Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-16 / 13. szám, csütörtök

Miniszterekkel négyszemközt Az első sajtóértekezletre hívott meg bennünket a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya. A hír megjelent az újságokban. A gyorsan és sokszor az „utolsó" percekben készülő tudósításokba csak a lényeget tudjuk belesüríteni, mint ezúttal is tettük: ülést tartott a szlovák kormány, s ezzel foglalkozott... De sok komoly kérdés, megállapítás, észrevétel kimaradt belőle. Az ok egyszerű: helyszűke miatt. S hogy most újra felidézem a múlt hét péntekjén, estig tartó értekezletet, elsősorban azért teszem, hogyha — vázlatosan is — bemutassak néhány embert, akik a legfelsőbb szervekben képviselnek bennünket, hogy lássuk: hogyan gondolkodnak, miként vélekednek a mindnyájunkat, az egész országot érintő problémákról. És másodsorban? Talán ez a legfontosabb. Olyan embereket ismertem meg bennük, akik közülünk valók. Őszinték, nyíltak, nem érzi az ember bennük az „urat", a parancsolói. Messze áll tőlük az azelőtt oly divatos diktátori szellem. Közvetlenek, megértésre, a lehetőségek maximális kihasználására törekszenek. Olyanok, mint mi vagyunk. Nem is szeretnének, nem is tudnának mások lenni, mert éltető elemük a januárt politika, az igazságtevés és -mondás. A legutóbbi eseményekről volt szó. Kérdésboncolqatás nélkül is megértettük Zrak miniszterelnök-helyettest, amikor kijelentette: „Minden meggondolatlan cselekedet törlést jelent az akcióprogramból ..." S mennyire nem szeretné, hogu ez bekövetkezzék, erről tanúskodott hangja, egész magatartása. Megismertem az embert a maga gondjával, bajával. Három embert. Nevük és rangjuk: JOZEF ZRAK mérnök, docens, Szlovákia miniszterelnökhelyettese, MIROSLAV VALEK, költő, Szlovákia művelődésügyi minisztere, s a szövetségi kormány részéről — dr. SÁMUEL FALŤAN miniszterelnök-helyettes. És most hadd idézzek a sajtóértekezleten elhangzott megjegyzéseikből, észrevételeikből, az újságírók kérdéseire adott válaszaikból. \ A kormányzás „műhelytitkai" JOZEF ZRAK: Még e hónapban a Szlovák Nemzeti Tanács elé lépünk a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánynyilatkozatával. Igényes munkát követel ez tőlünk, mert ez lesz az első nyilatkozat, amely formába önti a szjovák politika alapvető elveit a csehszlovák föderáció keretében. Az elsl rész deklarálja a Szlovák Szocialista Köztársaság keletkezésének történelmi jelentőségét, jellemzi a politikai helyzetet és kitűzi az alapfeltételeket, amelyeket a kormány munkájában követni fog. Ebből nem fog hiányozni a lehetőségek bővítése a CSKP akcióprogramjának teljesítéséhez, valamint nemzetközi viszonylatban a szlovák nép helyének keresése Európa népei között. Bratislaváról sem feledkezünk meg, hogy mint főváros teljesíthesse küldetését minden téren. A nyilatkozat második része a gazdaságpolitikával foglalkozik. Kifejezi a kormánynak azt az elhatározását, hogy a feltételek megteremtésével biztosítsuk a gazdasági reformok teljesítését, s ezzel párhuzamosan a lakosság életszínvonalának emelkedését. Ä harmadik rész Szlovákia kultúrájával. iskolaügyével, egészségügyével, a szociális politikával, az életkörnyezettel, a törvényességgel foglalkozik, és intézkedések egész sorát hozza, amelyek biztosítják a kormánynyilatkozat teljesítését. Dr. SÁMUEL FALŤAN: A szövetségi kormány is most készíti elő nyilatkozatát, ennek összhangban kellene lennie a nemzeti kormányok nyilatkozatával... Még a kezdet kezdetén tartunk, még sok problémát kell tisztáznunk. A kormányzás rendszere minőségi változásokon megy keresztül. Az alapelvekről tárgyalnunk kell, meg kell egyeznünk. A kormányelnökség tegnapi ülésén arról is tárgyaltunk, miként vegyenek részt a nemzeti kormányok az egész országot érintő ügyek intézésében. Černík elvtárs kijelentette, nem felé- és alárendelt szerepről van szó, hanem arról, hogy számos problémát közösen oldjunk meg. Nem parancsszóra, hanem a szövetségi és a nemzeti kormányok minisztereinek jó kapcsolatával. MIROSLAV VÄLEK: A cseh művelődésügyi minisztériummal jók a kapcsolataink. Még annak Idején amikor az akciótervek készültek, összeegyeztettük elképzeléseinket. De van egy bökkenő. Az irányelvek alapján a mi minisztériumunk felel a televízióért, a rádióért, a filmért, mint tömegtájékoztatási eszközökért. Hogyan vállalhatnánk felelősséget, amikor nem létezik olyan törvény, amely ezeket a mi ügykörünkbe sorolná?! Nem szeretném, ha a Sajtó- és Tájékoztatási Hivatalért mi lennénk felelősek. Módosítani kellene a törvényt oly értelemben, hogy a nyugati államokhoz hasonlóan a cenzúrát az ügyészségek, bíróságok hajtsák végre. A művelődésügyi minisztérium foglalkozzék csak a kultúra fejlesztésének feltételeivel. S ehhez anyagi javakra van szükségünk. Javaslatot terjesztünk a kormány elé, — nem hiszem, hogy lelkesedéssel fogják fogadni —, mégpedig azt, hogy amit a kultúra keres, azt kapja is vissza. Dr. SÁMUEL FALŤAN: Nyílt kártyával kell „játszanunk". A kormányéi nökségben arról is tárgyaltunk, hogy ki kell alakítanunk a jó tájékoztatás feltételeit, az újságírókkal való találkozások rendszerét, hogy necsak a sajtótitkár útján kapjanak tájékoztatást. Cerník elvtárs arra buzdítja a minisztereket, minél gyakrabban lépjenek a nyilvánosság elé, azonban necsak szakágazatuk problémáival, hanem nyilatkozzanak az általános politikai helyzetről is... JOZEF ZRAK: Most már nem háríthatjuk másra a felelősséget, van kormányunk, hát kormányozzunk. Csak az a baj, hogy Szlovákiában kevés ember tanulhatta meg a kormányzás „mesterségét" . . . Dr. SÁMUEL FALŤAN: Történész is vagyok. Sokat tanulmányoztam az újkori történelmet. Ha összevetjük a kormánylistákat, láthatjuk, hogy Csehországban ugyanazon idő alatt vagy száz minisztert ls kicseréltek, Szlovákiában pedig csaknem ugyanaz a néhány ember maradt mindig tisztségben. S így volt „divatban" az első köztársaság idején is. Most már más a helyzet, és mégsem tudjuk teljesen kihasználni a lehetőségeket. A szövetségi hivataloknak vagy hatszáz szlovákiai szakemberre lenne szükségük. Attól tartok, hogy nehezen tudjuk betölteni ezeket a helyeket, mert az illetők hosszú Ideig döntenek, s az alatt pedig „megtelik" az apparátus ... JOZEF ZRAK: Az utóbbi időben sajnos számos jel mutat arra, hogy egyesek újra központosítani szeretnék a hatalmat, ami ellentétben áll a föderációról szóló alkotmánytörvény szellemével. Például az egészségügy terén, amely kizárólag a nemzeti kormányokat illeti meg. Ogy hallottuk, hogy a szövetségi kormány Munka- és Szociálisügyi Minisztériuma létszámban is erős egészségügyi szakosztályt akar létesíteni, hogy az egész országban „egybehangolja" az egészségügyi szervezetek munkáját. Másik különös jelenség: egyes szövetségi bizottságokban azt a nézetet vallják, helyes lenne, ha a nemzeti kormányok szakágazati miniszterei az illető szövetségi bizottság tagjai lennének. Ha mint tagok bekerülnének ezekbe a szervekbe, azonnal megkötnék a kezüket, be kellene tartaniuk a bizottság határozatait s nem tudnának kellő önállósággal dönteni kizárólag nemzeti kérdésekben . .. MIROSLAV VÄLEK: Elhangzott az a kérdés, hogy a Művelődésügyi Minisztérium létesít-e külön szervet a nemzetiségek kultúrájának fejlesztésére? Erre azt válaszolhatom, hogy ed dig is gondoskodtunk a nemze tiségek kultúrájáról. Hogy a kérdésre feleljek, ez még a megoldás stádiumában van. Több változatot készítettünk elő. Az egyik az lenne, hogy a miniszterhelyettesek egyike magyar nemzetiségű elvtárs lenne, aki .mással is, nemcsak a nem zetiségek kultúrájával foglal kozna. Még nem tudjuk, hogyan oldjuk meg. Központilag kelle ne ezzel a kérdéssel foglalkoz nunk, s a kormányban meg egyeznünk abban, hogy mely minisztériumoknál lenne észszerű ezt a problémát figyelem be venni. Előbb azonban magá nak a kormánynak mint egész nek kellene tisztáznia viszonyát a nemzetiségekkel. JOZEF ZRAK: Egy másik kér dés: miért nincs ifjúsági ügyekkel foglalkozó minisztériumunk, amikor a cseh kormány létesített ilyet? Az ifjú nemzedék kérdése nálunk is égető kérdés. Egy újabb hivatal létesítésével még nem oldjuk meg ezt a problémát. Mi ezt az egész kormány feladatává tesszük, és külön bizottságot létesítettünk A kormány Lúčan és Dobos minisztereket bízta meg, hogy az ifjúsági szövetség közreműkö désével keressék a megoldás lehetőségeit. Legégetőbb kér dés: a tizenötévesek problémá ja és a lakáskérdés. A szak ágazati miniszterek kapták feladatul, hogy megtalálják azokat a gazdasági ösztönzőket, amelyek a lakásépítés problémájának sikeres megoldásához vezetnének, de nem úgy, mint azelőtt, amikor lakásépítkezés ügyét «gftirciós frázisként használták ... Kérdések, feleletek, megjegyzések, észrevételek. Számunkra talán a legbiztatóbb az, hogy a miniszterek nyílt kártyával fognak „játszani", vagyis a lakosság jobb tájékoztatása érdekében az újságírók rendszeresen „vállathatják" majd őket. Reméljük, hogy ezentúl gyakrabban lehetünk majd négyszemközt az egész társadalom ügyeit intéző miniszterekkel, hogy a problémák valós ismeretében még hatékonyabban oldhassuk meg a legégetőbb kérdéseket. PETRÖCI BÁLINT SZABÓ ISTVÁN Születésének 60. évfordulójára A BR ATISLAVAI forradalmi munkásmozgalom felszabadulás előtti, közel két évtizedének története szorosan egybefonódik Szabó István forradalmi tevékenységével. Élete mozgalmas volt, mint minden olyan munkásé, aki önzetlenül vett részt a munkásosztály felszabadításáért vívott harcban. Ebben a küzdelemben vesztette életét, s a legnagyobb áldozattal pecsételte meg élete törekvéseit. Szabó István 60 évvel ezelőtt, 1909. január 16-án született. Szegény proletár családból származott, ahol az ínség és nélkülözés gyakori vendég volt. Már fiatal korában sokat tűnődött az élet, a világ furcsa rendjén, ahol egyesek nyomorban sínylődnek, míg mások fényűzésben tobzódnak, és a nyomor azoknak osztályrésze, akik legtöbbet dolgoznak. Sokáig hasztalanul kereste a feleletet ezekre a kérdésekre. A választ mint sok más kizsákmányolt inasnak, neki is a kommunista Ifjúsági szervezet adta meg. Tanoncéveit Szabó Léván töltötte, itt kapcsolódott be az ifjú munkásmozgalomba. 1929-ben költöztek Bratislavába, ahol bő lehetőség kínálkozott az ifjúsági mozgalomban szerzett tapasztalatai érvényesítésére, elméleti tudása elmélyítésére. Bratislavában egyhamar kapcsolatba került a kommunista párt tömeg- és kultúrszervezeteivel. Tevékenyen részt vett a Proletár Testedző Egyesület, a Vörös Barátság ifjúsági szervezet, a természetbarátok egyesülete, valamint a Vörös Szakszervezetek munkájában. Egyike volt a Vörös Barátság ifjúsági szervezet azon élenjáró tagjainak, akik az 1933—34. években kemény harcot vívtak a szervezetet felbomlasztani készülő trockisták ellen. A trockisták eltávolítása után 1934-ben megválasztották a szervezet elnökévé. SZABÚ ELVTÁRS vezetésével gyors ütemben fellendült a szervezeti élet. Ifjú munkások és munkásnők tömegesen lépnek a szervezetbe, ahol komoly kulturális és nevelő munka folyik. Előadásokat rendeznek, megszervezik a színjátszó és szavaló kórusokat. Szabó elvtárs tevékenysége kiterjed a párt munkájára is, beválasztják a CSKP helyi pártvezetőségébe. 1935 tavaszán a fasiszta Nemzeti Egyesülés Pártja Bratislavában nagy manifesztációra készült. Szabó elvtárs már előzőleg felkereste a szociáldemokrata ifjúsági politikai és tömegszervezeteket, vezetőiket közös fellépésre hívta fel a fasiszta manifesztáció megakadályozására. A felhívás visszhangra talált. A kitűzött napon a Vigadó környékén egyre nőtt az antifasiszták száma, mely több ezernyi főt számlált. 10 órakor, pontosan a megállapodás szerint, Szabó István elvtárs elkiáltotta magát: Le a fasizmussal, irány a Vigadó terme! A főbejárat előtt a rendőrség háromszoros kordonnal igyekezett a tömeget feltartóztatni. Heves összeütközésre került sor. A rendőrség, valamint a kapu nem bírták ki a nyomást. A tömeg áttörte a kordont, több száz tüntetőnek sikerült bejutni a terembe, ahol antifasiszta tüntetést rendeztek és lehetetlenné tették a gyűlés folytatását. A kinnlevők, akik nem juthattak be a terembe, rögtönzött tüntetést szerveztek. A tüntetőkhöz a párt képviselői, Steiner és Vafo elvtársak intéztek beszédet. Rámutattak a fasizmus veszélyére és harcba szólították a népet e veszély ellen. A München előtti köztársaság idején nehéz volt Szabó István és a hozzá hasonló pártfunkcionáriusok sorsa. Szabó elvtárs politikai tevékenysége miatt sokat volt munka nélkül, sokat nélkülözött és nvomorgott családjával együtt. 1935-ben Bratislavában a Gundulič utcán egv sötét pincelakásban lakott, s mivel még a pincelakása bérét sem tudta megfizetni, családjával együtt az utcára került. Elvtársai segítségével Ligetfalu legszegényebb negyedében, Zabosban egy rozoga faházikó 3x4 méteres helyiségében telepedett le. Ezek a mindennapi gondok sem gátolták meg abban, hogy minden erejét és tudását az osztályharc szolgálatába állítsa, a proletariátus felszabadítása ügvének szentelje KOMOLY POLITIKAI ténykedése mellett jutott ideje családja számára is. E napokban felkerestem Szabó elvtárs leányát, Kormosné Szabó Terkát, a bratislavai Állami Bábszínház együttesének tagját. Élénken emlékszik édesapjára, nehéz gyermekéveire, ligetfalusi lakásukra. Mély tisztelettel beszél édesapjáról, aki nagyon szerette a családját. Sokat foglalkozott a feleségével, nevelte, tanította, majd beszervezte a mozgalomba. „Hozzám és Gizi nővéremhez gyengéd volt, mi szeretettel ragaszkodtunk édesapánkhoz. Tanulásunkat, iskolai feladatainkat szigorúan ellenőrizte, s megjegyezte, hogv komolyan vegyük az iskolát, mert a lövő szocialista államnak tanult emberekre lesz szüksége . . . Gyermekkorában időnként magával vitte édesapja a Duna-utcai Munkás Otthonba, ahol egyes kultúrelőadásokon szavalatokkal lepett fel. 1937-ben Szabó elvtárs Moszkvában, pártiskolán végzett. Visszajövet egy Maruszja-babát hozott Terkának ajándékba, melyre ma is gvakran gondol. Szomorú emlékei maradtak azonban a fasizmus idejéből. „1941-ben édespámat, majd 1942-ben édesanyámat letartóztatta a szlovák állami rendőrség. Engem nővéremmel árvaházba vittek. Több mint egy évet töltöttünk ott, míg anyukánk ki nem szabadult a börtönből". A müncheni események után a párt Szabó elvtársat bízta meg a bratislavai illegális pártszervezet vezetésével. Az ő vezetése alatt jelent meg a párt központi sajtószerve, a Hlas ludu, valamint a további illegális pártsajtó: Kladivo (három nyelven), Hlas dediny és a Boľševická zástava. Az illegális munka szervezése ilyen nehéz időben rátermettséget és bátorságot igényelt. Szabó Istvánnál e feltételek megvoltak. 1941 AUGUSZTUSÁBAN az állambiztonsági szerveknek sikerült Szabó elvtárs lakását kinyomozni. Több fegyveres rendőrügyn&k behatolt a lakásába. Amikor észrevette a detektíveket, menekülni próbált. A nyomozók rálőttek, és súlyosan megsebesítették a lábán. Sebesülése ellenére kegyetlen kínvallatásnak vetették alá. Hősként viselkedett. A feltett kérdésekre azt válaszolta: Maguk rendőrök, én kommunista vagyok, nekünk nincs mit tárgyalnunk." 1943-ban egy csoport politikai fogollyal együtt bíróság elé állították és tíz évi börtönre ítélték. 1945. február 19-én a szlovák kormány a politikai foglyokat kiadta a német Gestapónak. Tehergépkocsikon Ausztriába szállították őket. Útközben Ausztria területén angol—amerikai légierők támadták meg a foglyokkal telt teherkocsikat. Szlovákia népének legjobb fiai ott vesztették életüket. Szabó elvtárs mindkét lábát szitává lőtték. Még eszméleténél volt, vizet kért, bajtársai szereztek is vizet, de az SS-katonák megtiltották, hogy megitassák őt. Az élve maradottakat a mauthauseni koncentrációs táborba, a súlyos sebesülteket pedig Melk nevű város gyűjtőtáborába hurcolták, ahol 24 évvel ezelőtt, a felszabadulás küszöbén az SS-banditák végeztek velíik. SZABÚ ISTVÁN harcos élete nem volt hiábavaló, emlékét Szlovákia dolgozói kegyelettel és hálával őrzik. RÓJAK DEZSŰ