Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)
1968-11-21 / 322. szám, csütörtök
KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSAINK TELEFONJELENTÉSEI DEV A csehszlovák bajnok DEll gólözönnel győzött Bécsben REIPAS LAHTI - SPARTAK TRNAVA 1:9 (0:3) A Spartak Trnava méltóan képviseli Csehszlovákiát a bajnokcsapatok nagy tornáján. Az első fordulóban kiverte a küzdelemből Románia bajnokát, a legjobb 16 küzdelme során pedig már az első mérkőzésen biztosította újabb továbbjutását. A bécsi közönség ritkán lát tíz gólt egy mérkőzésen, * ezért kitűnően szórakozott a várva várt Rapid—Real Madrid találkozó előtt. Nagy tapssal jutalmazta a gólözöni elért trnavai játékosakat, amikor azok a találkozó után üdvözölték a nézőket. A finn bajnok kényszerfiségből hívta meg Bécsbe kupaellenfelét, ahol hatalmas közönség szurkolt volna neki, — ha tehette volna. Igy csak akkor kapott ünneplést, a pályaválasztó, amikor 9:0 után elérte becsfiletgólját. A trnavai csapat kedden délután érkezett az osztrák fővárosba. Vezetők és játékosok egyaránt hangsúlyozták: nem becsülik le az ellenfelet. Amikor kivonult a Práterstadion üde zöldnek látszó gyepére a két együttes, csakhamar kiderült, hogy az esőzés miatt mély a talaj, a játékosok lába alatt szinte fröccsög a víz. A csehszlovák bajnok — az osztrák Schiller játékvezető sípszava után — azonnal támadott. Az első gólszerzési alélom Adamec előtt nyílt már a 6. percben, de a csatár nagy helyzetben hibázott. A Spartak Trnava szurkolói nagy hangerővel biztatták csapatukat. Ennek meg is lett az eredménye, mert a 13. percben az előretö»*rt Hagara megszerezte a vezetést. Hét perccel Ijésőbb Kabát remekül elfutott és támadását jó lövéssel, góllal fejezte be. Pár perc múlva Adamec—Svec összjátékot láthattak a nézők, és utána Svec lövése nyomán a harmadik trnavai gólt. Volt még egy nagy Adamec-bomba is. A csatár szabadrúgása azonban az oldallécet találta el. Szünet után még eredményesebben játszott a csehszlovák bajnokcsapat. A gólok sorát ekkor MartinkovIC kezdte meg (47. perc), azután Hrušecký (53. perc), Svec (60. perc) talált a hálóba, s Így már hat góllal vezettek a trnavaiak. De még újabb három következett: Adamec (65.), Kabát (80.) és Svec (84. perc) révén. S lehetett volna még több ls,.. A tizedik feltétlenül, hiszen 8:0 után 11-est ítélt a játékvezető a trnavaiak Javára, Adamec lövése azonban a kapufát találta el. Az utolsó pillanatokban történt még valami. Majerník hibázott, s a finn Hyvälinen egyedül törhetett a kapnra, lövésével megszerezte csapatának a becsületgólt. Ez a mérkőzés bizony macska-egér harc volt. A trnavaiak számára amolyan kiadós edzésnek illet be. A csehszlovák bajnok megerőltetés nélkül érte el góljait, s győzhetett volna nagyobb arányban ls. A csapatnak nem volt gyenge pontja. A jő átlagot felülmúlta azonban Hagara, Knna, Svec, Kabát és Adamec Játéka. Ez utóbbi nem a végrehajtó szerepét vállalta, hanem az Irányítást, társai jó helyzetbe hozását, s ezt kitűnően végezte. A finneket csak igyekezetükért lehet megdicsérni. Játéktudásuk nem áll valami magas fokon. Kilenc gólt kapott a védelem, mégis a kapus és a középhátvéd végezte a legeredményesebb munkát. De a trnavaiakkal együtt a finneket is megdicsérhetjük a végig sportszerű játékért. Az első félidőt mintegy 30, a másodikat már 60—65 ezer ember látta, s a sok gólnak önfeledten tapsolt. ZALA JÓZSEF 111111 Dunai II. és társai is VI || ontották a gólokat M PEST - ARIS SZALON1KI 9:1 (4:1) 1968. Cl. 21. A Megyeri úti stadionban mintegy 10 000 néző előtt fogadta a bajnokságra törő újpesti együttes a VVK visszavágó mérkőzésén a görög Aris Szalonikl együttesét. Az újpestiek az első 20 percben kitűnő Játékot produkáltak, utána engedtek az iramból, de végig nyomasztó fölényben Játszottak és győzelmük még nagyobb arányú ls lehetett volna, ha a gólhelyzeteket kihasználják. A találkozó már az első másodpercekben Dunai II. góljával kezdődött. Annak ellenére, hogy a görög csapat kapusa volt együttesének legjobbja, kilencszer volt kénytelen kiszedni a labdát a hálóból. Solymosiéknak kevés dolguk volt, mert a vendégek csatársora az első télidőben át sem jutott a íélvonalon. Mögöttünk egy szurkoló Jegyezte meg: „Bár a Vasas ellen ís Ilyen jól játszottunk volna." A vendégek becsületgólját a félidő negyvenedik percében szerezte, védelmi hibából a középcsatár Sziropulosz: Káposzta elcsúszott a síkos talajon, és a görög Játékos a kifutó Szenttnihályi fölött a hálóba emelte a labdát. Szünet után Göröcs és Dunai III. helyett Kuharszky és Nagy L. játszott az újpesti csapatban. Román siker Bukarestben A román fővárosban befejezték a férfi nemzetközi kézilabda-torna küzdelmeit. Az első helyet Románia „A" válogatottja szerezte meg, megelőzve Jugoszláviát, a román utánpűtlás válogatottat, a Grúz SZSZK, Spanyolország és Magyarország együttesét. A befejező napon a román együttes a jugoszlávokkal 20:20 arányú döntetlenre játszott, mig a román utánpótlás válogatott 26:22 arányban győzött Spanyolország felett. A második félidő első percében Dunai II. 5:l-re növelte csapata előnyét, majd két perccel később a Göröcs helyett beálltKnharszký volt eredményes. Az Újpest hetedik gólját Solymosl szerezte tizenegyesből, utána még Dunai II. és Nagy L. volt eredményes. Általában elmondhatjuk, hogy a görög együttes nem volt egyenrangú ellenfele a magyar bajnokság egyik legbiztosabb várományosának. A második télidőben a vendégek már csak arra törekedtek, hogy ne kapjanak túl sok gólt. Ez azonban nem sikerült nekik, annak ellenére, hogy a Dózsa a végén már csak télgőzzei Játszott. A gólokon kívül az újpesti csatárok lőttek néhány kapufát és kihagytak szőmtalan gólhelyzetet Góllövők: Dunai II. (4), Dunai III., Bene, Kuharszký, Solymosl és Nagy L., illetve Sziropnlosz. A mérkőzés után Baróti, a magyar csapat edzője mosolyogva a következőket mondotta: „Ilyenkor könnyű az edző helyzete. Nyugodtan ültem a kispadon, hiszen már az első 10 perc eltelte után biztos voltam abban, hogy a továbbjutást nem fenyegeti semmilyen veszély. Görögországban is győzhettünk volna, de csatáraink az ottani síkos pályán sok gólhelyzetet hagytak ki. Gyenge ellenfél ellen fölényes győzelmet arattunk, s Igy biztosan jutottunk tovább." KOLLÁR IÖZSEF Hannover 96—AIK Stockholm 5:2 (2:1). Játszották Hannoverben. Az első mérkőzést, Svédországban, 4:2-re a stockholmi csapat nyerte meg, a harmadik fordulóba azonban 7:6-os összgólaránnyal a nyugatnémet együttes került. Vera Cáslavská, a mezlkől olimpia négyszeres aranyérmes bajnoknője Capri szigetén tölti mézesheteit. Felvételünkön Cáslavskát férje, a ki válő küzéptávfutö, Josef OdloSIl társaságában látjuk. (CSTK felv.) A J EG KORON G - LIGA FELI DEJE Jiíík vezet a gólütők listáján % Folytatás november 30-án a Jihlava—Brno rangadóval A csehszlovák jégkorong-ligában négy részes küzdelemben dől el a bajnoki clm sorsa. Valamennyi csapatnak tehát 38 — 38 mérkőzést kell Játszania. Eddig 18 fordulót bonyolítottak le, a küzdelem tehát félidejéhez érkezett. Az eddigi összecsapások során a Jihlava csapata 30 pontot szerzett, négy ponttal előzi meg Brnói, és 5-el a Slovant. A bajnokság első részében a Slovan szerepelt legjobban, mert 7 győzelemmel és két döntetlennel 18 pontot ért el. A második részben Jihlava együttese bizonyult a legjobbnak, nyolc győzelemmel és egy vereséggel, vagyis ugyancsak 18 ponttal. A bratislavai együttes a bajnokság másoA VETERÁN KAPITÁNY Az Ausztrál Tenisz Szövetség már tizenegyedszer bízta meg Harry Hopmannt a Davis Kupa csapat előkészítésével a döntőre. A 62 esztendős Hopmann Irányítja tehát Ausztrália legjobb teniszezőit, akik december 26 és 28 között Adelaide városában mérkőznek kihívóikkal, az Egyesült Államok legjobbjaival. Megbízatásáról Hopmann a következőket mondta: „Ez ígérkezik szövetségi kapitányi ténykedésem legnehezebb vizsgájának." Az Ausztrál Tenisz Szövetség még eddig nem jelölte ki Davis Kupa csapatát. Ügy tudják, hogy Hopmann kizárólag DélWales játékosaira számit: Philipp Dent, John Alexander, Allan Stone fiatal tehetségeket, valamint a tapasztaltabbak közül Bowreyt, Ruffelset és Crealyt veszi számításba. A csapat jelöltjeit december 16-tól kezdve bízzák Hopmannra. A csehszlovák ökölvívók balesete A tegnap estére beütemezett NSZK—Csehszlovákia válogatott ökölvívó találkozót együttesünk balesete miatt el kellett halasztani. A rossz Időjárást feltételek miatt már a repülőgép Indulásával baj volt. A repülőtársaság autóbuszról gondoskodott, amely a német oldalon egy fának rohant és Miroslav Morávek ökölvívó, valamint Ján Tedla pontozóbíró megsérült. Mindkettőt a nürnbergi kórházba szállították. Állapotuk nem súlyos. Könnyebb sérülést Kučera, Kapfn, Cumpeiík és Stantien ökölvívó, valamint a csapat orvosa, dr. Schmidt szenvedett. A csehszlovák csapat nem tudott volna 10 főből álló együttest kiállítani, s a baleset a többieket is megviselte, tehát ésszerű volt a találkozó lemondása. Hemery és Board Az angol sportújságírók már meg ls választották a távozó 1988as év legjobb hazai sportolóit. Az év sportolója a férfiaknál Dávid Hemery, a 400 méteres gátfutás olimpiai bajnoka, a nőknél pedtg Lillán Board, a 400 méteres síkfutás ezüstérmese lett. Ki lesz a sakk világbaj'noka? A szovjet fővárosban április 14-én veszi kezdetét a páros vetélkedés a sakkozás világbajnoki címéért. A cím védőjének, Tigran Petroszjannak ellenfele Borisz Szpasszkij lesz. Ez a két világhírű szovjet sakkozó legutoljára, ugyancsak világbajnoki vetélkedésen, 1966-ban mérkőzött egymással. dlk részében feltűnően gyengén szerepelt,' hét ponttal szerzett kevesebbet, mint az első kilenc forduló során. A jlhlavalak mindenképpen megérdemlik jelenlegi első helyüket. Otthon 16, Idegenben pedig 14 pontot szereztek, s eddigi 18 mérkőzésükön 101 gólt ütöttek. A Dukla Jihlava az egyetlen a mezőnyben, melynek csatárai már elérték a 100 gólt. A gólütők listáján Jlfík vezet, aki 18 szor talált az ellenfél hálójába. Mögötte ez a sorrend: Golonka és Jifí Holík 17—17, Nedomanský és Havel 18—16, Cerný és SevCík 13—13. Sindelaf és Maiik 12—12. Grandtner, Adamec, Jaroslav Holík, Suchý és Nedvéd 11—11, SpaCek, Augusta, KlapáC és Lidický (10—10) gól. A bajnoki táblázat egyik érdekessége az, hogy Jihlava még egyszer sem játszott döntetlenül, ezzel szemben a Slovan Bratislava már ötször. Ez az az öt pont különbség, ami jelenleg a Dukla Jihlava javára mutatkozik a Slovannal szemben. A bratislavaiak tulajdonképpen a hazai mérkőzéseken rontották el mérlegüket, mivel az otthon játszott kilenc találkozó közül csak ötöt nyertek meg, pontosan annyit, mint ahányszor győztek ellenfeleik pályáján. A svéd — csehszlovák válogatott mérkőzések miatt november 30-lg bajnoki szünet lesz. A jégkorong liga harmadik részét november 30-án kezdik, mindjárt Jihlava — Brno rangadóval, míg a Slovannak ekkor Budéjovtcére kell utaznia. KK IDŐPONTOK A labdarúgó Közép-európai Kupa néhány mérkőzésének már van időpontja. A Sklo Union Teplice csapata november 27.-én játszik Tatabányán, míg a visszavágót odahaza december 4.-én rendezik. Az Inter Bratislava még nem tudott megegyezni ellenfelével, az olasz Palermo csapatával. Az olaszok nem fogadták el az Inter javaslatát, amely először november 20.-án akart Bratislavában játszani. A Palermo november 27.-én szeretne az Inter pályára látogatni. Ezzel az ellenjavaslattal az Inter nem érthet egyet, mivel aznap bonyolítják le, méghozzá 13 órai kezdettel a Spartak Trnava—Relpas Lahti BEK, valamint 16,30 órai kezdettel a Slovan Bratislava—FC Porto KEK visszavágót. A Zseleznyicsar-Honvéd viszszavágóra december 4.-én kerül sor a jugoszláv városban. Mint ismeretes a budapesti találkozót a szarajevói együttes 1:0 arányban megnyerte. A Bp. Vasas—Stnrm Graz első mérkőzés Időpontja december 4, míg a visszavágóé Grazban december 18. Ez lesz az N8 l-ben A magyar labdarúgó-bajnokságban e hét végén már a 27. forduló mérkőzéseit bonyolítják le. A párosítás a következő: Szombaton: Vasas—Csepel, Vasárnap: Egyetértés—Ferencváros, Bp. Honvéd—Szombathely, Szeged—Djpesti Dózsa. Videoton—MTK, Győr—Salgótarján, Dunaújváros—Tatabánya, Diósgyőr—Pécs Valamenynyl találkozót 13,30 órai kezdettel rendezik. • • • A félbeszakadt Diósgyőr—(Ferencváros mérkőzés újra Játszását november 27-ére rendelték el. • • • Fej fej melletti harc (olyik az újabb bajnoki címért. A három nagy esélyes az utolső három fordulóban a következő ellenfelet kapja: Cjpestl Dózsa: Videoton (dec. 1. otthon), Győr Idecember 8-án otthon), és Dunaújváros (december 15-én Idegenben). Ferencváros: Vasas (december 1-én a Népstadionban), Szeged (december 8-án ugyanott) és Győr (december 15-én Idegenben). Vasas: Ferencváros, — Pécs (december 8-án Idegenben) és Tatabánya (december 15-én otthon). Professzionalizmus az atlétikában is? Az Egyesült Államok atlétikai szakemberei azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy már 1989-föI az atlétikában Is bevezetik a professzionalizmust. Az Amerikai Atlétikai Szövetség Bejelentette, hogy 1969-ben tízhetes atlétikai idényt szervez, amely júniusban kezdődne tíz amerikai városban és a meghívásos versenyeken 14 versenyszám szerepelne. Az amerikai olimpiai csillagok, valamint a külföldi sportolók, akik számításba jönnének, egyéves szerződést írnának alá, amely 10 ezer dolláros Jövedelmet biztosítana számukra és még 90 000 dollár prémiumban ls részesülhetnének ha sikeresen szerepelnének a versenyeken. A rendezők eddig még nem közölték, hogy melyik tíz városban bonyolítják le a meghívásos atlétikai találkozókat. Jerry Sherman, az egyik rendező kijelentette, hogy eddig 50 atléta szereplése már valószínű, s köztük található az amerikai olimpiai csapat 15 tagja is. A rendező közölte, hogy Bell és Farrell futók, valamint Carnthers, a távolugró Beámon és Mays, a vágtázó Pender is hajlandó aláírni a szerződést. A professzionális versenyek rendezői kijelentették, hogy terveik nem lesznek az amatőr versenyek kerékkötői, de megnehezítik' az Amatőr Atlétikai Szövetség helyzetét a tehetségek megszerzése terén. Elmarad a kerékpáros-békeverseny Évek hosszú sora óta minden évben megrendezték a Prága—Berlin—Varsó útvonalon a nemzetközi országos kerékpáros békeversenyt, erre azonban 1989-ben nem kerül sor. Csehszlovákia azonban mégsem marad nagy nemzetközi kerékpáros események nélkül. Brnőban' világbajnokságot bonyolítanak le, megrendezik ezenkívül a Bohémia és a Szlovákia körüli nemzetközi országüti versenyeket ls. • A férfi kosárlabda-bajnokcsapatok Európa Kupája tornájának első fordulójában a Real Madrid 103:57 arányban legyőzte az angol Aldershot együttesét. Telitnlnlutoh 12 es számú tippszelvényünket nem értékelhettük ki a megszokott Időben, mert az első helyen figyelembe vett helyi rangadút csak hétfőn délután bonyolították le. Az I. díj, 250 korona CZIKON KAMILLA, rimaszombati (FuCíková 5) olvasónkat illeti, aki telibetalálta mindkét mérkőzést félidőstül. A II. dli: 150 korona BARTALOS LAJOS-é, Allstál, Hldvég 7, dnnaszerdahelyi Járás tippelőnké. A III. díj: 100 korona PINT ANDRÁS, Csallöközaranyos, 390 u., komáromi Járás, olvasónké. m s s Néhány olvasúnk kérésére közöljük a tippszelvényen feltüntetett mérkőzések teljes eredményét: INTER— SLOVAN 0:1 (0:1) VASAS—Ü. D0ZSA 1:1 (0:0) A nyerteseket mindig a telitalá latosok közül sorsolás útján állapítjuk meg.