Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-07 / 308. szám, csütörtök

SZULÖK, NEVELÖK FÓRUMA Miért hazudik a gyermek? Kisérlel čapek megzenésítésére Tibor Andrašovan: A fehér kór Karel Čapek Fehér kór című piűve a szerző legjobbjai közé tartozik. A nagy cseh humanista író a Fehér kórt a második világháború előestéjén írta, így reagálva drámájával a hitleri Németország részéről fenyegető veszedelemre, amely ország terjeszkedő, hódító szándékaival és érdekeivel nemcsak Csehszlovákiát, hanem egész Európát veszélyeztette. Capek drámájában ma főképp a szerző nagy erkölcsi és polgári becsületességét és bátorságát értékeljük. Ű nem vonakodott szót emelni a háború, az erőszak és a jogtalanság ellen. A Fehér kór utópisztikusán értelmezett történetének drámai magva gondolatilag sokrétű; néhány alapvető egyre időszerűbb és Időntúli problémát old meg. Ezek a háború és a béke, az élet és a halál, a szabadság és a gyűlölet, a demokratizmus és a diktátorság kérdése? Utal a hős saját elpusztításának veszedelmére, megoldja a humanitás, valamint a terjeszkedő diktatúrák hatalmi érdekeinek, a „kis" és a „nagy" nemzetnek konfliktusát. A dráma fő alakja dr. Gálén, az emberszerető tudós, bizonyos értelemben különc, a „humanitás fanatikusa", a „béke terroristája", aki a fehér kór elleni gyógyszer tulajdonosa, azonban a gyógyszer ellenében csaknem lehetetlent: tartós békét követel. A fehér kórt ily módon egy becsületes kis ember tragédiáját ismertető játékként lehet értelmezni, aki megalkuvás nélkül állást foglal az igazság, a jog és az igazságosság mellett az önelpusztítás árán is, azonban e színműben az európai nemzetek tragédiáját is láthatjuk, amelyek a demokrácia és a diktatúra küzdelmében az egyén aktív lehetőségeit túlszárnyaló erők áldozatává válnak. Capek tudatosan, célirányosan megírt színdarabjában a legtragikusabb a megállapítás állandó Időszerűsége. Ezt a tényt ma sokkal inkább tudatosítjuk, mint ezelőtt bármikor. Tibor Andrašovan zeneszerzőt a Capek drámában elsősorban időszerűsége és nagyfokú humanizmusa ragadta meg. Andrašovan érdeklődése a Fehér kór mint opera iránt, a 10 évvel ezelőtti időszakra esik, amikor a Szlovák Nemzeti Színházban színpadi zenét komponált, a Jozef Budský által rendezett prózai előadáshoz. A zeneszerző kívánságára Budák ý később 12 képből álló opera szcenáriumot dolgozott ki. A történetet bizonyos mértékben módosította, sűrítette és a színpadi előadásnak megfelelően átdolgozta. Több jelenetet á kulisszák közül a nagyváros utcáiba vitt át, hogy ily módon teret nyerjen a tömegjelenetekre. Az ilyképpen módosított scenárium vált a Fehér kór zenei feldolgozásának alapjává. Le kell szögeznünk, hogy Andrašovan kézhez kapta Capek müvének rendkívüli drámai hatású, zeneileg átérzett változatát, amely megteremti a sikeres zenei megvalósítás előfeltételeit. Tibor Andrašovan azonban a mű megzenésítésénél számos nehézségbe ütközött, amelyek a gondolatilag igényes műből eredtek: Andrašovan zenei átültetése, sajnos, nagyon érezhetően húzódik meg a hatalmas dráma árnyékában, amely számára nem találta meg a megfelelő egyenértékű zenei kifejezést. Az ő átdolgozásából elsősorban sok hiányzik abból a specifikusabb zenei hatásból, amely Capek drámáját zenei drámává avatná. A zenei betét itt többé'-kevésbé kísérő funkcióra, hangkulisszára szűkül össze oly mértékben, hogy a nézőben valamiféle prózai előadás benyomását kelti, zenekíséret mellett. Andrašovant talán az vezette a választott előadásmód alkalmazására, hogy túlságosan tekintettel volt aszöveg gondolati fontosságára és súlyára, s annak a legérthetőbb tolmácsolására. A Fehér kórban kibontakozottabb tömörséggel csupán egy helyen találkozunk, ahol dr. Gálén azt mondja: „Írja meg minden kormánynak ..." Itt nincs kiegészítő funkcióval rendelkező nagyobb, önálló zenei felület. Ha a múlt valamennyi nagy opera-reformátora az opera műfaj talaján a szó és a zene egységéért küzdött, Andrašovannál ez az egyensúly megdől. Az ő művében a domináló alkat a szó, a zene másodrendűvé vált. Ezért a Fehér kór Andrašovan feldolgozásában se nem opera, se nem zenei dráma, hanem kísérlet valami új, hagyomány nélküli megalkotására, ami talán leginkább zenei melodrámához hasonlít. És így Andrašovan Fehér kórjával szaporítja csupán azok számát, akik minden bizonnyal a legjobb szándékkal megkísérlik a jelen kor modern operája bonyolult problémájának megoldását. Annak ellenére, hogy Andrašovan zenei feldolgozása vitatható, köszönettel és elismeréssel lehet nyilatkozni a közreműködők és az egész együttes munkájáról, akik minden tőlük telhetőt megtettek az előadás sikerének érdekében. Viktor Málék karnagy, kiváló és becsületes munkát végzett Andrašovan partitúrájának betanításával és tolmácsolásává, valamint Ondrej Lenard karmester a terjedelmes kardalok betanításával. A legkellemesebb meglepe tésről azonban Miroslav Fischer rendező gondoskodott valóban korszerűen átérzett rendezésével. Az opera-rendezésről itt úgyszólván beszélni sem lehet, mert a rendező munkája magán viseli a korszerű prózai rendezés minden jelét. Számos rendezői elgondolásával, ötletével, valamint a prózai rendezés vívmányainak ügyes érvényesítésével rendkívül lenyűgöző, dinamikus előadást hozott létre, erősen időszerűsített Irányzattal. Capek gondolatilag sokrétű művéből előtérbe hozta főképp az erőszak és a háború elleni ellenszenvet és ellenállást. A társadalmilag és politikailag érdekelt színház Fischerféle rendezői elképzelése biztosan támaszkodhatott Pavel Mária Gábor kiváló szövegkönyvére, Ľudmila Purkinyová ízléses kosztümjeire, de legfőképpen a főszerepek előadóinak kiváló teljesítményére. Az egész előadás domináló alakítása dr. Gálén szerepében — Karel Berman, a Prágai Nemzeti Színház vendégszereplő szólistájának előadása. Berman énekes és prózai előadásában Gálén valóban az a mélyen humánusan érző ember, aki a végsőkig harcol a nehezen megvalósítható eszmékért. Intelligens színjátszó képességeinek új árnyalatait mutatta be juraj Martvoň a pöffeszkedő Marsál szerepében és dr. Gustáv Papp Sigerius professzor alakjának élethű ábrázolásával. Hozzájuk csatlakozik megbízható teljesítményével Štefan Janöi mint mister Krieg. A több kisebb szereplő közül František Subertet (a polgár) és Olga Hanákovát (a feleség szerepében) említjük. Miroslav Fischer a Konzul után a Fehér kór rendezésével is bebizonyította, hogy kitűnően helytáll, főképp a korszerű opera terén. A Fehér kór inszcenációjával Fischer valóban kellemesen lepett meg és bizonyára megértésre és értékelésre talált mind a szakemberek, mind a nézők körében. Mint rendezőnek és az opera jelenlegi főnökének gondoskodnia kellene azonban arról, hogy a jövőben már ne ismétlődhessenek meg közvetlenül az első bemutató után olyan technikai hiányosságok, amilyeneknek taňúi voltunk. Ezek feleslegesen elrontották a bemutató előadáson szerzett jó benyomást. Andrašovan Fehér kór' című operájának bemutató előadása a Csehszlovák Köztársaság megalakulása 50. évfordulójának keretében valósult meg, ünnepi légkörben, nagyszámú közönség jelenlétében, amely az előadás befejező részében hoszszantartó tapssal jutalmazta a bemutató valamennyi résztvevőjét. Azonban végülis eretnek kérdés kívánkozik a tollamra. Ez az előadás nem köszöni-e sikerét inkább a drámaírónak és a színrevívőknek, mint a zeneszerzőnek?! A. G. MINDEN SZÜLŐVEL ELŐFORDULT már, hogy gyermeke elképesztő füllentéseit hallva, feltette magának a kérdést: Miért hazudik a gyermek? Sokan a hazudozás valódi okainak feltárása helyett az egyszerűbb eljárást választják: gyermeküket megszégyenítik vagy megbüntetik. A kívánt eredmény, a hazudozás felszámolása azonban rendszerint nem következik be. A gyermek tovább hazudik, vagy — s ez a rosszabbik eset —, bizonytalan lesz, kerüli a fellépést, a szereplést, magábazárkóZik, s a feltett kérdésekre nem válaszol. A felnőttek részéről a gyermekekkel szemben tanúsítandó tapintatos magatartás megköveteli, hogy helyesen értékeljék a gyermek valótlan közléseit, s ne vádolják azonnal hazugsággal, ne büntessék őt, inert annak nevelési szempontból káros következményei lehetnek. Vizsgáljuk meg közelebbről a gyermeki „hazugságok" lélektani okait. Közismert tény, hogy a kisgyermek emlékezete meglehetősen labilis. Ennek következtében gyakran téves, a valóságtól eltérő elemeket tartalmaznak közlései. E tévedések különösen akkor válnak gyakoriakká, ha a felnőttek sugalmazó kérdései félrevezetik a gyermeket a válasz megadásában. Például a gyermeknek egy képet mutatunk, melyen házakon, állatokon kívül más nem látható, s ha mégis azt kérdezzük tőle: A nénit is láttad a képen? a gyermekek többsége, különösen 2—7 éves korban a kényszerhatásra igennel válaszol, tehát téved. Számos lélektani vizsgálat bizonyítja, hogy még 12 éves korban ís jelentős a felnőttek szuggesztiója a gyermekre, a valóságból származó ingerekkel szemben. A gyermeki hazudozás okát sok esetben az emlékezet labilitásában és a felnőttek részéről történő szuggesztió hatásában kell látnunk. Ha tehát a gyermektől valamilyen átélt, régebben megtörtént eseményről vagy más felől érdeklődünk, vigyázzunk, hogy helytelen kérdésfeltevésünkkel ne befolyásoljuk válaszát. A LEGTÖBB SZÜLŐ TAPASZ TALHATTA, hogy a gyermek az együtt átélt eseményről, jelenségről teljesen másképpen számolt be, mint az megtörtént. Olyan személyekről, dolgokról is beszél, akik vagy amelyek az adott esetben nem voltak jelen, így nem láthatta és nem is találkozhatott velük. Az ilyen „hazugságok" a még fejletlen időérzékre vezethetők vissza. A kisgyermek képtelen határozottan megkülönböztetni, hogy valamilyen élményt tegnap, ma vagy még régebben élt át. Ezért gyakori, hogy régen megtörtént eseményekről úgy beszél, mintha röviddel azelőtt történtek volna meg. Az emlékezeti tévedések alapja a pontatlan megfigyelés, ami nem ritka a felnőtteknél sem. Ezért helytelenül tesszük, ha a kisgyermeket minden esetben hazugsággal vádoljuk, hiszen gyakran éppen fejletlenségénél fogva képtelen a valóság hű tükrözésére. Gyakori az olyan eset is, amikor a gyermek azért téved, mert az álmot valóságnak tartja. Az sem ritka, amikor azért tér el a valóságtól, hogy magát fontos szerepben tüntesse fel. Ezt az esetet fantáziahazugságnak, ártatlanabb formáját pedig füllentésnek nevezzük. A pszichológusok véleménye szerint különösen az élénk, nyílteszű gyermekek hajlamosak arra, hogy kiszínezzenek mindent, amit elmesélnek. A dolgokat felnagyítják, szépítik, maguknak és a környezetükben élő felnőtteknek rendkívül képességeket tulajdonítanak. Az ilyen gyermek szépen megrajzolt alakjával találkozunk Móricz Zsigmond: Misiké és a Fillentő című elbeszélésében. A fantáziahazugságok motívuma legtöbb esetben mindenki számára világos. A kisgyermek gyakran azért füllent, hogy nem teljesíthető kívánsága legalább a fantázia világában megvalósuljon. Erről azután társai vagy szülei előtt beszámol. Magának rendszerint fontos szerepet választ ilyenkor. Élményei túlfeszítik képzeletét, s mivel nem Ismeri — mert nem is ismerheti még — a józan ész szigorú rendet szabó határait, a fantáziája által teremtett világot hiszi valósnak. Ezt nem tarthatjuk bűnnek, sem jellembeli fogyatékosságnak. Mindenképpen helytelen lenne tehát, ha gyermekünket megbüntetnénk, amikor rajtakapjuk a füllentésen. A rajtakapott gyermeket minél jobban a sarokba szorítjuk, vagy gúnyoljuk, annál kitartóbban, szinte makacsul ragaszkodik állításához. A legjobb eredményt barátságos beszélgetéssel érjük el, melynek során arra törekszünk, hogy a gyermek saját maga jöjjön rá tévedéseire és túlzásainak valótlanságára. A megszégyenítés és egyéb büntetések komoly kárt okozhatnak egészséges önbizalmának kifejlődésében, jellemének alakulásában. A kisgyermekek füllentéseinek értékelésekor figyelembe kell vennünk, hogy az igazság ellen csak akkor véthet valaki, ha különbséget tud tenni a valóság és a képzelet között. A kisgyermek azonban erre nem mindig képes. A HAZUGSÁG INDÍTÉKAIT vizsgálva, különbséget kell tenni a gyermekkor és a kamaszkor hazugságai között. Ogy véljük, a szülők éppen a serdülőkorú gyermekeik hazudozásait tartják érthetetlennek, veszélyesnek. Itt is kimutathatók azok a lelki és pszichológiai tényezők, amelyek a kamaszt hazudozásra ösztönzik. A lelki tényezők a kamasz életkori sajátosságaiból adódnak. A kamasz egyik legjellemzőbb vonása, hogy magába zárkózik, zárt világot alakít ki, melybe barátain kívül nem szívesen enged be idegeneket, még a szüleit sem. Később, amikor ez az épülő világ készen áll, megnyílik a környezete számára. Amíg azonban az építés tart, a kamasz féltve őrködik sérthetetlensége fölött. Gyakori eset, hogy a kamasz valamilyen okból megszakítja szüleivel a bizalmas kapcsolatot. Ezt azonban a szülőknek nem sikerül helyreállítani, ha állandóan faggatóznak. Bármennyire is fájó az édesanyák számára ez a bizalmatlanság, s bármennyire is izgatja kíváncsiságukat a baráttal folytatott titokzatos sugdosás, a kamasz elzárkózik titkainak feltárása elől. Hazudik akkor is, ha megtiltják neki a társaival való érintkezést. Minden kamasznak vannak titkai. Ha nincs, költ és hazudik, még a barátjának is. Ilyenkor „nem az a fontos, hogy mit mond, hanem az, hogy kitárulkozik. Őszintén hazudik barátjának, és hiszi is, amit mond: titkot árul el — így tanul őszinteséget". (Vekerdi T.j Erre is találunk példát a magyar irodalomban. Karinthy Frigyes Tanár úr kérem c. művében egész fejezetet szentel az ilyen hazudózásnak, mely szinte a hencegésig megy el. A kamasznak nem az a fontos, hogy hazudjon, hanem, hogy a közölt titok erejével kösse magát az egyetlen baráthoz. Ezt a köteléket még a leplezés sem tudja felbontani. HELYTELEN VOLNA, ha nem tudatosítanánk, hogy számos olyan hencegés, ártó vagy védekező hazugság van, ami valóban igazi hazugság. De tudnunk kell azt is, hogy eleve hazug gyermek nincs. Minden normális gyermek — a pubertáskort kivéve — Igen közlékeny és alig képes titkot tartani, s rendszerint ügyetlenül hazudik. Sokszor szinte megszokásból hazudik a gyermek, nincs belőle semmi előnye. Hazugságai érthetetlenek lennének számunkra, ha nem vennénk figyelembe azoknak a szokásait, akikkel szemben hazug. Különösen a kamaszkorban nem tudja elviselni, hogy a világ hazudik neki. Amíg bírja, ellenáll, később azonban összeroppan. Éppen ezért, akkor tudunk legeredményesebben küzdeni a hazugság ellen, ha a bontakozó értelmű, érzékeny és a szűk körében kegyetlenül tisztán látó kamaszgyerekhez mi is őszinték leszünk, ha már az élet különböző helyzeteiben nem is tudunk következetes példamutatók lenni. K. D. Az opera egyik jelenete. Középen Juraj Martvofi és Alexander Baránek. (J. Vavro felvétele)