Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-03 / 304. szám, Vasárnapi Új Szó

rokon értelmű szavak A rokon értelmű szavak (szinonimák) helyes használata igen fontos sajátsága a fogalmazásnak. Stílusunkat változatosabbá tehetjük azzal, hogy ugyanazt a fogalmat más-más szóval nevezzük meg. Ehhez azonban az szükséges, hogy jó ismerjük az egyes rokon értelmű szavak közti árnyalati jelentéskülönbségeket. A rokon értelmű szavak nem azonos értelműek; ha más nem, legalább hangulati különbség van köztük. Helyes használatuk tehát nagyon is kifejező; és helytelen fölcserélgetésüknek gyakran kárát vallja a nyelvi megnyilatkozás egyértelműsége. Főleg a napisajtóban megjelenő fordítások nyelvhasználata mutatkozik e tekintetben kevéssé igényesnek. Nem szentelünk elég figyelmet annak, hogy a fogalmat mindig a legmegfelelőbb szóval adjuk vissza. Gyakran megesik, hogy egy-egy odaillő szó az egész mondatot idegenszerűvé teszi: „Az amerikai ejtőernyősök a felperzselt föld stratégiáját va lósítják meg." A mondat jobb lenne így: „ ... stratégiáját alkalmazzák." — Más példa: „Sőt, nyilvánosan be is vallotta, hogy a szomszéd/!) tömbben lakó barátnőjével — aki hajdan kedvesnővér volt — épp tegnap játszott le egy részéről diadalmasan végződő mérkőzést, s meg is hívott bennünket a holnapi visszavágóra." A „részére — számára" fölcserélését az egész mondat megsínyli. Egyértelműbben így: „... játszott le egy számára diadalmasan végződő ...". A rokon értelmű szavak közül azokat szokták leggyakrabban összetéveszteni, melyek közt nemcsak jelentésben rokonság van, hanem hangalak szerinti hasonlóság is: „Különböző üzemekben dolgoznak, most brigádosok." Pontosabban: „Különféle..." - Vagy például: „A Komárom, Érsekújvár és Dunaszerdahely környékén termesztett borok kevésbé za matos, jellegzetes asztali borok, kevés alkoholtartalommal." A magyarban általában nem „bortermesztőkről, hanem bortermelőkről szoktunk beszélni. — Furcsa ez is: „Csupán felpofozta hitvestársát, s közben a fél lakótelep előtt a következő szidalmakkal ostromolta:" Ostromolni valakit kérdésekkel vagy szerelemmel szoktak; szidalmakkal ostoroz nak. Ebbe a mondatban meg az jüjítani akarás juttatott olyan szót, amely az olvasó tetszés szerinti értelmezésére van bízva: „Ekkor azonban ,kapcsolt' a Sparta (,) és olyan teljesítményt produkált, amilyent a közönség már az első perctől kezdve várt kedvenceitől." Az olvasó teljesen bizonytalanságban marad: vajon valóban „kapcsolt", azaz észbe kapott-e a Sparta, vagy pedig „rákapcsolt" Ez utóbbi látszik valószínűbbnek. Gyakran megesik, hogy szavak cserélődnek föl a jelentés legkisebb rokonsága nélkül, pusztán alaki hasonlóságuk folytán. Az effajta tévedés durva fogalmazási hibának számít, minden esetben értelmi zavart okoz. Néhány példa, gondolom, meggyőzően bizonyítja ezt: „A gyümölcsöt felvásárló szervezetek ..." Feltehetően „szervek"-ről van szó. — „A munkaviszony önkéntes megszakításáért, Iszákosságért, garázdaságért és testi sértésért már többször a rács mögé került." Nem valószínű, hogy a munkaviszony önként történő megszakítását akarta volna ezzel a szóval jelölni a szerző. Nyilván az „önkényes" helyébe került ez a furcsa kifejezés. „A német kérdéssel kapcsolatban a szovjet és a francia fél elvileg megegyezik abban, hogy e problémát ktzárőan békés úton kell rendezni." Ide 1116 szóalakkal: „ ... kizárólag ..." — „Ezt megelőzően szlovák és magyar nyelven egy úgynevezett gazdaságtani szótárt adott ki, ami röviden, érthetően ismerteti a mezőgazdasági gazdaságtanban szereplő fogalmak Jelentőségét." Szótárról lévén szó, nyilván „Jelentését" kell ezen értenünk. — „Zenekarunk is van, most gyakorlatoznak éppen." Ez a szó nem a legszerencsésebb fordítása a szlovák „nacvičujú"-nak. Magyarosabban így lehetne mondani: „gyakorol"; vagy még megszokottabb a „próbál" alak. A rokon értelmű szavak használata csak akkor hatásos eszköz a tollforgató kezében, ha ismeri alkalmazásuk buktatóit, és el is kerüli őket. MORVA Y GÁBOR KARINTHY FRIGYES: AZ ÚJ FORRADALOM Tekintetes orosz forradalom, következőkben van szerencsém néhány szerény törvényjavaslatot tenni le az újonnan megalakult forradalmi duma asztalára, melyek bizonyos tanácskozási formák szabályozását célozzák, javaslataim megtételére az a szerény megfigyelésem indított, melyet a tisztelt duma szíves figyelmébe ajánlok, s mely szerint az emberiség eddig sok mindenfélét megpróbált, abszolutizmust, köztársaságot, háborút és forradalmat is. Tette pedig mindezt nyilvánvalóan nemcsak úgy mulatságból, mert ha mulatni akar az ember, arra sokkal jobb dolgok vannak, például zene meg színház, meg szüret, meg szerelem — hanem nyilván azért tette mindezt, mert muszáj volt, mert nem érezte jól magát, mert fájt valamije, valahol viszketett neki, nem érezte magát jól a Földön — ha jól érezte volna magát, nyilván mulatságosabb dolgokkal foglalkozott volna, tücsköket fogdosott volna, sárkányt eregetett volna, énekelt volna a mezőn vagy azon spekulált volna, hogyan lehetne a marsbeliekkel érintkezésbe lépni, pikniket rendezni a Szaturnuszon. De nem, az emberiség alkotmánnyal, háborúval, közjoggal meg egyéb ilyen savanyú dolgokkal foglalkozott mindig, amit csak úgy lehetett megérteni, mint ahogy a beteg embert megértem, ha az élet örömei helyett egyre csak az ő hideg és meleg borogatásaival, tapasztalataival, keserű orvosságaival, tinktúráival törődik. Valami szervi betegsége van az emberi fajtának, és évezredek óta azt borogatja és ápolgatja, de úgy látszik, eredmény nélkül. Jönnek ki és be az orvosok — az egyik meleg vizet ajánl, a másik Jiideg félfürdőt. Mikor már nagyon üvölt a beteg, komoly arccal, a népszerű divatfi fölényével megjelenik Doktor Háború, a hírneves sebész. Csak a műtét segít, szól kurtán, ingujját feltűri, kést ragad, s vaktában metélni kezd. Levág kezet, lábat, felmetszi a gyomrot — fejét csóválja aztán valamivel udvariasabban megjegyzi, hogy a baj nem ott van, ahol gondolta, de azért nem kell megijedni, azonnal ideküldi barátját, a hírneves belgyógyászt, Doktor Forradalmat. Doktor Forradalom pedig, mint ahogy emlékezni méltóztatik, az elmúlt néhány száz éven belül már többször megjelent a beteg ágya mellett — s hogy gyökeres gyógyulást nem, legfeljebb pillanatnyi enyhülést ért csak el, szomorúan mutatja, hogy íme, megint sürgősen küldeni kell érte. Küldöttek érte, és meg is jelent: jó volna azonban figyelmeztetni őt, hogy most valahogy másképpen nro mert lám, a múltkori recept nem használt: a beteg viszszaesett és még rosszabbul van. Hogy a most következő forradalomnak másfélének kell lenni, mint amilyenek a régiek voltak, az nyilvánvaló — hiszen éppen azt kell megcsinálni, amit azoknak nem sikerült, hogy fölöslegessé tegye a forradalmat, mint ahogy az igazi orvos mégiscsak az, aki fölöslegessé teszi önmagát, kigyógyítván a beteget. Másképpen kell hát csinálni, ó forradalom — éppen fordítva, mint eddig. Javaslataimat ezek után a következőkben foglalom össze: 1. A duma első ülésén hangosan felolvasandó valamelyik klasszikus, mondjuk francia forradalom története. Mindazok a törvények, amiket akkor hoztak, eltörlendők és azoknak ellenkezője állítandó fel. 2. Az eddigi forradalmakra jellemző, hogy nagy szónoki produkciókra adtak alkalmat, a parlamentekben kivirágzott a rétori tehetség, jelszavak születtek, örökéletű munkások. Csak nem az született meg, amiről szó volt: az emberi szabadság. Sőt, ellenkezően — a sok képletes beszéd félreértések és félremagyarázások melegágya lett, a jelszavak lejártak, és minden rosszra fordult. Javaslatom tellát, hogy: 3. Hivatalától megfosztandó és a parlamentből azonnal eltávolítandó az a képviselő vagy államférfi, aki tényleges és valódi dolgokról, állapotokról szólván, szóval olyan tárgyról, ami a nemzet érdekeivel függ össze: képletes kifejezéseket használ, pl. „mindnyájunk keblében ég a vágy". Az államférfi csak konkrét főnevekben és konkrét főnevekre vonatkozó jelzőkben fejezheti ki magát, lehetőleg tőmondatokba foglalva mondanivalóját, s hacsak teheti, számokkal bizonyítva minden állítását. A képletes beszéd kizáróan költőknek engedtetik meg, versek díszítésére, ahol nem származhatik bonyodalom abból, hogy a közönséges ember a képletes kifejezést készpénznek veszi. 4. Halálbüntetéssel sújtandó az a képviselő vagy államférfi, aki tényleges vagy valódi állapotokról és dolgokról szólván, szóval olyan tárgyról, melynek pozitív következményei lehetnek: a többes szám első szentélyű alanyi névmást használni merészeli, anélkül, hogy a többesszámú névmásban inkluzive foglaltatott elsöszemélyű alanyi névmás, ténylegesen vonatkoznék ama cselekvésre, melyet az állításban foglalt ige jelent. Pl., ha egy államférfi azt mondja: „Mi szívesen vérezünk", anélkül, hogy mikor ezt kimondja, tényleg vérezne, vagy „mi inkább minden szenvedést elviselünk" anélkül, hogy tényleg minden szenvedést, ott azon a helyen, el nem viselne. 5. A duma változtassa meg a nevét és mondja ki, hogy a jövőben nem dumálni, hanem cselekedni akar. / Pesti Napló, 1917. márius 18.) A képeslap és a m ű vésze t A képeslevelezőlap ma már páratlanul népszerű lett. Ez a közkedveltség kihatással van a művészet népszerűsítésére és példátlanul nagymérvű terjesztésére. Újabb kutatások olyanokról tájékoztatnak, hogy annak idején Periklész, amikor későbbi feleségének Aszpáziának virágcsokrot és ékszert küldött, ahhoz mellékelt egy fatáblácskát, melyre bevéste nevét. Ez ugyan még nem volt üdvözlőlap, mégis az első névjegynek tekinthető. Kétségtelen azonban, hogy távolkeleten már nagyon régóta szokásban volt üdvözleteket és jókívánságokat képekkel diszített papírlapon küldeni és nyilvánvalónak látszik, hogy ez a szokás onnan jutott el hozzánk. Ennek nyomai az időszámítás előtt X. századig nyúlnak vissza. A régi kínaiak aranyozott, ezüstözött remekbe készült rizspapírra írták udvariassági közleményeiket és azokat gazdagon illusztrálták. Jó néhány ilyen emlék fennmaradt napjainkig ls. Franciaországban találtak nyomokat arra, hogy a kolostorokban az apácák karácsony előtti vallási tárgyú képecskéket festettek kis lapokraés azokat elküldték hozzátartozóiknak. Nyilván ez volt az első „Christmas card", bár mai fogalmaink szerint ehhez még az is kell, hogy a lapokon rá legyen nyomtatva a karácsonyi vagy újévi üdvözlet, ami viszont az eddigi megállapítások szerint csak 1843-ban jött divatba. Az is kiderült, hogy ezt az ötletet egy angol ajándékozta a világnak, akinek a neve John Horlay. Németországban a reformáció idején a lutheránusok Illusztrációkkal díszítették azokat a röplapokat, amelyeket tanaik terjesztésére használtak fel. Később a XVII. sz .elejétől különböző tárgyú rézmetszetekkel díszített üdvözlő, köszöntő és ún., látogató lapok honosodtak meg. Franciaországban XIII. Lajos Ideje óta ismerik az üdvözlőlapokat. Eleinte „biliét de visíte", majd később „carte de visite", teliát névjegy volt a neve. Érdekes módon erre a célra egyszerű játékkártyát használtak, melyek hátlapjára a látogató ráírta a nevét. Később kisméretű kartonokat láttak el aranynyomással és azokat virágfüzér, táj, architektúra, mitológiai és más motívumokkal dí szítették. A kor leghíresebb művészei, köztük, pl. Fragonard ls, szívó sen készítettek ilyen kartonoka. 1777-ben megjelent egy almanach Franciaországban, Kis postai küldemények Párizsról címmel és ebben szó szerint a következő olvasható: „Gratuláló és üdvözlő üzeneteket a legkülönbözőbb alkalmakra rézmetszetekkel diszített és kézzel megírt lapokon szokás küldeni és pedig nyitva, bárki által megtekinthető formában". Az első, akinek a képes posta levelezőlap ötlete eszébe Jutott, Leon Besnardeaux francia könyvkereskedő volt. 1870-ben a francia-porosz háború idején boltja mellett helyőrség állomásozott 40 000 katonával. A katonák hiába kerestek borítékokat családjukhoz írt leveleik számára. A könyvkereskedőnek az az ötlete támadt, hogy olyan papírt árusít, amihez nem kell boríték. Folyóiratokból olyan képeket vágott ki, amelynek hátlapján nem volt szöveg. Így keletkezett az első képeslevelezőlap. Az első postai levelezőlapot az osztrák és a magyar posta bocsátotta ki 1869. október 1-én. Az első képeslevelezőlapot pedig Henrich Stephau porosz tisztviselő javaslatára egy oldenburgi könyvkereskedő hozta forgalomba egy esztendővel később, a mai képeslapok elődjét. Három év múlva 6,5 millió fogyott belőle. A XX. század elején ez a szám évi 2,5 milliárdra emelkedett. A képeslevelezőlap népszerűbb, mint valaha, elindult hódító útjára: naponta 100 milliók küldenek egymásnak üdvözletet, jókívánságokat, híreket levelezőlapokon. Manapság nagyon divatos a képeslevelezőlapok gyűjtése is. A legnagyobb gyűjteményt Brooklynban tartják számon: 2,5 millió képeslapot őriznek itt. A legtekintélyesebb magángyűjteménye, mintegy 700 000 lapja dr. Arzberger osztrák államügyésznek van. Világviszonylatban kimagasló helyen áll Nyikolaj Szpiridonivics Tagrin leningrádi zeneszerző gyűjteménye. Igazi szenvedélye a gyűjtés. Nála több mint 4000 mappában sok isz-Jzezer levelezőlap található. A szekrényekbe helyezett műtárgyak azt je.iiépezlk, hogy milyen világrész ve^y ország levelezőlapjai vannak a ypiiatkozó albumban. Lakása a leni igrádi Műemlékvédelmi Állami Bizottság védnöksége alatt áll. A képeslap mind tartalmi mondanivalójában, mind kivitelezésében állandóan fejlődik, szépül. Tőle az esztétikai neveléssel, a kultúra terjesztésével, a népműveléssel kapcsolatban a Jövőben is sokat várunk. FÉNYES KÁLMÁN (Megjelent a MŰVÉSZETBEN. Rövidített szöveg.)