócsába Hatásos Manfréd hatvanhót esztendős nyugállományú dominó-pöttyöző kedélyesen ballagott az utcán és a szende Fruzsinára gondolt, aki tegnap lányos szeméremmel igent rebegett Manfréd tökéletesen szőrtelenített fülébe. Mert Fruzsina nem csak szép volt, nem csak jó volt, szemében nem csak ötvenkilenc éves lánysága üde bája ragyogott, hanem Fruzsinának másfél szobás összkomfortos szövetkezeti lakása is volt és ez végleg meggyőzte Manfrédét arról, hogy a legényélet — havi négyszázért egy albérleti kutyaólban — nem gazdagíthatja új értékekkel egy nyugalmazott dominó-pöttyöző lelkivilágát. Manfréd konok agglegény-szívét az is lángra gyújtotta, hogy Fruzsinának több kedves lányos szokása volt. Igy például valami végtelen gráciával szívta a szivart rántáskeverés közben, de annyira tiszta volt, hogy a szivar lehulló hamujával soha nem szennyezte be a ragyogó padlót, hanem a hamut ügyesen a rántásba pöccintette. Ezért is öltözött Manfréd különös gonddal szép szürke ruhába és azt a harminc évvel ezelőtt csináltatulladt tott cúgos cipót húzta fel, amely csak egyszer volt a lábán. De Manfréd pozsonyi lakos volt, ismerte a járdák és úttestek állapotát, azért egy kis körömkefét is vitt magával, hogy az imádott nő ajtaja előtt fényesre síkálja a cúgos lábtyűk talpát. Az egyik sarkon hetykén megállt, mert egy bűbájos gyermek a temetőből lopott krizantémot árult. Virágot akart venni szíve választottjának, mert Manfréd gavallér ember volt, nem sajnálta a péznt, ha nőről volt szó, a fáma szerint még két korona ötven fillért is hajlandó volt elherdálni, ha úri szeszélye ügy parancsolta. Amíg az ártatlan kis virágtolvajjal alkudozott, egy géperejű jármű száguldott el a járda széle mellett és úgy szórta maga körül a sarat, mint a csillagszóró a szikrákat. Manfréd, aki értett a pettyekhez, némileg lehangolva nézett végig pepitának tetsző szürke ruhadarabjain és elrohant. „Majd az autóbuszban megszárad" suttogta maga elé és dacosan lépett le a járdáról. Lelépett és egy pillanatig állva maradt. Mint egy szobor. Egyik lába a járdán, másik bokáig a koszos tócsában. A tócsa megremegett a boldogságtól és mohón indult a cúgos cipő résein át Manfréd férfias bütykei boldogság felé. Egy pillanatig még átvillant az agyán, hogy ennek ellenére elmegy Fruzsinához és kér egy tiszta száraz fuszeklit, ám tudta, hogy a szemérmes nő az ilyen erkölcstelenséget a többször letört liliom önérzetével utasítaná vissza. Lassan kihúzta lábát a járda szélén nyaldosó állóvízből és arra gondolt, hogy immár soha nem járulhat hozzá a demográfiai robbanáshoz. Lába szomorú melódiát szuttyogott a cúgos cipőben. P. GY. EDUARD MÖRIKE: Lovag háztűznézőben Hová, hová, te szép leány? fejni, uramI — szólott Jolán. Kt az apád, te szép leány? Vízi molnár — szólott Jolán. Megkérjelek, te szép leány? Nem érdemlem — szólott Jolán. Lesz hozomány, te szép leány? Csupán orcám — szólott Jolán. Ogy nem vehetlek el, te lányi S kt kérte rá? — szólott Jolán.