Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-26 / 327. szám, kedd

A FÜDERÁCIŰS ALKOTMÁNYTÖRVÉNY jóváhagyásával közelről sem ért véget az intenzív törvényhozói munka, mert ebből az alaptörvényből egész sor törvényhozói kötelesség származik. melyeknek még ez év végéig eleget kell tenni. Ezek közül a legaktuálisabb és a legsürgetőbb a szövetségi szervekről szóló alkotmánytörvény kidolgozása és jóváhagyása. Ez a törvény határozza meg, milyen hatáskörön belül fognak működni a szövetségi minisztériumok, milyen hatáskörön belül a szövetségi bizottságok, illetve egyéb szervek. Egészen világos e szervek jogköre a kimondottan szövetségi szerveknek fenntartott területeken, tehát a külpolitikai, nemzetvédelmi kérdésekben, a szövetségi törvényhozás terén, a szövetségi szervek tevékenységének ellenőrzése, a szövetségi alkotmányosság védelme és az állami (szövetségi) anyagi tartalékok terén. De a dolog jellegéből következően már több problémára lehet számítani az államszövetség és a nemzeti államok közös jogkörének területén, tehát ott, ahol a szövetségi minisztériumok, a bizottságok, de a nemzeti minisztériumok is működni fognali A föderációs törvény tizenhat ilyen ügykört sorol fel. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindegyik területen minisztériumnak vagy szövetségi bizottságnak kell működnie, hogy az ügykör irányítását nem lehet egv közös szerv hatásköAz év végéig még Mos törvények várnak kidolgozásra A törvényhozókat sürgeti az idő rébe vonni. Továbbá ügyelni kell arra, hogy ezek a szövetségi szintű szervek megmaradjanak annál a jogkörnél, amelyet a föderációs alkotmánytörvény tűz ki számukra, hogy jogkörük ne bővüljön a nemzeti szervek rovására. És van itt egy harmadik probléma is, annak a határidőnek a kitűzése, ameddig a Nemzetgyűlésnek meg kell hoznia az idevonatkozó rendelkezéseket tartalmazó alkotmánytörvényt. Ha tekintetbe vesszük, hogy az államszövetségi rendszer 1969. január 1 tői lép életbe, és hogy e törvény jóváhagyása után is nem kevés munkát fog jelenteni a régi minisztériumok felszámolása és az újak megalakítása, ennek kapcsán szervezési és személyzeti problémák is felmerülnek. Tehát valóban nem sok idő van hátra. Vannak azonban más problémák is azokon a kérdéseken kívül, amelyeket a szövetségi végrehajtó szervekről szóló említett alkotmánytörvény megold. Ezek egyike a Szlovák Szocialista Köztársaság szempontjából a kialakítandó szövetségi végrehajtó szervek apparátusának összetétele. A két nemzet egyenjogúságára vonatkozó elv következetes érvényre juttatása szempontjából ugyanis nem elegendők azok a garanciák, amelyeket a szövetségi gyűlés öszszetétele nyújt, a majorizálás megtiltása a taxatíve felsorolt területeken, a szövetségi bizottságok paritásos összetétele és a szövetségi kormányon belül az államtitkári rendszer bevezetése. Ezek ugyan jelentőségüket tekintve nagy fontosságú szervek, az általuk hozott rendelkezések végrehajtását azonban a mindennapi életben a szövetségi minisztériumok és egyéb szövetségi szervek apparátusa fogja biztosítani. Éppen ezért gondoskodni kellene róla, hogy e szervekben, a megfelelő tisztségekben arányosan helyet kapjanak a Szlovák Szocialista Köztársaság polgárai, a szlovákok és a többi nemzetiséghez tartozók is. A szövetségi szervekről szóló alkotmánytörvényen kívül még ez évben számos más törvényes rendelkezést kell hozni. Gyorsított ütemben folyik a csehszlovák állampolgárságról szóló törvényjavaslat előkészítése. Háromféle állampolgárság lesz: szövetségi állampolgárság s a Cseh vagy a Szlovák Szocialista Köztársaság állampolgársága. Igen igényes feladat a bíróságokra és az államügyészségre vonatkozó törvénytervezet kidolgozása ls. E törvénynek kell biztosítania a bírák függetlenségét, akiket döntéseikben csak a törvény fog kötelezni. Folynak a munkálatok a törvényellenes döntésekkel okozott károkért való felelősség kérdését szabályozó törvénytervezet előkészítésén is. E törvény célja, hogy biztosítsa az állampolgárok, intézmények és hatóságok törvény előtti egyenlőségét. A gazdasági vonatkozású törvények közül, melyeknek szintén most folyik az előkészítése, meg kell említeni az állami költségvetésről és a költségvetés alapján történő gazdálkodásról szóló törvényt, az adótörvényeket és a vállalatok nyereségelvonásának mértékét megállapító törvényt, a gazdasági ösztönzők kialakításáról szóló törvényt, a bankok, a pénzintézetek feladatait és jogkörét meghatározó törvényt, a szövetségi gyűlés tárgyalási rendjére stb. vonatkozó törvényt. Ez a bőséges törvényhozási program megkívánja, hogy a Nemzetgyűlés még ebben az évben legalább kétszer összeüljön. Különböző törvényhozói feladatok várnak a Cseh és a Szlovák Nemzeti Tanácsra is. Elsősorban a nemzeti minisztériumok és az egyéb köztársasági végrehajtő szervek megalakítására vonatkozó törvényes kidolgozásáról van szó. Azok a szervek lesznek ezek, amelyek egyrészt a nemzeti köztársaságok szintjén megfelelnek majd a szövetségi szervednek, ami közös hatáskörüket illeti, másrészt azok, amelyek azokon a területeken alakulnak, ahol kizárólagos hatáskörrel csak nemzeti minisztériumok működnek majd, vagyis az oktatás-, a művelődés-, az igazság-, az egészség- és az építésügy területén. Ezenkívül az SZNT nemzetiségi bizottságának, amely az SZNT szlovák, magyar és ukrán (ruszin) nemzetiségű képviselőiből áll. és a nemzetiségileg vegyes lakosságú járásokban fog működni, elő kell készítenie a nemzetiségek jogi helyzetét szabályozó SZNT-törvény javaslatát, amely közelebbről meghatározza majd a nemzetiségeknek a nemzetiségi alkotmánytörvén vben lefektetett jogait. Mint ahogy ebből a rövid felsorolásból is látszik, a törvényhozó szerveknek az év végéig még rendkívül gazdag a programja, az általuk kidolgozott és jóváhagyott törvények igen jelentősek mindannyiunk szempontjából. MEZŐ JÁNOS A csehszlovák arany sorsa Az utóbbi időben sok szó esik áz USA-ban veszteglő csehszlovák arany sorsáról. Évekig tartó tárgyalások ellenére sem sikerült ugyanis visszaszereznünk, s ezért sokan felteszik a kérdést: Remélhetünk még? Mi is ezzel a kérdéssel köszöntöttünk be Julius Hájek mérnökhöz, a Pénzügyminisztérium devizafőosztályának vezetőjéhez. — Mielőtt válaszolnék — mondotta vendéglátónk —, nem ártana, ha némellg felvázolnánk, milyen keletű a követelésünk, s hogyan kerültek a fasiszták által elrabolt értékeink az USA-ba? Visszapillantás a múltba Térjünk vissza a megszállás előtti évekre, amikor a németek a határvidéken forgalomban levő banjegyeinkre aranyfedezetet követeltek tőlünk. Ezen a címen adtunk nekik kb. 15 tonna aranyat. Csakhogy — amint mondják — az evéssel jön meg az étvágy: a németek nem elégedtek meg ennyivel. Fokozatosan minden forgalomban levő aranyat be kellett szolgáltatnunk a Német Birodalomnak, úgyhogy összesen 45,5 tonna aranytól fosztották meg az országot. Senki se higgye azonban, hogy ezek az óriási értékek a pincékben, zsákokban gondosan előkészítve várták sorsuk beteljesülését. Ilyen vagyonnal idehaza nem rendelkeztünk, azután meg ugyan kl számított volna arra, hogy a jogbitorlók az efféle szemérmetlen rablástól sem riadnak vissza? Követelményeiket ezért csak részletekben sikerült kielégíteni, oly módon, hogy a svájci és az angliai bankokban letétbe helyezett kincseinket felszabadítottuk céljaikra. Am, minthogy még ez is kevésnek bizonyult, kénytelenek voltunk eltűrni, hogy az idehaza elraktározott 7,5 tonna aranytartalékunkat is magukkal vigyék Berlinbe... <Vz ország koldusbotra jutott Az ágyúk és a tankok árnyékában aligha lett volna más választás. Az általános megkönnyebbülést csupán a háború vége hozta meg. Az első reménysugárt a győztes nagyhatalmak váratlan felfedezése lobbantotta fel: Németországban nagy mennyiségű külföldi aranyra bukkantak. Rövidesen az is kiderült, hogy a Belgiumból és Franciaországból elrabolt értékekről van szó, melyek között a mi aranyunkat is megtalálták... Noha vigasznak kevés, mégis szögezzük le, hogy a fasiszták más államokkal sem bántak kesztyűs kézzel. Csakhogy míg Belgium és Franciaország az értesülések szerint az előre megállapított kulcs figyelembevételével visszakapta elrabolt kincseit, Csehszlovákia helyzete korántsem ilyen örvendetes... A kifosztott államok igényeinek kielégítését az USA, Anglia, és Franciaország képviselőiből létesített bizottságra bízták. A nehézség a kifosztott államok részéről nemcsak abban rejlett, hogy igazolniuk kellett veszteségüket: az elrabolt arany mennyiségét — ami, tekintettel a háborús fejetlenségre, eléggé bonyolult feladatnak bizonyult —, de abban is, hogy miután az elveszett kincsek teljes egészükben nem voltak fellelhetők, a bizottság a károknak csupán 55 százalékát volt hajlandó megtéríteni. Milyen veszteséget jelentett ez Csehszlovákia számára, az abból is kitűnik, hogy hazánknak a beszolgáltatott 45,5 tonna helyett csupán 44 tonna arany elrablását sikerült igazolnia. Eszerint tehát a bizottság az első részlet fejében 1948-ban átadott 6074 kg arany levonása után végleges igényünket 18,4 tonnában ismerte el. Még ennyit kellene tehát kapnunk az amerikaiaktól, akik azonban állandóan elodázzák Csehszlovákiával szembeni kötelezettségük teljesítését. Kompenzálást kísérletek A leggyakrabban emlegetett ürügy az amerikai vagyon államosítása. Noha semmiképpen sem hozhatók közös nevezőre az ebből az intézkedésből eredő igényeik aranytartozásukkal — a két követelés kompenzálása ugyanis nem megengedett, s ezért erkölcsi szempontból sem helytálló — ily módon igyekeznek ránk nyomást gyakorolni jóval kisebb tartozásunk kiegyenlítése érdekében. Jószándékunkat bebizonyítottuk az angolokkal és a franciákkal szemben, akiknek maradéktalanul megtérítettük államosított vagyonuk ellenértékét. Az USAval folytatott, évek óta húzódó tárgyalásaink azonban annak ellenére sem vezettek eredményre, hogy az USA csehszlovákiai nagykövetével létrejött megegyezés szerint Csehszlovákia 2 millió dollárt hajlandó kifizetni az államosítás címén elkobzott vagyonért. Ezt az előzetes megállapodást az USA a még nagyobb lehetőségek reményében nem hagyta jóvá... Se pénz, se posztó És mert a dolog így túlságosan egyszerűnek tűnne, az amerikaiak a további bonyodalmak mesterséges előidézésén sem törték sokáig a fejüket. Erre egy 16 millió dollárért megrendelt és megvásárolt hengermű adta az alkalmat, melynek az árát — tekintet nélkül elintézetlen pénzügyi elszámolásunkra — haladéktalanul átutaltuk. Az árut máig sem kaptuk meg ... Az USA megtagadta ugyanis a kiviteli engedélyt, úgyhogy a hengermű végül is árverésen 9 millió dollárért kelt el. Ezt az összeget (ráfizetésünk kerek 7 millió dollárt tesz ki) letétbe helyezték az egyik New York-i pénzintézetnél nyitott számlánkra. Mindmáig az Egyesült Államokban van tehát a csehszlovák arany, amelynek a visszaszármaztatása jogos s indokolt. Sajnos, úgy látszik, még hosszú huzavona tárgyát fogja jelenteni, amíg visszajut állampénztárunkba. KARDOS MARTA C

"1 arlos gondolkozik — mondotta elszörnyedve Domingo atya. Azóta és azelőtt sokszor és sok nyelven elhangzott már ez a megbotránkozó felkiáltás. Azóta és azelőtt de sok formában működött már—a szent Inkvizíció! Nehéz lenne eldönteni, vajon ki a javíthatatlanabb? A carlosok" Vagy az Inkvizítorok? Azok-e, akik felismerésük helyessége tudatában a „nem vonom visszá"-val mennek a máglyára, vagy azok, akik a máglyán égett emberhús szagát tömjénfüsttel igyekeznek ellensúlyozni? Embertársaim mostanában gyakran eszembe juttatják don Carlost és meglehetősen gyakran Domingo atyát is, de a kettőjük kereszteződéséből származó torzszülöttekkel ls gyakran találkozom, akik deréktól lefelé reverendát viselnek. Teljesen levetnék, de nem merik. A minap szülőfalumban jártam, és megint csak a gondolkozásért kárhoztatott spanyol jutott az eszembe. XX. századi barátcsuhába öltözött ismerősökkel találkoztam, akik személyemmel kapcsolatban ls elmondták Domingo atya elszörnyedési formulájának modern változatát. Az egyik: „Elárultad azokat, akik a faludból elindítottak." Kérges tenyerét mutatta és takaros családi házát. „A te tenyered ls kérges lenne, ha negyvenötben ..." Érvek — nyomós érvek. Ilyenkor vannak pillanataim, amikor kissé átkozom a sorsot, hogy átléptem falum határát. Ha nem lépem át, ma én ls elégedett lennék, mint volt pajtásaim. Oj házam lenne, a ház tej, miért füstöl a kémény? Pedig én akkor már régesrég nem voltam gyerek. Ha most visszagondolok azokra az időkre, az a gyanúm, hogy tanáraimnak slz idegeit is próbám tettem, mert kérdéseimben igen CARLOS GONDOLKOZIK Lehet és több mint valószínű, hogy kérges lenne, ha ezerkilencszáznegyvenötben nem az történt volna, ami történt. Jól tudom, mi történt. De azt is tudom, mi történt negyvenöt után. És különben is, miért tartanak engem árulónak? A másik: „Öreg kommunistákról hányiveti módon írsz. Politikai agyérelmeszesedésben szenvedőnek nevezed ölte/. Azokat, akik harcoltak ezért a rendszerért. Ez talán nem árulás ...?" „Nem látod mekkorát gyarapodott a falu? A házak tetfíjln mindenütt tv-antenna. A garázsokban motorkerékpárok, autók. A határban traktorok, kombájnok véqztk a munkát. A mi kezünk se olyan kérges faár, mint egykor..." tetején tv-antenna, s a tenyeremen a régihez képest vékonyabb kéreg. Jő lenne, mert a munka egy részét traktor végezné el helyettem. És legfeljebb szomszédom gondjaivalbajaival foglalkoznék, ha kedvem tartaná. Ogy látszik, javíthatatlan vagyok, mert nem kérges a tenyerem és mégis elégedetlenkedem. És kérdéseket teszek fel, amelyek egyesek előtt nem mindig szalonképesek. F

urcsa érzés az, amikor az ember kérdéseket kezd önmagának és a világnak feltenni. Idestova húsz esztendeje már, hogy úgy éreztem magam, mint az öntudatra ébredő gyerek, aki azt kérdezi: miért kék az ég, miért fehér a sok volt a „miért". Főleg azzal kapcsolatban, miért voltunk mi olyan szegények, és mások miért voltak nálunk sokkal gazdagabbak. Kérdéseimre a tanárok szorgalmasan válaszolgattak, hiszen a holnap embereinek egyikét látták bennem, én pedig feleleteik nyomán egyre fokozódó gyűlölettel gondoltam a földbirtokosokra és papokra, a népnyúzó Jegyzőkre és kulákokra. Pontosan úgy, ahogy a gyűlöletet az osztályharc egyszeregyjéből megtanultam. Az egyetemen díszőrséget álltam Sztálin jelképes ravatalánál, és a hozzám hasonló többi fiatal kommunistával együtt őszinte könnyeket hullattam. Az SZKP történetének negyedik fejezetét betéve tudtam, s mármár azt képzeltem magamról, hogy filozófiai ismereteim meglehetősen szilárdak. Sztálin jelképes temetését követően sokminden történt. Elhunyt vezérünket mauzóleumba tették, majd eltávolították onnan. Oj vezér jött, aki ma már szintén nem vezér. Politikai vitapartnereim gúnyolódásait kellett átélnem, akik így tették fel a kérdést: „Vajon még mindig hiszel ...?" Akkor jöttem rá, hogy a kommunistának a „hiszek"-et a „tudom"-mal kell felcserélnie, ha a világban biztos pontot akar tudni lába alatt. Abban az időben újabb kérdéseket kezdtem feltenni önmagam és a világ felé. Vajon hogyan történhetett meg, hogy becsületes kommunisták százezrei a szibériai koncentrációs táborokban rothadtak el elevenen? Vajon miért nem akadt ember, aki „megállj!"-t kiáltott volna? Vajon a tirannust miért ünnepeltették velünk az igazság atyjaként? Miért-jeimre a XX. századi Domingo atyák közül sokan még ma is szent megbotránkozással felelnek. És meg kell mondanom, hogy „miért?"-jeim egyik oka az, hogy falum tanulni küldött. Hogy kérdéseket te1968.