Új Szó, 1968. december (21. évfolyam, 332-357. szám)

1968-12-22 / 353. szám, vasárnap

Téli dal MELYBEN A KÖLTŐ MAGÁT 6S TÁRSAIT BÁNYÁSZOKHOZ HASONLÍTJA. Esik a hó, a dal ma megered esik a hó a kályha szive halkan dobbanó a dal ma szép lesz, mély lesz ós enyém szimbólumokkal teljes költemény. Mondom nektek, hogy bányászok vagyunk mondom bizony, bár elfog gyakran a mélységiszony s mint aki szédül tornyok ormain, émelygflnk ormos akna kormain. A bány mély, az akna piszkos ám a bánya mély, az akna piszkos, mint a szenvedély: rorró sötétben fénylő kincseket keresünk mfg valami eltemet. S talán a vfz temet bennünket al, talán a vfz, talán a tűz, talán a vlheder, talán a föld, a kő; talán a talán a forró, fojtó Nő- s férfié, egyforma nő- s férfié, ml nem kérdezzük, meleg űrben mezltlen s tán drágakő lesz, amit Tán drágakő lesz, amit felhozunk, tán drágakő, tán gyémánt, koronába illhető, Un áldott szén, tán átkozott arany: ml dolgozunk tovább, vigasztalan! A gyolcs ködökben puha varjak dinek, csöggedt borókán fészkel a homály. Tömpe szobácska vert földjére dűlnek két botos pásztor és három király. Az asszony leszáll a kamrai létrán, — Mennyből az angyali — zeng at atyafi. Az öreg kapás az ólban ganét hány, kántálnak sírva lompos tyúkjai. Fagyos szalmában sáros krumpli gubbaszt, borostás állal komorul a zsupp s fodor leveske szaga áraszt vigaszt, mely a danával mennyezetre fut Jézus, kinek szállása sárga Irka, heverő paplrbarmok közt örül s a tűz fényénél a Jámborok mintha ugrándoznának a Jászol körül. De ez nem Igaz. Zsellér-szalmát hajszol az úri szél és gőzllk a magyar » a két pásztor fonott kalácsot majszol > a három király pálinkát nyakal. (1929) ADY ENDRE: Hozsánna bízó síroknak BABITS MIHÁLY: SZABÓ LŐRINC, h Csillagok közt Mindig volt titkos, valamis Názárethje az emberi Jónak, Honnan elindult könnyesen. Dagadón, szánva bús milliókat Es soha nem Sít meg iszap Bátor, nagy vizű s tiszta folyókat Törvényszék? Én is az vagyok! S jogomat bár vitassa mindenJB ha itt és most és én tekintem: Igy forognak a csillagok! Csillagaim, hová zuhantok? Hová zuhanok nektek én? Az irány már csak tünemény • mérlegeink ingó kalandok. Függvény lett minden, ami volt; a titok egyre veti fátylát, a szem mégis mind t5bb csodát lát, mert minden törvény elromolt: egymást bénítják s tologatják rugalmas terek rácsai és ezer idő hirdeti, hogy túlkevés az Egy Igazság. S ti, vak szabályok, kész Igék, parancsai a látszat Egynek, szivek, kik sohse sejtitek meg a szerkezet szerkezetét, Emberek, ti ítélni mertek? Tudhatjátok (azt hiszitek?) mért volt mindaz s mi lehetett, amit más tett vagy sohasem tett? Törvényszék? Én is az vagyok! Nézek magamba, csillagokba, és ítélek és szánakozva felmentlek titeket Vakok. (1932) Folyók, szivek, ne téljetek S bénult szívem se, ta, kl eddig Nem merted elég kSnnyesen Uélyftal szent folyóknak a medrft Az emberek a siratást A Jó álmáért te megérdemlik. Dagadjatok meg, szent folyók. Szivek, kik még hajlékl a Jónak, Sírjátok kl könnyeitek, Hozsánna ma a bízó síróknak, Hozsánna, bízó Tegnapunk S hozsánna neked, szent ártS Holnap.