Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-17 / 318. szám, Vasárnapi Új Szó

VLADISLAV VANČURA: Guy de Naupnssant (Folytatás • 11. oldalról) — Nagyon érdekelne, mivel foglalkozik szabad idejében — mondta a mester szemébe nézve. Maupassant vállat vont, s azt felelte, ami éppen a nyelőére jött, de ez Marcellát nem kedvetlenítette el. — De az isten szerelmére — folytatta —, hát mégiscsak ki kellene ragadnia a költök dolgait azok kezéből, akiket csupán a haszon érdekel. Keresni akartunk néhány frankot, s végigjártuk az összes kiadókat, a külső körutakon. Sehol sem hallgattak meg bennünket! — A költők dolgait, a költök dolgait — ismételgette Maupassant lehányt szemmel, melynek sarkaiba mély szarkalábakat vájt az idő. Ügy rémlett, hogy nem hallja. Marcella jelemelte a hangját, ám a mester részvéttelenül nézett keresztül a lány vállán. Szembogarai megmerevedtek, mintha megérintette volna őket a végtelenség. — Uram — szólalt meg ismét Marcella —, Maurice egy novellát hozott önnek, és kéri, hogy személyesen adja át azoknak az embereknek. — S megfogta Maurice füzetét, és kinyitotta. Guy de Maupassant lelkesedés nélkül nyúlt a kézirat után, s tétován belelapozott. Maurice szerencséjére kedvese annyira izgatott volt, hogy észre sem vette, hogy vőlegénye milyen ostobán viselkedik. Noha féltékenysége ismét elmúlt, ebben a pillanatban egy csepp vért sem lehetett volna benne találni. Olyan sápadt volt, mint a halál. Maupassant közben átfutott néhány oldalt, majd visszalapozott a novella elejére. Most senki sem tudta volna rávenni Maurice-t, hogy megvacsorázzon, és Marcella, kitalálva e tartózkodás okát, vele együtt éhezett. Rövid hallgatás után egy mondatot súgott szerelmese fülébe, melyen sokáig gondolkozott. Maurice azonban semmit sem hallott. Ogy ült ott, mintha álmodna, miközben egy őtsousost forgatott az ujjat között. « A mesternek, akitől az ifjú költő sorsa függött, sejtelme sem volt arról, mi illik és ml nem. A művészet kérdéseiben a világ minden kincséért sem rejtette volna véka alá az igazságot. E tekintetben egy lépést sem szabad meghátrálni, s szegezzék bár szívednek a tőrt, az Igazságot akkor is kiáltsd világgá Milyen különös, hogy Maupassant mecsóv,álta a fejét. — Nem — mondta letéve Maurice kéziratát. — A történet, amelyet leírt lélektelen és erőtlen. Nem tudom elhinni, hogy egy francia ilyen bágyadt és szenvtelen legyen. De ha még így is lenne, hogy írhat le Ilyen törött mondatokat, ilyen vérszegény kifejezéseket és sekélyes szavakat, Hogy érti ön ezt a közmondást: „Talán a csókokra vigyázzunk? Eh uram, a szánkra vigyázzunkI" Maupassant még sokáig beszélhetett volna, de Marcella felháborodottan ugrott jel helyéről, s megragadva kedvese kezét, az ajtó felé vonszolta. A szerencsétlen kezéből kiesett az ötsousos. Másnap Guy de Maupassant nagyon korán kelt. Nem volt kedve a munkához, így kifelé nézegetett az ablakon. Ha az embernek ifjú a lelke, ez is kellemes elfoglaltság lehet, és Maupassant ebben gyakran örömét lelte. Ám ezen a reggelen valahogy nem találta a helyét. Borús hangulatával ellentétben, melyet oly részletesen lefestettünk az elbeszélés elején, az volt az érzése, hogy Párizsban csupa nemeslelkü polgárok élnek, és senkitől sem tagadta meg az elismerést, csak magától. Ogy rémlett neki, hogy 0 csupán . vén • kontár. Eltépte a teleírt papírlapot, s mivel nem volt nyugta, fejére csapta kalapját. Kirohant az utcára s alig válaszolt az üdvözlésekre, melyek oly nagy számban röpködtek felé, hogy már zavarták gondolataiban. Az arca komor volt, s a szomjúság gyötörte. Képmása fel-feltünt a kalmárüzletek kirakatainak tükrében. Látszott rajta, mennyire undorodik saját képmásától, de alig tett néhány lépést, ismét csábította régi szokása, hogy kinevesse önmagát, így félszemmel újra nézni kezdte megnyúlott kalapját és félrebblllent vállát. „Lám — mondta magában, érezve saját nevetségességét —, ez Guy de Maupassant író." Egy útjában akadt üzletben vásárolt két üveg bort és ennivalót. Illetlennek tartotta, hogy a dolgokat háziszolgájától küldje el Gilardihéknak, így zsebébe rakta az ennivalót, kezébe vette az üvegeket, mint a tejesek és elindult. Tíz óra lehetett, amikor becsengetett barátai lakásán. Marcella összerezzent. Maurice — mondta sebtében begombolva a blúzát —, Maurice, az csak a szállodagondnok lehet. Biztosan hozza a számlát. Az Ifjú költő keresztet vetett, mielőtt ajtót nyitott volna. — Guy de Maupassant! — Marcella megragadta a mester felöltőjét, s azzal az egyszerűséggel, amely annyira illik a húsz év körüli lányokhoz, megpróbálta rábírni Maupassant-t, hogy üljön le. Maurice vagy inkább Marcella szobája nagyon picike volt. Asztaluk olyan állványra hasonlított, amilyenen a polgári családoknál Napoleon szobra áll. Ezen a bútordarabon kívül még megemlíthetjük a könyvszekrényt, melyben nagy rendetlenség volt, és a bevetetlen pamlagot. Amikor a lány s a két költő leült, olyan szűkösnek bizonyult a hely, hogy összeért a térdük. A tyasonló közelség kellemes érzéssel tölti el az embert. Maupassant Flaubert-ről beszélt, s beszéd köbén megcsókolta Marcella kezét. — Szerelmesek, szerelmesek — mondta, megfeledkezve a mondatról, melyet nem fejezett be —, a mindent egyesítő szerelemre gondolok, annak a metszőpontjaira, ami van, s amit szívből Óhajtunk. A szerelemre gondolok de az amit én ismerek, nem több puszta szavaknál. Az én mesterségem rút dolog. A világ. az osto-. bák megfigyelésének lett zsákmánya. Fájdalom, láttam embereket Ínséges napokban, dühön-' gő indulataik pillanataiban és szerelmeskedés közben, de az, ami a munkából müvet teremt, ami mindennek értelmet ad, ami a tetteket szigorú rendbe sorolja, titok maradt előttem, Áldozatul estem a művészet rapszódikus rendjének, mely mindent megerőszakol, és mindent a maga rendszerébe kény•' szerit. Megtalálni a dolgok magvát és lényegét csak a rossz költőnek adatott meg, amilyen Maurice is. — Mester, önt az érthetőség nagyszerű adottságával áldotta meg a sors, de hiába, én aligha követhetném önt — mondta Gilardin. Marcellával együtt pontosan szemben álltak Maupassant-nal, akt harsogva nevetett. — Ah — mondta magához ölelve a szerelmeseket —, édes ifjú költőim, látom, hogy megértettek engem! — S féktelen és fenséges f elindult ság ában össze-vissza csókolta mindkettőjüket, anélkül, hogy Mauriceban féltékenységet vagy ellenszenvet keltett volna. KÖVESDI JÄNOS fordítása A jeles froncio író Vercers — akit o hazai közönség is jól ismer — a közelmúltban Csehszlovákiába látogatott. Egykor a fra ncia ellenállási mozgalom élvonalbeli képviselője volt, íróként és a haladó szellemű francia írók nemzeti bizotts

ág

a elnökeként került kapcsolatba a politikai élettel, harcol a fasizmus, a fajüldözés ellen, keresi az igazi emberiességhez vezető utat. Vercors népünk régi barátja. Pr

ág

ai ta

rtó

zkodása idején a Politika és a Rudé právo című lap munkatársa néhány kérdést intézett a neves íróhoz. Ebből közlünk részleteket. Beszélgetés Vercors francia íróval 1 . h v tv . " , 1 " >4* " Wmm S % fš •# ' ággSsfsí f rí . • l ' i < K OS o S tí < X < H O 1 3 í Z O M a szocializmus JOVÖJÉI BE :n • Mester, On nem először látogat hazánk (óvárosába. A múltban mikor járt Csehszlovákiában? — Már több ízben alkalmam volt Prágába látogatni, gyakran hivatásbeli feladataim hoztak ide. Látogatásomnak három esetben azonban egyetlen célja volt: a barátság. Három dátum, mely önmagáért beszél: 1938, 1948, 1968... Annyira szeretem hazájukat és városukat, hogy valahányszor, ha itt olyasmi történik, ami a nemzet életében is visszatükröződik, az az érzésem, mintha családom valamelyik tagjával történt volna valami és azonnal futok... • Említette, hogy 1938-ban és 1948-ban is |árt hazánkban. Ezek a dátumok számunkra és történelmünk szempontjából is nagy jelentőségűek. Mindannyian tudjuk, hogy Ün korunk kiváló ismerője. Ennek kapcsán megkérdezzük: ha párhuzamot von háromszori itt-tartózkodása közütt, több küzüs, vagy ellentétes elemet talál? — Hasonlatosságokat is, azonban nagy eltéréseket ls. Az emberek reagálása szinte magától értetődő reflex. Sőt, barátok közt ez még erősebb lehet. Ezzel azt akarom mondani, hogy az ember mélyebben átéli a fájdalmat attól az embertől, akit szeret, mint attól, akit nem kedvel. Ennek ellenére mégis azt gondolom, hogy az 1938 és az 1968-as évek közt nincs semmiféle közös vonás. Vagy tulajdonképpen mégis van: a csalódás. 1938. júniusában, amikor idejöttem, a fenyegető háború kénytelen volt meghátrálni az önök elszántsága előtt, Prágában a büszkeség és lelkesedés légköre honolt. Hitlernek először kellett meghátrálnia, méghozzá a kis lélekszámú csehszlovák nép előli Mindanyian reménykedtek, azonban két hónap múlva a franciák és az angolok megadták magukat s nemcsak a csehszlovák népet, de az egész világot szerencsétlenségbe sodorták. Ez év tavaszán, amikor a büszkeség érzése ismét hatalmába kerítette a csehszlovák népet, nem jártam -Prágában. Ehelyett az őszi csalódás szemtanúja voltam. S itt megszűnik mindennemű hasonlatosság. A bűhös rend által leigázott nemzet sorsa egyszerűen nem hasonlítható a mai helyzethez,^ nehéz és bizonyára fájdalmas helyzethez, me-' lyét azonban átmenetinek tartok. • Egy hetet töltütt Csehszlovákiában. Elbeszélgetett számos emberrel, értelmiségiekkel, a Motorlet üzem dolgozóival, találkozott olvasóival la. Ennek alapján mi a véleménye: országnnk polgárai a szocializmus hívei? — Igen, s ezt az elmondottak ls Igazolják. Mindenkinél, akivel beszéltem, munkásoknál, értelmiségieknél, elárusltónőknél, a legkülönfélébb emboreknél azonos reménnyel és azzal az egyöntetű elszántsággal találkoztam, hogy támogassák a szocializmus győzelmét. Senkivel sem találkoztam, valóban senkivel, aki a régi rendszer visszatérését óhajtotta volna. Még most ls keresem azokat a bizonyos szocialistaellenes erőket — ha ilyenek önöknél egyáltalán vannak — de ez ideig még nem találtam meg őket. S meggyőződésem, hogy az ország népe szocializmust akar, olyat, amilyet kormányuk szándékozik kiépíteni, olyat, mely megfelelne a nemzetnek, tehát amilyen az önöké. Meglepő ez kissé számomra, mert néhány évvel ezelőtt, amikor Magyarországon jártam, számos szkeptikus emberrel találkoztam, akik nem hittek a szocializmusban. Itt ehhez hasonlót nem tapasztaltam. • Ön gyakran Ir „az igazságról", melyet többek közt Prágában ls hangoztatott, amikor találkozott a munkásnkkal. Köztudott, hogy azt a „témát", mely bennünket foglalkoztat, nálunk emberi arculatú szocializmusnak nevezik. Véleménye szerint a két téma közt van hasonlatosság? , — Természetesen, sőt közvetlen kapcsolatban vannak egymással. Hazugságra semmi sem épülhet tartósan. Több okból kifolyólag. Az egyik, s ez a legszembeötlőbb, hogy a hazugság aláássa a bizalmat és újabb hazugságot von maga után, míg végül már senkinek sem hihetünk; a szavak, az ígéretek, sőt az írásbeli megállapodások is elvesztik hitelességüket, szinte értelmetlenül kételkedünk hihetőségükben s ezáltal az emberek közti kapcsolatok az erősebb fél törvényeihez igazodnak. Ez a szocializmus tagadása s tulajdonképpen annak halálát okozza. A hazugság fogalma azonban felöleli a megvetést is: nem hazudhatunk azoknak, akiket tisztelünk. De mit jelent az emberek megvetése politikai vonatkozásban? Ez a fasizmus. A hatalom — bármilyen arculatot is öltsön, s az összes rendszer közül legyen bár a legjobb — ha a tekintélyét hazugság árán tartja meg, fasiszta. A hazugság tragikus és pusztító következményekkel jár. Ezt a forró vízzel telt fazékon levő fedőhöz hasonlíthatnám. A fazékon a fedő annál nagyobb erővel emelkedik fel, minél , jobban meg akarjuk ezt akadályozni. Az emberi arculatú szocializmus, mely most önöket foglalkoztatja, nem lehet más, miiit az igazságon alapuló szocializmus. Éppen ezért — mindenek ellenére — megőrzöm a szocializmus jövőjébe vetett hitemet és bizalmamat. • Műveiben fnglalkozott országunkkal is ... — Igen. Például a legutóbbi könyvemben, mely A csend csatája Clmmmel egy évvel ezelőtt jelent meg Franciaországban és most Angliában és Amerikában is kiadják, egy fejezetet az 1938-as év Csehszlovákiájának szenteltem. Ez a mű a visszaemlékezések könyve. Természetesen az ellenállási mozgalomra, azonban arra is, hogy a fiatal pacifista rézkarcoló — aki a két háború közt a francia—német közeledés híve volt — minek a hatására lett író és az ellenállási mozgalom tagja ... • s A tenger csendjében is irt hazánkról. .. — Igen. Az okok közt megfellebbezhetetlenül jelentős helyet töltött be München. A könyvben leírom az 1938. évi felindult és patetikus prágai látogatást. Néhány francia íróval jöttem Prágába, két hónappal azon álnok megállapodások előtt, melyek az önök szerencsétlenségét okozták, s ezzel együtt az egész világot bajba sodorták. Viszont már 25 évvel ezelőtt, a megszállá ? idején, az illegálisan kiadott A csillag nyomában című novellámban ls megtisztelő helyet adtam az önök országának: Bratlslavát választottam a novella hőse — az apám személyisége ihlette alak — születési helyéül (bár apám a valóságban Budapesten született). 9 Mi az iró feladata a modern világban, melyre É túlzott technokrácia jellemző? — E kérdésre mások helyett nem válaszolhatok, csak a saját nevemben beszélhetek. Bizonyára tudják, hogy műveimben minden esetben kitérek az ember védelmére. Azonban nem akármilyen emberről van szó. Nem nácira gondolok! Hanem a szó igazi értelmében vett emberre. Ez nem jelent feltétlenül jó, nagyvonalú, sajnálatra méltó embert, nincs sző „nemes érzelmekről". Számomra az „emberi" olyan tulajdonságokat jelent, melyek emberibbé tesznek bennünket, melyek fejlesztik bennünk azt, ami megkülönböztet az állati sortól. S kétségtelen, hogy a technika hozzájárul e tulajdonságok fejlesztéséhez. Azonban a technikával való visszaélés inkább visszaránt, mintsem előre. Nem hiszem ugyanis, hogy célszerű lenne harcolni valami ellen, ha előre nem ismerjük a harc Indítékait. S kérdés, milyen fegyverekkel. Természetesen niindenekelőtt az igazság fegyverével. Az emberi faj humanizálása szempontjából nincs nagyobb veszély, mint a határtalan hazudozás. Ez örökség, átok, melyet Hitler halála után hagyott ránk. Minden hatalom, mely hazugsághoz folyamodik, elkerülhetetlenül fasisztává válik eszközeiben, még akkor is, ha céljai eltérők lennének. t Ml > véleménye a regényekben, a festészetben, a filmben és a színművekben megnyilvánuló formákról? — Az életben már számos iskola és Izmus születésének és halálának voltam szemtanúja. Ez a folyamat folytatódik. S azok a müvek, melyek ezt az élet-halál harcot túlélik, géniuszok, vagy legalábbis kiváló tehetségek alkotásai. A többi alkotás eltűnik, a divat és a hirtelen siker fellángolásával. 0 Bizonyára tudomása van arról, hogy hazánkban közkedvelt. Számos olvasója van. Ezért az S nevükben is szeretnénk tudni, eljön-e újból Csehszlovákiába? — Mert Csehszlovákia népe szeret engem, én szintén, határtalanul szeretem őket, s Prága különösképpen közeli nekem. Tehát mondhatom, visszatérők s ha ez csak tőlem függ, jövőre ismét eljövök, . I