Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-12 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó

Az olvasók Itözül bizonyára még sokan emlékeznek a budapesti tv közkedvelt „Orion"-sorozatára. A rakéták, űrhajók, vagy ha úgy tetszik, a csészealjak korszakát éljük. Nemcsak a tudósok, hanem a közvélemény érdeklődése is egyre inkább a kozmosz felé fordul, természetes tehát, hogy ez a téma az irodalmi alkotásokban is egyre gyakoribb. J i rí Brabenec (1911) és Zdenék Veselý (1927) ismert cseh írók regényéből közöljük az alábbi részletet. Alkotásuk a klaszszikus detektívtörténet és a tudományosfantasztikum szerencsés ötvözete. Cselekménye a Hold felszínén játszódik le időszámításunk 2000. esztendeje körül. A Szivárvány-öbölben létesített tudományos megfigyelőállomáson kilenc személy dolgozik: négy tudós és öttagú technikai személyzet. Az egyik szombat délelőttjén a rádióteleszkóp alatt holtan találják Smidt rádióst. Véletlen baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság történt? E kérdések tisztázása azonban csak a kezdet. Ezután következik az igazán kemény dió: választ találni a MIÉRT? kérdésre, ami aztán magyarázatát adja az egész bonyolult háttérnek. A regény a közeljövőben magyar nyelven is megjelenik a Madách Könyvkiadó gondozásában. Jirí Brabenec — Zdenék Veselý: Szivárvány - öbölben R E S Z L E T ...- R od in őrnogy? örvendek, jónapotl Kérem foglaljon helyet! — Köszönöm. Hm, az igazgató! Hatáskörében a világűr, irattartójában a Hold adatai. Ember, aki a csillagok között kószál. Ki hinné róla? És a keze! Mintha minden szombaton tekézni járna. — Nézze, őrnagy — hogy miről is van szó tulajdonképpen? Különleges eset, első hallásra alig hihető. Tragikus dolog történt a Hold egyik kísérleti állomásán. De talán jobb lesz — az igazgató lenyomta a hangosbeszélő gombját —, ha ide hívjuk.. . Kéretem Holberg doktort —... ha beszélgetésünket szakemberek jelenlétében folytatjuk. Az őrnagy elfogadta a felkínált cigarettát, rágyújtott és várakozóan fordult az ajtó felé. — Erza Holberg doktor, a kozmosz gyógyintézet klinikájáról — mutatott az érkezőkre az intézet főnöke. — Leopold Rodín őrnagy, most érkezett különgéppel a központból. — örvendek — köszöntötte a doktor a különleges szolgálat tisztjét. Fürkésző, kíváncsi pillantást vetett a vendégre. Az igazgató a fal felé fordult, ott függött a Hold plasztikus térképe, teletűzdelve kabalának is beillő ötszínű zászlócskákkal. — Kezdem talán a legelején. A Holdon végzett munkálataink zöme magukon a kísérleti állomásokon folyik, amelyekről oly sok ismeretes, elismerés és bírálat hangzott már el, hogy szükségtelen ehhez bármit is hozzátennem. Tehát csak a legszükségesebbet. A Szivárvány-öbölben létesített kísérleti állomásunkon a jelen esetben ugyanis arról van szó — kilenc emberünk van. A váltás háromhavonként történik. A tudományos kísérletek szempontjából ez nagyon rövid idő, de az emberi szervezet és lelkiállapot szempontjából maga az örökkévalóság. Néhány másodpercnyi hallgatás következett. — Négy tudományos dolgozó és az öttagú műszaki személyzet. Ezekhez tartozott Michal Schmidt is. Most már nem tartozik... Meghalt... olyan körülmények között, amelyek mindeddig nincsenek megfelelően tisztázva. — Megállapítottuk, hogy a halálos lövést pisztolyból adták le. Közönséges rakétapisztolyból természetesen, mert ott más fegyver nincs és reméljük, hogy soha nem is lesz. Véletlen baleset? — az igazgató kétkedve rázta a fejét. — nehezen hihető. Talán öngyilkosság. De miért? Éppen ez az, ami magyarázatra szorul. Olyan felelősségteljes munkahelyen, amely az egész világ figyelmének középpontjában áll — képletesen és a szó szoros értelmében is — nem engedhetjük meg, hogy ilyen súlyos eset tisztázatlan maradjon. Nagy port vert fel, az bizonyos, az újságok sok kérdést vetnek majd fel. Lehet, hogy figyelmeztetést is. És itt kezdődik az ön feladata őrnagy. A vizsgálatnak fényt kell deríteni minden olyan mozzanatra, amely ezzel a szerencsétlen esettel összefügg. — Talán néhány részletet. . . — Kérem. Már betéve tudom, nincs nyugtom, azóta le sem hunytam a szemem egész éjszaka. Smidt a dombra igyekezett a nagy rádióteleszkóphoz. Ez szombaton történt, reggel kilenc órakor. — Értem. — Amikor mindannyian együtt voltak, elindultak a domb irányába. Szomorú látvány fogadta őket. Smidt hanyatt feküdt, mozdulatlanul, karja széttárva, jobb kezénél fegyver, amelyből három lövést adtak le. A hat lövedék közül éppen az a három hiányzott. Az egyik lövés csak megsebesítette... — de erről már megbízhatóbb adatokkal szolgálhat a doktor. — Ami magát Smidtet illeti, milyen ember volt? Nem panaszkodott valamire az utóbbi időben? Nem voltak az életében bonyodalmai? Az igazgató szemlátomást megkönnyebbült. Ügy látszott, az őrnagy utóbbi szavai nyugtatólag hatottak rá. Tehát mégis tesz kérdéseket! — Ügy érti, nincs-e tudomásunk olyasmiről, amiből öngyilkossági szándékra lehetne következtetni? Nem, ilyesmiről nem tudunk. Beszéltem rádiófonon a támaszpont parancsnokságával. Csak annyit mondott, hogy Smidt valahogy elgondolkozottnak látszott az utóbbi napokban. Bizonyára elismeri, hogy ez nem elég indok a nyugtalanságra, annál kevésbé előzetes óvintézkedésekre. — Teljesen egyetértek önnel! — bólintott az őrnagy. — Mással is előfordul, hogy eltöpreng valamin, s ha mindegyiknek az öngyilkosság járna az eszében, kész halottasház lenne a világ. Az intézet igazgatója kivett az íróasztala fiókjából egy kemény kartonlapba kötött iratcsomót, amelyen Smidt neve volt olvasható, és belelapozott. — Michal Smidt, született itt és itt, mérnök, tanulmányait az elektrotechnikai fakultáson végezte, a kozmikus híradástechnika specialistája. Behatóan tanulmányozta a rádiócsillagászatot és azok közé a szerencsés emberek közé tartozik, akiknek eddig minden sikerült, kiváló tudományos kutató és így tovább — sorolhatnám még akár egy órán keresztül. És csupa jót mondhatnék. Nehéz elképzelni, miféle oka lehetett volna az öngyilkosságra! Éppen öntől szeretnénk hallani. — És a magánélete? — Semmi különöset sem tudok. Ezzel azonban korántsem akarom azt mondani, hogy nem volt magánélete. Képzeljen el egy megtermett, jó __ megjelenésű embert, akinek férfias metszésű, megnyerő az arca, és ráadásul kellemes, művelt társalgó is, anélkül, hogy felületes, olcsó sikerre törekedne — ilyen volt Smidt Férfi, aki tetszik a nőknek. — A támaszponton nők is vannak, ugye? Daria, o rádiósunk, meg az orvosnő... Hogy is hívják?... — Santos. — Igen, Santos. Van még több is? — Nincs. Két nő és hét férfi. Bocsánat, már csak hat. Nehéz ehhez hozzászoknom. — Két nő. Idősek, fiatalok? Vonzók, vagy?... —- kereste az őrnagy a legtalálóbb kifejezést. — Mindenesetre fiatalok. Hogy vonzók-e? Azt hiszem. Igen. De ezt fogadja fenntartással! A női szépség megállapításában nem tartozom a szakemberek közé — emelte fel tiltakozóan a kezét az igazgató. — Határozottan nem. — Tehát fiatalok, kívánatosak, ÉS Smidt? Talán bizóny?. .. — dörmögte az őrnagy bizonytalanul. Holberg doktor arcán elégedetlenség tükröződött. — Rossz az irányérzéke, uram. Ha nem tévedek, szerelmi bánatban elkövetett öngyilkosságra gondoL Igy vont Sajnálom, d« kl kell ábrándítanom. Ilyesmiről szó sem lehet. A Smidt-féle ember sosem vetemedne ilyesmire. Még a krinol-korszakában sem. Hát még ma? Ez kizárt dolog. — Ha jól tudom, az öngyilkosság mindenképpen a beteges megnyilvánulások közé sorolható — szólt közbe Rodin. —• Megengedem, ÉS mire szándékszik következtetni ebből? — Ha így van, akkor az igazi, közvetlen ok nem játszik döntő szerepet a tett elkövetésében, ennélfogva nem befolyásolhat bennünket annak megítélésében sem, hogy az illető lelkileg kiegyensúlyozott volt-e, vagy sem. Vagy nem történt-e már meg olyasmi, hogy egy hisztérikus egyén öngyilkosságot követ el, csak azért, hogy valakin bosszút álljon? Vagy, hogy az őrült felvágta az ütőerét csak azért, hogy lássa a vér fröccsenését? — Nem tagadom, ilyen dolgok is megtörténtek már. Sot, még esztelenebbek is. De itt, a Földön! Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Holdon levő kísérleti állomásra nem juthat fel bárki. Ezrekből válogatják ki a legmegfelelőbbet, erre is gondoljon, őrnagy! Nem csúszik át senki hóbortos! Hát még egy őrült! Nincs igazam? — Ügy igaz, ahogy a doktor mondja — bólintott komolyan az igazgató. — A Hold nem tébolydal A nyakát teheti rá. — Sokféle fogadást elveszítettem már életemben. Okultam belőle. Ma már nem teszek fogadást, főleg a nyakam nem kockáztatom... ön azt állítja, végképp hihetetlen hogy Smidt öngyilkosságot követett el, és mégis az történt, igaz? Csak annyit tudunk, hogy az utóbbi időben egy kissé különös volt, töbször is gondterheltnek látszott. Vizsgáljuk meg hát közelebbről ezt a tényt! Milyen állapotban volt a tetem, mikor megtalálták? — Santos kolléganő jelentése alapján kőkeményre volt fagyva. Mi sem természetesebb, ha elgondoljuk, hogy éppen a holdéj ideje van, ami mondjuk száznegyven fok fagypont alatti hőmérsékletet jelent. Néhány foknyi ingadozás akár föl, akár le, mit sem számít Az átlyukasztott űrruha semmiképpen sem védhette meg a faggyal szemben. — Jómagam még nem jártam a Holdon, nem ismerem az ottani körülményeket, csak annyit tudok, amire az újságok tudósításaiból meg a televízió ismertetéseiből emlékszem. Hogy is állunk azokkal a rakétapisztolyokkal? Állandóan magánál hordja mindenki? Az igazgató kinyitotta az oldalsó fiókot és kivett belőle egyet. — Igen — bólintott, egyetlen mozdulattal kivette belőle a tölténytárat és az üres pisztolyt átadta Rodinnak. — Mindenkinél van, aki csak elhagyja a támaszpont körzetét. A leadott lövés segélykérést jelent, persze, csak a vörös jelzőlövedék. A segélykérés egyéb módja elesik. A Holdon nem terjed a hang, ezt talán mondanom sem kell, ott ugyanis nincs a földi fogalmak szerinti légkör. Rodin ezalatt a pisztollyal játszadozott, amelynek feltűnően hosszú ravasza volt. — S nem tartja furcsának, hogy valaki leadja a riasztó lövést, tehát segítséget kér, utána meg végez magával? — Az Intézet főnöke sértődötten nézett a detektívrs. — Mindenesetre furának tartanám. Egyébként is van itt még annyi ilyen megdöbbentő körülmény, hogy szinte megáll az ember esze. Ezért kérettem ide önt. Mert hisz ha világosan látnók az összefüggéseket, már intézkedtünk volna a saját hatáskörünkön belül. Azokat az ellentmondásokat, amelyeket az előbb említett, már mi is próbáltuk megfejteni. Végül oda lyukadtunk ki, hogy hihetetlenül zavaros lelkifolyamat játszódhatott le az öngyilkos agyában. Talán — gondoltam magamban — talán valóban segítséget kért. .. önmagával szemben. Ért engem, ugye? Az öngyilkossági gondolatok ellen, a depresszió ellen, amely fojtogatta... és végül a hatalmába kerítette. — Lehetséges... de mindenekelőtt sorra kell vennünk minden más eshetőséget. Ezek közé tartozik — kérem, ne lázadozzon I — ezek közé tartozik a gyilkosság is. Végezhetett Smidttel valaki a személyzet közül? Tizenegy előtt egy perccel tűnt fel a riasztólövedék a rádióteleszkóp felett, és két perccel tizenegy után valamennyien — Daria — kivételével — a főbejárat előtt gyülekeztek. Lehetséges, hogy a tett színhelye és a támaszpont közti távolságot három perc alatt megtegye valaki? — Az kizárt dolog — ellenkezett határozottan az igazgató, majd fogta a körzőjét és a plasztikus térképhez lépett. Lemérte a távolságot és összehasonlította a mértékkel. — Jócskán megvan a nyolcszáz méter! — Egy jó futó képes megtenni két perc alatt is — érvelt a detektív. — Igen, de trikóban és rövid nadrágban, meg könnyű lábbeliben, nem pedig űrruhában. ÉS versenypályán, nem sziklás terepen. — Csakhogy a Holdon könnyebb az ember, s kisebb az ellenállás. — Mindezek ellenére jó tíz percig tart az út a rádióteleszkóphoz. Az a nyolcszáz méter, amit itt lemértem, két-három kilométert is kitesz az adott terepen. Senki sem lehetett egyszerre mindkét helyen: itt is, ott is. Ezt ki kell zárnunk. — Jó, rendben van. ÉS egy másik támaszpont személyzete nem jöhet számításba? — Ezt már ellenőriztük, mindent egyeztettünk. Szombaton délelőtt egyetlen támaszpontról sem küldtek ki sem űrhajót, sem pedig terepjárót. A gyalogtúrók szóra sem érdemesek. A legközelebbi kísérleti állomás ugyanis a Viharok-tengerének a térségében van, ezer kilométernyi távolságra. A reggelinél egyetlen bázisról sem hiányzott senki, az ebédnél úgyszintén. Elég ennyi? — Igen hogyne. És hogy állunk a rövidlejáratú expedíciókkal? — Jelenleg egy sem tartózkodik a Holdon. — És ha — tegyük fel — idegen értelmes lények szálltak le a Holdon?. .. — Ugyan, őrnagyi — sr&i az igazgató szánakozó tekintettel mérve végig Rodint. — Ezek szerint más lehetőség nem állhat fenn, mint az öngyilkosság, vagy a véletlen baleset? VÉRCSE MIKLÓS fordítása