Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1969-02-09 / 6. szám, Vasárnapi Új Szó

Gyertek apuskáim ... tiszta a levegő! (ROHAC) Ahhoz, hogy ma valaki meg­őrüljön, rettentő sok ésszel kell rendelkeznie ... (P. Renčin karikatúrája) ) A te jövőd biztosítva tan, István, de mi lesz i/elem?! (J. Pop rajza) Helyben vagyunk drágám, kérlek szállj kii (Noir et Blanc) ČA8PEŠZÉD — Mit tenne, Vera, ha most megcsókolnám? — Segítségül hívnám a férjemet! — Akkor inkább nem is próbálkozom ... — Ne ijedjen meg, a férjein szolgálati úton van. — Doktor űr, rettentő nagy bajban vagypk. Kép­zelje el, beleszerettem egy lóba. Teljesen ma­gamon kívül vagyok, ba belenézek a szép nagy szemébe és megsimogat­hatom a nagy, meleg fü­lét ... Ugye, ez borzasz­tó? — Attól függ, hogy a 16 kanca vagy csődör? — Node doktor úr, csak nem gondolja, hogy perverz vagyok? IOH t — Gyere hozzám kis édesem, angyalom! — Kérsz valamit, ked­ves? — Te hallgass! A ko­tyámmal beszélek. m poü A tűzoltóőrség telefon­fa felberregett. Egy iz­gatott női hang hallat­szik a kagyló túlsó vé­gén: — Kérem, segítsenek. Egy fiatalember mászik felfelé és be szeretne jönni az ablakomon! — Sajnáljuk, de úgy látszik téved, kedves höl­gyem, ez itt nem a rend­őrség, hanem a tűzoltó­ság. — Tudom — hallat­szott a türelmetlen vá­lasz —, önöket hívom se­gítségül, ugyanis a fia­talembernek egy maga­sabb létra kell. SOLOND W6C Egyik elmegyógyinté­zetbe medencét adomá­nyoztak. A következő hé­ten látogatók jöttek az Intézetbe és megkérdez­ték az igazgatót: — Mondja, igazgató úr, szívesen fürödnek a pa­ciensek ebben a szép me­dencében? — Hogyne — válaszolt az igazgató —, hát még ezután hogy fognak örülni, amikor vizet Is engedek a medencébe! ANGLIÁBAN A londoni távolsági gyorsvonat egyik előkelő fülkéjébe két angol úri­ember telepedett le. Szót­lanul ültek egymással szemben, egészen a har­madik napig, amikor ax egyik megunta és Igy szólt: — Elnézést uram, en­gedje meg, hogy bemn­tatkozzam. John Smith vagyok! — Én nem — hangzott a száraz válasz. mi TORTINft A férj hosszú külföldi távollét után hazajön Ai megkérdi a feleségét: — Hü voltál hozzám? — Természetesen feleli az asszony. Hosszan megcsókolják egymást, majd a feleség kérdezi: — Es te híí voltál hoz­zám? — Egész idő alatt csak rád gondoltam. Lefekszenek aludni, és álmában az asszony fel­kiált: — Jaj, az uram! A férj felriad, és ki­ugrik az ablakon. VADNYUGATOM A prérin egy gengszter­banda állítja meg a vo­natot. Az állig felfegy­verkezett banditák ki­szállítják az utasokat. A VEZÉR harsány hangon kiadja az utasítást: — A nőket agyonlőni, a férfiakat megbecstele­níteni! Az alvezér ijedten súg­ja a vezérnek: — Főnök! Talán for­dítva! Egy vékony férfi hang az utasok közül: — Maga csak ne szól­jon bele. A főnök tudja, mit csinál! BA k \ ff f 4a Ilit m Mit bámul? Utálok egyedül innil . ne n> (TIP, Basel) L I B E EGA V T E ÍERNITÉ Josef Brőtek (DIKOBRAZ) ttijjKiiii iiif ifiiiti iiiaiaiiiiiiiii in innia ii tu iitiii im iiiimaii •ftiiiiciiiiiifrta A tócsába Hatásos Manfréd hatvanhót esztendős nyugállományú dominó-pöttyöző kedélyesen ballagott az utcán és a szen­de Fruzsinára gondolt, aki tegnap lányos szeméremmel igent rebegett Manfréd tökéletesen szőrtelenített fülébe. Mert Fruzsina nem csak szép volt, nem csak jó volt, szemében nem csak ötvenkilenc éves lánysága üde bája ragyogott, hanem Fruzsinának másfél szobás összkom­fortos szövetkezeti lakása is volt és ez végleg meggyőz­te Manfrédét arról, hogy a legényélet — havi négy­százért egy albérleti kutyaólban — nem gazdagíthatja új értékekkel egy nyugalmazott dominó-pöttyöző lelki­világát. Manfréd konok agglegény-szívét az is lángra gyújtotta, hogy Fruzsinának több kedves lányos szokása volt. Igy például valami végtelen gráciával szívta a szi­vart rántáskeverés közben, de annyira tiszta volt, hogy a szivar lehulló hamujával soha nem szennyezte be a ragyogó padlót, hanem a hamut ügyesen a rántásba pöc­cintette. Ezért is öltözött Manfréd különös gonddal szép szürke ruhába és azt a harminc évvel ezelőtt csinálta­tulladt tott cúgos cipót húzta fel, amely csak egyszer volt a lábán. De Manfréd pozsonyi lakos volt, ismerte a járdák és úttestek állapotát, azért egy kis körömkefét is vitt ma­gával, hogy az imádott nő ajtaja előtt fényesre síkálja a cúgos lábtyűk talpát. Az egyik sarkon hetykén meg­állt, mert egy bűbájos gyermek a temetőből lopott kri­zantémot árult. Virágot akart venni szíve választottjá­nak, mert Manfréd gavallér ember volt, nem sajnálta a péznt, ha nőről volt szó, a fáma szerint még két korona ötven fillért is hajlandó volt elherdálni, ha úri szeszé­lye ügy parancsolta. Amíg az ártatlan kis virágtolvajjal alkudozott, egy géperejű jármű száguldott el a járda széle mellett és úgy szórta maga körül a sarat, mint a csillagszóró a szikrákat. Manfréd, aki értett a pettyek­hez, némileg lehangolva nézett végig pepitának tetsző szürke ruhadarabjain és elrohant. „Majd az autóbuszban megszárad" suttogta maga elé és dacosan lépett le a járdáról. Lelépett és egy pillanatig állva maradt. Mint egy szobor. Egyik lába a járdán, másik bokáig a koszos tócsában. A tócsa megremegett a boldogságtól és mohón indult a cúgos cipő résein át Manfréd férfias bütykei boldogság felé. Egy pillanatig még átvillant az agyán, hogy ennek ellenére elmegy Fruzsinához és kér egy tiszta száraz fuszeklit, ám tudta, hogy a szemérmes nő az ilyen er­kölcstelenséget a többször letört liliom önérzetével uta­sítaná vissza. Lassan kihúzta lábát a járda szélén nyaldo­só állóvízből és arra gondolt, hogy immár soha nem já­rulhat hozzá a demográfiai robbanáshoz. Lába szomorú melódiát szuttyogott a cúgos cipőben. P. GY. EDUARD MÖRIKE: Lovag háztűznézőben Hová, hová, te szép leány? fejni, uramI — szólott Jolán. Kt az apád, te szép leány? Vízi molnár — szólott Jolán. Megkérjelek, te szép leány? Nem érdemlem — szólott Jolán. Lesz hozomány, te szép leány? Csupán orcám — szólott Jolán. Ogy nem vehetlek el, te lányi S kt kérte rá? — szólott Jolán.

Next

/
Thumbnails
Contents