Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-05 / 1. szám, Vasárnapi Új Szó
AZ ŐKO£ Vára HESZ! MkCcuzfcó la A HALLÓ FIATALOK!-NAK NYILATKOZIK JOZEFFOGEL MÉRNÖK ALEZREDES, A HESZ SZLOVÁKIÁI KB TITKÁRA A HESZ fűképpen az Ifjúság körében fejt ki sokoldalú tevékenységet. Feladata: gondoskodni a polgári honvédelmi nevelésről, megismertetni a fiatalokkal a katonai kiképzés alapjait. Ezzel kapcsolatban tettünk föl néhány kérdést Jozef F Ď g e I elvtársnak, különös tekintettel a fiatalok sajátos problémáira, Igényeire. 9 MILYEN OJSZERC LEHETŐSÉGEK NYÍLNAK A FIATALOK SZAMÁRA A JÖVÖBEN A HESZ-BEN, A SZERVEZET ŰJ STRUKTURÁLIS FÖLÉPÍTÉSÉBEN? — A föderalizálódási folyamat keretében megteremtettük az önálló szlovákiai lövészeti-, rádióamatőr-, modellező-, búvár- És a honvédelmi sportok szövetségét, valamint az Antomoto- és a Aeroklubot. Az egyes szövetségek — amelyek a HESZ Szlovákiai Központi Bizottságának felelnek munkájukért — tevékenységüket a járási bizottságokon keresztül önállóan irányítják. ® MELYIK SZÖVETSÉGBE TÖMÖRÜL A LEGTÖBB FIATAL? — Nehéz erre egyértelmű valaszt adni. A lövészeti szakkörökben tavaly például több mint 43 000 fiatal tevékenykedett, a radisztikát 5500 fiatal ked velte meg és a modellezők táborába 6000-en csopor tosultak. Az fij klubok és szakkörök létrehozását sokszor nehezíti, hogy a felszerelést nincs hol elhe lyeznl, nincs megfelelő szakkiképző. Sorainkból pe dig már több neves sportoló került kl. A repülömo dellezésben például Jozef Gábris, érdemes sportmes ter három világbajnokságot nyert. Az Aeroklubban vitorlázó repüléssel és ejtőernyős kiképzéssel fog lalkoznak. A rádióamatőrök százai külföldi állomá sokkal tartanak fenn kapcsolatot. ® MILYEN TAPASZTALATAIK GYARLAKTA JÁRÁSOKBAN? VANNAK A MA— Nagyon jó, talán még eredményesebben tevékenykednek, mint egyéb járásokban. A közelmúltban az érsekújvári járásban ellenőrzésen vettem részt, és elmondhatom: különösen az alapszervezetben végeznek igen jó munkát. Igyekszünk, hogy a lehetősé getnkhez mérten minél több szakkönyvet adjunk kl magyarul. ® ÉS VÉGÖL: KI LEHET A HESZ TAGJA? — Minden tizenötödik életévét betöltött fiatal. Ez azonban nem zárja kl, hogy a klubok és a szakkörök munkájába fiatalabbak nem kacsolódhatnak be. Sőt, arra törekszünk, hogy az ű számukra az eddiginél még vonzóbbá tegyük a HESZ-t. —nj— Kép az albumodba: R EX GILDO, nyugatnémet táncdalénekes ' s j-™— ."• '•> / • tí i - \ ŽEUSZ Ili. A görög főistennek, Zeusznak legszebb ábrázolása a görögök szerint az az óriási szobor volt, amelyet Pheidiász, az ókor híres szobrásza alkotott, és amely Olimpiában, a görögök legnevezetesebb játékainak színhelyén állott. A szobornak csak leírását ismerjük, mert az i. sz. V. századában egy tűzvésznek esett áldozatul a Zeusz-templommal együtt. A szobor úgy ábrázolta Zeuszt, amint ragyogó trónuson ül. Fürtökben leomló haját az olimpiai győztesek koszorúja ékesíti. Amióta a világ két nagy táborra — a szocializmus és az imperializmus táborára — oszlik, az azonos társadalmi rendszerű országok közös gazdasági és katonai tömbökbe tömörülve fejezik ki, illetve védelmezik érdekeiket. A szocialista országokban nem egy politikai vezető nyilatkozott olyan értelemben, hogy a katonai tömbök fölöslegesek, terhesek, s ha a kapitalista Nyugat hajlandó lenne felszámolni a NATO-t, az elkötelezett tőkésországok katonai szervezetét, a Varsói Szerződés is megszűnhetne, ha feltehetően létrejönne az európai általános biztonsági rendszer. Ez egyelőre csak vágyálom, s a mindennapok politikai eseményei azt bizonyítják, hogy főként augusztus 21-e után új életet leheltek a NATO-ba. Az európai katonai tömörülések szerepe eléggé Ismert, kevésbé az ázsialaké. A legtöbbször emlegetett ázsiai katonai tömb, a SEATO 1954-ben jött létre. Az Egyesült Államok, Anglia, NEMZETKÖZI SZERVEZETEK Az Imperializmus ázsiai tömbjei Franciaország, Ausztrália, Új-Zéland, Thaiföld, a Fülöp-szigetek és Pakisztán hozta létre. A SEATO-ról azonban hamar lehullott az álarc: azzal az ürüggyel, hogy az ázsiai kormányokat segíti a kommunizmus előretörésének feltartóztatásában, eszközül szolgált minden haladó megmozdulás elfojtására, sőt egyes kormányok sakkban tartására is. Ez különösen a vietnami háborúval kapcsolatban tűnt ki. Miután Franciaország és Pakisztán kilépett a SEATOból, e szervezet legutóbbi közgyűlései azt bizonyítják, hogy a lassú kimúlás felé tart. A CENTO az ötvenes évek végén, az iraki forradalom után, a hírhedt Bagdadi Paktum udődaként jött létre. Egyes reakciós kormányú arab országokon kívül Pakisztán és Irán is tagja volt. Az arab világ megosztottsága következtében a CENTO halva született gyermekként jött világra, s a tavalyi közel-keleti válság óta csak az tartja össze, hogy Pakisztán és Irán is elítéli az izraeli katonai körök kardcsörtetését. Két évvel ezelőtt létre hozta az ASEAN-t — a Délkelet-ázsiai Államok Szövetségét, melyhez Malaysia, Singapore, Thaiföld, a Fülöp-szigetek, és Indonézia tartozik. E tömörülés hivatalosan gazdasági és kulturális jellegű, ám Washington szeretné militarizálnL Hivatalosan hasonló célra létesült az ASPAC (Ázsiai— Csendes-óceáni Tanács] is. de igazi célja az antikommunista propaganda koordinálása e földrészen. E tömörülés a semleges Burmát, Kambodzsát és Laoszt is szeretné bevonni hatásköréi*, de ez mindeddig nem sikerült. Az amerikaiak vietnami agressziójának támogatására alakult meg az ANZDS (Egyesült Államok, Üj-Zéland és Ausztrália) szövetség, mely legkonkrétabban zsoldosok, illetve meghatározott számú kormánycsapatok Dél-Vietnamba küldésével mutatta meg Igazi céljait. Az USA újabb regionális csoportosulások létrehozásával akarja betölteni a „Szueztől keletre" kialakuló vákuumot. Washington ázsiai nagykövetel már puhatolódző tárgyalásokat folytatnak, s mindenképpen el akarják kerülni annak látszatát, hogy az esetleges újabb tömörülések a régi cél: az antikommunlzmus szellemében jönnek létre. (I) A madár, a kagyló meg a halász Régen történt: a tengeri kagyló kimászott a partra, hogy héját kinyitva sütkérezzék a napon. Egy kis idő múltán arra repült egy halászmadár s lecsapott a kagylóra, hogy belekapjon kocsonyás húsába. Az nyomban összecsukta héját és jól beszorította a madár csőrét. A halászmadár hiába igyekezett csőrét kiszabadítani, de a kagy( KINAI NÉPMESE) ló sem tudott visszamenni a tengerbe. Jó ideig viaskodtak, majd a madár így szólt: — Ha ma nem lesz eső és ha holnap sem fog esni, akkor elkészülhetsz a halálra. A kagyló nem maradt adós a válaszszal: — Ha én ma nem engedlek el és ha holnap is fogva tartalak, te is várhatod a halálodat. Egyikük sem volt hajlandó elengedni a másikat. tgy aztán az történt, hogy egy arra járó halászember könynyüszerrel megfogta mind a kettőt. A medve és a muzsik OROSZ NÉPMESE Összebarátkozott a medve és az ember és elhatározták, hogy közösen vetnek répát. Azt mondja az ember: — Enyém lesz a gyökere, a tiéd, Misa, a szára. Szépen meg ls nőtt a répájuk. A muzsiké lett a répa, Misának csak a levele jutott. Misa morgolódott, de semmit sem tehetett. A másik évben megint hívta az ember a medvét: — Vessünk ismét közösen. — Vessünk! Csakhogy most a tied legyen a szára, és enyém a gyökere — mondta Misa. — Rendben vanl — egyezett bele a furfangos ember. — Legyen a kívánságod szerint. Ez évben búzát vetettek. Mondhatom, jófajta búzájuk termett. Az emberé lett a szára meg a kalász, Misáé pedig a gyökér. Az időtől fogva megszűnt a barátság a medve és az ember között. 'Égi béke csendje szállt le S hull a hó, hűl csendesen. Nézd, mily szép szín hull a tájra habfátyólként, nesztelen. Szán csilingel csengue-bongua, aztán csend lesz, némaság. Vén fák állnak őrt borongva, meg-megroppan egy-egy ág. Bent jó most a kályha mellett pihenni a melegen, Egy szép mesét meghallgatni s ábrándozni csendesen ... KOMLÖS1 LAJOS 1 & 3 45 e * 8 9 40 •11 m % x K 12 X 13 X l 14 15 X 16 X .n X lli X 19 2 0 21 x X zz 23 X X 24 25 26 X z? 28 X 29 X 3o x 31 X 32 33 x 34• ; 3S x ,36 38 X 3V X u X 44 X 42 43 X 44 • 45 X X 46 4? X 48 I j; 49 50 X 51 5Z X L ír VÍZSZINTES: 1. Felhívásnnk a Gyermekvilág olvasóihoz (nyíl irányában folytatva). 12. Hármas pápai korona. 13. Női név. 14. Építőanyag. 16. Szovjet folyö. 18. A vízszintes 13 beceneve. 19. Fordított személynévmás. 20. Korszak. 22. ök szlovákul. 24. Menyasszony. 25. Széna szlovákul. 27. Zamat, íz. 29. Pozitív töltésű elektród. 30. A Duna jobb oldali mellékfolyója Magyarország és Jugoszlávia határán. 31. A Vörös-tenger partján épült nagy kikötővárosba való. 32. Alak, forma, 34. Idény és 6. 36. Színtelen, erős szagú folyadék, altatásra is használták. 38. Lakoma. 40. öreg bácsi. 42. ... Sámuel, a harmadik magyar király. 43. S. M. 44. Sásas, mocsaras terület. 46. Mezőgazdasági munkát végez. 48. Gyakori igevégződés. 49. Égési termék. 51. A vízszintes 46 eredménye. FÜGGŐLEGES: 2. Latin és 3. Dunántúli folyó. 4. Ez is sport. 5. V-vel női név (ékezet felesleg). 6. Morzehang. 7. Kérdőszó. 8. Gyakori török férfinév. 9. Fiúnév. 10. B-vel nem tudja mozgatni végtagjait. 11. Feltételes kötőszó. 14. Második felhívásunk (a nyíl Irányában folytatva). 15. Svéd fillér. 17. Szlovák helyeslés. 19. Literátus. 21. Férfinév. 22. Szlovákiai folyó. 23. Hódoló, esengő. 24. Anna idegen változata. 26. Rom betűi. 27. Régi római köszönés. 28. Illeték. 29. Anna, Nóra, Éva. 33. Székesegyház. 35. Az egyik szülő. 37. Van ilyen hal is. 39. Nedves levegő, gőz. 41. Szaporodási sejt. 44. Haszontalan holmi. 45. Alatt szlovákul. 46. Félig vettékl 47. Fogadás. 49. Kisfaludl Károly. 50. Végtelenül veri 52. fordított előd. Beküldte: Molnár Mária, Perbenyík A KÉT HETE MEGJELENT KERESZTREJTVÉNYÜNK MEGFEJTÉSE: Szép csillag a honszeretet, gyönyörűségesen ragyog. KIK NYERTEK? Két hete megjelent fejtörőnk helyes megfejtői közül könyvjutalomban részesülnek Lajgút Valéria, Rimaszombat, VIczén Albina, Tornaija; Danczi Béla, Léva; Fekete László, Galánta; és Szőke Szilveszter, Nagycékény.