Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-10 / 311. szám, Vasárnapi Új Szó

VlTÉZSLAV NEZVAL: A prágai harangok A prágai harangok Integetnek, hagyd el szekrényeid A prágai harangok integetnek száll] le az utcára Ahol kószálok társnőt keresek A prágai harangok elkísérik temetésed A szivedben senkit se várva A prágai harangok vezetnek engem cifra csapdák mentén A prágai harangok hívnak mindnyájatokat Akiket szivemhez szorítottam s nevüket elfeledtem A prágai harangok hívják a macskaszemeket, melyek mögött a küszöbön beléptem Ahol nyöszörgött mindig ugyanaz a púpos vak ember A prágai harangok hívják barátaimat A prágai harangok hívják intő emlékeimet A prágai harangok hívják az időt amikor nem a halál a rossz A prágai harangok hívják valamennyi öklöt Hogy beleüssenek a csodás üvegekbe A prágai harangok hívják az apácákat Hogy fehér térdüket megmutassák Melyek elfordultak a szerelemtől A prágai harangok hívják a könnyű nőket Az ablakoknál amerre a holdkóros jár A prágai harangok hívják a picinyeket Hogy egyszerre kiáltsák miért A csillag vagy a pacsirta Vagy a dunyha-forma szörnyűség A prágai harangok hfvják a bús őrülteket A prágai harangok bívlák a csillagokat míg szétárasztja őket a fújóvágyú éj. Weöres Sándor fordítása. LACO NOVOMESKV: Dünnyögés — Fájté? — Istenem, ffijt bizony, Irgalmatlan. S ma nem ta tudom már, ml fájt oly'nagyon: a sok zabolátlan, vaskos rágalom, vagy az a magányos le-s-fel a latyakban, •értés, éhezés vagy megaláztatás, • hogy mindaz hiányzott, mi szép volt s csodás... — Becsaptak álmaid?) — Mit érsz ily beszéddel! Csak a rossz, a rossz, ax csapa fájdalom. S bár velSnk (gy esett, én azt mondhatom: ahol kezdtem rég, most is ott kezdeném el. Mint a tudós, kit megOI a ragály, melynek nyomába ]ár. Garal Gábor fordítása FRANTIŠEK HRUBIN: Tegnapi élet Mert szeretem ax élet vándorAtját, jókedvűen veszítlek el otthontalan napok ti, kik ott szökdöstök szét, a hársfa csuklyák alatt, — ige/% rcsndnl kell, és sohase vtuszukoznl. A nyár aranyló pajzsokat kovácsol gátnak ... de naptól-vak szemein megdörgöli november... Jobb Igy nekünk: maradj mögöttem távol, hervadó rózsa, szerelem, tegnapi életemmel. Sajnál-e bárki majd, ha megrabolva a sxél körmére könnyezem? Kl emlékeztet arra, hogy két árny kedves terhét kellett volna ráborítani könnyeden a repdeső avarra? Bede Anna fordítása FRANTIŠEK HALAS: Ösz Ezernyi madárszárny-becézte őszi ég tikkadt torkunkat enyhítsd a remény harmatával sugalmazd tágra szemünket mely mereven néz feléd csordultig telve jaj szorongó várakozással Nézd a ludakat hogy csapkodják szárnyukkal a-^rácsot amikor szürke húgaik fönn délre húznak íme a lélek képe. aki előtt egy percre felviláglott a visszatérés szépsége mit tán csak a halottak tudnak Tépjétek föl a köd burkát a be nem érett reggelekért a szépségért mely mindig új s új döbbenetbe fut a zsenge vadócért mely szerelmet nem őrt s virága gyöngédsége keserűségbe fúlt. (1931) Rónay György fordítása. JAN SMREK: Gyár az éjben Egyszerű ablakok otlága csodásan hull az éjszakába; virít a fény-szemek sora, olyan a gyár, mint büszke cárt palota, melyben a munkás uralkodik, mint Nagy Péter cár. Tekintsd meg tágas termett: hatalmát, rangját hirdetik! Sápadt s komoly az arca, acélt, platinát, rezet küld harcba, sok nehéz gépe, vasparipája kifut a mezőre, hét határba, s mindig új és új sötét sorral növeli vas-seregét, mely társait szolgálja. Nagy lakosztálya pezsgő élettel teli, ragyogását tág éjszaka nyeli. Sudár kémények erdeje hirdeti: eljött a nagy bál idejeI szíjak, szirénák, kerekek zenéje tölti be a termeket, hol a fényt pazarlón kínálja a villany s acetilén lángja. Gyertek a bálba, emberek! A munkás arcán gyöngy pereg, neki szólnak a hangszerek: ,Dtcsértessék a két kezedŕ Veres János fordítása p/jötitek (Folytatás a 11. oldalról.) lani. A repülőtéren, rendkívüli gyakorlaton pilóták állomásoztak. Šeda főorvos nem megy többé az igazgatóságra. Ok lem tolakodnak a helikopterrel. A parancsnok azonnal fölajánlotta a gépet. — Ez természetes, kérem, emberi kötelességünk — felelte Šedo főorvos kérésére. — Egy gépet rezerválok. Akármelyik pillanatban rendelkezésükre áll. Az ügyeletes tiszthez tessék fordulni. A gép pilótáját nem engedem ki a repülőtérről. Már harmadnapja várnak. A szanatórium csöndes, mintha az ötven gyerek nem létezne. Csodálatosan fegyelmezettek. Ebben a gyötrelmes csendbe csak az onya zokogása hallatszik néha. Vlasta nővér akkor is hallja,'amikor nem tartózkodik a szanatóriumban. A kislány eszméletlen állapotban nem hallotta ... Tegnap és ma javult valamit az állapota. Ma estefelé fölszáll a gép és Prága felé ve«i útját. — Ô, kicsim, csak csodák léteznének! — A kis Jéník, Jirina legjobb pajtása, őrökké itt lábatlankodik a betegszobában. Annyira elszomorodott, hogy enni sem akar. Nem haszreAl Ma jó szó, sem a szidás. — Ugye, nem halok meg, nővérke? — kérdezte Jiíinka ma délben. — Meséljen nekem a tengerről és a narancsligetekről, a vándor orgonáról és a szegény halászlegényről. Mondja, nővérke, már megfürdött a nap? Meséljen nekem a szellőről és a tenger énekéről... — kérlelte. Nagy aranyszín varkocsai olyanok, mint a tenger homokja, a szeme sötétkék, mint a tenger... Késő őszi. hideg fényű nap hajol be az ablakon. Vele kúszik a közeli erdő avar illata. Délután. Šeda főorvos fáradtan esik ágyba, fönt az ötödik emeleti sarokszobában. Hat napja nem aludt. Az íróasztalon könyvek, széthullt papírok társaságában a hamutartó, amelybe sohasem hull hamu. A. nappalok ábráihoz éji vízifoszlányok simulnak. Még egy pillanatra felizzik emlékezetében a Marxpalota hatalmas parkja az alvó tóval, majd a malátaszagú gyárak emlékeibe olvad minden, mely gyerekkorából még gyakran fölkísért. Az ablakmélyedésben fölüti fejét a fikusz, az orvos bennsőséges barátja, és biztatóan suttogja feléJe: — AludjI Semmire se gondolj. Jó a fehér álom. Olyan, mint a kenyér. ötkor csöng a telefon. — Miféle látogató jön? — elmélkedik a kimerültség ólmos vize alatt. A másik oldalára fordul, s nem hall többé semmit. Pedig a telefon berreg, sürget, Ijedten, rémesen sivalkodik. — Vajon hol csengetnek.? — eszmél értetlenül. — A* Igaifc a villanycsengőt Jöttek megjavítani. — Es tótja, hogy hegyen-völgyön, rugalmas drótokra száz és száz csengetyűt szerel az a fiú. Hogy is hívják? De hiába erőlködik. Egyszerre szólalnak meg a csengők. Befogja a fölét. — Meg lehet bolondulni.., Aztán újra csönd. Színtelen, hangtalan csönd. Álomtalan álom. Mégsem hagyják oludni. Valaki folyton nevén szólítja, s mintha itt állna fölötte. De kl lehet? Ki lehet? Mielőtt rájönne, széthull körülötte újra minden. De az a hang már egészen sírós ... Borzalom I A, igen, mór tudja. 0, šeda doktor alszik. Igen ám, de hogyan kéne fölébredni? Aztán valami csepegni kezd az arcára. Hideg, mint a jég. Esik. Ügy látszik ... esik ... Az ám, Vlasta ... — Nővér, de hisz maga leöntött engem I... — ül fel hirtelen a főorvos. — Tessék felébredniI — hallik a kétségbeesett parancs. — Este hatkor Indul a helikopterünk. Egy teljes fél óráig csengett a telefon ... — Az orvos megremeg, mint az ablakmélyedésben levő fikusz, ha szél éri. — Főztem egy fél liter feketét, remélem, kivételesen megissza, főorvos úri Tejszínű köd terpeszkedik az udvaron. Nem repülésre szánt idő. Az orvos hideg vizet loccsant az arcára, hogy magához térjen, aztán lerohan a lépcsőn; A folyosó pisszegő csendjébe vastag kamaszhang bőgi bele a Jirina nevét. De Jeník hiába szólongatja kis barátnőjét A

z olyan furcsán hallgatag, mintha soha többé nem akarna megszólalni. Szabáfyos, hófehér arca, mint az ókori görög szobroké. Két aranycopfja a tengerparti homokhoz hasonlatos. Sziporkázik o villanyfényben. A falakon fehérség csurog és álom. Šeda doktor nem akar hinni a szemének, fülei nem akarják befogadni a csendet. Gyorsvonatok száguldanak keresztül a testén, lelkében a vihar fákat csavar kl tövestül. Szeretne belenyúlni a végtelenbe, és elfogni azt, ami elfoghatatlan. Megcsalottnak érzi magát, mint akit elárultak. Jirina megcsalta őt Úgy elsuhant, mintha szárnyai nőttek volna. Talán egy szebb, igazibb csillagra röf

ült. De hát miért nem árulta el titkáti isz ő, Šeda doktor mindent megtett érte. A járó babát a saját pénzéből vette neki, mert az öröm nagyon erős gyógyszer. Most is ott szorongatja a karjában. A többi gyerek riadt, nagy szemekkel mered rája. Hogyan neszelték meg? Valaki csönget a főbejáratnál. Ki lehet? — eszmél az orvos. Vajon ki csöngethet ilyenkor? A gyermekhad összébb húzódik, mintha fázna. Vlasta nővér végre ajtót nyit A sofőr jön a lépcsőn jelenti, hogy a repülő vár... Az orvos értelmetlenül néz ró egy Ideig, aztán legyint a kezével. A sofőr ott marad, ő elindul a kocsiszín felé, is leül egy padra. Aranyesőt szitál az októberi éjszakai hold. A kocsiszín ablakain paragrafusok ugrálnak. Paragrafusokká görbülnek a sudár fenyőfák, a házak kéményei, a vaskerítések, a paloták, fényes, ijedt ablakai. Minden összebonyolódik. Šeda doktor torkán mintha valami megakadt volna. Szemei elől eltűnik Goethe tornya és az Imperiól. A hold fénye meg egyre sópad, s az ég keleti részén sötétlllásan, mint a romlott hús, lép be a hajnal.