Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1969-02-08 / 33. szám, szombat

Egy docens problémái Az egészségügyi gondoskodás hiányai # Hideg ételek és etika # Huszonhat páciens - egy ápolónő # Az optimizmus nem elegendő A fehér köpeny Iránt még akkor ls tiszteletet érzek, ha az orvost nem mint páciens, hanem mint riporter keresem fel. Dr. Karol HOLOMÁŇ docens, a Bezruč utcai belgyógyászati osztály vezetője már külső megjelenésével ls tiszteletet parancsol, egész magatartásából a fegyelem Igénye, a jobbat akaró feszült nyugtalanság, a minden lazaság, fegyelmezetlenség, közömbösség megvetése sugárzik. Tulajdonképpen arra voltam kfváncsl, milyen gyakorlati tartalommal töltöttük fel a híres jelszót: „Társadalmunkban a legnagyobb érték az emberi"? — Igen... a jelszó nagyon szép, egyetlen mondatban sűríti a humanizmus eszméjét, célját, de ez ideig nem áll mögötte a társadalmi gondoskodás aranyfedezete — állapította meg kissé fanyar mosollyal dr. Holomáü, aki 1946. január 15 óta áll az intézet élén. — Pedig mi még a legjobban felszerelt egészségügyi létesítmények közé tartozunk. Azonban a szükségletekhez és a kórházi gyógyászat mai színvonalához viszonyítva ez nagyon kevés. Értse meg, kérem, mi nem engedhetjük meg magunknak a félmegoldások luxusát, mindenben abszolút értékű tettekre van szükségünk. Ne<m elégedhetünk meg a „jő" és a „jobb" kategóriákkal, számunkra a „legjobb" az egyetlen elfogadható közös nevező mind az orvosképzésben, az orvosok etikai magatartásában, az egészségügyi ellátottságban ... Sajnos azonban még csak a relatív értékeknél tartunk ... Igen: ma még csak a relatív értékeknél tartunk, de nemcsak a „legfelsőbb szinten", hanem — az egyszerű dolgokban is. Ez nem képletes megállapítás, hanem a valóság. Mert a Bezruč utcai belgyógyászat konyháját például két évvel ezelőtt kezdték átalakítani. Időnként megjelent ezen a munkahelyen néhány munkás, néha „dolgozgattak" (nem „dolgoztak" — csak „dolgozgattak"!), de többnyire csend volt a konyhában, mert a kivitelező vállalat egyetlen munkaerőt sem küldött. Két év óta kénytelenek a páciensek reggelijét, ebédjét, uzsonnáját, vacsoráját, zegzugos folyosókon át a szomszéd épületből eljuttatni a betegek ágyáig és bár — amit lehet és ahogy lehet — a kis teakonyhában felmelegítik, mégis elofordul (magától értetődő okból), hogy a pácienseknek hideg ételt tálalnak. A két év alatt vajon hány kőműves, építőipari tisztviselő, mérnök, pallér és más szakember feküdt ezen a kórházi részlegen? Vajon hányan kiáltottak fel haragosan: „íme, ez a szocializmus: a beteg embernek hideg rántott húst adnak?" És közben megfeledkeztek arról, hogy ez elsősorban az ő hibájuk! Több mint egy év óta beszélünk a január utáni politika pozitív értékeinek kibontakoztatásáról, a humanista szocializmusról — de csak beszélünk róla, márpedig minden igaz szándék mércéje a tettl Több mint egy év óta beszélünk arról, hogy mi többet, jobbat, szebbet akarunk. Erről beszél öreg és fiatal, ez, minden felszólalás, határozat lényege, ezért rendezünk nyilvános vitákat, nemzetiszínű lobogókkal felvonulásokat, de a beteg, megrokkant csehszlovák munkás, csehszlovák paraszt, csehszlovák értelmiségi kénytelen hideg ételt enni a Bezruč utcai kórházi ágyon, mert arra nem futja lelkesedésünkből, hogy a kórház konyháját átépítsük és átadjuk mert ahhoz nem elegendő a szó, ahhoz tettek kellenek! Két év óta folynak az átalakítási munkálatok az épület ötödik emeletén levő műtőben. Azóta kénytelenek a műtéteket is egy másik épület műtőtermében végezni és az operált pácienseket kocsikáztatni: a kórházi ágytól a műtőig, a műtőtől — operálás után, nyílt sebbel, narkotikus révületben — a kórházi ágyigl — Optimista vagyok, hiszek minden jóban és szépben — mondotta dr. Holomáü. — Betöltöttem hatvanadik évemet, sokat láttam, sokat tapasztaltam, és az a véleményem, hogy a legnagyobb bajunk a fegyelmezetlenség és a túlzott tolerancia. Mert mi baja történik ma annak a dolgozónak, aki hanyag, felületes, közömbös, fegyelmezetlen? Semmi! A szocializmusban a spekulánst, a lógóst sem tehetjük ki az utcára, itt egyetlen ingyenélő sem félti az egzisztenciáját! Márpedig fegyelem nélkül nincs szocializmus, nincs jólét, nincs élet! Az ősz hajú tanársegéd vádjai cáfolhatatlanok. Mégis, éppen a Bezruč utcai belgyógyászati osztály kapcsán szeretnék rámutatni egy másik hiányosságra is, nevezetesen arra, hogy a társadalom nem értékeli kellőképpen az egészségügyi dolgozók munkáját. Egy ételhordó havi fizetése kb. 600 korona. A laikus azt hinné, hogy az ételhordó nem fontos személy, az egészségügyi hierarchia legalsóbb fokán áll. Pedig igen fontos, hogy a betegnek esztétikus külsejű ember kultúrált módon, kedves szavak kíséretében nyújtsa át az ételt. Daliát kívánhatunk-e havi 600 koronáért esztétikus külsőt és belsőt? Kívánhatunk-e ezért az összegért „minőségi" embert? Hiszen még a gyatrább is könnyen kap állást — és jelentősen nagyobb fizetést — más munkahelyen! Ugyanez a helyzet az ápolónőkkel. Az osztályon 26 férfi fekszik. A 26 páciensről (ezek közül 7—8 teljesen mozgásképtelen) egy (1) ápolónő gondoskodik. Az ápolónő munkája nem éppen látványos, nagyon nehéz. És ezt a nehéz, felelősségteljes, szakértelmet, türelmet, igazi emberszeretetet igénylő munkát csak garasokkal jutalmazzuk. Nem értek a bérpolitikához, de azt hiszem érdemes lenne összehasonlítani, hogy mennyi a fizetése ma egy vezérigazgatói titkárnőnek (feltételek: divatos ruha, jóápoltság, reprezentatív külső — munka: néhány telefon, néhány levél, néhány bejelentés, — környezet: világos, nagyablakú iroda, decens parfüinillat, szőnyegek, karosszék) és a kórházi ápolónőnek (feltételek: fehér köpeny, fehér bóbita, — munka: betegek emelgetése, ágytálak hordozása, betegek fürdetése, mosdatása, — környezet: kórház, vergődő embertestek kigőzölgése, rohanás az egyik ágytól a másikig). Ne mondja senki, hogy ez demagógia, hanem végezzük el ezt az összehasonlítást. Mert amíg nem értékeljük igazságosan az emberi munkát, e munka társadalmi hasznosságát, addig az emberi arculatú szocializmusról elhangzott minden kijelentés csak frázis! A szocialista humanizmust nem jelszavakkal, hanem tettekkel kell kialakítani, a január utáni eszmék megvalósításához nem népszónokokra, hanem fegyelmezett, rendkívül fejlett igazságérzettel rendelkező dolgozókra van szükség! Amíg a Bezruč utcai kórház konyháját két év alatt sem tudjuk átalakítani, amíg az egészségügyi dolgozók nem kapják meg a gyógyításhoz szükséges összes eszközöket és lehetőségeket, amíg a mulatókban vetkőző sztriptíztündér tízszer annyit keres, mint egy kórházi ápolónő, amíg nem szerzünk érvényt a kötelező, tettekkel bizonyított fegyelemnek az élet minden terén, addig ne hirdessük szavakkal politikai érettségünket! Csak beszélgetni akartam dr. Holomáň docenssel, nem az én hibám, hogy ebből a beszélgetésből ez a keserö írás született. PÉTERFI GYULA • •••••••••• w y i ír 1

1 ••••••••••• r ••••••••••• ••••••••••• NYOMOK A SZUNYA HEGYEN (szlovák) A nemzeti múlt heroikus eseményeiről gyakran beszélnek, vallanak végletekben. Az egyik véglet az idealizálás, a szinte megfékezhetetlen pátosz, a másik az aláértékelő leegyszerűsítés, az önmagáért való kalandosság. Persze, mondani sem kell, hogy & múlt igazságához, mához szóló küldtéséhez egyik sem méltó igazán. A Nyomok a Szitnya hegyen című új szlovák film (Irta és rendezte: Vladimír BahnaI azoknak a műveknek a számát szaporítja, amelyek a Szlovák Nemzeti Felkelés nehéz napjairól vallanak az ilyen sajnálatos végletekben. Bahna a történelmi jelentőségű megmozdulás egy periférikus eseménysorát idézi meg — saját bevallása szerint — a valósághoz igen közeli hasonlósággal. Ez természetesen nem volna baj. Ellenkezőleg! A baj ott kezdődik, ahol a valósághoz közelítő egyszerűség alkotói igénytelenséggé válik stilizálásban, formanyelvben, tartalomban és cselekményességben egyaránt. Ez a módszer pedig nem eredményezhet mást, mint egy lelketlen, keveset adó-mondó filmet a primitívség olyan színvonalán, amilyen egyre Inkább méltatlan a szlovák kinematográfiához. í szó) M Nyomok a Szitnya hegyen című szlovák film egyik kockája. MAJD HA HALOTT LESZEK A héten újabb fesztivál-film kerül a mozik műsoréra. Zsivoftn Pavlovics fiatal jugoszláv rendező Ha majd halott leszek című új hullámú filmje minden kétséget kizáróan a XIX. DFF őszi szakaszában bemutatott legjobb filmek egyike. (Csak csodálkozhatunk azon, hogy néhány hónapos késéssel hozzák forgalomba.) A múlt évi Karlovy Vary-1 fesztiválon rendkívüli díjat nyert film a mai jugoszláv fiatalság egyik rétegének életét jeleníti meg. Az élvonalbeli rendező kimunkált formában megrázó képet fest a társadalom számkivetettjeinek életéről, sötét színekkel ecseteli a perifériára szorult fiatalok sorsát. Dzstmi Barka a mű főhőse f Dragan Nikolics alakítása j hiába keresi a helyét a társadalomban, meg nem értéssel találja magát szemben. Nem egyedülátló. Hozzá hasonló fiatalokkal és problémákkal találkozhatunk Jugoszlávián kívül másutt is. A megélhetésért, a mindennapi kenyérért vívott harcát lopások, egyéb kalandok és kockázatos vállalkozások jellemzik. Énekesel sikerei ls csak tiszavirág életűek, egyre lejjebb csúszik a lejtőn s nincs megállás. A becstelenség azon(jugoszláv) ban nem vele született tulajdonság, a környezet tette és alakította azzá. Számos emberrel kerül kapcsolatba mégis — bármennyire is paradoxként hangzik — társtalan, száműzöttségre és magányra van kárhoztatva. A film döbbenetes drámai erővel, naturalista színekkel, kritikai éllel, helyenként szinte drasztikusan, lényegében azonban hitelesen és realista módon kelti életre a szikrányi felelőségérzettel sem rendelkező cinikus, munkanélküli fiatalember teljes kudarcát és erkölcsi összeomlását. A fiatal szélhámos „pályafutása" minden pátosztól és hősiességtől mentesen emberhez méltatlanul — ám az ilyen egyénekhez méltóan — fejeződik be. A film zárójelenete szinte a Dzsimi Barka-féle emberek sorsát jelképezi. A fordulatokban és meglepetésekben gazdag, változatos film állandó feszültségben tartja s mindvégig lenyűgözi a nézőt. A kiváló Jellemábrázolás csak növeli a film értékeit. Nem csoda hát, ha a nyugatberlini és a pulai filmfesztivál is igazolja a díjnyertes film sikerei' —yrtt — KÖVECSES és Naprágy küzött csak pár kilométer a távolság. A két falunak többféleképpen is köze van egymáshoz. Elöször pl. úgy hogy a vonattal vagy autóbusszal utazó naprágylaknak Kövecsesen kell keresztülutazniuk, másodszor, hogy a gyenge gazdasági eredményeket elérő naprágy! szövetkezetet a kövecsest tangazdaság vette át, harmadszor pedig, hogy a két falunak közös nemzeti bizottsága van. — A múlt választások idején — a lakosság beleegyexésével — határozták el, hogy a két falónak egy nemzeti bizottsága legyen — tájékoztat Polák György, a HNB titkára. — A plénum 12 tag ja kövecses!, 9 pedig naprágyi. Egyszer Itt, máskor ott ülésezik a tanács. Nem dicsekvésképpen mondom, de a megjelenés csaknem mindig százszázalékos. A plénnmok összehívása már körülményesebb, de ezekben is megje lenik a képviselők 73—80 százaléka. — Hogyan oldották meg a hivatalos órákat? — vetem közbe. — Hetente kétszer, héttőn és szerdán Naprágyon vagyok. E két napon elintézem a 328 lakosú falu ügyes-bajos dolgait, s ha közben valamire szükség volna, a polgári bizottság elnöke, Arkely Zoltán tanító helyettesit, esetleg az érdekeltek beugranak hozzám Kövecsesre. Két falu — egy nemzeti bizottság. Vajon nem látja-e ennek kárát a faluszépítés terén az egyik vagy a másik faln lakossága? Kinek kedvez jobban a titkár? Ilyen gondolatok merülnek fel az emKÉT FALU - EGY NEMZETI BIZOTTSÁG „Spekulálunk... tervezgetünk..." POLÁK GYÖRGY berben. A tények azonban arról tanúskodnak, hogy itt e téren minden a legnagyobb rendben van. De hadd beszéljenek a tények. Az egyesítés évében az első lépés Naprágyoo az volt, hogy bekerítették az iskola portáját, hidat csináltak a tűzoltószertárnál. A HNB ülésén az is szúba került, hogy jó volna már végre kikövezni a község sáros utcáit. Még abban az évben mintegy ötvenezer korona értékű követ vettek és elkészült az első 200 méter hosszú út. 1965-ben átépítették az iskolát és újabb 300 méteres út készült el. Rá egy évre 200, 19B7ben 400, tavaly pedig újabb 200 méter köves úttal lettek gazdagabbak a naprágyiak. A Nemzeti bizottság csupán a követ szerezte be, a munkálatokat a falu lakosai végezték el — újságolja a titkár. — Szorgos, vendégszerető emberek laknak itt, szót lehet velük érteni. A fejlődés ezután sem állott meg. A HNB részérc egy épületet vásároltak, és meg van már a tűzoltószertár építéséhez szükséges anyag is. — Építését tavasszal kezdenénk, de hogy is mondjam csak . .. spekulálunk ... tervezgetünk — árulja el a titkár, majd mindjárt hozzáteszi: — Naprágyon az iskolán kívül nincs nagyobb terem, ahol a fiatalok összejöhetnének, táncolhatnának, színdarabot mutathatnának be. Éppen ezért a tangazdaság igazgatójával, egyben a KNB képviselőjével, aki más téren is segítségünkre van, fontolóra vettük, hogy nem volna-e célszerű az említett kérdéseket is megoldani. Ha a pénzeszközöket biztosítani tudjak, azonnal hozzákezdünk a munkálatokhoz. Van azonban egy, illetve két dolog, amelyek bosszantják az itt élő embereket Az egyik az, hogy a tornaijai középiskolába járó 14 gyereknek pár perc miatt este fél ötig kell várnia az autóbuszra. Az illetékesek megígérték, hogy az Iskolai év kezdetén megváltoztatják a menetrendet, d« Itern történt semmi. Legújabban májust emlegetik. Hogy áliják-e majd szavukat, vagy ismét megtoldják még egy ígérettel, elválik. A második dolog a telefon. Mindössze bárom telefonállomása van a falunak, a negyediket egy táncmulatság alkalmával ellopták az iskolából. De ritkán lehet őket használni. Pedig ha orvosra van szükség, Tornaijáról kell hívni. Még szerencse, hogy ebben a sokáig elhanyagolt határnienti faluban is van már néhány autó. Olyan problémák ezek, amelyeken egy kis jóakarattal segíteni lehetne! — A köver.seslek nem hányták e a szemére, hogy sokat törődik Naprággyal? — kíváncsiskodom. — Eleinte igen, de aztán megértették. Egyébként Is a fejlődés itt sem szenvedett csorbát — mondja a titkár. S szavait legjobban a tények sokasága igazolja. Átépítették a művelődési otthont, kijavították a tfizoltószertórat, az üzletet és az iskolát. Két hidat és mintegy 300 méternyi utat építettek. Hozzáfogtak egy víztároló medence építéséhez, mely egyben fürdésre ls alkalmas lesz. A hangosan beszélő átépítése 57 000 koronába került. Tető alatt van már az önsegéllyel épülő posta li. Persze, mindez a lakosság segítségével történt. Szólni kell arról is, hogy létrehoztak egy épitőcsoportot. Tagjainak létszáma a munka szerint növekszik, Illetve csökken. Ami azonban a legfontosabb, pénzt hoz a tartalék és a fejlesztési alapba, s ezzel elősegítik a két falu arculatának szépítését. A postát is ez a csoport építette. Vezetőjük nem más, mint maga a HNB titkára, aki képesített kőműves. — Nyáron nincs szabad szombatunk — mondja mosolyogva a titkár. — Ilyenkor bőven akad munka, s nincs helye a tétlenségnek. Azt is el kell mondani, hogy Polák György titkár Tornaijáról jár ide munkába. A két faluhoz csak a hivatása köti, de mégsem mondaná rá senki, hogy idegen, nem viseli szivén a falu gondjátbaját. Ott-jártunkkor is azon gondolkodott, hogyan ls juthatnának pénzhez, mert az ez évi 33 000 koronás költségvetésből nem telik sokra. — Az idén még jobban megszer vezzük az épitőcsoportot és festőket is felveszünk — tervezget a titkár. — A lakosságot pedig az eddiginél is jobban be akarjuk vonni a falu irányításába, mert eredményeinket a múltban is az ő hathatós segítségükkel értük el. A két falu dolgozói elégedettek a HNB és titkárának munkájával, ők viszont a lakosok segítségével és azzal is, hogy közös nemzeti bizottságuk van. Sőt, ha az idén a választások megtartására sor került volna, a két kilométerre fekvő Keszi község is betársult volna. Amint mondják, mindhárom község jó megértésben és ba rátságban megfért volna együtt, éppen úgy, mint az elmúlt öt évben Kövecses és Naprágy. NÉMETH JÁNOS