Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-05 / 1. szám, Vasárnapi Új Szó

Világ proletárjáig egyesüljetek! Bratislava, 1969. január 5. # XXII. évfolyam, 1 (4.) szám # Ara 1 korona SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Amikor néhány évvel ezelőtt arról olvastunk, hogy az ember még 1970 előtt eléri a Holdat, meglehetősen kételkedtünk eb­ben. Azóta azonban oly messzemenő eredményeket ért el az űr­kutatás, oly fantasztikus erejű hordozórakétákkal gyarapodott az űrpilóták fegyvertára és egyúttal oly tökéletes irányító- és vezér­lőrendszer áll az űrrepüléseket irányító szervek rendelkezésére, hogy a tegnap még fantasztikusnak tűnő cél elérése ma már igen valószínűnek látszik. A Hold elérésére irányuló törekvés utolsó fázisába lépett. Ame­rikai űrhajósok már körülrepülték égi kísérőnket és arra készül­nek, hogy leszállnak a felszínére. Természetesen a szovjetek sem tétlenkednek. Ezt bizonyítja azon kijelentésük, hogy ha netán ve­szélybe kerülnének amerikai kollégáik a Hold környékén, készek expedíciót küldeni megmentésükre ... Legizgalmasabb szakaszába lép tehát az a nagy verseny, amelynek célja a Hold. Képünkön: Lowell, Anders és Borman, a világűrkutatás utolsó hősei. LŐRINCZ GYULA: Egy év januar mében Most egy éve történt a nagy fordulatot jelentő JANUÁR, a párt központi bizottságának az a történelmi jelentőségű plenáris ülése a prágai várban, mely leváltotta Antonín Novotnýt a vezető titkári funkcióból és helyette a központi bizottság egyhangúlag Alexander Dubčeket választotta meg Csehszlovákia Kommunista Pártjának ve­zető titkárává. Bármennyire nehéz, bonyodalmas év volt ez, mégis eltelt és ma már JANUÁR első éves jubileumát ünnepeljük. Nagy dolog az, hogy már egy évet egy új szellem, január szel­lemében éltünk át. Ez már némi garancia arra, hogy nincs visszaút a január előtti időszakhoz, de szerintem mégis nagyon rövid idő ahhoz, hogy értékelni lehessen az elmúlt egy év történelmi jelen­tőségét, pozitívumait és negatívumait, jó és rossz oldalait. Negatí­vumait, rossz oldalait? Nem tudom, használhatom-e egyáltalán ezeket a kifejezéseket, mert talán helyesebb volna úgy használni, hogy előre nem látott, ót nem gondolt, nem várt rossz, negatív kí­sérő jelenségeit. Persze, most valaki szememre vethetné, hogy szép „kísérő jelen­ség" az, amikor a választásokat sürgetve több helyen kiadták a jel­szót, hogy „igen, nemzeti bizottságokat, de kommunisták nélkül", „Dubčekkal Dubček ellen". Vagyis ez azt is jelenthetné, hogy kom­munista jelszavakkal a kommunisták ellen, szocializmussal a szo­cializmus ellen. Magam is láttam egy csoportosulást Prágában a volt Myslbek szalon helyén, a Príkopyn, ahol két hosszú hajú ifjú agitált a népi milícia ellen, majd aláírásokat gyűjtöttek annak fel­oszlatására. Először sorsjegy-elárusítóknak néztem őket, őszintén megmondva alábecsültem jelentőségüket, úgy gondoltam, ezt nem kell komolyan venni, de úgy látszik, igaz a jelszó, hogy „sok kicsi sokra megy". Párhuzamosain folyt a volt kommunista funkcionáriusok bírálat). Ez magában véve nem lett volna hiba, hiszen magunk kezdtük el azokkal szemben, ahol ez indokolt volt, de már nem mi folytattuk. És a kritika már nem is válogatott, már nemcsak azokat érte, akik­nek a különféle deformációkban része volt, hanem azokat is, alík éppen ezek ellen harcoltak. Igy lehetett azután általánosítani: a személyekről átvinni a vádat az egész pártra. Senki más nem volt bűnös, senki más nem csinált hibát, csak a kommunisták, csak a kommunista párt! Megindultak a rágalmak szövetségeseinkkel szemben is. Mi hallgattunk, készültünk leszámolni ezekkel a jelenségekkel. Ez egyszerű is lett volna adminisztratív módszerekkel, mint azelőtt. Máshogyan képzeltük január után ezt is. Őszintén bíztam, hiszen szinte ezzel a párttal nőttem fel. Ismer­tem sikeresen vezetett bérharcait a régi, kapitalista világban, kiál­lását minden progresszív megmozdulás mellett. Kezdeményezését az ellenállási mozgalom megszervezésénél, a német fasiszta megszállás idején, a nemzeti felkelésben. Szerepét 1948 februárjában, vagy az 1 évvel ezelőtti nagyszerű győzelmét a januári plenáris ülésen. Barátaink, szövetségeseink figyelmeztetései, tanácsai ellenére bíz­tunk abban, hogy magunk is leszámolunk a jelenségekből fokozato­san egyre szélesebb, szervezettebb mozgalommá fejlődő antiszocia­lista jobboldali elemekkel, ugyanúgy, ahogy veszélyen kívül helyez­tük a szektás, dogmatikus törekvéseket végeredményben már a ja­nuári plenáris ülésen. Ma már késő volna arról vitatkozni, hogy sikerült volna-e helyze­tünket egyedül megoldanunk vagy nem, mert az augusztusi esemé­nyek ezt a vitát már tárgytalanná tették. Az a bizonyos „realitás", amelyben ma élünk, előtérbe helyezi a kérdést, hogy ma mi a te­endőnk. Egy mondatban röviden összefoglalva ennyi: politikai és gazdasági életünk konszolidálása. Befejezésül talán kicsit bővebben is szükséges aláhúzni, szövetsé­geseink, barátaink minden nemzetközi tárgyaláson, elismerték a ja­nuári plenáris ülést, és soha fel sem vetődött még csak a gondolata sem ónnak, hogy visszatérjünk a január előtti, admi­nisztratív jellegű irányítási formákhoz, a bürokratikus módszerek al­kalmazásához, a kabinet-politikához, a káderpolitika deformált módszereihez. Minden központi bizottsági ülés megerősítette, hogy folytatni kí­vánjuk a megkezdett gazdasági reformot, a humnizmus, a szocialis­ta demokrácia szellemének további elmélyítését. A párt vezető sze­repének érvényesítését. A szocialista törvényesség betartását. Ügy gondolom, január évfordulóján nyugodt lelkiismerettel je­lenthetjük ki, hogy mivel népünk döntő többség teljes mértékben elismeri pártunk mai politikai irányvonalát — nincs veszélyben a szocializmus ügye, nincs veszélyben január szelleme, amelyet be­csülettel teljesíteni kívánunk.

Next

/
Thumbnails
Contents