Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-10 / 8. szám, péntek
Saigon álláspontja változatlan Thieu elnök a DNFF-re akarja hárítani a felelősséget a párizsi tárgyalások sikertelenségéért # A dél-vietnami nemzeti demokratikus békeerők szövetségének felhívása Nagy visszhangot keltett a Szovjetunió közel-keleti javaslata Karami alakít kormányt Libanonban 0 Folytatódnak a diplomáciai tárgyafások Saigon — A DNFF harcoló alakulatai az utóbbi 24 órában folytatták hadműveleteiket a fővárosba vezető tőbb stratégiai közlekedési útvonalak birtoklásáért, és ezzel egyidejűleg állandó meglepetésszerű támadásokkal gyengítették a Saigon védelmére leisorakoztatott 1. és 25. amerikai gyalogos hadosztályt, valamint az első számú amerikai légiszállítású hadosztályt. Az ország központi fennsíkján a DNFF rakéta- és gránátvetői az amerikai légitevékenység megbénítása céljából tűz alatt tartják a legfontosabb repülőtereket. A DNFF módszeres alaposSággal támadja a vidéki közigazgatási rendszer fő támaszát alkotó úgynevezett regionális és népi erők, valamint a pacifikálási programban tevékenykedő fejlesztési osztagok központjait. A Saigon tőszomszédságában fekvő Lai Thieu községben elhelyezett paciflkációs központra szerdán 18 akna záporozott. A saigoni prefektúrán nagy díszpompával rendezték meg a hétfőn ismeretlen személyek SZÉLJEGYZETÜNK Középkor a XX. századi Európában Középkor a XX. században! — ez a megbélyegzés gyakran hangzott el egyes közel-keleti arab fejedelemségekkel kapcsolatban, ahol csak a XX. század második felében szüntették meg a rabszolgaságot, meg számos más középkori intézményt. Most nem erről a középkorról lesz szó — nem kell a messzi Arábiába mennünk — Európa legnyugatibb részében is felfedezhetjük. Észak-Írországban dühöng a középkor szelleme. Szenvedő áldozatai azok az ír katolikusok, akik most összefogva polgárjogi mozgalmat szerveztek az őket immár több mint három százada sújtó diszkriminációs intézkedések ellen. A polgárjogi mozgalom békés felvonulásai ellen fanatikus támadásokat intéznek az anglikán lelkészek és híveik. A vallásháborúk gonosz szelleme szabadult el. „Angliának választania kell a bilbliat igazság és a római tévedés között!" — ilyen és hasonló jelszavas táblákkal vonultak kl a jámbor papok, s az ált"iuk fanatizált tömeg „az igazságot képviselő biblia" helyett tégladarabokat. vasrudakat, köveket vágott katolikus polgártársaihoz. Október óta tart ez a vallásvillongás. Pedig csak arról van szó, hogy Észak-Írország „fehér négerei", a katolikus írek egyenjogú polgárokként kívánnak élni protestáns polgártársaikkal, akik valójában az egykori brit hódító telepesek leszármazottai. A protestánsok terrorját támogató Craig belügyminiszternek távoznia kelleit, de a szivekben és lelkekben tovább dühöng a gyűlölet. Lecsillapítása — a rhodesiai viszonyok rendezése mellett — Wilson miniszterelnök második nagy dilemmája. A kérdést ugyanis úgy állítják fel: aki protestáns, a brit unió híve, aki katolikus, a független ír Köztársasághoz akar csatlakozni. Ez így leegyszerűsített kérdés. Valójában arról van szó, hogy a katolikus írek éppen úgy választhassanak, mint protestáns polgártársaik (a gazdag háztulajdonosok, s a törvények értelmében csak ők választhatnak feleségestül j, éppen úgy betölthessenek köztisztségeket, szolgálhassanak a hadsereg, a rendőrség kötelékében, mint az anglikánok. Meg aztán egyenlőtlen, igazságtalan választási rendszer alapián ne semmizzék kl őket azokban a választókerületekben, ahol minden kétségen felül abszolút többségben vannak. Ogy látszik, a középkor szelleme néhol erősebb a XX. század fennkölt szabadságeszméinél, s ezért Wilson feje még sokáig fájni fog. L. L. által nyílt utcán megölt Le Minh Tri dél-vietnami közoktatásügyi miniszter gyászszertartását. Thieu bábelnök ezt az alkalmat is megragadta, hogy a párizsi tárgyalások sikertelenségéért a DNFF-t kárhoztassa. Kijelentette, hogy sohasem fogja elfogadni kommunisták részvételét a dél-vietnami kormányban. A temetési szertartáson ugyancsak jelenlevő Ky alelnök nagy elismeréssel szólt Cabot Lodge-ról, a január 20-1 washingtoni kormányváltás után Párizsba küldendő új amerikai delegáció kijelölt vezetőjéről. A dél-vietnami nemzeti, demokratikus és békeerök szövetsége felhívta az ország népét, hogy minden úton-módon igyekezzék meghiúsítani az amerikai imperialisták és saigoni kiszolgálóik agresszív terveit. A szövetség felhívásában rámutat arra, hogy az Egyesült ÄUamok és a saigoni rezsim lázasan fokozza az agresszív háborút. A B—52-es amerikai stratégiai bombavetők egyre több bombát szórnak le a falvakra és a városi peremvidékekre. Az amerikai hadvezetés nagy pusztító erejű, új típusú bombákat alkalmaz. Az ellenség változatlanul erőlteti a lakosság elleni hajtóvadászokkal és rajtaütésekkel egybekötött úgynevezett gyorsított pacifikációt, hogy ily módon kényszerítse rá kegyetlen rendszerét Dél-Vietnam lakosságára. Párizs — Szerdán Párizsban nyilvánosságra hozták a szovjet—francia tudományosműszaki és gazdasági együttműködési bizottság tárgyalásairól szóló közös közleményt. A közlemény szerint a két ország árucsere-forgalmának voNövekszik a feszültség Észak-Írországban London — A katolikusok és a protestánsok ellentétei egyre nagyobb méreteket öltenek Észak-Írországban. Számos városban a kereskedők nem adnak el árut más vallású vevőknek. Számos incidens is lezajlott, amelyek során betörték a templomok ablakait. Londonderryben a szombati zavargások színhelyén továbbra is feszült a helyzet. Ojabb összetűzéseket várnak erre a szombatra is, mivel a szélsőséges protestánsok megfenyegették a katolikusokat, ha az ő körzetük területére lépnek. Az ír kormány tegnap megvitatta a helyzetet, és úgy döntött, hogy nem tiltja be a tüntetéseket, mivel ezzel még jobban elmérgesíténé a helyzetet. Hasonló álláspontra helyezkedett a rendőrség ls. KOMMENTÁRUNK Az utóbbi időben olyan hírek keringenek Madridban, hogy Franco tábornok rövidesen lelép a politikai színpadról, s ki akarja jelölni utódát. Várható volt, — s ezt egyes madridi újságírók már kész tényként kezelték —, hogy Franco államfő Juan Carlos herceget régenssé nevezi ki, s így Spanyolországban visszaállítják a monarchiát. Elmúlt a karácsony, az Ojév, de a diktátor nem döntött. Ez nyilván azzal magyarázható, hogy Franco minél tovább kezében akarja tartani a kormánykereket, másrészt .Juan Carlos trónra ültetése bizonyos nehézségekbe ütközik. Ketten is igényt tartanak a spanyol trónra: Carlos Hugó és Don Juan herceg, XIII. Alfonz spanyol exkirály fia. Az örökösödési viszály annak következtében robbant kl, hogy különféle kritériumok érvényesültek az utódlás jogosságának megállapítására. E viszály történelmi gyökerei még a század eleHeves vita a nemzetközösségi értekezleten London — Harlley, a ghanal küldöttség vezetője a brit nemzetközösség értekezletének tegnapi ülésén bírálta Wilson angol miniszterelnöknek a rhodesiai miniszterelnökkel folytatott tárgyalását. Kijelentette, hogy a tárgyalás engedményt jelentett Smith-szel szemben. Az értekezlet tegnapi ülése rendkívül heves volt és Wilson kénytelen volt védelmébe venni rhodesiai politikáját. A vita során az afrikai országok élesen bírálták London politikáját. A rhodesiai vita, mely egyébként a következő üléseken folytatódik, az értekezlet kritikus pontjának számít. Az amerikai külügyminisztérium bizonygat Washington — Az amerikai külügyminisztérium szóvivői újságírók előtt kijelentették, hogy a január végén Nyugat-Németországnak a csehszlovák határ közelében fekvő területén megkezdődő amerikai hadgyakorlat nem provokációs jellegű és nem célja a feszültség növelése. Hangsúlyozták, hogy a hadgyakorlatot csak azért tartják a határ közelében, mivel Grafenwöhr térségében már a második világháború befejezése óta amerikai katonai kiképző támaszpont van. A hadgyakorlat során 12 000 amerikai katonát szállítanak repülőgépekkel Nyugat-Németországba. lumene a tavalyihoz viszonyítva lényegesen növekedik. Az árucsere-forgalomnak jelentős növekedése lehetővé tette, hogy a felszerelési javak területén a tervezettnél egy évvel előbb teljesítsék a hosszú lejáratú kereskedelmi szerződés által előírt forgalmat. A felek megállapodtak abban, hogy mielőbb tárgyalásokat kezdenek újabb, öt évre szóló kereskedelmi megállapodásról, ameiynek eredményeképpen megkétszereződhet az árucsereforgalom. Fokozzák az együttműködést az űrkutatás, az atomenergia békés célú felhasználása és. a színes televízió területén. Az illetékes francia és szovjet szervek jegyzőkönyvet írtak alá a színes televízió területén való együttműködés fejlesztéséről, a tv-képcsövek szériában való gyártásáról. A szovjet—francia „nagybizottság" párizsi tanácskozásainak záróaktusaként csütörtök délelőtt 10 órakor a francia külügyminisztériumban Debré külügyminiszter és Petrovszkij professzor szovjet egészségügyi miniszter megállapodást írt alá Franciaország és a Szovjetunió egészségügyi és orvostudományi együttműködéséről. jéig nyúlnak vissza. Franco mindig XIII. Alfonz utódait tartotta jogos örökösöknek, akiknek trónöröklési jogát a spaKi követi Francot? nyol monarchtsták többsége elismeri. Franco azonban már húsz éve érezteti, hogy nem Don Jüant, hanem a fiát, Juan Carlost kívánja trónra ültetni. Tehát valójában három trónkövetelő van. Juan Carlos azonban jelentősen megnehezítette Franco szándékának megvalósítását. November végén a Point de Vu francia folyóiratnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy apja, Don Juan előtt sohasem fogja viselni a spanyol királyi koronát. Francónak rá kellett ébrednie, hogy jelenleg nem New York — Diplomáciai körökben nagy jelentőséget tulajdonítanak annak a tanácskozásnak, amelyet Jakov Malik, a Szovjetunió ENSZ-képviselője U Thant ENSZ-főtitkárral folytatott. Ezt azzal a szovjet békekezdeményezéssel hozzák összefüggésbe, hogy a közelkeleti válság megoldása végett a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Franciaország és NagyBritannia közösen dolgozza ki az e térségben élő országok együttélésének lehető legkonkrétabb formáit. Az ENSZ diplomáciai köreiben kiemelik, hogy a szovjet álláspont szerint a legmegfelelőbb az lenne, ha a közel-keleti konfliktus „semlegesítését" szolgáló tanácskozásokat a négy nagyhatalom képviselői az ENSZ keretén belüi tartanák. Az AFP arra is felhívja a figyelmet, hogy nagyon sok függ attól: Nixon, az új amerikai elnök milyen politikát választ a közel-keleti válság ügyében, hiszen ezt a politikát kétségtelenül támogatja majd az angol diplomácia is. Az amerikai ENSZ-küldöttség körei szerint az Egyesült Államok kormánya rövidesen válaszol a Szovjetunió kormányának emlékiratára. Egy meg nem nevezett amerikai diplomata azt mondotta, hogy Washington véleménye szerint a nagyhatalmaknak fokozottabb szerepet kell játszaniuk az arabizraeli viszály békés megoldásában. Washingtoni kormánykörökben megerősítették, hogy a Szovjetunió jegyzékére adan dó válaszon már dolgoznak. Bejrútból jelentik, hogy Helou libanoni köztársasági elnök szerdán este Rasid Karamit kérte fel az új kormány megalakítására. Az AP bejrúti tudósítója szerint Rasid Karami Libanon egyik legmarkánsabb politikai személyisége, akit általában Nasszer híveként tartanak számon. Pártja, a Demokratikus Front többséget élvez a parlamentben. Karami maga több ízben sürgette, hogy Libanon erőteljesebben támogassa a palesztinai nép harcát, és tegyen hatékonyabb intézkedéseket az ország védelmi erejének növelésére. A 47 éves Karami eddig hat ízben töltötte be a miniszterelnöki tisztséget. hírügynökségek beszámolnak arrój is, hogy csütörtökre virradó éjjel Bejrút utcáin páncélosok és katonai dzsippek jelentek meg. Katonai járőrök cirkálnak és ellenőrzik a járókelőket. A repülőtéren megerősítették az őrséget. Tel-Aviv-i jelentés szerint Eskol izraeli miniszterelnök üzenetet intézett Helou libanoni köztársasági elnökhöz, aki azonban nem volt hajlandó átvenni az üzenetet és visszautalta küldőjének. Helou állítólag felszólította a libanoni államfőt, hogy űzze ki országából az arab ellenállási mozgalom képviselőit, mert Libakönnyű trónra ültetni Juan Carlos herceget, s ezért inkább elhalasztotta a kérdés megoldását. Ám minden arra vall, hogy Franco továbbra is mindent megtesz elképzelésének érvényesítéséért. A belügyminisztérium a karácsonyi ünnepek előtt felszólította Carlos Hugó herceget és atyját. Xavier herceget, hogy hagyják el Spa nyolországot. Kiutasításuk okaként azt hozta fel, hogy nemkívánatos politikai tevékenységet fejtettek ki Spanyolországban. Ez abban rejlett, hogy igyekeztek feltételeket teremteni a spanyol trón későbbi megszerzésére Kiutasításukkal Franco értésükre adta, hogy nem akar velük semmilyen közösséget vállalni, nem számít rájuk, s továbbra is jüan Carlosra épít. Spanyolországban nemcsak a munkásság, az értelmiség és a diákság jelentős része, hanem a középrétegek és az alsó papság is élesen monarchia-ellenes. non és Izrael határvidékén csak ezzel a feltétellel állítható helyre a béke. A közel-keleti kérdés békés rendezése érdekében kifejtett diplomáciai erőfeszítések sorába tartozik Riad egyiptomi külügyminiszter jugoszláviai látogatása is, aki Tito elnökkel folytatott tárgyalásai után Brioni-szigetéről visszaérkezett Belgrádba, és tegnap folytatta a tárgyalásait Pavicsevics jugoszláv külügyminiszterrel. Asavi szíriai külügyminiszter hatnapos egyiptomi látogatása után visszaérkezett Damaszkuszba és közölte, hogy még ebben a hónapban ellátogat Lengyelországba, Algériába és a Szovjetunióba. A szíriai kormány változatlanul azt vallja, hogy a közel-keleti kérdés rendezését csak katonailag lehet megoldani. Az olasz parlament külügyi bizottságának ülésén Pietro Nenni külügyminiszter hangoztatta, hogy kormánya véleménye szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1967 novemberében hozott határozata továbbra is a közel-keleti kérdés békés rendezésének egyik alapköve. Kairó — A belügyminisztérium közleménye szerint szerdán rendben és nyugalomban zajlottak le az EAK nemzetgyűlési választásai. A szavazatok számlálását szerda este mind a 14 225 választókörzetben megkezdték és az első eredményeket hamarosan nyilvánosságra hozzák. A nemzetgyűlésnek 350 képviselője lesz. FEGYVERES HARC A JORDÁN-FOLYÓNAL Amman — A jordániai hadsereg szóvivője közölte: egy izraeli kommandó szerdán este kísérletet tett arra, hogy a jordán-folyón át az ország területére hatoljon. A jordániai határőrség tüzet nyitott, amire az izraeliek bazooka-tűzzel (páncéltörő) válaszoltak. A húsz percig tartó összecsapásnak jordániai részről nem volt áldozata. ATOMBOMBÁJA LESZ IZRAELNEK New York — Az NBC amerikai televíziós társaság szerdán este nagy feltűnést keltő adásban jelentette be, hogy izraeli vezetőknek valószínűleg máris van atombombájuk, vagy ha még nincs, akkor hamarosan rendelkeznek vele. james Robinson, az adás szerzője az amerikai titkosszolgálatra hivatkozva azt is közölte, hogy Izraelnek legkésőbb három év múlva meglesznek az atomfegyverek továbbbítására szolgáló hatékony hordozórendszerei. Az NBC szerint Izrael két évvel ezelőtt kezdettel az atomfegyverek előállítására irányuló programját. Az ország máris rendelkezik egy 450 kilométeres hatótávolságú és nukleáris töltetek szállítására alkalmas föld-föld rakétával. A monarchia hívei közé elsősorban a nemesség, a tábornoki kar, a földbirtokosok, valamint a főpapság egy része tartozik. Abban azonban nincs köztük egység, ki foglalja el a trónt — Franco kegyeltje, Juan Carlos, avagy a carlista Carlos Hugó herceg. Juan Carlos-szal kevesen rokonszenveznek az országban, a tábornokok sem mind állnak mögötte. A falangisták balszárnya is ellenzéki álláspontra helyezkedett vele szemben. Kifejezték, hogy csak a carlistákat támogatják. E nézeteltérések valószínűleg még sok nehézséget okoznak Francónak. Ha új uralkodó kerül a trónra, s a diktatúra tragikus korszaka után visszaállítják a gyűlölt monarchiát, nyilván újabb politikai válság tör ki Spanyolországban. Franco csak a fegyveres erőnek köszönheti, hogy érvényesítheti akaratát. Ha a nép akarata érvényesülne, akkor napirendre kerülne a köztársasági rendszer visszaállítása. m l^ mmmm l^ m JAN BLANSKf Megkétszereződik a szovjet—francia árucsere-forgalom