Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1969-02-16 / 7. szám, Vasárnapi Új Szó

Párbeszéd az olvasóval Humánum és jog - család és társadalom Beszélgetés dr. OĽGA PLANKOVA docenssel, a Komenský Egyetem jogi fakultásának prodékánjával B Egyszer azt olvastam, már nem emlékszem pontosan hol, „aki meghalt és nem szeretett, az nem is élt". Ogy vélem, ebben a mondásban sok igazság van, hiszen ősidők óta létezik a szeretet és a szerelem. Ez az érzés minden külső behatástól független, a nemtől, a társadalmi rendszertől, a vagyontól, a foglalkozástól, sőt a kortól is. Ugyanakkor természetesen ezek a tényezők meghatározhatják a jellegét. Ám most nem az a célom, hogy meditáljak a felvett problémán, hiszen ezt már előttem nagyon sokan, filozófusok, pszichológusok, orvosok, költők, jogászok ós mások megtették. Kissé leszűkítem a témakört: általában azt mondjúk, hogy a szerelem beteljesülése a család. Ez a definíció ismét sok vitára adhat okot, azonban induljunk ki abból, hogy pillanatnyilag, a huszadik század derekán, világszerte valóban az együttélés leggyakoribb formája a házasság, vagyis a család. S mivel Űn a családjoggal foglalkozik, rengeteg gyakorlati tapasztalattal is rendelkezik, legyen hát ez mai beszélgetésünk témája. A válásokat kimutató grafikon görbéje egyre emelkedik. Csehszlovákia európai viszonylatban ezen a téren a vezető államuk közé tartozik. Ebből arra lehet következtetni, hogy az oly gyakran szentesített családi élet krízisbe került. Az is oyílt titok, hogy a házasságok nagy részében sok a nézeteltérés és szétesés fenyegeti őket Szükség van-e tehát a házasságra, a családra, képes-e mai formájában betölteni küldetését? — Megállapítása valóban helytálló: a család a legkisebb közösség és a krízise nem vitatható. De világszerte nemcsak a kis közösségek — a mi esetünkben a házasság, a család —, hanem a nagy közösségek, a rendszerek és a társadalom is válságban van. Azt hiszem, ezt a kettőt nem lehet egymástól elválasztani. Elméletileg nemcsak nálunk, hanem az egész világon két nézet uralkodik. 9 Az egyik: a mai túlcivilizált világban éppen a család az a támpont, mondhatnám úgy is, menedékhely, ahol az ember megpihen, nyugalmat talál, és regenerálódik munkaképessége. Mindez a megelégedettség érzését váltja ki benne és éppen ezért a modern társadalomnak Igen nagy súlyt kell fektetnie a kiegyensúlyozott családi élet biztosítására. A mai ember is csak így képes megteremteni lelki egyensúlyát. Akik ezt a nézetet vallják, a család reneszánszáról beszélnek. ® A másik: negativista nézet, amely szerint, a családi élet csak fölösleges megterhelés. Mivel az emberre egyre több feladat hárul, mind nagyobb erőfeszítést kell tennie, hogy foglalkozásában megállja a helyét, egyre többet kell aktívan gondolkodnia, hogy sikereket is felmutathasson, egyszóval minden erejét a karrier elérésére kell összpontosítania. Ennek az alapján a tartós házasság nem lehet két ember együttélésének megfelelő formája, nem lehet életcél. Meg kell őszintén mondanom, hogy az utóbbi nézetet egyre többen vallják, ennek ellenére én az első híve vagyok. Egyrészt a hagyományokból Indulok ki, másrészt a negativista nézetet a gyakorlatban kivihetetlennek tartom. Meg is indokolom, hogy miért. A házasság természetes velejárója a gyerek. Egyetlen egy fejlett társadalmi rendszer sem a múltban, sem ma, de még a jövőben sem képes helyettesíteni a szülőt. Tehát éppen a gyermek az, aki megköveteli, hogy a házasság a mai formájában továbbra is fennmaradjon. Milyen a helyzet a gyakorlatban? Sajnos, egyre rosszabb. A válások száma emelkedik, a neurotikus betegek elözönlik az orvosokat, egyre több az alkoholista, a bűnöző. Hol keressük ennek az okát? Ml, akik évek óta figyelemmel kísérjük a válásokat, tudtuk. hogy legtöbb esetben külső hatás a két ember meg nem értésének az oka: gondolok itt a lakáshiányra, az anyagi megalapozottságra, a szülők beavakozására stb. A fiataloknak éppen abban az időszakban, amikor közös életet kezdenek, amikor gondtülftnul kellene örülniük egymásnak, amikor a jövőről kellene ábrándozniuk, éppen akkor kell leginkább megküzdeniük a nehézségekkel. Nem hanyagolható el az a tény sem, hogy míg a múltban a nö többnyire valóban csak a családjának élt, a férj meg anyagilag bebiztosította azt, addig ma az asszonyok többsége kénytelen kivenni részét a családfenntartasi godokból is. A következmény: a gyermekekről a nap nagyobb részében állami intézményeink gondoskodnak, a férfinek is osztoznia kell házimunkában, jelentkezik a fáradság, az ingerültség. Sokan ez ellen tudatosan próbálnak küzdeni, ám a tény tény marad, és végül látva, hogy minden igyekezetük felesleges, belefáradnak, mert úgy vélik, hogy a bűvös körből nincs kiút. Ismertem én nem egy szerelemi házasságot, ahol megértésben, szeretetben éltek, és mégis évek múltán ,pokol lett az életük, utuk a tárgyalóterembe vezetett. • Azt hiszem, hugy az ember természetes velejárója a hit és a remény. Am ez nem minden esetben vonatkozik a meglevő házasságok kiegyensulyozódására. Bizonyos erőfeszítés után a házasságba és a harmonikus együttélésünkbe vetett hitünk csökken, viszont ugyanilyen intenzitással hinni kezdünk valami másban, például abban, hogy hivatásunk képes lesz kielégíteni bennünket, vagy abban, hogy valaki másnál nagyobb megértésre találunk, esetleg abban, hogy ha kényelmesebb lesz az életmódunk, és nem lesznek családi gondjaink, könnyebb lesz önrealizáiódásunk. "Ez a gondolat egyre érik bennünk és egy élesebb összetűzés alkalmával beadjuk a válópert. Megoldásnak tartja ezt? Értelmét látja annak, hogy a viszályok ellenőre, a lelki harmónia lel/es felbomlása után, — mondjuk hűtlenség esetén — is együtt maradjanak a házastársak? — Szerintem az emberek nem eléggé küzdenek házasságuk megmentéséért. Ott, ahol ilyen zökkenők előfordulnak, kevés remény van a házasság visszaállítására. Ahol már odáig jutottak, hogy huzamosan nem élnek együtt, nem sok értelmét látom a házasság erőszakos összetákolásának. Erőszakkal semmit sem lehet elérni, a konfliktusok csak fokozódnának. Ellenben az a véleményem, hogy ilyen helyzetet egy kis akarattal, jóindulattal, megértéssel és a józan ész felülkerekedésével el lehet kerülni. Két embernek az első perctől kezdve mindent meg kell tennie azért, hogy házasságuk egyensúlya tartós legyen. A szerelmet nem elég csak hangsúlyozni, hanem azt bizonyítani is kell. Néha nagyon prózai dolgokkal, mint például a házi munka megosztásával, a gyerekek sétáitatásával, a közös pénzgazdálkodással stb. Meg vagyok győződve, róla, hogy ahol mindez megvan, sokkal kisebb a házasság felbomlásának eshetősége. De hogy egy kicsit a jogot is segítségül hívjam, elmondom azt is, hogy szerintem a pillanatnyilag érvényben levő családjogunk is nagyon könynyen lehetővé teszi a válást. Ha a házastársak tudnák, hogy nem választják ei őket, vagy legalábbis nem olyan könnyen, akkor nagyon meggondolnák, hogyan viselkedjenek egymással szemben. Persze a családjog megszigorításával nem mennénk sokra, ha más eszközökkel nem harcolunk a válások ellen. Társadalmi rendszerünkben nagyon sok, a családi élettel összefüggő probléma nincs megoldva. Gondolok itt a közszolgáltatásra, a nők foglalkoztatására, a lakáshiányra, a hatékony népművelési munkára, az orvosi .tanácsadóhálózatra a gyermekvédelemre stb, Ma már az anyagi érdekeltség tényezője nem játszhat szerepet. Azzal, hogy a nőnek kenyeret adtunk a kezébe, szakmája van, szélesedett a látóköre, bátrabban és önérzetesebben lép fel élettársával szemben. Ezt a tényt nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Amikor 1963-ban megszületett az új családjogi törvény, legtöbb pontjában a morális normákra támaszkodott, úgyis mondhatnám, hogy a humánumból Indult ki. Sajnos, a gyakorlat azt is bebizonyította, hogy az emberek nagy része nincs még az erkölcs oly magas fokán, hogy ezt a törvényt helyesen értelmezze, vagyis hogy ne éljen vele vissza. Már most sok szó esik róla, és a jövőbei} egészen biztosan sor kerül a családjogi törvény rendelkezéseinek megszigorítására. Szerintem ha kell, alkalmazzunk szankciókat is. Vonatkozik ez elsősorban a gyermekkel kapcsolatos törvénycikkelvre * • Igen, végső soron két ember meg nem értésének mindig a gyermek issza meg a ievét. A „normális házasságban sem képes a szülő "gyermekének a maximumot nyújtani, mint már említettük a túlhajszoltság, az időhiány és a fáradság miatt. Válás esetén a gyermek rendszerint • az egyik szülőnél, többnyire az anyánál marad. A két szülőre eső gondok ebben az esetben csak az egyiket terhelik — teljesen lekötve azt, felőrölve fizikai erejét és idegzetét. Két ember a válás után nehezen tudja leküzdeni a személyi ellenszenvet, a bosszúállás mindennél erősebb, még a gyermek érdekeinél is. Idővel az így „egyedül" maradt gyermek jövője bizonytalanná válik: kihat a lelkivilágára, zárkózott, némely esetben — rossz társaságba kerülve — jellemtelen lesz, a szülők iránti megbecsülést, és szeretetet nem ls ismeri. Egy új házasság esetén félreállftottnak, fölöslegesnek érzi magát. Nem egyszer a végállomás a gyermekotthon. — Nem lehet általánosítanunk, de induljunk kl abból, hogy minden emberre kihat a gyermekkora — Jő vagy rossz értelemben egyaránt. A gyermek fejlődésére negatív hatással van, ha rossz, kiegyensúlyozatlan, civakodásokkal, esetleg verekedésekkel tarkított családban él. Az ilyen családokban nem ritkaság az alkoholizmus sem. Ha a házasság már ebbe a stádiumba jutott, jobb, ha a szülők elválnak és a gyermeket csak az egyik neveli. Nagyon gyakran azonban a szülök harmóniájának felbomlása után Is együtt marad az anya és az apa — a gyermekekre való tekintettel. Ezt a formát elfogadhatónak tartom, sot becsülöm azokat, akik mások — ebben az esetben a gyermekek-érdekét tartják szem előtt, és számukra. nem az egoizmus a mérvadó. Természetesen ez az állapot rengeteg önmegtartóztatással, áldozathozatallal jár. Mégis úgy vélem, hogy bizonyos kompromisszumok mellett ez a házasság életképes, vagyis jogi nyelven élve, betölti társadalmi küldetését, mivel a gyermekek nevelésére összpontosul. • Társadalmi rendszerünk (legalábbis elméletileg), nagy gondot fordít a gyermeknevelésre. Nem az intézményeinkről és az iskolarendszerünkről akarok most beszélni, inkább az egyei járási nemzeti bizottságok mellett működő ifjúságvédelmi oszálynkról. Hogy értékeli munkájum kat? — Jogrendünk nagyon sok feladattal, kötelességgel terhelte meg őket, ugyanakkor társadalmunk, az illetékesek nem gondoskodtak e helyek megfelelő szakemberekkel való betöltéséről. Ezeknek az osztályoknak pillanatnyilag az az elsődleges feladatuk, hogy részt vegyenek minden egyes válóperes tárgyaláson, gondoskodjanak a válás utáni tartásdíj fizetéséről, ellenőrizzék a gyermekotthonokat stb. Petiig társadalmi szempontból sokkal fontosabb volna a megelőző tevékenységük, vagyis azon családok nyilvántartása, amelyeket a szétesés fenyeget, ahol a gyermekek egészségtelen körülmények között élnek, ahol az apa nem adja haza a fizetését, ahol a szülők alkoholisták. De nemcsak a nyilvántartás, hanem jogokkal felruházva a közbelépés is. Sajnos, pillanatnyilag erről a tevékenységükről nem beszélhetünk. Létrejött a Munkaügyi- és Népjóléti Minisztérium. Értesüléseim szerint a gyermekvédő szervezet szintén a hatáskörébe fog tartozni. Már most, az előkészítési stádiumban nagyon megfontolva kellene kiválogatni az alkalmazottakat. Elkerülhetetlen, hogv egy-egy ilyen bizottság élén — vagy bárminek is nevezzük azt a jövőben — jogász álljon. De ugyanilyen fontos az is, hogy helyet kapjanak itt a szociológus, az orvos, a pszichológus és más szakemberek. Ezek viszont nem sokat tehetnek az ügy érdekében, ha nincs széles körű végrehajtó szervük. Vagyis minőségi és jogköri téren is javítani kell a helyzeten, és nem utolsósorban módosítani kell a törvény cikkelyeit is. Az új családjogi törvényben benne foglaltatik a nemzeti bizottságok ezen osztályainak feladata és kötelessége. Szerintem azt ki kell onnan emelni, mivel tevékenységük nem a családon belüli kapcsolatok rendezését célozza. Fel kell újítani a szociáljogi törvényt, amelynek egyes részei fokozatosan elveszítették érvényüket, es amely teljességében 1963-ban, az új családjogi törvény életbeléptekor megszűnt. Az új államrendszer kialakítása megfelelő időszak ahhoz, hogy új intézményeket és törvényeket hozzunk létre. Ki kellene használni ezt az alkalmat. Szerintem az új nemzedékről való gondoskodásnál nincs fontosabb feladat SS Említette, hogy a jelenlegi családjugi rendelkezések nem felelnek meg a mai követelményeknek, és egy új törvényjavaslatról is beszélt. Eb iól arra következtetek, hogy a jogászok körébon bi '.onyára sok Síé esik ezekről a probélmákról. Várhaló-e néhány törvény módosítása, illetve új (örvények hozatala? — Egészen biztos. Persze egyik törvény sem jön létre egyik napról a másikra. Kidolgozásuk nagy körültekintést, fáradságos munkát, sok türelmet, számtalan szakember bevonását követeli. Azzal számolunk, hogy az új törvény megszigorítja a válási eljárás., ezzel szemben megszünteti a békéltető tárgyalásMagába foglalja majd az egyedül maradt házastárs anyagi biztosítását (vagyis a jobb anyagi körülmények között levő köteles hozzájárulni a másik fél jövedelméhez |. A múltban abból indultunk ki, hogv szocialista társadalmunkban mindenki dolgozha:, vagyis mindenkinek biztosítva van az anyagi megalapozottsága. A gyakorlat bebizonyította, hogy ez nincs így. Szigorúbb lesz a gyermektartásra vonatkozó törvény is. Elképzelhetetlen, hogy egyesek kivonják magukat ez alól az alapvető kötelességük alól is. • Beszélgetésünket talán így foglalnám össze: a család a társadalom alapja, viszont semmi esetre ;.jm lehet a társadalom terhére. Kell hogy törvényeink ezt célozzák, jogainkat és a humánumot össze kell hangolni. OZORAI KATALIN Eltörött a r. -- 'Molnár lónos felvétele)