Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-10 / 311. szám, Vasárnapi Új Szó

Mi a véleménye? A SZOCIALIZMUS EMBERI ARCULATÁRÓL Csehszlovákia a szocialista államok táborába tartozik. Olyan társadalmi rendszer megvalósítására törekszik, amely minden eddigit felülmúlna. Természetes, hogy ideológiánk, politikánk kiindulópontja csakis a marxizmus-leninizmus lehet. Erről az útról sohasem kívántunk letérni, ettől az eszmétől Sohasem kívántunk elkanyarodni. Csakhogy míg céljainknak általános érvényű a jellege, addig az eszközökre ós a módszerekre szükségszerűen befolyással vannak más tényezők is, mint például a környezet, a hagyomány, a nép mentalitása, a munkásmozgalmi múlt stb. A szocialista társadalmi rendszer kibontakozása során, az útkeresés közben számtalan egészségtelen jelenségnek voltunk a szemtanúi. Olyan deformációkat éltünk át, amelyek semmiképpen sem egyeztethetők össze a szocializmus eszméivel. Ezeket a negatívumokat valamennyien a saját bőrünkön tapasztalhattuk. Természetes tehát, hogy ez év januárját, amely teret nyitott kezdeményezésünknek, szabad gondolatnyilvánitásunknak lelkesedéssel fogadtuk. Ugyanakkor minden alkalmat megragadtunk, hogy hangsúlyozzuk: a szocializmus útjáról nem akarunk letérni, csupán sajátos módszerekkel, a szükségletekből kiindulva a szocializmus emberi arculatáért küzdünk. » Ezt a törekvésünket nem minden szocialista állam és nem minden testvérpárt értette meg. Egyrészt ennek tudhatók be az augusztusi események. A helyzet megváltozott. Elképzeléseinkről azonban nem mondunk le. Megvalósításuk — ha lassabban is — szent eltökéltségünk. Ezért fogadtuk örömmel az utolsó kormánynyilatkozatot, amely kimondja, hogy: „Céljaink legfőbb értelme az ember teljes felszabadítása mindenfajta elnyomás alól és a szabadság igazi birodalmának kialakítása. A lényeg: olyan mértékű humanizmus, amilyent eddig nem ismert az emberi társadalom." A szocializmus emberi arculatával kapcsolatosan sok nézet alakult ki. A nézetek összesítése, a helyes meglátások kiragadása, a nép meghallgatása sokban hozzájárul a végleges elképzelés megfogalmazásához és megvalósításához. Ezért határoztuk el, hogy lapunkban is helyet adunk ennek a véleménynyilvánításnak. Boldogságunk a végcél Kardos István — a Nyitrai Pedagógiai Fakultás adjunktusa „Mit tartok emberi arculatú szocializmusnak?*' — komplex, elméleti jellegű kérdés ez, s nem szeretnék „apró pénzre" váltott választ adni. Viszont egyetlen interjú keretei oiigha tehetik lehetővé az érdemleges feleletet. Csupán a megközelítés néhány elméleti szempontjából kívánom itt hangsúlyozni: Mindenekelőtt arra a tényre szeretném felhívni o figyelmet, hogy Jelenleg két alapvető erő alakul ki az emberben: az integráció igénye és o differenciáitság igénye. Más szóval: meghatározza énemet a valakihez, valakikhez tartozás objektív belső szükségszerűsége is és a szuverenitásom megtartására irányuló erő is. Most már attól függően, hogy ez a két erő milyen viszonyban birkózik az emberben, beszélhetünk különféle magatartási típusokról: konformitásrói, konformizmusról és nonkonform magatartásról. A társadalmilag szabad ember magatortása megítélésem szerint a konformitási viszonyállapotban testesül meg, amelynek az a lényege, hogy az ember tagadvakételkedve vallja az adott társadalmi normákat. Természetesen szembetűnő ellentmondás van ebben a magatartásban, de vajon miben nincs, ami él s mozog?l Sót, éppen ez a jó, hogy az emberben mind a tagadás, mind a vallás jelen van, hiszen e két ellentétes erő kölcsönös föltétele biztosítja a társadalmi mozgás fejlődő, tökéletesedő tendenciáját. Úgy vélem, hogy a marxizmus— leninizmus hamisítatlan elmélete alapján meg lehet teremteni ezeket a nélkülözhetetlen társadalmi-politikai körülményeket (különben objektív szükségszerűségnek tekintem őket, amelyeket ugyan egy-egy hatalmi csoport különféle partikuláris szempontok érdekében elodázhat, késleltethet, de csupán ideiglenesen.) Különben az emberi szabadságról és az ember önrealízációjáról van szó. Az ember szabadsága lényegében csak annyi: szabadjon fegyelmezetten cselekednem, fegyelmezetten gondolkodnom, fegyelmezetten élnem rövid életemi Megkülönböztetett hangsúlyt helyezek a „fegyelmezetten"-re. Ez pedig azt jelenti, hogy szabad Énem ne taposson bele durván mások szabadságába! Más szóval: saját jogaimat nem tagadom másoktól sem! Csak annyiban igényelhetem a nekem jónak tűnőt, amennyiben másokat sem rekesztek ki belőle. Meggyőződésem szerint a marxizmus—leninizmus az egyetlen társadalomelmélet, amely teoretikusan előrevetíti az ember önrealizációjának ilyen lehetőségét. De egyben egyetlen abban Is, amely a megkövesítés, a megcsúfítás, a félremagyarázás, a visszaélés annyi támadását képes túlélni. A szocializmus megvalósítása természetesen nem megy egyik napról a másikra, s nem megy könnyen. Igaz, hogy az új termelési viszonyokat alapjában megteremtettük, de csupán makrostrukturális szinten, s abban sem minden területen. Addig, míg elérünk a mikrocsoportok szintjéig, sőt az egyén érdekszférájáig, sokat kell még harcolnunk. Ebben a folyamatban fontos állomásnak tekintem a hazánkban januárban megkezdődött demokratizálódást Ennek a folyamatnak minőségi értéke van. S erre az új minőségre való törekvést teljes meggyőződésemből jónak tekintem. S úgy vélem, hogy ezt az újat még kategória — szinten is meg kell különböztetni. Az emberi arculatú szocializmus lényegét abban látom, hogy fegyelmezetten, szabadon gondolkozhasson és cselekedhessen az ember. Hiszen utóvégre nem önmagában a kommunizmus a cél, hanem az ember boldogsága. Ezt különben maga Marx is hangsúlyozta. A marxizmus-leninizmust, mint eszmét és a szocializmust, mint társadalmi rendszert nem tudom elképzelni humanizmus, igazság, emberi szabadság, egyenlőség nélkül. Ebből indulok ki és mindent ide vezetek vissza. Az eszmével egyetértek, de a gyakorlati kivitelezés ellen egyes módozatai ellen kifogást emelek. A szocializmusnak csak akkor lehet emberi arculata, ha nem tévesztjük szem elől Marx, Engels és Lenin alaptanítását, és ha azt történelmi igazságokkal, gyakorlati szükségszerűségekkel egészítjük ki. Az adott helyzetben az egyik ilyen gyakorlati szükségszerűség a nemzetiségi probléma megoldásd, a nemzetek és nemzetiségek szerepének, együttélésének tisztázása. A legfőbb ideje, hogy hazánkban is véglegesen megoldjuk a nemzetiségi problémát, nemcsak javaslatokban, megegyezésekben, hanem törvényben és alkotmányilag is. Ha ez megvalósul, szerintem fontos volna — mivel minden nemzet a kultúrájában él és gyarapszik —, hogy minden magyarlakta járásban az iskolaügyj és kulturális szakosztályon külön magyar ügyekkel foglalkozó bizottságok működjenek, fizetett apparátussal. Ezt azzal indokolom, hogy minden nemzetnek saját hagyományai, néprajza és kultúrája van, amelyet ápolni és fejleszteni kell, ezt pedig csakis magyar érzelmű és magyar műveltséggel rendelkező ember teheti. A nemzetiségi kultúra és iskolaügy problémáinak megoldása nélkül nem tudom elképzelni a szocializmust, még akkor sem, ha minden más problémát megoldanánk, ha anyagi javokban dúskálnánk is. A másik dolog a szabadság kérdése. Nem akarom részletezni, hiszen történelmünk közelmúltjának valamennyien részesei voltunk. Össze tudjuk tehát hasonlítani a január előtti és a január utáni közhangulatot. Ez mindennél világosabban bizonyítja, hogy olyan időket éltünk, amely béklyóként nehezedett az emberek lelki világára, és már csírájában megölt minden kezdeményezést Azokban az években többnyire a karieristák érvényesültek, azok, akik egyéni érdeküket előnybe helyezve minden mást képesek voltak agyontaposni. Erkölcsösségről a szó legszorosabb értelmében nem is beszélhettünk. S hogy az emberekből az igazság utáni vágy nem halt ki, ezt valóban a január utáni fellélegzésünk bizonyítja. Ez kovácsolta ki azt az egységet is, amelynek a nehéz augusztusi napokban szemtanúi lehettünk. S visszatérve ahhoz, amit a kezdet kezdetén mondtam: ez az egység hozzájárult ahhoz is, hogy az itt élő nemzetek és nemzetiségek kőzött szorosabbá fűződnek a kapcsolatok, nagyobb megértést tanúsítottunk egymás iránt, rájöttünk, hogy közös ügyünket csak közösen vagyunk képesek megoldani. Ugyanakkor nem vonom kétségbe azt sem, hogy a konzervatív erők élnek, élősködnek, abban reménykedve, hogy újabb erőgyűjtés után ismét előtérbe kerülnek. Szerintem idejük végleg lejárt Ez azonban nem jelenti azt hogy figyelmen kívül kell őket hagynunk, ellenkezőleg kl kell használnunk gyengéiket és aktív harcot kell ellenük vívnunk. Egyik vélt támaszpontjuk a nemzetek egymás ellen uszítása, bizonyos psichózis, tömeghangulat keltése. Erőnk abban rejlik, hogy ezt a veszélyt képesek vagyunk felismerni, győzelmünk pedig abban, hogy száNemzetek és nemzetiségek Veres János — költő muk elenyésző, mi viszont többségben vagyunk. A szocialista társadalmi rendszerben rendkívül fontosnak tartom a kétkezi munkások és az értelmiség viszonyát Az is a múlt bűnének tudható be, hogy ezt a két osztályt nem egymás mellé, hanem egymással szemben sorakoztatták fel. Megfeledkeztek azonban arról, hogy a mai értelmiség nem burzsoá intelligencia, hanem a parasztokból, a munkásokból, azok fiaiból összetevődő értelmiség. A kétkezi munkásoknak meg kell érteniük, hogy értelmiségünk nem ellenük, hanem mellettük van, hogy az ő érdeküket is védi, hogy nemcsak egy bizonyos réteget akar a kultúra és technika magaslatára emelni, hanem az egész nemzetet Minden forradalmat — itt a gondolat forradalmára gondolok — az értelmiségiek vezették. Hiszem, hogy a szocializmus megtalálja emberi arculatát Vágyam, hogy minél előbb ne csak idézzem, ami nekünk élet vagy halál". Az ehhez vezető utat Fábry Zoltán fogalmazta meg a legvelősebben: „Minden ember annyit ér, amennyit másokért tesz". Meg kell küzdenünk Krsák Géza — nyugdíjas A szocializmus eszméje egész életemet áthatotta. Szegény munkáscsaládból származom, ahol nem volt ismeretlen a küzdés, az éhezés és nélkülözés. Saját bőrömön tapasztaltam mi a kizsákmányolás. Az én számomra ez a szó nem fogalmat frázist jelentett hanem száraz, puszta tényt A véletlen folyamán olyan munkásfiatalokkal ismerkedtem meg, akik már hallottak Marxról, Engelsről és Leninről. Olvasni kezdtem a baloldali sajtót Idővel — a tanultak alapján és a tapasztalatok nyomán — sajátos elképzelés alakult ki bennem. A szocializmus lényegét az igazságban, az osztálykülönbség eltörlésében, de főleg a nemzetköziségben láttam. Elhatároztam, hogy ezekért a magasztos célokért fogok harcolni, hogy ez lesz az életkrédom. Ha most visszagondolok a múltra, meggyőződésem, hogy hű maradtam az eszméhez, ténylegesen is támogattam a szocializmust Az eszmében soha, de a módszerekben többször csalódtam. Talán a véletlen hozta úgy, hogy a deformációkat a saját bőrömön kellett végigszenvednem. Ennek ellenére nem tört meg bennem a hit Hiszem, hogy a leghumánusabb társadalmi rendszer. Amikor kitört a spanyol polgárháború, kiadták a jelszót: „Madridnál Prágáért harcolunk." Elmentem tehát Spanyolországba. ötvenkét nemzet képviselője egyszerre fogott fegyvert Nyelvünk különböző volt de célunk azonos. Nagyon megértettük egymást egyetlen nézeteltérésre, súrlódásra sem emlékszem. Ez a nemzetköziség olyan melengető érzéssel töltött el, hogy a következő küzdelmes években is ebből merítettem erőt Aztán Franciaországba mentem, hogy ott harcoljak a szocialista Csehszlovákiáért A csehszlovák hadseregben vad sovinizmusnak és nacionalizmusnak voltam a szemtanúja. Ha valaki magyarul vagy németül szólalt meg, azt üldöztek. Mi spanyolosok nyíltan felemeltük szavunkat ez ellen, ám hiába. Mondanom sem kell, milyen csalódást jelentett ez számomra. Aztán hazakerültem. Bebörtönöztek. široký a börtönben titokban előadásokat tartott a szocializmusról, az eszméről és további teendőkről. A felszabadulás után, mint politikai dolgozót fontos tisztséggel bíztak meg. Néhány év elteltével ismét börtönbe kerültem. Ezúttal azonban nem tudtam miért Širokýhoz fordultam kihallgatásért, de még csak nem is fogadott holott valamikor egy börtönben ültünk. Három évig tartottak vizsgálati fogságban, mert nem akartam vállalni olyan bűnöket, amelyeknek soha részese nem voltam. Ekkor még mindig hittem abban, hogy tévedés történt hogy az osztályharcban ez is előfordulhat, és nekem továbbra is a pártot kell szolgálnom. Fogalmam sem volt arról, hogy velem egyidejűleg ezren és ezren ártatlanul szenvednek. Ez csak akkor derült ki, amikor elítéltek és munkatáborba vittek. Egészségem teljesen leromlott, nem csoda, hiszen olyan embertelenül megkínoztak, mint a fasizmus alatt soha. Meg kell mondanom őszintén, hogy nagyon csalódtam az emberekben, a politikában. De a hitem erősödött. Már a börtönben elhatároztam, hogyha egyszer kikerülök, nem roskadok össze, továbra is harcolni fogok a szocializmusért, a becsületes kommunistákért, mindazért ami az én elképzelésem volt amit ma általában úgy mondunk: emberi arculatú szocializmus. Rehabilitáltak, člek. Politikailag aktívan dolgozni nem tudok úgy, mint szeretnék, hiszen három infarktusom volt és olig van szervezetemnek ép része. Viszont az is hozzá tartozik, hogy a Novotný-korszak alatt olyan pesszimizmust láttam, olyan zsákutcába kerülést amely az emberek arcára fagyasztotta a mosolyt Ez ellen bármit tenni, újabb bebörtönzést jelentett Januárt lelkesedéssel fogadtam, nem azt akarom mondani, hogy tudtam bekövetkezéséről, de éreztem szükségszerűségét és hittem az eszme győzelmében. Leginkább az boldogított hogy az emberek jókedvűek, szabadak, kezdeményezők és őszinték. Bekövetkezett augusztus. Megrémültem és csalódtam. Értsék meg, egész életemben a Szovjetunió volt a példaképem. Ezek után sem vagyok pesszimista. Továbbra Is meggyőződésem: az igazság győzelmeskedik. Nálunk más igazságról, mint a szocializmus igazságáról nem lehet szó. De az életben minden szép dologért meg kell küzdenünk. A humanitás, a nemzetköziség, a szabadság, a jobblét, megéri ezt a harcot. Minden háborúnak — a politikainak is — vannak áldozatai és hősei. Meggyőződésem, hogy van annyi erőnk, amennyi a végső cél eléréséhez szükséges. Feldolgoztál OZORAI KATALIN