Új Szó, 1968. december (21. évfolyam, 332-357. szám)

1968-12-01 / 332. szám, Vasárnapi Új Szó

Egy levél margójára BAJ, HA HIÁNYZIK A JÓAKARAT A legszerényebb ember is örül anncrk, ha dicsérik. Miért lennénk mi újságírók kivételek. Jólesik ha néhanapján egy-egy elismerő szót kapunk az olvasótól. Hát még akkor, ha a szép és okos szón túl bizonyos ügyes-bajos dolgokban segíteni is tudunk. Ezt csak azért mondom el, mert a minap is kaptunk egy ilyen levelet. A megköszönő, illetve dicsérő sorokat Menyhárt Lajos vásárvámosi lakos irta, negyedmaga nevében. A levelet szó szerint idézem: „Tisztelt Szerkesztőség! Engedjék meg, hogy ezúton mondjunk hálás köszönetet segítségükért. Az önök közbelépése nélkül, aligha boldogulunk. Addig csűrtékcsavarták volna a dolgot, hogy már magunk is beleuntunk volna a sok fölöslegesnek bizonyuló utánjárásba. A pénznek* meg ki tudja, mi lett volna a sorsa. De amikor önök szót emeltek az érdekünkben, máris megtalálták a módját a jogtalanul visszatartott pénz kifizetésének. A tehenek árát tehát hiánytalanul megkaptuk. Elégedettek vagyunk valamennyien. A közbenjárásért fogadják jó szívvel egyszerű szavakba foglalt köszönetünket": • . . Mi magunk is örülünk, hogy igy alakult a helyzet. Ugy érzem azonban, hogy mégsem árt, ha néhány sort hozzáfűzünk a történtekhez. Hogy az olvasó is megértse a fejleményeket, egy kicsit visszanyúlnék a közelmúltba. Menyhárt Lajosnak idézett levelét már egy másik megelőzte. Ebben panaszolta el, hogy a Dunaszerdahelyi Felvásárló Üzem alaposan megrövidítette őket. A felvásárolt jószágért kevesebbet számlázott, mint amennyiben előzőleg meg. egyeztek. Ebbe ök nem nyugodtak bele és igazuk tudatában minden tőlük telhetőt megTettek, de 'mégsem tudtak zöld ágra vergődni. Ezért is kérték szerkesztőségünk segítségét. Közben járásunkra a Dunaszerdahelyi Járási Nemzeti Bizottság lépéseket tett az ügyben. A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy Menyhárt Lajosnak és három társának igaza van. A felvásárló üzem dolgozója hibát követett el. Ezért a már-már elveszettnek hitt összegeket utólag kiutalták a károsultaknak: Menyhárt Lajosnak 1312 koro-. nát, Gódány Istvánnak 1060 koronát, Györök Istvánnak 1140 koronát és Gáspár Ignácnak 1200 koronát fizettek ki. Az ügy tehát elintéződött. Örülünk neki, de egy dolog azonban mégsem hagy nyugton: ha égy ilyen kézénfekvö dologról volt szó, a fel-vásárlo üzem miért nem jött rá a „tevedésre" előbb, hiszen Menyhárték mar számtalanszor reklamálták a dolgot. Emberek vagyunk, tévedhetünk,;,; ám ugy gondolom, a tévedéseket, egy kis jóakarattal utólag is leKétne „kumgálni". Miért n?m lehetett ezt az esetet már réges-régen elintézni? Azt hiszem, erre lett volna bőven idö. Miért kellett, Menyhárt Lajoséknak a járás határain túl. keresni orvoslást sérelmükre. Hogy mégis így történt - szerintem — nett), a panaszlevél íróján múlott. Ne vegyék zokon a felvásárló üzem dolgozói azt sem, hogy Máté Lajos és társai kételkednek abban, hogy'- ügyüket megértéssel, segítő "szándékkal kezelték volna. SZARKA ISTVÁN 675 millió korona A ..SZENNYES" ÜGY HÁTTERÉBEN Ebben az országos méretű „szenynyes" ügyben néhány miniszternek (illetve minisztériumnak), sok vállalati igazgatónak, társadalmi és gazdasági életünk több Jelentős tényezőjének benne van a keze. Igen, az a 675 millió korona az ő leikükön szárad. Ráadásul az érintetteknek, úgyszólván az ország egész lakosságának ebből a 675 millió koronás büntetésből egyelőre vajmi kevés térül meg. Hogy el ne felejtsem, ezt az összeget még az 1967-ben elkövetett dologért fizették az említettek. Eszerint a január utáni, megújhodott gazdasági-társadalmi tevékenység szemszögéből élesen elitélhettük volna azokat a személyeket, szerveket vagy szervezeteket, akiket, 111. amelyeket Ilyen több száz milliós jogos büntetéssel kellett sújtani. De még csak bíróság elő sem kerül a „szennyes" ügy. Talán valamilyen öszszejátszás húzódik meg a háttérben? Kőt lényegesebb oka van annak, hogy erről az egész országot, de leginkább a halászokat érintő ügyről a nagy nyilvánosság alig szerzett tudomást. Egyik az, hogy a „bűnösök" vita nélkül fizettek. Igaz, hogy egyik sem a saját zsebéből, de a paragrafus számára az mindegy. A másik ok pedig az, hogy erre az évre — annak ellenére, hogy a korábbi funkciósok némelyikének helyére új ember került — nem kevesebb, mint 661 millió korona büntetést terveztek be az üggyel foglalkozó hivatalok. És aligha sokat tévedek, ha azt állítom, hogy kevés híján ezt az óriási összeget is megfizetik a tettesek. Nézzük csak, hogy kik ls az ilyen tömött pénztárcájúak. A fizetendő büntetés tekintetében első helyen a Vegyipari Minisztérium áll, ezt a vízgazdálkodási szervezetek követik, majd a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium következik a sorban. A többiek együttvéve nem fizetnek annyit, mint a fentiek közül az utóbbi. Bizonyára már sokan sejtik a „szenynyes" ügy titkait. Az említett szervek és szervezetek, s természetesen a hozzájuk tartozó vállalatok feladata lenne, hogy mielőbb levehessük napirendről ezt a „szennyes" ügyet. Ugyanis nekik kellene megoldaniuk, hogy vállalataikből szennyezett víz ne kerüljön folyólnkba. Vagy olyan helyre vezessék, ahol nem árthat senkinek, vagy olyan tisztítótelepeket építsenek, hogy a belőlük kikerülő víz már ne szennyezze folyóinkat. Evek, sőt évtizedek óta folyik a küzdelem a tiszta vízért. Mégsem lehet tiszta víz — a folyókban. Pedig hány rendelet szabályozza már ezt a „szenyriyes" ügyet, mégis, minden maradt a régiben. Azaz, hogy mégsem, mert évről évre rosszabbodott a helyzet. Egészen a múlt évig. De a múlt évben a 675 millió korona büntetés kifizetése ellenére ls történt valamicske. 1966-ban minden korábbinál erélyesebb törvényt hozott a kormány. A folyók szennyezéséért járó korábban meghatározott büntetést a 16/66. számú kormányrendelet oly módon szabályozza, hogy az alapbüntetéshez a szennyezés mértékéhez Igazodóan 55—85 százalékos pótbüntetést ls előírt. Ezt a pótbüntetést a rendelet attól tette függővé, hogy az illetékes szervezet, vagy vállalat az év folyamán tett-e valamit annak érdekében, hogy az üzemi szennyvizet vagy olyan helyre vezesse el, ahol nem árthat, vagy tisztítóberendezéseket építenek, s csak a megtisztított vizet engedik a folyókba. Említettem már, hogy a kormányrendelet kiadását követő évben valami történt. A korábbi évek gyakorlatához viszonyítva, az előzetes számítások szerint az érintett szervek, szervezetek és üzemek 861 millió korona büntetést fizettek volna, ám a 16/66. számú kormányrendelet kéflelhetetlenségének hatására meggyorsult a szennyvíztisztítók építésének az üteme, az ártalmatlan helyre való elvezetés ls lényegesen megnövekedett, s Ízzel a törvény által érintett felek csekély 186 millió koronát „lealkudtak" a feltételezett 861 millió korona büntetésből. Nos, látszatra ez az összeg azoknak a javát szolgálja, akiknek ezt nem kellett megfizetniük. De ez csak részigazság, mert a legtöbbet (a halászokat kivéve) a társadalom nyeri. Mert egyre tisztul a víz. Az idei mérleg még nincs készen. De talán jogosan bizakodunk, hogy a 16/66os progresszív kormányrendelet néhány éven belül eredményt ls hoz. , HARASZTI GYULA Szüret elején még mindenütt bizakodó vincellérekkel beszélgettünk. Örömmel újságolták, hogy soha nem látott hektárhozamokat érnek el. Azonban később már nyugtalankodni kezdtek. Ugyanis a korábban érő szőlők, köztük a Müller Thurgau rothadni kezdett. A parasztember a vele született termésféltéssel nem nézheti tétlenül, ha munkájának a gyümölcse kárba vész. A vincellérek naponta zaklatták a bőrfeldolgozó üzemeket, hogy — mivel a Júniusi és Júliusi nagy hőség miatt, korábban érik a szőlő és egy része veszélyben van — kezdjék meg korábban a feldolgozást. A tárgyilagosság kedvéért meg kell mondanunk, hogy a bőrfeldolgozó üzemek mintegy két héttel előbb fogtak munkához, azonban — amint a tények ls bizonyítják — mégsem elég korán. A szőlő Jelentős része ugyanis megrothadt és ebből kára származott a termelőnek és a feldolgozó üzemnek egyaránt. Az első hiba tehát ott tör^ tént, hogy bőrfeldolgozó üzemek sem voltak elég rugalmasak. Azonban a hiba gyökere máshol kerasendő. Köztudomású, hogy pár évvel ezelőtt a sajtóban nagy propagandát fejtettünk ki abból a célból, hogy a mezőgazdasági üzemek minél több szőlőt telepítselek, hogy így lényegasen csökkenthessük a borbehozatalt. Ennek meg is lett az eredménye, mert ma már DélSzlovákia mezőgazdasági üzemeiben virágzó szőlészetekkel találkozhatunk. A jó földben és a megfelelő fekvésű dűlőkben Dél-Szlovákia földművesei ma olyan bort termelnek, hogy az sok esetben már vetekedik a külföldi borok minőségével ls Az Alsópéterl szövetkezet, a Bajcsi és Zselizi Állami Gazdaság bora már a nemzetközi versenyeken is aranyérmeket nyert. A bor tehát Jó minűségű, a lehetőségek kedvezőek, tehát indokolt a szőlészet fejlesztése. Azonban egy tényről megfeledkeztünk, mégpedig arról, hogy az újabban telepített szőlészetek minden évben több szőlőt adnak majd, és ezért korszerűsíteni kell a meglevő borfeldolgozó üzemeket, és azokon a területeken, ahol sok szőlőt telepítettek, új üzemeket is kell létesíteni. Röviden tehát a borfeldolgozó üzemek kapacitásának, feldolgozó képességének növeléséről van szó, Illetve lett volna szó. Azonban ezen a téren vajmi kevés történt. A bőrfeldolgozó üzemek többnyire kisüzemi módszerekkel dolgoznak, és csak megerőltetve tulják feldolgozni a felvásárolt szőlőmennyiséget. Vannak olyan területek, ahoi a szőlőtermés mennyisége megkétszereződött, viszont a borfeldolgozó üzem kapacitása ugyan olyan, mint évekkel ezelőtt volt. Állításunk igazolására megemlíth3tjük többek között a Komáromi Borfeldolgozó Üzemet, amely általában naponta 10 vagon szőlőt szokott feldolgozni, Idén ezt két vagonnal megtoldotta, a dolgozók többsége naponta alig aludt két-három órát, mégis sok a panasz az üzemre. Eltekintve a kisebb-nagyobb hibáktól, mégis azt kell mondanunk, hogy nem egészen jogosan panaszkodnak rájuk. Ezt pedig egy-két adattal könnyű bebizonyítani. A borfeldolgozó üzemnek eredetileg az idei kampányban 175 vagon szőlőt kellett volna feldolgozni, a valóságban azonban 335 vagon szőlőt dolgoztak fel. Ehhez nem kell kommentár. Ilyen mennyiségbeli különbözettel egyetlen üzem sem tudna sikeresen megbirkózni. A kis kapacitásnak, a rohammunkának az lett a következménye, hogy a termelők — mivel a szőlőt nem szállíthatták be idejében a felvásárló üzembe — mintegy 2 millió 700 ezer korona kárt szenvedtek, ezen felül a borfeldolgozó üzem pénzbevétele ls csökkent, mert kilenc vagon must a törkölyben maradt, mivel a szőlőt nem tudták a rohammunka miatt kétszer préselni. A kapkodásnak tehát több milliós kár lett a következménye. A baj megtörtént, a kár nagy, ezen már nem lehet segíteni, azonban joggal tesszük fel a kérdést, előfordulhat-e Ilyesmi a jövőben ls? Sajnos, azt kell válaszolnunk, hogy ha nem bővítik a borfeldolgozó üzemek teljesítőképességét, akkor Igen. Ugyanis a szőlőtelepítés továbbra ls folytatódik, és az új telepítések is egyre több szőlőt hoznak. A komáromi járásban például 4—5 éven belül megkétszereződik a feldolgozásra váró szőlő mennyisége. A járási mezőgazdasági társulás funkcionáriusai mintegy 600—700 vagon szőlőtermésre számítanak. Ezek után azt várhatnánk, hogy sor kerül a borfeldolgozó üzem korszerűsítésére, illetve kapacitásának bővítésére ls, ős talán megjelenik a láthatáron egy új üzem ls. Azonban a helyzet nem így áll. A járás már többször kérvényezte, hogy építsenek egy borfeldolgoza üzemet Úgyallán, de ehhez még mindig nem kapták meg az illetékesek hozzájárulását. Pedig a borfeldolgozó üzem építése ebben a körzetben Igen indokolt, hisz itt vannak a legnagyobb szőlészetek, hogy csak néhányat említsünk: a bajcsi, a madari, és az alsópéteri nagy szőlőgazdaságok. Ezek után nehezen érti meg az ember, hogy miért nem akarnak itt borfeldolgozó üzemet építeni. Vagy inkább célszerűbb a szőlőt messzebbre szállítani feldolgozás céljából? Látjuk tehát, hogy a bor, illetve a szőlő is okozhat szomorúságot, ha sok van belőle. Azelőtt mindig azért bírálták a mezőgazdaságot, hogy keveset termel. Most, amikor mér néhány termelési ágazatban remekel, akkor pedig baj van a földolgozással. Emiatt bizony joggal lehetünk szomorúax. BALLA JÖZSEP