Új Szó, 1968. december (21. évfolyam, 332-357. szám)

1968-12-13 / 344. szám, péntek

v Oldrich Cerník miniszterelnök beszéde (Folytatás a 3. oldalról) ágazatokban az Idén kezdtük meg a bérek módosítását; mintegy háromnegyed milliárd koronával, a jövö évben pedig további 800 millió koronát fordítunk erre a célra. Folyamatban van a munkaidő csökkentésének további szakasza. Bevezettük az ötnapos munkahetet és a munkaidőt fokozatosan 40—42,5 órára csökkentettük. A munkaidőrövidítés ellenére jelentős a bérek emelkedése. Ebben az évben az átlagbérek kb. 7 százalékkal, a jövő évben pedig kb. 5 százalékkal emelkednek. Ezen a téren ts helyrehoztuk a múlt néhány hiányosságát, különösen a közszükségleti és az élelmiszeriparban, valamint a közlekedésben. A kormány által jóváhagyott bérügyi intézkedések e három szakágazatban, ebben az évben egy és negyed milliárd korona költséget igényelnek. Jelentősen nőtt a mezőgazdasági dolgozók jövedelme is, elsősorban a mezőgazdasági termelés növekedésének következtében. A belföldi piac helyzetének megjavítása és a kereslet jobb kielégítése céljából a jövő évi terv számol, az árutermelés további jelentős növekedésével. Ennek érzékeltetése céljából közlöm, hogy pl. a közszükségleti ipar 10,3 százalékkal több áruval látja el a piacot, épületanyagból pedig 10,6 százalékkal kerül több eladásra. Egészségesebbé kell tenni közgazdasápnkat A bevételek terén mutatkozó deformációk fokozatos felszámolását az ártorzulások fokozatos megszüntetése is kíséri. Ezen a téren ugyanis nem lehet először az egyiket, majd a másikat megvalósítani. Egészségesebbé kell tenni egész közgazdaságunkat és minél előbb sikerül ezt végrehajtanunk, annál jobb a társadalom és az életszínvonal szempontjából. 1968-ban a kiskereskedelmi árak kb. 1,2 milliárd koronával emelkednek, és ez az Állami Statisztikai Hivatal becslése szerint az egész esztendőre átszámítva 1,1 százalékot jelent. Átlagos növekedésről van szó, és ezért az egyes esetek eltérőek lehetnek. Ez a növekedés azonban megfelel a fejlődés előre feltételezett 1968. évi irányzatnak. Elegendő, ha öszszehasonlítjuk a kiskereskedelmi árak növekedését a lakosság jövedelmének 19 milliárd koronás és a bérek közel 10 milliárd koronás emelkedésével, valamint a létfenntartási költségek növekedését ez év első és harmadik negyedében. Az 1967-es esztendő azonos időszakához viszonyítva ez az emelkedés a munkáscsaládoknál 1 százalékos, a szövetkezeti parasztcsaládoknál 0,8 százalékos. Ezért feltételezhető, hogy a reálbérek mintegy 5—6 százalékkal nőnek. Ogy tűnik, hogy egyes szempontok fölött elsiklunk, másokat viszont hangsúlyozunk. így pl. azt állítják, hogy az árak növekedése elnyelte a bérek növekedését. A statisztika azonban egészen mást mutat. E szerint 1968-ban a létfenntartási költségek — az egyes szociális csoportok szerint — kb. 1— 2 százalékkal, míg az átlagbérek 7 százalékkal nőnek. Ezt azonban nemcsak a statisztika, hanem az áruvásárlás is bizonyítja. A tartós szükségleti cikkek néhány fajtájából ebben az esztendőben a lakosság 10— 50 százalékkal többet vásárolt. Többet, mint a múlt évben, és nemcsak értékben, hanem darabszámban és • természetesen mennyiségben is. A statisztikai adatok iránt érzett bizalmatlanság jelentős mértékben abban rejlik, hogy aránytalanság mutatkozik egyrészt a bevételekben, másrészt a létfenntartási költségek és szükségletek szerkezetében, illetőleg a konkrét áruvásárlás szerkezetében. Ezzel a differenciálódással azonban állandóan számolni kell. Egyesek viszont az állítják, hogy Csehszlovákiában pénzügyi reformra kerül sor. Ezek a hírek minden reális alapot nélkülöznek. Bár az utóbbi időszakban bizonyos mértékig megnövekedett a pénzforgalom és emellett csökkentek a betétek, ma viszont már ismét megkezdődött a konszolidáció, a betétek tovább emelkednek és a lakosság kezében levő készpénzkészlet a múlt évi színvonalon van. Természetesen nem akarok semmiféle illúziókat ébreszteni a reális gazdasági tényeknek ezzel az elemzésével. Igaz, hogy az életszínvonal emelkedését célzó kormányprogram, amelyben a Szakszervezetek Központi Tanácsával egyeztünk meg, lehetőségünk határán mozog, és a vásárlóképes kereslet fedezésében mutatkozó nehézségeket semmi esetre sem lehet lebecsülni. Megoldottunk néhány kérdést és elértük az életszínvonalnak azt a fokát, amit gazdaságunk jelenlegi ereje megenged méghozzá minden erőnk megfeszítésével. Az emberek azt kérdezik, miért választottuk ezt az utat. A dinamikus fejlődésnek jelentős kockázatokkal kísért útját, ha ez fokozatosan ilyen feszültséghez, és a gazdasági egyensúly hiánya további fokozódásásához vezet. Kérdezik, tehát, hogy lehetséges-e ezen az úton tovább haladni és egyáltalán rendelkezünk-e az életszínvonal további emelkedéséhez szükséges előfeltételekkel, ha ez az emelkedés ilyen gazdasági feszültséget idéz elő. Azt kérdezik, hogyan következhet be ilyen feszültség a nemzeti jövedelem szokatlanul gyors növekedése mellett, amely növekedés az utolsó három évben kb. 25 pontot tesz ki. Hogy ezekre a kérdésekre válaszolhassunk, vissza kell térnünk azokhoz a problémákhoz, amelyeket kb. három évvel ezelőtt oldottunk meg, amikor a gazdasági reform fokozatos érvényesítése felől határoztunk. Akkor mérlegelés tárgyává tettük, hogy gyorsan, vagy fokozatosan vezessük-e be az új irányítási rendszert és az utóbbi esetben milyen gyorsaságú ütemet válasszunk. Fokozatosan hajtjuk végre a gazdasági reformot Eljutottunk néhány következtetésig és két alapvető kérdést mérlegeltünk: Először azt, hogy az új Irányítási rendszert egyszerre, bizonyos meghatározott napon nem lehet bevezetni, mivel egy egészen új, gazdaságunk történetében soha nem látott változásról van szó, amelyet nagyon körültekintően, érzékenyen, lépésről lépésre és mindenkor a megelőző Intézkedések hatékonyságát gondosan mérlegelve kell megvalósítani. Másodszor, hogy a gazdasági reform egyszerre történő bevezetésének olyan jelentős gazdasági; szociális és társadalmi kihatásai lennének, amelyek megrendíthetnék gazdasági és társadalmi életünket és beláthatatlan következményekkel járhatnának. Egy Ilyen eljárás előfeltétele az lenne, hogy gyorsa.v helyrs •élPítsuk népgazdaságunk egyensúlyát, éspedig a nemzeti jövedelem felhasználása terén a disztribúciós és redisztribúciős folyamatba történő drasztikus beavatkozással, amelynek következményeként csökkennének a reálbérek, a behozatal bizonyos része és a beruházások. Ezen megoldás esetén természetesen felmerül a termelés csökkenésének kockázata és nem lehetne kizárni a nemzeti jövedelem és az életszínvonal csökkenésének lehetőségét sem. Ezt bizonyítják a hasonló megoldásokkal szerzett tapasztalataink, amelyek az 1963. évi töréshez vezettek. Mindezek a meggondolások késztettek minket arra az elhatározásra, hogy a gazdasági reformot fokozatosan hajtsuk végre, s ezzel ne gyakoroljon kedvezőtlen hatást az életszínvonalra, tehát az életszínvonal növekedését megőrizve valósítsuk meg. Ezt az utat választottuk azért is, mert egy gazdasági stagnálás esetében nem lehet kiküszöbölni az elmúlt években keletkezett deformációkat. Ezek csak a gazdaság dinamikus fejlődésével szüntethetők meg. Az ilyen fejlődés lehetővé teszi a bérek denivellálásának megvalósítását, a bérek csökkentése nélkül, megteremti a helyes árrelációt, a beruházási építkezések folytatását és ezzel az alapvető szerkezeti változások megvalósítását, megteremti az előfeltételeket a munkatermelékenység gyorsabb ütemű növekedésére és az egész népgazdaság hatékonyságának fokozására. Ez a módszer lehetővé teszi a termelés növelését mind a belföldi, mind a külföldi piac számára, és egyúttal biztosítja az életszínvonal növekedését is. Ezek az alapvető okai annak, hogy a CSKP KB plenáris ülésén miért határoztunk úgy, hogy fokozatosan* realizáljuk a. gazdasági reformot. Tudatában voltunk a választott úttal járó kockázatnak, annak, hogy még tovább fokozódhat az egyensúly hiánya és az inflációs nyomás. Be kell Ismerni, hogy e kockázatok elől nem tudtunk kitérni és az utóbbi időt nem használtuk fel kielégítően az árak, a bérek és egyéb téren a múltban keletkezett deformációk kiküszöbölését célzó szándékaink megvalósítására. Feltettük magunknak a kérdést, melyek az utóbbi két év fejlődésének alapvető okai és az eddigi elemzések alapján a kérdésre kb. így válaszolhatok: Objektív és szubjektív, politikai és gazdasági, belső és külső hatások érvényesültek, amelyek a centrumot nagyon óvatos lépésekre kényszerítették, gyakran politikai engedményekre is, mégpedig már a gazdasági reform bevezetésének első évében, vagyis 1967-ben. Ezen túlmenően ebben az évben a gazdasági kérdések és azok megoldása sajnos túlságosan háttérbe szorultak. Az egész politikai atmoszférában a dolgozók mint a fogyasztók érdekei kerültek előtérbe. Ennek következtében önmagától meghosszabbodik az az időszak, amelyben az új irányítási rendszer ez ideig nem tudta megfelelően kifejteni a hatását, viszont az előző még több irányban is védi a maga pozícióit az irányítás minden szintjén. Minden elemzés arra mutat, hogy a források és a szükségletek között fennálló erős feszültség mögött az értéktermelő folyamatok alacsony effektivitásának problémája rejlik. A végtermék nem felel meg a ráfordított anyagi és élőmunka mennyiségének. A nemzeti jövedelem összehasonlítható termelési egységére kétszer-háromszor több acélra, cementre, tüzelőanyagra* és energiára van szükségünk, mint számos más iparilag fejlett országnak, és kétszer több élőmunkát kötünk le a termelési szférában. Emellett nálunk még mindig létezik olyan termelés, amelynek nincs piaca, nem hajt hasznot és amelyre annak ellenére, hogy semmi nyereséggel sem jár, anyagi eszközöket fordítunk. Ezekért a hiányosságokért felelősek mind a vállalatok, mind a gazdasági eszközök alól történő különféle kivételezés és a vállalatok mértéktelen dotálási rendszerének védelme. Ez a válasz arra a kérdésre is, miért nem elégedhetünk meg munkánk eddigi eredményeivel, holott' ezek első pillantásra biztatóak. Nem lehet csak abból kiindulni, hogy a nemzett jövedelem az utóbbi három esztendőben huszonöt ponttal nőtt, nem lehet csak ebben látni az életszínvonal gyors növekedésének szavatosságát. Ez csak akkor lenne igaz, ha az összesített mutatók alapján bírálnánk népgazdaságunk fejlődését. Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy ebben a fejlődésben mennyi a valóban felhasználható, meg kell állapítanunk, hogy jelentős részét elnyeli a kevésbé hasznos árucikkek termelése, az alacsony effektivitású beruházás és a külföldi piacok csökkent érdeklődése. népgazdaság dinamikus fejlődésére van szükség Végezetül arról sem feledkezhetünk meg, hogy éppen ezekben az években, de különösen ebben az évben feltornyosultak előttünk a hibák, melyeknek az okát a múltban kell keresni. Ezek azonban az előző politikai légkörben nem nyilvánulhattak meg. Mindezeket a tényeket tiszteletben kell tartanunk a jövő évi gazdasági irányelvek kidolgozásánál is. A jelenlegi problémákat nem oldhatjuk meg másként, mint a népgazdaság dinamikus fejlődésének fenntartásával. A bérek, a behozatal és a beruházások növekedését az állami gazdasági f>olitika ösztönzői révén úgy kell átkapcsolni, hogy az egyszersmind támogassa a munkatermelékenység és a hatékonyság gyorsabb ütemű növekedését, és állandó strukturális változásokat eredményezzen a vállalati szférában, amelyeknek a hiánycikkek kínálata fokozódásában kell megnyilvánulniuk a piacon. Lehetőségeink és erőink reális felmérése arról tanúskodik, hogy egyetlen választásunk van, éspedig az, hogy folytassuk a megkezdett utat, ha esetleg jelentős kockázat kíséri is. Ezeket az elkerülhetetlen kockázatokat, érthető módon, nem akarjuk összekötni bármiféle gazdasági és politikai hazardirozással. Gazdasági döntéseinknek ezért igen megfontoltaknak kell lenniük, és sokoldalúan biztosítanunk kell őket elégségesen konkrét, gazdasági és politikai rendszabályokkal, amelyeket előre kidolgozott grogram szerint céltudatosan hajtunk végre. A legnagyobb kockázatot a külkereskedelem terén látom. E területre vetítődnek ismét — miként az elmúlt években — termelési problémáink, a munkatermelékenységen kezdve és a gyártmányaink minőségén és technikai-gazdasági színvonalán végezve. A gazdasági irányelvek szerint külkereskedelmi forgalmunk mindössze 4,2 százalékkal emelkedik — kereskedelmünk az átváltható valutával rendelkező országokkal stagnálni fog —, ezzel szemben árutermelésünk 7,2 százalékkal, tehát 3 ponttal gyorsabban emelkedik, mint külkereskedelmi forgalmunk. Ebben a helyzetben ilyen program végrehajtása attól függ, hogyan sikerül fokozni kivitelünk hatékonyságát, olyan termékekre helyezve a fő súlyt, amelyeknél a külföldi piacokon elért ár és a termelési költségek közti arány a legkedvezőbb. Nem titkolom aggályaimat az iránt, hogyan sikerül megbirkóznunk e feladattal. Népgazdaságunk összefüggésben áll a külkereskedelemmel, s ezzel kapcsolatban a termelésnek minden növekedése feltételezi a nyersanyagbehozatalnak és ezzel együtt a nyersanyag ellenértéke kivitelének növekedését. Ezen összefüggés mellett vannak bizonyos kötöttségek is a termelés növekedési üteme és a külkereskedelmi forgalom üteme között. Például ebben az évben mintegy 5 százalékkal növekszik a termelés terjedelme, viszont a külkereskedelmi forgalom kb. 7,1 százalékkal. Ha a jövő évben meg akarjuk változtatni a termelés növekedése és a külkereskedelmi forgalom növekedése közötti arányt, akkor elsősorban is jobban kell gazdálkodnunk a nyersanyaggal, és több gyártmányt kell exportálnunk. A KGST a további gazdasági fejlődés jelentős forrása A további gazdasági fejlődés minden, az együttműködésnek Jelentős forrását látjuk a KGST-n minőségileg magasabb szintre belüli együttműködés fejleszté- emelését célzó kezdeményező sében, ezért támogatni kell javaslatot. Ha a KGST-hez tartozó országok — köztüH iní is — bírálják a jelenlegi nem kielégítő együttműködést és kezdeményező javaslatokat dolgoznak ki ennek elmélyítésére, akkor ezt a kritikát nem lehet úgy értelmezni, mint tagadását mindannak, amit a KGST eddig végzett, hanem úgy kell felfogni, mint igyekezetünket, hogy szorosabban bekapcsolódjunk a nemzetközi munkamegosztásba. Csak a szocialista nemzetközi integrációs csoportosulás magasabb színvonala esetén lesz meg a lehetőségünk arra, hogy kedvezőbb pozíciókat szerezzünk magunknak a tőkés piacokon is. Érdeklődésünk ezért egészen természejesen a szocialista országokkal és különösen a Szovjetunióval való gazdasági kapcsolatok fejlesztésére irányul. A szovjet népgazdaság hatalmas gazdasági egységet jelent számunkra, amely biztosítja elsősorban gazdasági fejlődésünk stabilitását, s ugyancsak egyenesen stratégiai jelentőségű nyersanyagok, alapanyagok és árucikkek beszerzését. Ugyanakkor ez a gazdasági egység állandó és távlati felvevő piaca gyártmányainknak, főképp feldolgozó iparunk termékéinek. Sokszor bebizonyosodott már, milyen előnyökkel jár ez az árucsere. Az olyan termékek állandóan növekvő szállítmányai, mint pl. a kőolaj és gabona, jelentős tényezőt képviselnek népgazdaságunkban, s ebben az értelemben a Szovjetunió fel nem cserélhető gazdasági partner számunkra. A szovjet piac stabilitása és ígéretes távlatai miatt egyre inkább a fejlett tőkésállamok érdeklődésének középpontjába kerül, s 'ezek részesedése a Szovjetunió külkereskedelmi forgalmában az utóbbi évek folyamán jelentősen megnőtt. A mi vállalatainknak sem lenne szabad elszalasztani ezt a lehetőséget és arra kell törekedniük, hogy olyan gyártmányokkal foglalják el ezt a piacot, amelyek tartós pozíciót biztosítanak számukra. Természetesen népgazdaságunk számos szükségletének kielégítését a nem szocialista országokkal való kölcsönösen előnyös kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésével kell biztosítanunk. Bekapcsolódásunk a nemzetközi munkamegosztásba még mindig nincs arányban gazdasági fejlettségünk elért fokával. Ez is egyik útja a csehszlovák gazdaság hatékonysá- ga növelésének. Egyelőre kezürkben vannak a jövő évi gazdaság irányelvek, problémáikkal és kockázataikkal. Rendelkezésünkre állnak a gazdasági reform további alkalmazására vonatkezó elképzelések ls, bár ez a gazdasági reform egyelőre keléssé konkrétizált. Emellett az emberek kö* zött gyakran felmerül az az el* képzelés, mintha a gazdasági reform kifejlesztése már konkrétan elő lenne készítve és csupán megvalósításra várna, s mintha ezt valak gátolná. Ez azonban nincs így. Túlnyomórészt olyan elképzelések, javaslatok állnak rendelkezésünkre, amelyeket még ki kell dolgozni elméleti szakemberek és az államapparátus illetékes láncszemeinek közreműködésével. A jelenlégi helyzet azonban bizonyos mértékben más területekre irányítja a figyelmünket, annál is inkább, nert igen sok ember nem tudott még megszabadulni az előző vezetés alatt felvett régi szokásoktól, s mindmáig tisztségük hatalmi pozícióinak megőrzéséért küzdenek, ha más formában is. Már fojynak a munkálatok a gazdaság-politikai program további előkészítésére, ez az új program lényegében két Irányban halad: egyrészt készülnek az előzetes meggondolások az ötödik 5-éves terv középlejáratú távlatairól, másrészt készül a gazdasági reform további kibontakoztatásának programja. Ez lehetővé teszi í párt számára, hogy a gazdasígi struktúra átalakítására Irányuló program alapján befolyást gyakoroljon a társadalom szociális és politikai struktúrájára. Feltételezzük, hjgy ezekhez a kérdésekhez m.ijd részlete(Folytatás at 5. oldalon) -ť