Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-24 / 20. szám, péntek

A CSKP Központi Bizottsága plenáris ülésének vitája Használjuk ki január lehetőségeit BEDŔICH KRÁLIK elvtárs felszólalása Felszólalása bevezető részében foglalkozott a KB tanácskozásának színvonalával, és előterjesztette ezzel kapcsolatos fenntartásait. Az egyes felszólalásokban azt hiányolom — mondotta Králik elvtárs —, amit úgy szoktunk megfogalmazni, hogy térjünk a tárgyra. Ugyancsak gyakran hallok, bocsássanak meg, szellemi tornáról, amelynek következtetései ugyan érdekesek, de hiányzik belőlük minden ésszerűség, és semmiképpen sem járulnak hozzá ahh.oz, amiről tanácskozunk. Valahogyan téren és időn kívül mozognak. Sőt, tartalmilag többnyire különböznek a párttagok nézeteitől, ahogyan erről számos gyűlésen és aktíván meggyőződhettem. Elvégre az emberek a szervezetekben fogják realizálni határozatainkat A pártfegyelemnek is vannak határai. Létezik valami olyasmi is, mint a kölcsönös kötelezettség. A tagság akarata ellen elkövetett erőszak fegyverét ismerjük. Űgy hívják, hogy közömbösség. Számoljunk azzal, hogy az emberek gondolkodnak és gondolkodni fognak. Az ötvenes évek erre tanították őket, január pedig erre adott lehetőséget. Sok elgondolás hangzott itt el, hogy a január utáni jelenségek közül melyek pozitívek és melyek negatívok. Megértettem, hogy a január utáni vívmányok közül pártunk nyilvánossága a legjobban azt fogja védelmezni, amely arról a jogáról szól, hogy aktívan részt vehet a párt és ezáltal az állami politika alkotásában és alakításában. Ugyanis, ha a szervezetek nem befolyásolhatják ezt az alakítást, akkor -láthatóan közömbössé válnak. Mint szervezeti funkcionárius furcsa időket éltem át — folytatta Králik elvtárs —, a párttagok tehetetlenségének Smrkovský elvtárs felszólalásának bevezető részében foglalkozott a személye körül kialakult helyzettel és a Szövetségi Gyűlés elnöki tisztével kapcsolatos mozgalommal. Akármilyen ez az egész mozgalom — jelentette ki — amelyről úgy beszélnek, mint csoportok kényszerítő akcióiról, és amelyben több mint 2 millió ember volt érdekelve, el kell gondolkodnunk feletta A pártvezetőség megállapította, hogy társadalmunkban súlyos válság fejlődött ki. Ezért a Központi Bizottság elnöksége óvatosságra intett. Mint látható, a válság veszélyét sikerült a társadalom által is elfogadott megoldással áthidalni. Ez bizonyítja, hogy a szóban forgó mozgalom célja elsősorban nem az én személyem volt, és nem arról volt szó, hogy megfoszszák Szlovákiát, illetőleg a szlovák nemzetet jogaitól. Ezért — és ezt meg akarom mondani — az 1968-as évre teljesen alaptalan az a verzió, amely szerint a szlovákok, mint albérlők viszonyulnak a csehekhez. Űgy vélem, hogy erről szó sem lehet. Lényegében a párt január utáni politikája iránti aggodalomról és e politika védelméről volt szó, úgy ahogy ezt mi értelmezzük. Ezt bizonyítja a határozatok tartalma és az a mód, mellyel nyilvánosságunk a megoldást fogadta, bizonyítja a közvélemény nyugalma, fegyelmezettsége és megfontoltsága. Ha a közvélemény eleget tett a pártvezetőség kívánságainak, ez azt jelenti, hogy a bizalmatlanság a pártvezetőséggel szemben nem volt olyan erős, mint ahogyan eredetileg látszott. A párt eljárásától eltérő álláspontok nem voltak túlsúlyban. Kiderült, hogy ebben az egész mozgalomban alapjában véve valóban Tolyan emberek voltak, akik — ahogyan azt Dubček elvtárs mondotta — becsületesen vállalják elkötelezettségüket és abban a megidőszakát. Emlékszem a szervezetekben folytatott vitákra a XII. és a XIII. kongresszusok előtt, az effektivitás számos vizsgálata alkalmával. Mi lent csupán régi észrevételeinket szépítgettük egy olyan új reménységben, hogy most már valóban történik valami, hogy bekövetkezik valamilyen fordulat. Észrevételeink azonban eltűntek az irattárakban. Az emberek ezért reagálnak olyan érzékenyen minden olyan jelenségre, amiből jogaik megnyomorítására következtetnek. Az olyan jogok korlátozására, amelyek értelmében részt vehetnek a párt kollektív bölcsességében és a pártpolitika alakításában. Éppen ezért szeretném önöket, elvtársak, megkérni, hogy ne küldjenek — kényszerítő hatásra — határozatokat és leveleket az üzemekbe, a városokba és a falvakba. Ezt a legtöbbször őszintén gondolják, és ez nemegyszer nehezen hozható közös nevezőre a becsületes segítő szándékkal. Lehetnek bennük téves nézetek, de azért nem kell őket elítélni. Inkább becsületesen megmagyarázni anélkül, hogy bármivel gyanúsítanánk őket, sokszor még jobboldali tevékenységgel is. Én mint egyszerű ember — az elmúlt év tapasztalatai alapján — nem vagyok hajlamos spontán módon hinni a jobboldali és a nyomást gyakorló központok létezésében. Amíg nem lepleztem le őket, amíg nem tudom, kiről van szó és milyen a koncepciójuk. Nem zárom ki azt a lehetőséget, hogy léteznek, de amíg nem tudok konkrét dolgot, inkább azt tartom, hogy valaki téved, helytelen nézetei vannak, de nem vádolom rossz, ellenséges szándékkal. Ogy vélem, hogy a pártban már átéltük a beteges bizalmatlanság időszakát, ami nem volt jó sem az emberek, sem a párt szániára. Tehát, ha győződésben cselekedtek, hogy jó ügyet szolgálnak. Nekem ugyanaz a véleményem, mint Dubček elvtársnak, és ezt seholsem titkolom. Ezen az sem változtathat semmit, hogy a néhány millió ember mozgalmát csoportok vagy egyének — szélsőséges radikalisták — megpróbálják vagy megpróbálták kihasználni. Ez a lényegen mit sem változtathat. Bebizonyosodott, hogy a Központi Bizottság ülései között éppen a Központi Bizottság elnöksége képes politikai módszerekkel, tanácskozásokkal és megegyezésekkel a legbonyolultabb problémák megoldására is, és ezt természetesen végleges döntés céljából aztán a Központi Bizottság plénuma elé terjeszti. Az, ahogyan eddig sikerült a válságokat megoldani, a pártvezetőség értelmes magatartásának az eredménye volt, egyúttal azonban megkövetelte politikai közvéleményünk magas színvonalát, politikai felelősségét, amit erről a helyről is értékelni akarok. Ogy vélem, hogy itt nem mellőzhető az a tény, amely lényegében nagyon pozitív. Közvéleményünk politikailag valóban elkötelezett, s annak a januári politikának az érdekében kötelezte el magát, amely jelenlegi eljárásunk kiindulópontja volt és marad. Az emberekben olyan a politikai aktivitás, amilyenről egy évvel ezelőtt álmodni sem mertünk volna. És ez az aktivitás nemcsak az értelmiség és a tanulóifjúság soraiban van meg, hanem ma mindenekelőtt az üzemekben, a munkásosztályban, az évek óta halott szakszervezeti szervekben, az üzemi pártalapszervezetekben. És ez hatalmas tőke, a legnagyobb amivel rendelkezünk, és éppen ott, ahol a legnagyobb szükség van rá, és ahol életünk súlypontja van, amely döntő jövőnkre, gazdasági életünk döntő fontosságú megengedik, én inkább Mszek az embereknek, nem pedig ellenkezőleg. Ha igaz az a tény, hogy az emberek politikai élet iránti érdeklődése ma létezik, jó lenne ezt a tagadhatatlan politikai tőkét gyakorlatilag kihasználni. Úgy vélem, hogy e célból jó lenne kissé megváltoztatni a pártmunka stílusát. Ismét személyi mérlegelésekkel kezdem. Lehet, hogy tévesek, de meggondoltak és segítő szándékúak. Igyekeztem megállapítani, hogy milyen mélyre hatoltak a párttagok egykori passzivitásának gyökerei. A funkciók iránt érzett ellenszenv és az egész szervezet teljes stagnációja, azt hiszem, abban az időszakban kezdődött, amikor a párt, az élő politikai szervezet szürke intézménnyé vált. Jelenleg a pártnak életre, ütőképességre és a munka aktív hatóanyagára van szüksége. Gondolkodjunk el még afelett, mondotta felszólalása befejező részében Králik elvtárs, hogy az utánunk következők számára miért szűntünk meg példaképpé lenni, miért nem tudjuk megérteni őket, vagy ők minket? Miért? Az ötvenes évekért? A nem teljesített ígéretekért? Azért, amit olyan szemérmesen torzulásnak nevezünk? Azért, mert mind ez ideig le tudtunk köpni mindent, amit a múltban elvégeztünk? Úgy vélem, hogy nem, bár egy kicsit talán igen. De leginkább azért, mert elfelejtettünk fiatalok lenni, jóllehet valamikor erről énekeltünk. Hogy az éberség, a fegyelem és az adminisztráció érdekében gyakran elfelejtettünk emberek lenni. Tényezőkké váltunk a saját kárunkra és a párt kárára. Nem gondolom, hogy most másképpen kezdeni nem lenne előnyös. Arra sem gondolok, hogy ez nevetséges lenne, és végképpen nem gondolok arra, hogy nem érné meg. Január eshetőséget adott. Használjuk ki a nép és a párt számára! szakaszain pontosan azon a ponton, amelyre a Központi Bizottság decemberi plénumának figyelme irányult. Káros, hangsúlyozom igen káros lenne különösen pártpolitikánk alapvető iránya és a gazdasági aktivitás számára, ha ezt a népben felhalmozott tőkét elkönnyelműsködnénk, ha elveszítenénk, ha valaki netán a pártra kényszerítené azt a véleményét, hogy ez az aktivitás nem kívánatos és talán fékezni kellene. Ismétlem, hiba lenne arra gondolni, hogy használna a jelenlegi viszonyok megnyugtatásának, ha megfosztanánk, megbénítanánk a nép aktivitását. Ez egyáltalán nem reális és megvalósíthatatlan. Minden ilyen lépés szükségszerűen új válságokat idéz vagy idézett elő, és nyugalom helyett éppen az ellenkezőjét érnénk el. Vegyük tudomásul, vegyük már egyszer végre tudomásul, hogy a munkásosztály már nemcsak munkaerő, hanem igazi politikai erővé vált, azzá, amivé lennie kell. Senki se cáfolhatja azt a véleményt, hogy az emberek aktivitása nélkül nem érhetjük el ma mindenekelőtt gazdasági célkitűzéseinket. Néhány évvel ezelőtt talán még tarthatta magát az az elképzelés, hogy elegendő a felülről jövő utasítás, a tökéletesen működő adminisztratív gazdasági apparátus szervezése, és ezzel a gazdaságban fordulat érhető el. De mindazok után, ami nálunk történt, és ami már nem térhet vissza, nem lehet a nép nélkül, aktivitása nélkül vagy ellene gazdasági reformot, és még kevésbé politikát csinálni. Tudatosítsuk, hogyha ezt az aktivitást valamilyen módon megfékeznénk, olyan passzivitás támadna helyette, hogy elsirathatnánk népgazdaságfejlesztési terveinket egész szocialista jövőnkkel együtt. Mit következtetek ebből: az emberek aktivitása adva van, és erre alapozva valósíthatjuk meg továbbra is a párt politikáját. Nélküle a pártpolitika egyszerűen megvalósíthatatlan. És most arról van szó, hogy az embereknek ezt az alctivltását helyes irányba tereljük, hogy programunk pozitív megoldását eredményezze, annSfc a programnak a megoldását, amelyet novemberi és decemberi határozatainkban rögzítettünk. Ehhez kellene hozzájárulni mindnyájunknak, fent is, lent is, a vezető szerveknek, a funkcionáriusoknak, az újságíróknak — egyszóval mindenkinek. És éppen ezzel kapcsolatban szeretnék felsorolni néhány kezdeményezést; ezek összefüggnek azzal a szakasszal, amelyért én is felelős vagyok, és amelyről ma tanácskozunk vagy jobban mondva tanácskoznunk kellene, de eddig úgyszólván senkinek nem volt ideje erre, ahogy tegnap láthattuk. František Krajčír elvtárs felszólalásában a kommunista képviselőknek a pártpolitika megvalósításában való részvételéről beszélt. Többek között kifejtette, hogy a kommunista képviselők jelentőségteljes küldetése a párt politikájába és programjába vetett bizalom — a programba foglalt feladatokat a Nemzeti Front még a választások előtt majd a nyilvánosság elé terjeszti — alapjainak a kibővítése. Felszólalásában osztotta Dubček elvtárs nézetét a kommunista képviselők klubjának megalakítását illetően, s hangsúlyozta, hogy a klub a múltban is mindig jelentős szerepet játszott munkájuk megszervezésében. Élén a párt vezető személyiségei: Gottwald, Zápotocký

1, Krosnáf és mások álltak. Természetesen tekintetbe kell vennünk az akkori és a mostani kommunista képviselők munkakörülményeinek különbözőségét — mondotta Krajčír elvtárs. A Népi Kamarának ma több mint 200 képviselője van, a Nemzetek Kamarájába további 108 kommunista képviselőt választanak be. Ez azt jelenti, hogy mindkét kamarában mintegy 310 kommunista képviselő lesz, ami eléggé erős képviselet ahhoz, hogy a párt politikájának és elvi célkitűzéseinek megvalósítói lehessenek, hogy az új feladatokkal sikeresen megbirkózzanak. Fontos lenne tehát mihamarabb kidolgozni a kommunista képviselők klubjának szervezetét és pártvezetési módját. Krajčír elvtárs továbbá azt Néhány cseh barátom és hozzám közel álló ember arra kért, mondjak valami szépet a cseheknek címezve. Azt gondoltam, hogy a legszebb, amit egy szlovák a cseheknek mondhat, az őszinte beszéd és az igazmondás. Éspedig nemcsak a cseheknek, hanem a szlovákoknak és m^ -*tól értetődően mindenkinek, jubček elvtárs a beszámolójában, amellyel teljesen egyetértek, ismét megmagyarázta a jelenlegi helyzettel kapcsolatban élesen megfogalmazott és részben riasztó szavakkal saját személyes álláspontját, valamint az elnökség álláspontját is. Második napja hallgatom a vitát és úgy érzem, mintha „mi sem történt volna". A Központi Bizottság tagjai között érezhető az elégedetlenség, ha az ember beszélget velük, nem talál olyan kiutat, hogy e gyűlés végén pártunk tagjainak százezrei és ugyanígy népünk milliói — csehek és szlovákok — azt mondhassák, „látod; most valahogyan jobban megy". Azt mondjuk, hogy vezető párt vagyunk ebben az államban — kormányzó párt, amely felelős a tizennégymillió ember sorsáért. Hogyan oldják meg ezt szónoki gyakorlataink? Egyhangúlag vagy szinte egyhangúlag fogadjuk el a döntéseket, és ezeket az egyértelmű határozatokat annyi nyelven magyarázzuk, ahány csoport van ebben a Központi Bizottságban. És a hosszú idő óta húzódó jK>litikai válság behatol minden területre. Ez nemEzek a nemzetgyűléssel összefüggő problémák. Úgy vélem, hogy néhány, a társadalom számára életfontosságú feladatra — melyek a Szövetségi Gyűlés és a kormány előtt állnak — kellene összpontosítani az emberek aktivitását, és éppen abban a bizonyos szükséges pozitív értelemben kellene elérni a kívánt eredményt. A továbbiakban Smrkovský elvtárs a parlament munkájáról és az új fontos törvények előkészítéséről beszélt. Felszólalása végén foglalkozott a nemzeti tényező szerepével a politikában, valamint a csehszlovák kommunisták feladatával és helyével a nemzetközi mozgalomban. javasolta, hogy a Központi Bizottságnak ezen az ülésén tárgyaljanak s határozzanak a klub elnökéről és alelnökéről. Krajčír elvtárs ezután egyetértésének és megelégedésének adott kifejezést, hogy a KB tárgyalási rendjének javaslata leszögezi, miszerint a KB plénumának minden rendes ülésén a KB elnöksége és titkársága jelentést tesz tevékenységéről, amellyel kapcsolatban a plenáris ülés állást foglal. Azt hiszem — folytatta —, ezek a határozatok azt is feltételezik, hogy az elnökség és a titkárság tevékenységéről szóló jelentésben azt is közli, mi történt az előbbi üléseken elhangzott konkrét javaslatokkal, de főleg azt, hogy azt is értékelik, miképpen megy végbe a KB határozatainak teljesítése, különösen az olyan elvi fontosságú határozatok teljesítése, mint pl. a novemberi és a decemberi plénum határozatai. Felszólalása zárórészében Krajčír elvtárs határozottan állást foglalt a novemberi határozatokban vázolt platform, valamint a CSKP KB elnökségének nyilatkozata mellett. Javasolta, hogy a KB elnökségének nyilatkozatával kapcsolatban a plénum is helyezkedjék a feltétlen egyetértés álláspontjára, s hogy ismét és határozottan utasítsa el a szlovák párt- és kormányszervek, valamint a Husák elvtárs személye elleni támadásokat. Végül hangsúlyozta a kommunisták egységes fellépésének fontosságát a jóváhagyott párthatározatok véghezvitelében. csak a politikai rendszer politikai válsága. Meggyengít minden területet. Behatol a gazdasági életbe és nagyon mély erkölcsi válság alakul ki. Ennyire jutottunk. A tények és az igazságok különféle elferdítése a különböző kampányok stb. a probléma etikai megközelítésének olyan mély süllyedését, a munkásmozgalomnak és a marxizmusnak ebben az etikai hordozó energiájában olyan veszteséget okoztak, hogy most már érthető módon elszürkülnek a legszebb szavak is. A bomlás jelei — a politikai és az erkölcsi bomlásé is nagyon mélyrehatóak, és ezért egy kicsit gondolkodnunk kellene afelett, hogyan keressük az ebből kivezető utat. Űgy vélem, hogy a csehek és szlovákok többsége pártunknak ettől a legfelsőbb szervétől várja, hogy megteremtse életünk nyugalmát, hogy a dolgozó ember biztosnak érezze foglalkozását, bérét, a piacot, a magánéletét, á személyi szabadságát — egyszóval, hogy úgynevezett normális életet élhessen és legyen valamilyen távlata. Mi a szónoklatainkkal egyre több peszszimizmust, depressziót és kilátástalan helyzetet vetítünk életébe, gondolatvilágába, aminek természetes következménye, | hogy elveszíti bizalmát. Megszűnik az embereknek a j, párt, annak vezetősége, a gondolatok és minden iránti bizal- i. ma. És akkor úgy végződik, ahogyan tegnap azzal a fiúval, j (Folytatás a 10. oldalon) Becsüljük meg az emberek politikai aktivitását JOSEF SMRKOVSKÝ elvtárs felszólalása A kommunista képviselők és a párt politikája FRANTIŠEK KRAJČÍR elvtárs felszólalása Dr. GUSTÁV HUSAK elvtárs felszólalása