Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1969-02-26 / 48. szám, szerda
APRÓHIRDETÉS |~ÁLLAS ~~ j Ember a vásznon avagy: Félénk kísérlet az európai figuratív festészet restaurálására A TAVALYI politikai események hullámverésében, ma már legalábbis úgy tűnik, mintha a képzőművészet valamily módon életünk peremére szorult volna. És nem is kétséges, hogy az 1967-es évhez viszonyítva, az elmúlt év Jelentősebb képzőművészeti kiállításokkal nem is igen büszkélkedhetett. Sem Pozsonyban, de főleg Prágában nem. Hazánk fővárosában ugyanis az ember már megszokta a magas színvonalú konfrontációkat, magától értetődőnek vélte és bizony hatvannyolc viharos napjaiban is joggal igényelte. Remélnünk kell, hogy az idei év talán mégiscsak bőkezűbb lesz a művészetek kedvelőihez. Ezt igyekszik különben bizonyítani a Wallenstein palota [Valdštejnský palác) képcsarnokában jelenleg megrendezett kiállítás, amely az új európai figuratív festészet egyik áramlatát, a Marzotto-dfj körül csoportosult festők alkotásait mutatja be. Harminc európai piktor mutatkozik be ezúttal a prágai közönségnek 112 alkotásával. Meg kell jegyeznem, hogy a Marzotto-díj két esztendővel ezelőtt, vagyis 1967-ben jött létre és akkor is osztották ki első Ízben. A mostani tárlaton a tavalyi díjigénylők munkáival találkozhatunk, köztük egy cseh festő, František Jiroudek, neoexpresszionista képeivel, Dosztojevszkij műveinek négy megdöbbentően szép és kifejező illusztrációjával, vagy talán helyesebben mondva, négy Dosztojevszkij témát megörökítő olajfestményével. A Marzotto-díj zsűrije ezúttal arra törekedett, hogy ez a kezdeményezés ne legyen kizárólag a nyugati művészek ügye, s a kiállítás e törekvésnek bizonyos fokig a sikerét igazolja, mivel a cseh F. Jiroudek festményei mellett ott láthatjuk a jugoszláv Dado és a lengyel Tadeusz Kantor műveit is. A SZAKEMBEREKNEK, valamint az állandó és rutinos tárlatlátogatóknak nyomban feltűnt, hogy a kiállítók száma 99 százalékában ismeretlen nevekből áll, amit egyes prágai kritikusok rossz néven is vettek. Azt állítják, hogy értékesebb és érdekesebb konfrontációs tárlattal kezdhette volna meg a prágai Nemzeti Galéria az idei kiállítási évadot. Ezzel a nézettel azonban vitába kell szállni. A Marzotto-díj zsűrijének a választása nem volt a véletlen dolga. A zsűri és maguk az alapítók is úgy határoztak, hogy csupán független, azaz sem az Écote de Paris, sem pedig az amerikai pop-art csoporthoz tartozó festők vehetnek részt a pályázaton és az alapítvány által megrendezett kiállításokon. Vagyis, ahogyan azt Joseph P. Hodin, akit a nemrégiben elhunyt Sir Herbert Read mellett Nyugat-Európa egyik legkiválóbb művészetteoretikusának tartanak, fogalmazta meg, olyan művészek jöhetnek csak szőba, akik elég erős egyéniségek és megvannak a képességeik ahhoz, hogy megvalósítsák annak a képzőművészeti nyelvnek a restaurációját, amely a világ, de főleg Európa általános kulturális örökségének szerves részét képezi. Természetesen a kiállítás anyaga, elnevezése, bármennyire ls leszűkíti a témakört, magán viseli a tegnapi tagadások mellett a tegnapelőtt megtagadottnak a hatását. Érdekes, hogy a tárlaton az olyan kimondottan realista, sőt úgy is mondhatnók, naturalista alkotás mellett, mint Gaston Lonls Roux Két meztelen nő című Olaja fellelhetjük a kései szürrealizmusból kiinduló, azaz Csak indulni akaró Franz Luby művét, a Szimbolikus templomépítést, Orpheus-t és a Csendélet Danaeval című alkotását. A díjnyertes, a harminchárom éves Horst Antes robusztus, szégyent és érzelmeket alig ismerő figurái az ősi tájban élő, az időn és téren kívüli embert mutatják be nem minden esetben mítusznientesen. A másik díjnyertes, a spanyol Juan Genoves viszont korunk emberét, illetve tömegemberét konfrontálja Antessel, tudatosítván magában mindazt, hogy bizonyos kornak az emberei vagyunk, a tudomány és technika által irányított világban élünk, a szuperszónikus gépek, az űrhajók és interkontinentális rakéták árnyékában, hogy belátható időn belül utódainkat az elektronikus számítógépek fogják nevelni meg művelni, méghozzá az atomhalál árnyékában. A TÁRLATLATOGATÖ szerencséjére a kiállításon melegebb emberi érzések is visszatükröződnek. Számomra éppen ezért sokkal vonzóbbak voltak Helena de Beauvoir színpompás képei, a Laterna Magica, a Lila ló megszelídítése csakúgy, mint az úgyszintén francia Jean Helion Virágáruskocsi és a hentes című festménye, ahol a kék és a piros nagyszerű színszimfóniában egyesül. Lehet, hogy a spanyol Saura valóban „tassiszta gyorsírással" jegyzeteli vásznára Picasso modern tragikomikusságát, {Goya immagináris portréja) ám ennek ellenére nekem ez a nekilendülés roppant rokonszenves, akárcsak Erlch Khann színekben tobzódó három nagyszerű képe: a Hülyék, a Tragédiák és a Pszichiáter, melynek gyökerét a klasszikus német expreszszionizmus termékeny talajában találhatjuk meg. Úgyszintén nagyon érdekesnek tartom Marcel Pouget-nek léger-i stílusban megfestett Gólemjét. Nem tudom azonban, hogyan került Ide Gerrit Benner Tája, ez a kimondottan absztrakt mű, valamint Peter Klassennek, az amerikai Roy-t utánzó modern reklám-kollázsa. Egy azonban bizonyos, hogy bármennyire is emlékeztet Phllipp Sutton Női portréja (Anne Suttonj, Matisse fauveizmusára, az angol festő „Szonya" című müve díjat érdemelt volna. Ez a sárga tónusban megfestett leányakt, amelyből a francia Jean Coctau poézise sem hiányzik, leheletszerű finomságával legüdébb képe a kiállításnak. Végül pedig még csak anynyit: igaza volt Sir Herbert Readnak, amikor keserű szájízzel állapította meg, hogy ma a művészetben mindent szabad. VALÖBAN SZABAD! Még az új európai figuratív festészetben is. Ezt bizonyítja végeredményben a jelenlegi prágai kiállítás is, amely minden pozitívuma dacára aligha jelenti a figuratív festészet színvonalas reneszánszát. Csupán egy színnel teszi gazdagabbá a hatvanas évek képzőművészetének palettáját, melyben még mindig túlsúlyban van az absztrakt festészet, mégpedig megérdemelten! BARSI IMRF. • A Bratislaval J. Dimitrov Vegyi Üzemek n. 5. alkalmaz betanításra 17—25 éves nőkét az orsozó műhelybe. Havi kereset a betanítás 1—3 hónapos Időtartama alatt 1000,— korona, betanítás után havi 1200,—, 1400,— korona bruttó. Lakás a munkásszállóban. Felveszünk takarítónőket. Havi kereset 10Ö0,— korona bruttó. Nyereségrészesedés a gazdasági eredmények szerint. Bővebb tájékoztatást a személyzeti osztályon. ŰF-134 • Azonnali belépéssel felveszünk gépkocsivezetőt T—603-ra. Feltétel: magyar nyelvtudás. Jelige: JÓ feltétel. ŰF-205 • Fényképészeket felveszünk. JelIge: Azonnal ÚF-211'1 • Kolorlstákat felveszünk. Jelige: Kezdőket betanítunk. ŰF-211/2 • Nyugdíjas keres napi néhány örára könnyö munkát. Jelige: Megbízható. 0-242 • Azonnal felveszünk egy kézi és egy gépszedőt. Západoslovenské tlačiarne, n. p. Komárno. ŰF-194 B Állandó foglalkozásra alkalmazunk patkolókovácsot. Fizetés a Mezőgazdasági Minisztérium szabályzata szerint, lakást biztosítunk. jelentkezni lehet a következő címen: Plemenársky podnik, Samorín. ÚF-043 • A Dunaszerdahelyi Szolgáltatóüzem azonnali belépéssel felvesz 2 segédmunkást szemeteskocsira. Havi átlag kereset 1700,— korona. Az érdeklődők az üzem fuvarozási részlegén a munka- és bérosztályon Jelentkezzenek. OF-027 ADÁSVÉTEL • Skoda 708 RTO típusú 15 000 km-t lefutott modern autóbuszt eladunk. Jelige: Autóbusz. Ú-088 • Felvásáriunk nagyobb mennyiségű fekete riblzlit az 1969. évi termésből különösen kedvező áron. A szerződést már most megkötjük. Ajánlatokat „Čierne ribizle" Jeligére. ÜF-086/1 • Fekete 1 éves csikó eladó. Cím: Borsányl Ambrus, Pered, 6. 998., okr. Galánta. 0-241 IS M E R K E DÉS j • Nyugdíjas, nőtlen férfi, komoly, házias, zenekedvelő, r. kat., magános nő ismeretségét keresi házasság céljából 45 éves korig. Fényképes ajánlatokat a következő Jeligére kérek: Csendes otthon. 0-240 • 40/176 nőtlen, Jól kereső, nem dohányzó barna fiatalember megismerkedne leánnyal vagy özvegyasszonnyal házasság céljából. Jelige: Becsületes. 0-247 KÖSZÖNTŐ • Házasságkötésük 45. évfordulója alkalmából Molnár Miksának és nejének, Júkára, boldog, hoszszü életet kíván 10 gyermeke, vejei, nejei és 19 unokája. 0-244 j VEGYES • A Komáromi Gépipari Középiskola diákotthona felvesz több neveifit 1969. szeptember 1-től. Szükséges képesítés: nevelői vagy tanítói a KA 1—5. évfolyamaira (vagy ennél magasabb), esetleg más érettségi azzal a feltétellel, hogy az illető munkaviszonya mellett távúton megszerzi az előírt képesítést. Fizetés a nevelők és tanítók számára érvényes fizetési előírás szerint (képesítés és gyakorlat alapján). A diákotthonban vegyesen laknak szlovák és magyar tanulók. Közelebbi tájékoztatást a diákotthon igazgatója ad. Kérvényeket a következő címre kérjük: Domov mládeže pri SPSS v Komárne. ŰF-248 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik Petrovics Jánosnét szül. Untermayer Erzsébetet, a szerető hitvest, testvért és édesanyát utolsó útjára, a szenei temetőbe elkísérték és fájdalmunkat virág- és koszorűadományaIkkal enyhíteni Igyekeztek.. A gyászoló család 0-238 FRANCO GEUTILl: AZ OSZÖ ÉS A I.F.ANY (1963/ A DIMITROV VEGYI MÜVEK nemzeti vállalat, BRATISLAVA alkalmaz: • munkásokat az új vegyi üzemrészekbe is, • fonókat, • tolatókat, • rakodómunkásokat, • épitőmunkásokat, • fűtőket, • lakatosokat és hegesztőket. • villanyszerelőket, • szerelőket, • mérlegkarbantartókat, mérő- és mérlegszabályozó mechanikusokat, • kőműveseket, ácsokat és mázolókat, © takarítónőket. Kereseti lehetőség 1700-2000 korona esetleg több, a munkabeosztás szerint + nyereségrészesedés. Szakképesítési lehetőség a középiskolát végzettek számára már 18 havi bedolgozás után. Nőtlenek számára a munkásszállóban biztosítunk lakást, családos munkaerők bekapcsolódhatnak a szövetkezeti lakásépítésbe. A vállalat harmóniai üdülője egész évben üzemel. Felvilágosítást nyújt a személyzeti Dsztály. Erdekei t e k, v i g y á z a 11 Központi fűtéshez kínálunk hővezető melegítőket villanyáramú melegítéssel kombinálva a következő tartalommal: 80 literes 960,- Kčs 135 „ 1590,- Kčs 160 „ 1710,- Kčs 190 „ 1840,- Kčs A víz melegítése kétféleképpen kihasználható, télen a központifűtés-rendszer segítségével és a nyári időszakban villanymelegítő testtel. A szállítást saját gépkocsinkkal vagy vonattal franco állomás - ingyenesen végezzük. Reklamációk esetén forduljanak bizalommal a gyártóhoz. A magános fogyasztókat előnyben részesítjük. TECHNOPLAST výrobné družstvo, Topoľčany, tel. 3161 ÚF-14J A PRIEMSTAV párkányi 7. sí. épifkeiésl irodája azonnal alkalmaz: • a folyó ügyek intézésében gyakorlott jogászt, fizetés: TO-11, műveltségi V., • gyakorlattal rendelkező önálló jogászt a megrendelési osztály vezetésére, fizetés: TO-11, műveltség: V., • gyakorlott munka- és bérosztály vezetőt (PAM), fizetés: TO-11, műveltség: ÚSO, • két önálló anyagbeszerzőt, fizetés: TO-9-10, műveltség: ŰSO, 6 évi szakmai gyakorlat, az elérhető prémium: az alapfizetés 33 %-a Különélést pótlék: napi 20,- Kčs. Ezenkívül alkalmazunk: • kőműveseket, • ácsokat, • építkezési munkásokat. A szakképzett kőműveseknek és ácsoknak 12% pótdíjat és napi 20,- Kčs különélési pótlékot fizetünk. A többi kategóriákban a nőtleneknek napi 10,—, a nős dolgozóknak 15,— Kčs különélési pótlékot fizetünk. — Lakást a mukásszállóban biztosítunk. - Az érdeklődők jelentkezzenek a személyzeti osztályon. OF-IM A Bratislavai Nemzetközi Nőnap üzem 2-es üzeme BRATISLAVA, TRNAVSKÁ 2/c, ALKALMAZ 16. évüket betöltött női munkaerőket szövődébe Bedolgozottak előnyben. Lakást az internátusban 1969. III. 4-tól biztosítunk. Kereseti lehetőség a betanítás alatt 900,Kčs, utána 1400,- Kčs-ig. úF-I 93 1969 II. J