Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-13 / 314. szám, szerda

Tanácskozott a kelet-szlovákiai kerületi pártbizottság GYÜMÖLCSÖZŐ INTÉZKEDÉSEK Tegnap véget ért az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizott­ságának kétnapos plenáris ülése Jaroltm HetteS mér­nöknek, a CSKP KB elnökségi tagjának, a kerületi pártbizott­ság vezető titkárának elnökletével. Az ülés második napján je­len volt Ján Koscélanský, az SZLKP KB Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke. Štefan Boboftko titkár tájé­koztatta a plenáris ülést a ke­rületi pártbizottság elnökségé­nek az utóbbi két hónap alatt kifejtett tevékenységéről, majd Ľudovít Bufiin mérnök, a kerü­leti pártbizottság titkára tar­tott beszámolót arról, hogyan valósulnak meg a gyakorlatban a kerületi pártbizottságnak a mezőgazdaság fejlesztésével foglalkozó határozatai, ismer­tette az eddigi eredményeket s rámutatott a további feladatok­ra. A plenáris ülés a beszámoló és a vitafelszólalások alapján megállapította, hogy a kerületi pártbizottságnak az utóbbi két évben foganatosított intézkedé­sei megértésre találtak a me­zőgazdasági üzemek és az irá­nyító szervek körében, s ezt a termelésben elért eredmények bizonyítják a legjobban. Az Idén 8,9 százalékkal nö­vekszik a mezőgazdasági bruttó termelés. A mezőgazdaságban a termelési eredmények követ­keztében 148 millió koronával növekedett az árutermelés ér­téke, s Így 11,1 százalékkal nö­vekszik a szövetkezeti tagok jövedelme.* Mindezek az ered­mények arra utalnak, hogy a mezőgazdasági termelés terén eddig hátul kullogó kelet-szlo­vákiai kerületben elérték az országos és szlovákiai színvo­nalat. A tegnap véget ért plenáris ülés a kerület mezőgazdasága jelenlegi helyzetének elemzése alapján további Intézkedések foganatosítására hozott határo zatokat. — (ik) Nem engedhetjük meg a partfegyelem megsértését Saigon továbbra is akadályokat gördít a négyes t alálkozó elé (CSTKJ — A Szlovák Nemze­ti Tanács régi párttagjai és üzemi pártbizottságainak elnö­kei együttes ülésen foglalkoz­tak a jelenlegi politikai hely­zettel, és a közös állásfogla­lásban többek között a követ­kezőket állapították meg: Csehszlovákia Kommunista Pártja január után kidolgozta a párt és a társadalom megúj­hodási programját, és arra tö­rekedett, hogy a pártot és a társadalmat is kivezesse a mély politikai és gazdasági válság­ból. Ez visszatükröződött a CSKP KB akcióprogramjában és a plenáris ülések határozatai­ban. A CSKP politikája arra Irányult, hogy visszaszerezze a nép bizalmát. E bonyolult fo­lyamat során a pozitív jelensé­gek mellett hiányosságok is adódtak, melyeket azonban a CSKP KB fokozatosan felszá­mol. A Szlovák Nemzeti Tanács kommunistái kezdettől tevéke­nyen támogatták és támogat­ják most is a CSKP új irányvo­nalát. Az utóbbi időben a pártban frakciós csoportok alakultak, főleg olyan párttagok tömörü­lése révén, akiknek többsége fe Január utáni időszakban kény­szerült távozni a politikai élet­ből, mivel részt vett az elmúlt Időszakban bekövetkezett tor­zulások és hibák elkövetésében. Nem óhajtjuk elítélni a Ja­nuár utáni fejlődést illető el­lentétes nézeteket, de nem en­gedhetjük meg, hogy a pártfe­gyelem durva megsértésére ke­rüljön sor a párton belül. Ezzel egyidejűleg elítéljük egyes egyéneknek és csoportok­nak a NOSZF 51. évfordulója ünnepségei alkalmából tanúsí­tott és népeink politikai érett­ségéhez méltatlan magatartá­sát. ( ČSTK J — A bratislavai főis­kolák akadémiai funkcionáriu­sai a nemzetközi diáknap al­kalmából felhívást intéztek a hallgatókhoz, amelyben többek között leszögezik a következő­ket: — Mi, a bratislavai főiskolák rektorai és dékánjai a nemzet­közi diáknap alkalmából sze­retnénk ismét megállapítani, hogy a bratislavai főiskolai hallgatók a megújhodási folya­mathoz fűződő aktív politikai magatartásukkal bebizonyítják, hogy a haladó erők oldalán áll­nak, és azokat az erőket támo­gatják, akiket Svoboda, DubCek, Černík, Smrkovský és Husák elvtársak képviselnek. A jelen­legi politikai helyzet megköve­teli, hogy tetteikkel támogas­sák a CSKP dubčekl vezetését, KÖZÉLET Küldöttségek a Nemzetgyűlés elnökénél (ČSTK) — Josef Smrkovský, a Nemzetgyűlés elnöke, a CSKP KB Elnökségének tagja tegnap fogadta a karvinái Május 1. Nagybánya dolgozóinak küldött­ségét, amely 7000 alkalmazott nevében biztosította a parla­ment elnökét a pártvezetőség január utáni politikájának tel­jes támogatásáról. A Nemzetgyűlés elnöke ugyancsak tegnap fogadta az ostravai Klement Gottwald Űj Kohó karbantartó részlege és Igazgatósága pártszervezetei­nek, valamint az ostravai peda­gógiai fakultás üzemi pártszer­veinek küldöttségét. Szovjet vendégek Komáromban (ČSTK) — A Külföldi Kultu rális Kapcsolatokat Ápoló Szov­jet Társaságok Szövetségének és a Szovjet—Csehszlovák Ba­ráti Társaságnak Szlovákiában tartózkodó küldöttsége tegnap Gustáv Cechnek, a CSSZBSZ szlovákiai bizottsága titkárának kíséretében meglátogatta a ko­máromi Steiner Gábor Hajógyá­rat. Francia üzletember Prágában (ČSTK) — Václav ValeS kül­kereskedelmi miniszter kedden fogadta P/erre Dreyfus-t, a francia Regie Renault Rész­vénytársaság elnökét, akivel a gépkocsigyártás kooperációjá­nak lehetőségeiről tárgyalt. A francia vendéget ugyanaznap fogadta Josef Krejčí nehézipari miniszter is. bizonyítsák, hogy szilárdan áll­nak Ludvík Svoboda köztársa­sági elnök mögött, és segíteni akarnak az SZLKP-nak, neveze­tesen dr. Gustáv Husák elvtárs­nak a csehszlovák haza hely­zete stabilizálását célzó törek­véseiben. Meggyőződésünk, hogy a bratislavai főiskolai hallgatók a szocializmus de­mokratikus ideáljaihoz hűen megfontolt viselkedésükkel tá­mogatják pártunk és államunk jelenlegi vezetését. Hisszük, hogy az eddigihez hasonlóan, a jövőben sem hagyják magukat kihasználni antiszocialista meg­nyilatkozásokra és nem hagy­ják magukat a felelőtlen ele­mektől olyan törvényellenes akciókra kiprovokálnl, amelyek megnehezítenék kormányunk tevékenységét. (Folytalis az 1. oldalról) akciót hajtottak végre az ame­rikaiak An Khe város melletti támaszpontja ellen. Támadás érte az amerikaiak Dak To kör­nyéki támaszpontját is, továbbá a Mekong deltájában és több más helyen került sor össze­csapásra. A demilitarizált övezet menti területekről ls súlyos harcokat jelentenek. A B-52-es amerikai nehéz­bombázók tegnap egész éjjel folytatták támadásaikat a sza­badságharcosok feltételezett ál­lásai ellen, továbbá Saigon | Folytatás az 1. oldalról) Hírügynökségi Jelentések sze­rint az Izrael által megszállt jordániai területek vezető értel­miségi dolgozói emlékiratot In­téztek Husszein Jordániai ki­rályhoz. Az emlékiratban fel­szólították az uralkodót, léte­sítsen erős nemzeti kormányt, amely mozgósíthatja az egész népet az Izrael elleni harcban. Lemnitzer a NATO megerősítését sürgeti Brüsszel — Tegnap folytatta mukáját az Északatlanti Szövet­ség szokásos évi ülésszaka. A közgyűlés fő szónoka, Lemnit­zer tábornok, a NATO haderői­nek európai főparancsnoka fő­leg a szervezet katonai erejé­nek növelését sürgette. A NATO stratégiai koncepció­ját két irányban kell kialakí­tani — hangoztatta. Elsősorban olyan erőket kell készenlétben tartani, amelyek konfliktus ese­tén azonnal akcióba tudnak lép­ni, másodszor: megfelelő tarta­lékerőket kell létrehozni, ame­lyek szintén gyorsan be tudnak avatkozni. Mindkét vonalon fo­kozni kell a minőségi és a mennyiségi irányszámot is. Lemnitzer tábornok a NATO megerősítésével kapcsolatos el­képzeléseit az augusztusi cseh­szlovákiai eseményekkel Indo­kolta. HANS SPEIDEL, egykori náci tábornok, a NATO közép-euró­pai haderőinek volt főparancs­noka, a nyugatnémet Bundes­wehr nyugállományú tábornoka jelenleg Chilében tartózkodik. Látogatásának hivatalos célja, hogy előadásokat tartson „a legújabb német történelemről". északi és nyugati peremváro­sait bombázták. Ezzel kapcsolatban figyelem­reméltó a Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottsága végre­hajtó bizottságának nyilatkoza­ta, amely leszögezi, hogy a VDK elleni amerikai légitámadások megszüntetése nem jelenti még a vietnami háború végét. A VDK légvédelme tegnap Halphong fölött lelőtt egy pi lóta nélküli amerikai felderítő gépet. A vietnami sajtóiroda je­lentése szerint ezzel a VDK fe­lett lelőtt amerikai repülőgépek száma 3245-re emelkedett. Jafi libanoni miniszterelnök tegnap benyújtotta kormánya lemondását Helou államelnök­nek. A kormány néhány napos kormányválság után október 20-án alakult. Jafi miniszterel­nök azt javasolta az elnöknek, hogy vagy bővítsék ki kormá­nyát, vagy alakítsanak újat. Az eddigi kormánynak csupán négy tagja volt. A Jordán-völgy déli részében tegnap az izraeli csapatok új­ból tüzet nyitottak a jordániai hadállásokra — jelentette be Tel Avlvban egy katonai szóvi­vő. A jordániai csapatok viszo­nozták a tüzet. TITO VÁLASZA BREZSNYEVNEK Moszkva — Dobrivoj Vldic, Jugoszlávia moszkvai nagykövete tegnap felkereste Andrej Kirilen­köt, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagját, a Központi Bizott­ság titkárát, ós átadta neki Tito elnök levelét, amelyet Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtit­kárának küldött. A levél Tito el­nök válaszát tartalmazza Leonyid Brezsnyev azon levelére, amelyet október 19-én adott át Benediktov, a Szovjetunió belgrádi nagykövete a jugoszláv elnöknek. A levél tar­talma egyelőre nem ismeretes. FOLYTATlAK A BRIT—RHODESIAI TÁRGYALÁSOKAT London — Wilson brit ml niszterelnök tegnap a parlament­ben bejelentette, hagy Thomson rhodesiai killönmegbizott múlt he tl saltsbury-i tárgyalásai a brit küldöttség által egy hónappal ez­előtt a gibraltári megbeszélése ken előterjesztett javaslatokra vo­natkozik. Wilson kijelentette, bogy Thomson még e hét végén foly­tatja tárgyalásait Smith-szel. Felhívás a bratislavai főiskolai hallgatókhoz Tegyenek ismét tanúbizonyságot megfontoltságukról Hadgyakorlat a Szuezi-csatorna mentén Az életszínvonal növelésének feltétele a népgazdaság fejlesztése Megegyezés a kormány és az SZKT között az életszínvonal és a szociálpolitikai intézkedések 1969. évi programjáról (ČSTK) — Az idei májusi megállapodás alap­fán a kormány és a Szakszervezetek Központi Tanácsa elnökségének együttes ülése megtár­gyalta az életszínvonal és a szociál-politikai in­tézkedések 1969. évi programjáról szóló meg­egyezés javaslatát. A köztársaság kormánya és a Szakszervezetek Központi Tanácsa a jelenlegi súlyos népgazdasá­gi és társadalmi feltételek kőzött elsőrendű kö­zös feladatának tekinti, hogy folytassa az élet­színvonal emelésének politikáját. Abból a meg­győződésből indulnak ki, bogy a dolgozók szük­ségleteinek és érdekeinek jobb kielégítése a nép­gazdaság fejlesztésének célja. Megegyeznek ab­ban a nézetben, hogy az életszínvonal növelésé­nek alapvető feltétele a népgazdaság fejlesztése. Szocialista államunk gazdasá­gi életében azonban a beruhá­zások és a lakosság bevételé­nek terén már hosszabb Idő óta inflációs nyomás érezteti hatá­sát. A termelés lassan Igazo­dik a polgárok növekvő szük­ségleteihez és a külföldi pia­cok nagy igényeihez. Az elfek­vő készletek növekedése a rá­fordított munka jelentős részét elértékteleníti. A köztársaság kormánya és a Szakszervezetek Központi Ta­nácsa ezért az életszínvonal nö­velése szempontjából döntő fontosságúnak tartja, hogy cél­tudatosan folytassa megkezdett útját a népgazdaság meg nem felelő összetételének átépítésé­ben és a ráfordított munka ha­tékonyságának fokozásában. A kormány az 1969. évi gaz­dasági irányelvekkel kapcso­latban megítélte a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom javas­latait és a Szakszervezetek Központi Tanácsával megegye­zett az életszínvonal és a szo­ciálpolitikai Intézkedések 1969. évi programjáról. A kormánynak és a Szakszer­vezetek Központi Tanácsának az életszínvonal 1969. évi fej­lesztéséről szóló egyezménye abból indul ki, hogy a bruttó nemzeti bevétel 1969-ben 19,7 milliárd koronával lesz maga­sabb, mint az 1968. évi feltéte­lezett színvonal. A lakosság sze­mélyes szükségleteire fordított bevételek növelésére 13,6 mil­liárd korona jutna. A munka­bérek 5 százalékkal emelkedné­nek. Az életszínvonal növekedése további változásának tekinti mindkét fél a lakosság vala­mennyi rétege személyes fo­gyasztásának növelését, a lakás­építkezés fejlesztése feltételei­nek létrehozását, a lakosság ál­tal fizetett szolgáltatás minősé­gének javítását, a múlhatatla­nul szükséges szociálpolitikai intézkedések foganatosítását, valamint a munkaidő lerövidí­tésére és az ötnapos munkahét bevezetésére irányuló kormány­intézkedések befejezését. A munkabérpolitikában az egyezmény abból indul ki, hogy következetesen érvényesíteni kell a munka eredménye és a gazdasági tevékenység sikeré­nek megfelelő jutalmazás elvét. A nem termelő ágazatokban feltételezik a munkabérek gyor­sabb évközi tervezett növelését. 1969-ben ezekre az intézkedé­sekre 1,3 milliárd koronát biz­tosítottak. Az 1969-es évre szóló munkabérintézkedések konkrét programját a nem termelő ága­zatokban egymás között állapít­ják meg az egyes minisztériu­mok a szakszervezeti szövetsé­gek, valamint a Munka és Szo­ciálisügyi Minisztérium. A kormány és a Szakszerveze­tek Központi Tanácsa az alap­munkabérek rendszerének át­szervezését olyképpen folytat­ja, hogy a tervet megítélés vé­gett ez év végéig a kormány elé terjessze. Egyúttal a kormány elé terjesztik a munkabéradó reformja elveinek javaslatát is. Feltételezik, hogy 1969-ben az ipari és az építkezési alkal­mazottak bére 3—4 százalékkal emelkedik. A közszükségleti cikkeket gyártó iparban a mun­kabérek 6,85 százalékos, az élelmiszeriparban 6,5 százalé­kos emelését feltételezik. Az ál­lami szocialista szektor mező­gazdasági szervezeteiben 5,3— 5,8, és az erdőgazdálkodás vál­lalataiban 5—5,5 százalékos béremeléssel számolnak. A köz­lekedésben a munkabéremelés megfelel majd a kormány 234/ 68 és 238/68 számú határozatá­nak. A kormány és a Szakszerve­zetek Központi Tanácsa meg­egyezett a munkabiztonság és -higiénia számos, évek óta tartó fogyatékosságainak kiküszöbö­lésében. Megjavítják a felszabadítá­sért folytatott nemzeti harc részvevőinek nyugdíjbiztosítá­sát; folyamatosan emelik az olyan alacsony nyugdíjakat, amelyek egyedüli vagy fő bevételi for­rást képeznek, mégpedig az egyedülálló személyeknél 400 koronára és a házaspárnál 700 koronára. A kormány és a Szakszervezetek Központi Taná­csa megállapította, hogy fenn­állanak további olyan szociá­lis problémák, amelyeket foko­zatosan kell majd megoldani a gazdasági lehetőségek és a fon­tossági sorrend szerint. A kormány és a Szakszerve­zetek Központi Tanácsa az élet­színvonal és a szociálpolitikai Intézkedések 1969. évi prog­ramjáról szóló egyezmény meg­kötésekor abból indult kl, hogy a dolgozók érdekében kihasznál­jon minden olyan lehetőséget, amelyet a jelenlegi gazdasági helyzet megenged, anélkül, hogy komolyan megbomlana az egyensúly a lakosság vásárló­ereje és ennek kielégítése kö­zött. Az egyezmény reális vol­ta a vállalatok hatékony és ma­gas fokú produktív munkájától, a dolgozók kezdeményezésétől és törekvésétől függ népgazda­ságunkban. A kormány és a Szakszerve­zetek Központi Tanácsa egyez­ményének értelme azoknak a problémáknak megoldásában rejlik, amelyeknél szükséges a központi szervek részvétele és segítsége. Mindkét fél feltétele­zi, hogy a Forradalmi Szakszer­vezeti Mozgalom gazdasági szervei és alapszervezetei ki­használják azokat a lehetősé­geket, amelyeket az Irányítás új rendszere nyújt a dolgozók szükségletelnek teljesebb kielé­gítésére. A kormány és a Szak­szervezetek Központi Tanácsá­nak megállapodása fontos ok­mánnyá válik a kollektív szer­ződések megkötése során.

Next

/
Thumbnails
Contents