Új Szó, 1968. december (21. évfolyam, 332-357. szám)
1968-12-08 / 339. szám, Vasárnapi Új Szó
Sikeres anyaméh átültetés Rekordok könyve Tizenötödik kiadásban jelent Beg e hónap elején a The Guiness Book of Records, a teljesen fölösleges és hasznavehetetlen ismeretek tárháza. A 350-oldalas kötet érdekes statisztikai adatokat tartalmaz: ki a legmagasabb, legkövérebb, legalacsonyabb a világon, vagy hol állították össze a leghosszabb vonatszerelvényt, melyik a legritkábban használt szó. Említsünk meg néhány érdekességet ebből a könyvből: „Bizonyíthatóan" a világ legmagasabb embere volt a 32éves korában elhunyt Róbert Fershing Wadlow, akinek magassága elérte a 2 méter 72 cm-t. A legalacsonyabb Pauline Musters, aki 19 éves korában, amikor meghalt, csupán 59 cm volt. A legkövérebb, az Illionis állambeli Róbert Earl Hughes 484 kg-ot nyomott. 1926-ban egy zongora ládájában temették el, a „koporsót" emelődaru engedte a sírba. „A legtermékenyebb anya" cím a moszkvai Feodora Vasziletovát illeti, aki 69 gyermeknek adott életet, tizenhatszor kettes ikreket, kétszer hármas Ikreket, négyszer pedig négyes ikreket szült. A világ lehosszabb vonatszerelvénye pedig 500 vagonból állt, és szenet szállított. 1957ben Indították útnak Virginiából Ohlóba. A legritkábban használt "sző? A japán „chin", mely az agyes szám első személyét jelenti, és csak a császár használhatja. A leghosszabb falunév az új-zélandi Taumatawhakatangihangakmoauanolamateaturipukakapikiinungzhoronukupokaiwhenuakitanatahu.. Jelentése: Az a hely, ahol Tamatea a nagytérdű férfi, akt átlépte a hegyeket, felmászott az egyikre, lenyelte, földevéséről vált híressé és fuvolán Játszott kedvesének. A legnagyobb forgalmat a szovjet Aeoroflot bonyolítja le, melynek 2000 repülőgépe tayaly 53 millió utast szállított. Az evésben is sok rekordot tartanak nyilván, de a legnagyobb szakácskészítmények kategóriájában kétségtelenül a beduin esküvői lakomákra sütött tevehúsé az elsőség. Elkészítéséhez először is keménytojásokra van szükség. Ezekkel megtöltik a halakat. A halakat csirkébe, a csirkét bárányba a bárányt pedig a sült teve belsejébe teszik. Az ilyen rekordok között ts furcsaság számba megy az alábbi két adat: Thieme, aldenburgl sírásó 50 év alatt 23 111 sírt ásott. 1828ban tért örök nyugovóra, a sírgödrét munkatársa ásta ki. Ágyúból embert a legnagyobb távolságra 1959-ben lőttek kl a Ringling Bros and Barnum and Bailey Cireus előadásán. Egy bizonyos Victoria Zacchlnl kisasszonyt egy különleges hüvelyben 47 m 24 cm távolságra röpítették. Tekintettel arra, hogy a kisasszony lemondott hírneve további gyarapításáról, az igazgatóságnak nagy nehézséget okoz egy újabb bátor vállalkozó felkutatása. (International Herald Tribúne) Nápolyban Magli professzor vezetésével egy orvoscsoport érdekes kísérletet hajtott végre kutyán. Űttörő szerepet vállalt: az állatkísérlettel bebizonyította, hogy a vese, szív és más szervek átültetése után anyaméh átültetésre is sor kerülhet, s ez forradalmi vívmányt jelent a nőgyógyászaiban, a meddőség elleni küzdelemben. MAGLI PROFESSZOR, AKI MUNKACSOPORTIÁVAL A MÉHÁTÜLTETÉST VÉGEZTE. HÁROM KUTYAKÖLYÖK, OLYAN NŐSTÉNYTŐL SZÜLETETT, AMELYNEK KIMÜLÁSA UTÁN MÉHÉT MÁS KUTYÁBA ÜLTETTÉK ÁT. KÉSŐBB ŐK IS HASONLÓ KÍSÉRLET ALANYAI LEHETNEK. (VIE NOUVE) Nemzetközi cigányjogi bizottság alakult A hamburgi Reeperbahn nevű szórakozónegyed egyik billiárdtermében 35 nemzet zászlócskájával díszített 35 asztal sorakozott példás rendben egymás mellett. Az első nemzetközi cigányjogi bizottság, amely júliusban alakult meg, sajtóértekezletet tartott. Hét sötét ruhába öltözött férfi — a cigányok vezetői — alkotta az elnökséget. Elérekzett a pillanat, hogy bejelentsék: népünk sorsa fordulóponton áll, az örök vándorok a jövőben jobb, rendezettebb, nyugodtabb életet akarnak. A billiárdterem az elnök, Karway úr tulajdona. Karway magáévá tette a nyomorban, szerencsétlenségben élők ügyét. Beutazta a világot, megnyerte népe bizalmát. Megkérték, hogy tegyen meg mindent a világon szétszórt cigányok súlyos anyagi és erkölcsi helyzetének megjavításáért. íme egy részlet az alapító gyűlés jegyzőkönyvéből: „A cigányjogi bizottság feladata, hogy rámutasson a fennálló áldatlan helyzetre, és a Strassbourgban székelő emberi fogok bizottsága, valamint az ENSZ támogatásával javítson a cigányok életkörülményein, kiharcolja egyenlőségüket a többi néppel. A bizottság célja, hogy az emberi jogokról szóló, 1948 decemberében hozott határozatot a cigányokra is alkalmazzák. A jegyzőkönyv második szakasza nyomatékosan követeli, hogy szüntessék meg a cigányok jogainak szakadatlan csorbítását." A jegyzőkönyv megszövegezői azt szeretnék, ha az ENSZ értekezletet tartana e kérdésben, s elrendelnék azoknak az országoknak, amelyekben cigányok is élnek, hogy megadják nekik a teljes polgári jogokat, és ezeket tiszteletben ls tartsák. Igaz, hogy a cigányoknak vannak személyi okmányaik, Karway azonban ezt mondja: — Végre valódi, hiteles okmányokat, állandó lakhelyet akarunk, úgy, ahogy a törvények előírják. Hogyan követelhetik meg valakitől, hogy ne használjon hamis okmányt, ha nem adnak neki valódit? Hogyan követelhetik a cigányoktól, hogy ne lopjanak, ha nem engedik őket dolgozni? Az elnöklők közül az egyik feltűrte ingujját, és az alkarjára tetovált számra mutatott. Auschwitzban kapta. A jelen levő cigányok közül sokan a gyűjtőtáborok lakói voltak. (Mintegy félmillió cigány vesztette életét a haláltáborokban). A felszólalók hangsúlyozták, hogy amióta az V. században kiűzték a cigányokat Indiából, sok csapás érte őket. Égy ország sem szereti a cigányokat. — Az egyetlen nép, amely sohasem bántott minket, a zsidó. Talán azért, mert évszázadokon át ők ts hontalanok voltak — mondotta Karway. [DIE ZEIT j Miizsmis Gitanáüan Ghanában a banditlzmus valóságos isten csapásává fajult. A bűnözési hullám elérte Ashanti vidékét, s központját, Kumasit. Az éj leszálltával a lakosságnak nincs nyugta. Aliig felfegyverzett banditák csúfot űznek a rendőrségből. Nemrégen éppen a réndőrlaktanyával szemközti házat rabolták ki, majd az egyik templomba törtök be. Kumasítól őt kilométerre harminc fegyveres bandita éjfélkor rátört Aketogo falura. Több házat bekerítettek, tüzet nyitottak, hogy ezzel pánikot keltsenek. A banditák elég gyakran a taxisofőröket is arra kényszerítik, hogy vegyenek részt rablásaikban. Kumasiban esti 10 óra után nem lehet taxit kapni, különösen ha a város peremére akarja magát valaki vitetni. A rendőrtisztek azt hajtogatják, hogy le sem veszik szemüket a városról. Ezzel azonban nem nyugtatiák meg a lakosságot. Minden kérelmezőnek engedélyezik a fegyvertartást, a szabad fegyverkereskedelem pedig elősegíti a gengszterizmus terjedését GbanSban. (BINGO) Mantovában nemrégen ünnepélyesen megemlékeztek a legrégibb kiadású, ma is megjelenő újság jubileumáról. A Gazetta di Mantova éppen 304 éve jelenik meg. Igaz, a lap történetében 1664 óta voltak kényszerkiesések, legutóbb például a fasiszta uralom idején. A lap helyzete ma sem könnyű. Ez az egyetlen olasz újság, amelyet újságírókból, tisztviselőkből és munkásokból álló szövetkezet ad ki. Nehezen állja a versenyt a monopóliumok lapkiadványaival, de mégis fenntartja magát. (MOSZKVAI PRAVDA) Nadrágtartó hölgyek mmm Mumifikált majom A körülbelül 3000 évvel ezelőtt eltemetett Moutenhit egyiptomi királykisasszony múmiáját röntgensugarakkal világították át. Megállapították, hogy a Makeri királynővel együtt eltemetett királkisaszsony teteme helyett egy mumifikált majom fekszik a koporsóban. A michigani egyetem kutatócsoportja Egyiptomban 5000éves koponyákat és csontvázakat tanulmányozott. A kairói múzeum kérésére a kutatók megröntgeneztek egy múmiát melynek kilétét addig csak hieroglifák alapján tudták megállapítani. A készített röntgenfelvételek megmutatták, hogy fiatal páviánról van szó. A papio hammadryas, a galléros pávián tömegesen élt a Nílus völgyében. Ezt a majomfajtát Thoth isten szolgálóinak a hercegnő sírjában tartották. Thothot madárfejű emberként és gyakran páviánként ábrázolták. Több ezer ilyen majmot mumifikáltak ülőhelyzetben, majd különsírba temették őket. Ez az első eset, hogy állatot királyi szarkofágban helyeztek el. A jelek arra mutatnak, hogy a királynőt és a majmot egyszerre temették el. Egy francia egiptolőgus bebizonyította, hogy a királynő röviddel gyermeke megszületése után halt meg. A rejtélyes halottcsere feltehetően azzal magyarázható, hogy Makeri királynő, I. Pinezema felesége, igényt tartott a Ramzesz dinasztia örökségére. Ellenségei ezért úgy vélték, jobb lenne, ha a királynő lányát halottnak nyilvánítanák, hogy azt gondolnák róla, anyjával együtt eltemették. ((TIMES) A di irattal haladó Ejleség már nemcsak (érje ingeit és pulóvereit cseni el, hanem kedvet kapott a nadrágtartó viselésére is. Természetesen csak akkor, ha férje is ha'ad a divattal és egyáltalán visel nadrágtartót. Készülhet mintás bársonybői, színes hímzéssel, vagy tarka brokátból. Próbálják meg hölgyeim, a siker biztos. Egyébként a nadrágtartó felett blúzt is viselhetnek. (QUICKj 304 éves újság