Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-26 / 4. szám, Vasárnapi Új Szó

A SZÉGYEN UTÁN A

z olaszországi Sorrentóban nemrégiben rendezték meg a svéd filmhét keretében Ingmar Bergman Szégyen című legújabb alkotásának világpremiérjét. A film hősei harci események forgatagába kerülnek, agresszív erőszak áldozataivá válnak; történetük felidézésével a nagy svéd filmművész az emberiség lelkiismeretére apellál; a háború, valamint az emberellenes erőszak minden fajtája ellen kíván protestálni. A Szégyen két főszerepét — akárcsak Bergman előző filmjének, A farkasok órájának főszerepeit — Liv Ullman és Max von Sydow játssza. Liv Ullman (aki egyébként Bergman sorrendben m slP^s '"13 1Ŕ F í • :. ;íS#ii i k i • jll f- u KT f f Mm h mm RUPWH Filmszínházaink a közeimúltban tűzték műsorra Bergman oly sokat vitatott Csend című Wmjét. A felvételen: Ingrid Thulin a film egyik jelenetében. legutolsó felfedezettje, s a híres rendező jelenlegi — negyedik — felesége), Így nyilatkozik a filmről, illetve Bergman rendezői módszereiről: — A Szégyen egyszerű emberekről szól, akiknek normális, mindennapi életét a lehető legszörnyűbb esemény: a háború dúlja fel. A háború, amely — miként a film címe ts megfogalmazza — az egész emberiség szégyene. Maga a film cselekménye konkrétan nem utal egyetlen meghatározott történelmi korszakra és eseményre sem, hanem — a szándéka szerint — valamennyi háborúról szól, beleértve a háborúnak azokat a legiszonyúbb módozatait is, amelyek a legrémesebb álmainkban léteznek. — Több kritikyts azt állította, hogy a Szégyen — gondolati szempontból — egyenes folytatása Bergman előző műveinek. Nem hinném, hogy — az alkotó személyén túl a Szégyen-nek bármi kapcsolata is lenne Bergman előző alkotásaival. Éppen ellenkezőleg: meggyőződésem szerint Ingmar Bergman mindig arra törekszik, hogy valamenynyl müvében önálló és eredeti gondolatot fogalmazzon meg, eredeti és egyedi formában. S az alkotás módszere is különbözött attól, amit Bergmantól megszoktunk. Munkatársai közül — akik rendszeresen vele dolgozunk — többen eltűnődtünk azon, mi lehet az oka, hogy ezúttal közel sem forgatott olyan tempóban, mint máskor. Heteken ót ott éltünk a Balti-tenger egyik kis szigetén, Farőr-szigeten, amit a filmlapok tréfásan el ls neveztek „Bergmanszlgetnek". Az egész stábnak ez a hetelemben, vagyis a Szenvedélynek semmi köze sem lesz azokhoz az ttn. „szerelmes filmekhez", amelyekből rengeteg készül mindenütt a világon, de amelyek hazug ás felületes módon ábrázolják ezt a legszebb emberi érzelmet. Tucatszámra készülnek az olyan ostoba hollywoodi filmek, amelyek a férfiés nő-viszonyban csak a frivolitás ábrázolására és hangsúlyozására törekszenek, ahelyett, hogy megmutatnák a szerelem igazi szépségét és magasztosságát ... A Szenvedély elkészítése után pedig Ingmar Bergmannal együtt visszatérünk egy időre a színházhoz. Liv Ullman Bergman filmrendezői és színházi rendezői módszerel közti különbségről így vélekedik: — A színházi rendező-Bergman szinte egészen más ember, mint a filmrendező Bergman, de éppoly színes, izgalmas egyéniség. A filmforgatás idején úgy dolgozik, akár egy pszichoanalitikus; mőgikus személyiségével addig gyúrja, formálja „anyagát" — vagyis a színészt —, amíg az tökéletesen megfelel elképzelésének: abba a lelkiállapotba kerül, amilyet a rendező elképzelt, s ami harmonikus egységet alkotva a többi szereplővel teljesen beleolvad a Bergman által előkészített környezetbe és közegbe. A színházi rendező-Bergman ellenben olyan, akár egy karmester; tudását arra használja, hogy a színészeket úgy mozgassa és szólaltassa meg, mint különféle hangszereket. Nagyon erősen megdolgoztatja, nem ritkán valósággal meggyötri színészeit, míg létrejön az a tökéletesen egyTS c teken át tartó együttélése, a szó legszorosabb értelmében való együttgondolkodása a Szégyen forgatása alatt, még sokkal intenzivebbé tette 6 stáb valamennyi tagjának azt az összefonódottságőt, ami Bergman többi filmjének elkészítését Is jellemezte. Igazi kollektív töprengés volt ez arról, hogyan lehetne minél plasztikusabban kifejezni azt az alapgondolatot, amit Bergman fogalmazott meg, s amellyel valamennyien egyetértettünk: a tiltakozást az erőszak, az antihumanizmus, a háború ellen. A Szégyen forgatása idején valamennyien szinte hipnotizált állapotban voltunk: Bergman mágikus egyéniségének szuggesztivitása olyan mértékben foglyul ejtett bennünket, hogy teljesen elfelejtettük valódi életünket, énünket, s tökéletesen azonosultunk az elképzelt figurákkal. Nem véletlen, hogy Bergman filmjei a közreműködőket az elkészítés után ls sokáig foglalkoztatják; még most is mindig új és új jelentés-tartományokat fedeztünk fel bennük. Különösen a Szégyen-ben, amelyet személy szerint én Ingmar Bergman főművének tartok. — Néhány hét múlva Ingmar Bergmannal egy színes filmet kezdünk forgatni. Címe: Szenvedély, s szerelmi történet; értve ezen a szerelem fogalmát a lehető legmélvebb és legszélesebb érséges produkció, amely egy szimfonikus zenemű csiszolt nagyzenekari előadáséra emlékeztet... — Azt hiszem a művész valamennyi filmje közül a Szégyen a legkönnyebben érthető, a legszélesebb tömegekhez szóló alkotás — mondja Max von Sydow, a Szégyen férfi főszereplője. Egy átlagember nézőpontjából beszél a háborúról, s a nézők könnyen azonosulhatnak a film szenvedő hőseivel. Azt hiszem egyébként, hogy a Szégyen más szempontból is fordulópontot jelentett Ingmar Bergman alkotói pályáján: egészen új munkamódszerekkel készítette, és — a jelek szerint — némileg megváltoztatta véleményét a filmművészetről, a filmművészet társadalmi szerepéről és lehetőségéről. — Valamennyi előző filmjét ugyanis részletesen kidolgozott forgatókönyvekből készítette, s rendkívüli szigorral, igazi vasfegyelmet követelt a színészi játék, a dialógusok, a megtervezett kameramozgás megvalósításánál. A Szégyen forgatásánál éppen ellenkezőleg: tág teret engedett az improvizációnak. Előző filmjénél Bergman a legkisebb szabadságot és önállóságot sem engedélyezte szereplőinek a színészi játékban, most pedig ,csak" leállította a kamerát és hagyta hogy a szereplők közvetlenül és szabadon mozogjanak a maguk ihlete és elképzelése szerint. S míg régebbi filmjeinél mindannyiunktól megkövetelte, hogy ragaszkodjunk a forgatókönyvben leírt dialógusokhoz — még az interpunkciót, a szüneteket, a legapróbb indulatszavakat és felkiáltásokat is beleértve —; most úgyszólván a commedla deli' arte módszerének megfelelően a szöveget és a cselek ményt csak „kana vásznak" tekintette és hagyott bennünket improvizálni. — Egyébként ez a kilencedik Bergman-film, amiben szerepeltem, s meg kell vallanom, hogy ezt szeretem a legjobban. Ügy érzem, most először nyílott lehetőségem arra, hogy igazán kibontsam színészi képességeimet. Bergman valamennyi előző filmje egyetlen konfliktus kifejtése, szinte egy tétel levezetése volt, amelyben a színésznek csak az eszköz szerepe jutott. A Szégyen esetében azonban az ember — vagyis a színész — a kezdet és a vég; a kiindulás és a középpont. A színészi játék, s a színész egyénisége azokkal a külső eseményekkel összhangban, fokozatosan bontakozik kl, amelyek a md egészének mondanivalóját közvetítik. — A Szenvedélyben, ebben a csodálatos szerelmi történetben ismét szerepet vállaltam. A film — mint Liv Ullman nagyon találóan megfogalmazta — egyik legfontosabb jellegzetessége, hogy élesen tagadja a „hollywoodi szerelem" hazug sémáit; mintegy ellenpontját kívánja képezni ezeknek a kommersz tucat-filmeknek. A Szenvedély elkészítése után pedig Bergmannal együtt én is a színházhoz térek vissza. Svédországban jelenleg nagyon élénken érdeklődik a közönség a színházművészet iránt, amely a látványosságtól távolodva, egyre inkább a valódi emberi értékek kifejezésére törekszik. A svéd színházművészet már ma is elég nagv hatással van a nemzetközi politikai színházra, és az úgynevezett elit-, vagy avantgarda-színjátszásra. Én azonban — megvallom őszintén — változatlanul jobban szeretem a klasszikusokat és az olyan „régi" és „kipróbált" — de számomra mindig üj és izgajmas — szerzőket, mint Shakespeare, Osztrovszkij, Pirandello, Miller vagy Tennessee Williams ... (A FILMVILÁG NYOMÁN) Alberto Moravia, Liv Ullman, Ingmar Bergman és Dacia Maraini c legújabb Bergman-film, a Szégyen vetítése után, a sorrentói utcán. A SZENVEDELY ELŐTT