Új Szó, 1968. december (21. évfolyam, 332-357. szám)

1968-12-15 / 346. szám, Vasárnapi Új Szó

fant még többet ts mondott volna, mert szíve valahogy csordultig tele volt, de mögötte még többen várakoztak. Az egyiket Földi Péternek hívták, az meg ts szólította, kérte, hogy várja meg. O ts Komárom környéki, mondotta. Tetszett neki Jant viselkedése. A jelentkezésnél azt kérte, hogy Jani csapattestébe osszák be. Kívánságát teljesítették. Péter rövid zekét éS otromba nagy csizmát viselt. Poros, kopott és földszagú volt. De a szeméből oly csendes, hűséges tekintet bámult Janira, hogy annak a szíve összeszorult. Azonnal Gábor lakására vitte. Amikor Gábor ebédidőben hazajött, Jant már be volt csomaGábor higgadtan ítélte meg a helyzetet. Nevetve azt kérdezte Pétertől, mit szólna ahhoz, ha megtudná, hogy Jani apja, anyja és nagyapja mind bocskoros tótok. Most Pétert érte meglepetés, poros szempillája riadtan repesett, nem tudta, tréfál-e vele Gábor, vagy az Igazat mondja. Segítségkérőn Jani felé fordult, tőle várt választ. De Jani úgy ült előtte, mintha az orra vére folyna ... Péter elsápadt, majd a szégyentől kivörösödött, és htrtelen elhatározással vetkőzni kezdett, hogy újra felvegye régi gúnyáfát. Gábor megakadályozta. golva, Péteren pedig lani inge, ruhája meg cipője feszült. Esetlenül mozgott benne, és minduntalan nézegette magát a tükörben, tapogatta megborotvált arcát, úf ruháját, nyakkendőjét, mintha meg akarna győződni arról, vajon ő-e az, akit a tükörben lát. Jani élvezte Péter zavarát, élvezte, hogy néhány óra leforgása alatt módja volt rá', hogy új barátjáról eltüntesse a rárakódott port, és más embert faragjon belőle. Amióta Péter belebújt Jant ruhájába a gyerekekkel sem akart játszani, mert attól félt, hogy bepiszkolják, és folt esik nadrágján vagy kabátján. Jant hangosan mulatott Péteren. Később elment a kedve a nevetéstől. Kiderült, hogy Péter soha életében még nem viselt ilyen könnyű és szép ünnepi ruhát és cipőt. Volt ugyan egy sötét ruhája, de az kopottan kerüli hozzá. Gazdája adta neki, akinél szolgált. Most otthagyta a ruhát és gazdáját. Emberek, akik az orosz hadifogságból főttek haza, beszélték rá, és hagyta magát rábeszélni. Azt~~fítondták neki, úgyis földosztás lesz, minek szolgáljon hát tovább. A faluban még hetekkel ezelőtt neki is láttak a földosztásnak, 6 ts kapott földet, de aztán kikent-kifent tisztecskék jöttek katonasággal, és mindent visszacsináltak. Azokat, akik osztogatták a földet, elverték, majd elhurcolták. így ért véget a földosztás, és azóta Itt csavarog Pesten, alkalmi munkából él, sokat koplal, vasárnap pedig úgy őgyeleg a városban, mint egy idegen. Most aztán, hogy kihirdették a diktatúrát, katonának jelentkezett, mert a szolgaságból már elég volt, és lehet, ha rövidesen mégiscsak megkezdik a sokat ígért földosztást, neki is jut egy darab föld, és akkor talán meg is nősülhet. Dióhéjban ez volt Péter története. Gábor figyelmét főleg az a kifejezés ragadta meg, hogy „darab föld", mintha azt mondta volna, darab kenyér, ezért megkérdezte, volt-e katona. Igen, volt, több mint három esztendőn át járta a különböző frontokat, végül tavaly megtépázottan, agyonkoplalva hazaérkezett az olasz frontról. Annyi ideje sem volt, hogy kipihenje magát, gazdája máris munkába fogta. Szívesen dolgozott, már-már azzal a gondolattál is foglalkozott, hogy megnősül, mert a szomszéd faluban, Aranyoson megismerkedett egy lánnyal, aki örömmel hozzáment volna, és akkor egyszerre csak jöttek a bocskoros tótok, megszállták Aranyost, és nem volt se föld se lány. Jani tágra meredt szemmel úgy bámult Péterre, mintha most, ebben a pillanatban látná először. — Várj, Péter — szólt, és vállára tette a kezét. Péter éppen a cipőtét fűzte ki, de abbahagyta. Volt valami Gábor hangjában, ami arra kényszerítette, hogy meghallgassa. Talán a tegezés, mert Gábor éppen most, amikor Janihoz fűződő barátsága olyan szerencsétlenül felborult, tegezni kezdte, és olyan barátságosan szólt hozzá, hogy akarvaakaratlanul figyelnie kellett. — Mondd — folytatta —, ha te most visszaadod faninak a ruháját,, ingét és felveszed újra a régi kopott gúnyádat, akkor már minden el van intézve Csak gondolkozz, Péter, gondolj arra ts, hogy a Vörös Hadseregbe orosz, osztrák, szerb, albán, cseh és szlovák katonák ts Jelentkeztek. Valamennyien együtt, velünk magyarokkal a Tanácsköztársaságért akarnak harcolni. Csak gondolkozz egy kicstt, én addig enni adok a gyerekeknek. Jani a konyhában maradt Péterrel. — Hát, Jani — kezdte Péter —, én most mit csináljak?!... — Csinálj, amit akarsz Péter. — Látom, Jant, hogy haragszol rám. — Haragszom, nem tagadom. — Mit tegyek, hogy ne haragudj? Valamit tenni szeretnék, hogy bebizonyítsam — Mit akarsz bizonyítani? — Azt, Jani — nyögte —, hogy én a barátod vagyok. — igazi proletár nem vtselkedik úgy, mint te. — Sosem mondtam, hogy proletár vagyok. — Hát akkor mi vagy? — Szolga, hidd el nekem, egyszerű szolga vagyok. — Ha szolga vagy — hajtotta mélyebbre a fejét •—, akkor proletár ts vagy. -— A kizsákmányolt mind proletár. Erted? — Hogyne érteném. — Lehet az bocskoros töt — folytatta —, magyar vagy szerb, az mind proletár. — Mind — ismételte csendesen Péter —, és én — folytatta tétován — megígérhetem, soha többé nem mondom gúnyosan, hogy bocskoros tót. — Megígérheted. — Es akkor újra f elvehetem a kabáVodat. — Fel — válaszolta kurtán. — Es akkor te már nem ls haragszol rám. — Nem haragszom — állt fel útra készen Jani, csak a szívem nehéz. — Az enyém ts Jant. — Hát akkor csomagold össze a holmidat, és megyünk. Otra készen álltak. Nehéz szívvel búcsúzott el tőlük Gábor !s. Akkor látta janit utoljára. Haláláról május hatodikán értesült. Fancsitól kapta a hírt, hogy Komáromban a véres május elsején esett el. Néhány nap múlva Péter kereste fel, elmondotta Jani halála körülményeit. Állandóan azt Ismételte, nem lett volna szabad engedni, hogy ebbe a komáromi harci kalandba bocsátkozzék. Nem Is engedte, vele tartott, és az utolsó percig vele volt lelkiismerete mégis kínozta, mert nem volt annyi ereje, hogy visszatartsa. Péter elbeszélése és később a hírek alapján Gábor hiteles képet kapott Jani halála körülményeiről. A meggondolatlan komáromi támadásnak száznegyvenkét áldozata volt, zömük győri vasmunkás. Összeszedték és kivitték őket a temetőbe. Vérbe fagyva hevertek ott a sírok szomszédságában félig meztelen, és csak néhány hervadt szegfűszál jelezte, hogy néhány órával ezelőtt még éltek, és hittek a vörös május elseje erejében és ünnepi varázsában. Három napon és éjszakán át hevertek így, és jöttek a szülök, a testvérek, a menyasszonyok, mindenki vihette a maga halottját, fanit az anyja még május elsején elvitte. Fancsi fedezte fel, és vitte meg a hírt az anyjának. A többit közös sírba hantolták el. De ezt már Gábor mondta el Péternek. Majd hirtelen elhallgatott, kinézett az ablakon. A gyerekeket nézte, amint a szemközti téren játszadoznak, de a valójában a május elseji temetést menetet látta vonulni. Elöl ment a fogat a koporsóval, utána hímzett stólával a pap, aztán feketében Jani anyja és testvérei, majd a Kurja negyed lakói következtek. Tüntetően, némán és sötéten meneteltek, a sok nép fenyegetőn árasztotta el az utcát a temető felé. Aztán a sírnál hirtelen kettéválik a fekete tömeg, és utat enged Lakatos igazgató úrnak, akt nem néz se jobbra, se balra, hanem megtörten, mintha súlyos terheket cipelne, ezüstnyelű botjára támaszkodva a nyitott sir felé biceg. Lakatos a sír melletti földhányásra lép. Lépte nyomán rögök gurultak, de ezzel nem törődik, a csúcsra ér és könnyű fehér hafa lebeg a szélben. Mindenki látja öt, és hallja, amikor megszólal, és azt mondja: „Temetni jöttem". Es mindenki szívszorongva hallja, amikor bocsánatot kér halott tanítványától, akinek fogcsikorgató fájdalmában egyszer azt mondta „Te mégis hazajöttél". Gábor nehezen lélegzik, torkát a fájdalom szorongatja. Föld- és temetőszaga van az életnek és az egész világnak. Hirtelen felvillan előtte a kép, amikor kéz a kézben a mezítlábas Janival átlépte az iskola küszöbét. Szédülés fogta el, és forró homlokát a hűvös ablaküveghoz nyomja. Megerednek a könynyei, végigperegnek az arcán, keservében arra gondol, mezítláb jár a magyar proletárdiktatúra, és valaki üvegszilánkot hint az útra, hogy véresre sebezze a lábát. Péter hallgat, nem tud sírni, egyetlen könny sem homályosítja el a szemét, szive és egész élete oly kemény és sivár, mint a szikkadt föld. Mindketten tudták, hogy a proletárdiktatúra veszélyben van. Nemcsak Komáromból, hanem Rimaszombat, Miskolc és Szolnok környékéről is állandóan rossz hírek érkeznek. A Vörös Hadsereg visszavonul, de sok helyen széthull. A Forradalmi Kormányzótanácsban harc dúl a kommunisták és a szocdemek, pontosabban Kunék és Böhmék között. Míg Böhm az ellenségeskedés megszüntetésére adja kt az utasítást, addig Kun a harc folytatása mellett foglal állást. Egyelőre az utóbbi győz. A Forradalmi Kormányzótanács általános mozgósításra ad parancsot, és külön felhívással fordul Budapest munkásságához, hogy fogion fegyvert a proletárdiktatúra védelmére. A felhívásnak országszerte, de különösen Budapesten hatalmas otsszhangfa támad. A fővárosban a munkások tízezret jelentkeznek frontszolgálatra. Munkásokkal zsúfolt vonatok száguldoznak Szolnok, Satgólar/an es Miskolc jelé. Zsongó méhkas az egész ország. Indulásra készen áll Zsiga, Kálmán, Gábor és Erzsi ts, aki elvégezte az ápolónői tanfolyamot, és indul Szolnok felé, ahová a parancs szólítja. A jelentkezési irodában csak Gábornak vannak nehézséget, Ismerik családi viszonyait, lebeszélik a frontszolgálatról, állást ajánlanak neki a sajtó- és propagandaosztályon, de Jani halála óta hallant sem akar arról, hogy biztonságban, a front mögött teljesítsen szolgálatot. Salgótarjánra Jelentkezik, azt tartja a legveszélyesebb frontszakasznak. Odamegy Zsiga ts. Kálmánt Miskolcra osztották be. Mielőtt a frontra Indulnak, este még együtt vannak az Újpesti Munkásotthonban, ahol neves művészek közt Erzsi is fellép. A zsúfolásig megtelt terem első soraiban ülnek, köztük van Péter ts. Először életében vesz részt ilyen kultúrünnepségen,' de a meghatottságnak a szikráját sem érzi, szíve kemény és engesztelhetetlen. Csak akkor enged fel, benne ez a gyászos konokság, amikor az előadók a pódiumra lépnek, és Adyt, Juhász Gyulát, Tóth Árpádot szavalják. A szavalók közt ott van Ascher Oszkár, Pécht Blanka, Baló Elemér, Erzsi és Beregi Oszkár. Az előadókra, Beregi Oszkáron kívül, nem lehet mondani, hogy megjelenésükkel hatnának. Amint kilépnek a a színpadra, a nézőnek az az érzése, mintha rokont, ismerőst, vagy szomszédot látna, akivel naponta találkozik az utcán, a piacon, a boltban vagy munkahelyen. Csak amikor megszólalnak, érezni, hogy Művész beszél a lávából. Péchl Blanka szívhez szóló hangja hangzik fel először a teremben. A közönség, amelynek zöme munkásokból, nyomdászokból, vargákból, ácsokból tevődött össze, tágra nyílt, csodaváró tekintettel és visszafojtott lélegzettel Issza magába varázslatos hangját, szavait. Ady-verset szaval, az Anya és leánya címűt. Amikor a költemény utolsó szakaszához ér, és varázslatos tisztasággal elszavalja Kis lányom, szörnyű ez az Elet, Csupa örökség s csupa vád. A te jövődért izzad, harcol Edes apád ... mindenki úgy érzi, hogy a terem kitágul, és valahol Szolnok, Salgótarján környékén a csillagos ég alatt hangzik el Ady költeménye, és a fák, bokrok és csillagok visszhangozzák a Vörös Hadsereg elkeseredett harcát. Péternek akkor eredtek meg végre a könnyei, temetett és hitet tett egyszerre. Gábor szívébe akkor vésődött be Ady neve úgy, hogy élete végéig, akár a munkásosztályhoz, hü maradjon hozzá, és élete utolsó perceiben az ő szavaival búcsúzzék övéitől. Hatalmas taps tört ki a teremben. Erzsi következett. Az utolsó hetekben lesoványodott. Sokat dolgozott, a napi nyolcórás munka után este ápolónői tanfolyamon vett részt. Amikor a színpadra lépett, sötét ruhája és sötét hafkoronája kiemelte arca sápadtságát és komolyságát. Egy új, a munkások előtt Ismeretlen költő Az új isten című versét választotta. Megrázóan szavalta a költeményt. Gábornak úgy tetszett, mintha az ö szenvedését, gyötrelmét gyúrta volna a költő mondanivalójába: Mit elrontott sok régi, úri isten, Te istenek közt új és proletár, Formáld boldoggá pörölyös kezeddel, — Emelj minket roppant tenyereidre Es a magad képére gyúrj át mtnketl Erzsinek nagy sikere volt, bár nem volt könnyű dolga, előtte ugyanezt a verset Ascher Oszkár szavalta, felkészülten, művészi átéléssel. Erzsi tolmácsolása más volt. A hallgatóságnak módjában volt ugyanazt a költeményt két rangos előadótól, különböző felfogásban meghallgatni. Erzsi szavalata talán meghittebb, fájdalmasabb volt, Ascheré reálisabb, forradalmibb. De mindkét előadó méltó ünneplésben részesült. (Részlet a közelmúltban megjelent regényből.)