Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-05 / 1. szám, Vasárnapi Új Szó

az anyanyelv használatának jogáról Az ember mindig azon nyel* formál között gondolkodik, amelyet legjobban beszél. Ez leggyakrabban az anyanyelve. Nyelvlélektani kutatások igazolják, milyen nagy szerepet tölt be az anyanyelv a társadalom gazdasági, politikai és kulturális élete terén. A gondolkodás nyelvi anyag, mely szavak nélkül lehetetlen. Az anyanyelvi szó van legközelebbi kapcsolatban az ember életével, tapasztalataival, hiszen ebben a szóban halmozódik fel az egész élményanyag, amelyet az előző nemzedékek évszázadokon át kialakítottak. Az idege nyelv szavai a legtöbb esetben csak akkor fejezhetnek ki fogalmakat, ha ugyanazt a pszichológiai ingert váltja ki, mint az anyanyelv szavai, vagy az anyanyelv már meglevő ingere alapján történik. Tekintettel arra, hogy országunk nemzetei és nemzetiségei nyelvének megértése fontos szerepet tölt be a kölcsönös közeledésben, egymás kölcsönös megismerésében és megértésében, a nemzetiségi kultúra, valamint /az állampolgároknak az állami szervekkel való érintkezésének megkönnyítésében a gazdasági, kulturális és társadalmi élet minden területén jobbára szükségszerűen kell elkönyvelni az ország nemzeitei és nemzetiségei nyelvének kölcsönös megismerésére és elsajátítására irányuló kezdeményezéseket. A nyelvi egyenjogúságnak külön jelentősége van az ország területén élő lakosság, különösen a vegyes területek nemzetiségei szempontjából. Az egyenjogú nyelvhasználatról szóló jogi elvek következetes alkalmazása fontos előfeltételt képez az állampolgárok jogainak megvalósításában. Szükséges, hogy megfelelő intézkedésekkel és jogi normatív rendelkezésekkel biztosítsák ezen elvek következetes és eredményes alkalmazásának gyakorlati feltételeit. Az anyanyelv használatának egyes kérdéseit bizonyos összefüggésekben jogilag már a múltban is szabályozták, sajnos, ami a gyakorlati realizálásukat illeti, sokszor felületesen. Igy a Tt. 60/100 sz. alkotmány, a Tt. 61/62 sz. a bíróságok szervezéséről szóló törvény, a Tt. 64/36 sz. a bíróság szervezéséről és a bírák választásáról szóló törvény, a Tt 61/141 sz. büntetőperrendtartás szabályozta. Legutóbb a nemzetiségek helyzetét szabályozó Tt. 61/144 sz. alkotmánytörvény szabályozza az anyanyelv használatának jogát oly értelemben, hogy kimondja eme jog biztosítását. Ezen alkotmánytörvény 4. cikkelye 2. bek. értelmében: „A bármely nemzetiséghez való tartozás egyetlen polgárnak sem lehet kárára politikai, gazdasági és társadalmi életben való érvényesülés terén". Ebből úgy tűnik, hogy eme alkotmányos rendelkezés elvileg egyenlő garanciákat nyújt a nemzetiségek minden tagjának. Mindez azonban aligha lenne elegendő, ha az alkotmánytörvény nem tartalmazna külön rendelkezéseket is, melyek értelmében biztosítják ezen jogok tényleges realizálásának feltételeit is. Ha tekintetbe vesszük országunk nemzetei és nemzetiségei nyelvében fennálló különbségeket, akkor megállapíthatjuk, hogy a szavatolt jogok biztosítása nagy mértékben megnehezülne, ha a nemzetiségek tagjai számára nem volna biztosítva anyanyelvük használatának a joga is. A nemzetiségek helyzetét szabályozó alkotmánytörvényt megelőző vitában sok szó esett a törvényjavaslat ezen tétele körül, sőt bizonyos körök állásfoglalásaikban kétségbevonták e jog törvényesítésének létjogosultságát. Egyesek az államnyelv bevezetését javasolták, mondván, a nemzetiségek nyelvének hivatalos érintkezésben való használata veszélyt rejt magában. Az SZTA L Štúr Nyelvtudományi Intézet nézete szerint például ez veszélyt jelent nemcsak a vegyeslakosságú területeken élő szlovákság számára, hanem Csehszlovákia egysége szempontjából is. Nem kíváRom e helyen az államnyelv szükségességét vagy feleslegességét részletezni, mert erre világos feleletet adott Karel Pomaizl, a CSTA tudományos dolgozója a Rudé právo 1968. okt. 25-i számában. (Magyar fordításban a Hét 47-i számában jelent meg.) Egyet azonban szükséges leszögezni, hogy a marxizmus—leninizmus nem ismeri az államnyelv fogalmát, mivel az egyenjogúsággal ez összeegyeztethetetlen. A burzsoá köztársaság és az Egyesült Nagyhatalmak között 1919-ben megkötött Saint-Germain en Laye-i egyezmény 7. cikkelyének a 3. bek. kimondja: „A csehszlovák állampolgárok gátlás nélkül szabadon használhatnak bármely nyelvet, úgy magán, mint kereskedelmi ügyekben, avagy ami a vallást, sajtót, vagy min3enfajta nyilvános beszédeket illeti, ha nyilvános gyűléseken hangzanak is el". Ezen kötelezettségek teljesítése érdekében adták ki az 1920/122 sz. nyelvi törvényt, amely közelebbről részletezi a Saint-Germain en Laye-i egyezményben lefektetett feltételeket. Eme egyezmény 7. cikkelyének 4. bek. kimondja, hogy: „Ha a csehszlovák kormány hivatalos nyelvet vezetne be az államban, annak ellenére a más, mint cseh nyelvet beszélő csehszlovák állampolgároknak lehetőséget nyújt törvényes úton, hogy a bíróságok előtt saját nyelvüket hosználhassák szóban és írásban". Az 1920/122 sz. törvény 1. §-a a „csehszlovák" nyelvet hivatalos, államnyelvvé is nyilvánította. Bizonyos, hogy az államnyelvet a cseh nemzeti demokraták — a cseh fasizmus későbbi támaszai — szorgalmazták, akiknek ez nagyon is megfelelt Az 6 jóvoltukból lett törvénybe iktatva az államnyelv, s nem is titkolták, hogy ezzel erőszakot alkalmaztak a köztársaság nemzeti kisebbségei ellen. Köztudomású, hogy az államnyelv koncepciója később tragikus következményekkel kudarcba fulladt. Eme koncepció nagyon is megfelelt a liberális burzsoáziának, ám kevésbé felelhetett meg a szocialistáknak és a kommunistáknak. A nemzetek és nemzetiségek szocialista testvériségének elkerülhetetlenül fontos előfeltétele a nyelvi egyenjogúság. A 68/144 sz. a nemzetiségek helyzetét szabályozó alkotmánytörvény 3. cikkelye 1. bek. c./pontja kimondja:, hogy törvény által megszabott feltételek között a nemzetiségeknek joguk van — az illetékes nemzetiség által lakott területeken — a hivatalokkal való érintkezésben saját anyanyelvüket használni. Az alkotmánytörvény 5. cikkelye továbbá kimondja, hogy eme jog feltételeit az SZNT külön törvényben határozza majd meg. Az alkotmánytörvény 5. cikkelyének rendelkezése döntő jelentőségű tehát a nemzetiségek nyelvhasználatának törvényes szabályozása szempontjából, mind az államhatalmi és államigazgatási szervek, ügyészségek, bíróságok előtti eljárásokat, mindoedig a kereskedelmi kapcsolatokat, hivatalokat stb. illetően. Vajon miért van szükség külön törvényben szabályozni és konkretizálni az anyanyelv használatának jogát? Az idevágó anyag törvényes rendelkezésével kapcsolatos tényleges helyzet Az elmúlt hónapokban sok szó esett az -ayenjogúságróí > az anyanyelv rtasznáiqtának ocáról. £zze! Kapcsolatban meokértük Dr. GYÖRGY ISTVÁNT i CSEMADOK KB dolgozóját, hogy a jogasz szemszögéből próbálja megvilágítani a kérdést. felmérésénél — az alkotmányos rendelkezés szempontjából vizsgálva a helyzetet — megállapíthatjuk, hogy magában ez a szabályozás nem volna kielégítő, ahogy nem kielégítőek az eredmények sem. A gyakorlatban a törvényes rendelkezéseket — a nemzetiségek anyanyelvének használatát illetően — gyakran önkényesen értelmezték és értelmezik. Az előbbiekben már szó volt arról, hogy a nemzetiségek szabad nyelvhasználatára vonatkozó rendelkezéseket egynéhány törvény általános formában tartalmazza. PJ. a Tt 61/62 sz. törvény 8. §-a kimondja: l

rA bíróság előtt minden állampolgár anyanyelvét használhatja". Ugyanez áll a Tt. 64/36 sz. törvény 8..§-ban, valamint a Tt. 61/144 sz. törvény 2 §-a 14. bekezdésében is. Az ilyen megállapítás ugyan elvileg pozitív, de további vizsgálódás után rájövünk, hogy ezen törvények, sajnos, nem tartalmaznak semmiféle rendelkezést azon feltételek tekintetében, amelyek segítségével biztosítani lehet a nemzetiségek anyanyelve használatának jogát konkrét esetben a bírósági eljárásban. Magától értetődő, hogy a fent említett rendelkezés jóval átfogóbb a Tt. 60/100 sz. alkotmányban foglalt rendelkezésnél, és bizonyos mértékben ezt konkretizálja is, de világosan kitűnik, belőle, hogy csak a bíróságok előtti anyanyelv-használat lehetőségéről beszél, figyelmen kívül hagyva az élet többi területeit. Ha összehasonlítjuk a Tt. 60/100 sz. alkotmány ezzel kapcsolatos rendelkezéseit, valamint a 68/144 sz. nemzetiségi alkotmánytörvény 3. cikk. 1. bekezdését, amely szerint külön törvény által megszabott feltételek között biztosítják az anyanyelv használatának jogát a hivatalos érintkezésben, és az 5. cikkely ama rendelkezését, mely szerint az SZNT külön törvénye határozza meg azokat a feltételeket, melyek biztosítják a nemzetiségek számára anyanyelvük használatára vonatkozó jogot, akkor megállapíthatjuk, hogy a Tt. 60/100 sz. alkotmány hasonló rendelkezést nem tartalmaz, s így a nemzetiségi alkotmánytörvény ezen rendelkezését pozitívan kell értékelni. A törvény tehát szavatolja a nemzetiségek szabad nyelvhasználatának jogát. S ennek az a célja, hogy a nemzetiségek számára a gyakorlatban is biztosítva legyenek jogaik konkrét megvalósításának feltételei. A való helyzet vizsgálatónak eredményéből arra lehet következtetni, hogy egyrészt a nemzetiségek nem ismerik kellőképpen saját jogaikat, másrészt viszont az állami szervek gyakran nem világosítják fel az eljárásban szereplő felet jogairól. Gyakori például az olyan eset, hogy a szerv nem kéri ki a nemzetiségek tagjaitól a véleményt arra vonatkozóan, szükségesnek tartják-e az eljárást anyanyelvükön lefolytatni. Ezzel szemben egyszerűen arra várnak, hogy az eljárásban részt vevő nemzetiségi fél tiltakozzon, vagy esetleg bejelentse ez irányú igényét és csak utána járnak el a törvény szerint Tény, hogy a szlovák környezetben dolgozó magyar fiatalok például többé-kevésbé elsajátítják a szlovák nyelvet, s ennek következtében gyakran ezt használják az állami szervekkel, vagy más szervezetekkel való érintkezésükben. Anyanyelvüket inkább szűkebb körben használják. Elég gyakran előfordul azonban, hogy az ilyen ügyfél egyrészt nem érti meg az eljárás folyamán használt szakkifejezéseket s nem tud rá kellő gyorsasággal reagálni. A tények azt bizonyítják, hogy az ügyfél nem csak a szakkifejezéseket nem érti meg, hanem elég gyakran nem érti meg az eljárás tárgyának lényegét sem. Az állami szervek gyakran helytelenül járnak el, mikor olyan megoldásokhoz folyamodnak, hogy az eljárást cseh vagy szlovák nyelven vezetik le azzal, hogy magyar nyelvű felvilágosításokat adnak azon ügyfeleknek, akik nem beszélik, avagy nem értik eléggé a cseh vagy szlovák nyelvet. Sajnos, az effajta eljárást csak kényszermegoldásként lehet elkönyvelni, s korántsem a probléma megoldására irányuló igyekezetként. A probléma gyökere ennél mélyebb. Dél-Szlovákia vegyes lakosságú területein működő államhatalmi és közigazgatási szervek alkalmazottainak nagy százaléka nem bírja kellőképpen a magyar nyelvet. Nem bírja oly mértékben, hogy nagyobb fennakadás nélkül tudna tárgyalni a magyar nemzetiségű ügyfelekkel, avagy le tudná fordítani az eljárás folyamán hozott határozatokat magyar nyelvre. Ilyen esetben, — különösen a bíróságokon — leggyakrabban tolmácsokat vesznek igénybe. Gyakran azonban olyan probléma áll fenn, hogy az eljárásba felvett egyén (tolmács) egyrészt nem ismeri kellőképpen például a cseh vagy szlovák nyelvű jogi kifejezéseket, s másrészt kevésbé ismeri a magyar igazságszolgáltatásban használt eléggé nehéz kifejezéseket Az ilyen helyzetben tehát nincs biztosítva a megfelelő minőségű fordítás sem. Szem előtt tartva a nemzetiségi jogok meghatározásával kapcsolatos azon alkotmányos rendelkezést, hogy külön törvényben kell megszabni a nemzetiségek nyelvhasználati jogának biztosítására vonatkozó feltételeket, nem árt, ha röviden érintjük, mit kellene felölelnie ennek a törvénynek. A bírósági, a közigazgatási és más szervek előtti eljárásban a nemzetiségi nyelvhasználat jogának tartalma felölelhetné a nemzetiségeknek azt a jogát, hogy beadványaikat (kérvények, kérelmek, javaslatok, panaszok stb.), saját nyelvükön terjesszék be, szóban vagy írásban. Hogy kijelenthessék, milyen nyelven folytassák le az eljárást a bíróság és más állami szervek előtt, sőt a szervek a nemzetiségi féltől kötelesek előre kikérni véleményét. Továbbá, hogy az eljárás folyamán hozott határozatokat, végzéseket az anyanyelven elkészített és hitelesített fordításban is kézbesítsék ki. A jegyzőkönyvben és más hasonló okiratban az ügyfél anyanyelvén vezessék be a nemzetiségi ügyfél anyanyelvi nyilatkozatát. Biztosítani kell továbbá, hogy az állami szervek határozataikat és más fontosabb általános rendelkezéseiket a vegyes lakosságú területeken az illetékes nemzetiség nyelvén is közzé tegyék. Ugyanez érvényes a kétnyelvű feliratokat, bélyegzőket, körpecséteket, kétnyelvű űrlapokat stb. illetően is. A nemzetiségek nyelvhasználatának biztosítása társadalmi életünk minden szakaszán legnagyobb mértékben a törvényhozástól és az államhatalmi és közigazgatási szervek határozataitól függ. A nyelvhasználat törvényes biztosítása nagy mértékben hozzájárulhat majd országunk nemzeti és nemzetiségi szocialista együttélése színvonalának emeléséhez. Szükséges tisztázni a nyelv szerepét és növelni iránta az érdeklődést, gondoskodva a kétnyelvűség anyagi, káderbeli, műszaki és más feltételeiről. A nemzetek és nemzetiségek tényleges nyelvi egyenjogúságának elvéből kiindulva, amely a szocialista társadalmi viszonyok jellegéből fakad, leszögezhetjük, hagy az anyanyelvnek a társadalmi életben történő sokoldalú alkalmazásának mély humanista értelme van. Fontos kötelességnek kell tartani p nacionalista és más egészségtelen megnyilvánulások felszámolását, melyekkel a gyakorlati életben gyakran találkozhatunk. Ennek felszámolása akkor lesz eredményes, ha mind ä törvényhozásban, mind pedig a törvények gyakorlati életben való alkalmazásában a marxizmus szellemében járunk el, szem előtt tartjuk a nyelvi egyenjogúságot, s ennek értelmében járunk el a gyakorlati élet minden szakaszán. Társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt szükséges, hogy a vegyes lakosságú területeken is olyan viszonyok alakuljanak ki, melyek összhangban állnak a nemzetiségi egyenjogúság politikájával, s ily módon az eddiginél jóval eredményesebben oldhatjuk meg mindazokat a konkrét problémákat, amelyek fontos szerepet játszanak a társadalom továbbfejlesztésében. Ez alapvető feltétele annak is, hogy a nemzetiségek az eddiginél nagyobb mértékben kivehessék részüket a szocialista társadalmi viszonyok formálásából.