Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)
1968-11-02 / 303. szám, szombat
r HÉTVÉGI HIRMAGYARAZATUNK Kegy? Nem, kényszer! Johnson elnöknek tegnap hajnalban hozott döntése derűlátást keltett a világ sorsáért aggódó emberiségben. Nem mondhatjuk, hogy meglepetésszerűen érte a közvéleményt, főként a világpolitika berkeiben járatos személyiségeket, ám a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen évek óta folyó légitámadások feltétel nélküli beszüntetése és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítást Front képviselőjének előrelátható bevonása a párizsi amerikai—vietnami tárgyalásokba egészen az elnöki döntés kihirdetéséig bizonytalan volt. Vajon a józan ész győzött-e vagy a számítás? E kérdés kíván most választ. Taktika vagy realitás? Mielőtt fejtegetésekbe bocsátkoznánk, lássuk, hogyan reagáltak a politikusok és a közvélemény Johnson elhatározására. Humhprey demokrata párti elnökjelölt igenlése nagyon természetes, de elgondolkoztató, hogy Nixon, sőt az ultrareakciós Wallace, a harmadik párt jelöltje is igenlően nyilatkozott az elnöki döntésről. V Thant, az ENSZ főtitkára az első bátorító lépést látja Johnson elhatározásában. Derűlátóan nyilatkoztak a nyugat-európai politikusok is, viszont az Egyesült Államok ázsiai és ausztráliai szövetségesei tartózkodóak, sőt fagyosak. Amikor azt mondtuk, hogy a VDK elleni bombatámadások feltétel nélküli beszüntetése nera hatott meglepetésként, arra a feszült várakozásra gondolunk, amely e ténnyel kapcsolatos híreket megelőzte. A párizsi amerikai—Vietnami tárgyalások időhúzó jellege, különféle erők színre lépése az amerikai elnökválasztási kampányban Indokolttá tette azt a feltevést, hogy belátható időn belül elvi döntésnek kell születnie. Több érv szólt a pozitív döntés mellett, nem utolsósorban az amerikai hadsereg vietnami sorozatos kudarca, az amerikai nép hangulata és az elnökválasztási kampány, mely a napokban fejeződik be. Valamennyi elnökjelöltnek szembe kellett néznie a mai Amerika fő problémáival, köztük első helyen az esztelen vietnami kalanddal, a szociális kérdésekkel, a bűnözéssel, a faji gátak lebontásával stb. A republikánus Nixon nagyon agyafúrtan a kemény kéz politikáját hirdette a vietnami kérdésben is, s bár nem tett határozott ígéretet a háború beszüntetésére, nem zárta kt annak lehetőségét, hogy a maga módián a békés megoldás lehetőségeit fogja keresni. Humphrey alelnök, a demokrata párti elnökjelölt békésebb húrokat pengetett, őt viszont az eddigi demokrata párti kormánypolitika valamennyi kudarca terheli. Ezenkívül sokszor került olyan nevetséges helyzetbe, hogy Johnson bábjaként hatott, mert ha véletlenül elszólta magát, olyat mondott, ami Johnsonnak nem tetszett, nem átallotta másnap megcáfolni önmagát. Wallace véleménye meg amerikai viszonlatban nem sokat nyom a latban. A közvéleménykutatő Intézetek megállapításai szerint az utóbbi héten Humphreyhez szegődött a szerencse, az elnökválasztási kampányban a kilátásokat tekintve szorosan Nixon mellé került. Mivel november 5-e, az elnökválasztás napja erősen közeledik, úgy látszik, Johnson elérkezettnek látta a pillanatot, hogy olyan népszerű kezdeményezéssel álljon elő, amely minden kétséget kizáróan megkönnyítheti pártja jelöltlének győzelmét. Johnson hónapokkal előbb bejelentette, hogy nem kfván elnökjelöltként indulni, s most a pártatlan szerepében tetszelegve hangoztatja, hogy ezzel a döntésével egyik jelölt esélyeit sem akarta befolyásolni. Kijelentése azonban nem meggyőző. Rideg valóság A Fehér Ház Vietnammal kapcsolatos döntésének az elnökválasztási kampányon kívül más fontos összefüggése is van. Dél-Vietnamban a szabadságharcosok vették át a kezdeményezést, s az amerikai csapatokat sorozatos kudarcok érték. Washington nem tudott politikai stabilitást teremteni Saigonban. A dél-vietnami bábkormány népszerűtlensége, a gyakori puccskísérletek idegesítik a mind nagyobb nehézségekkel küszködő amerikai hadvezetést. Ami pedig Észak-Vietnamot Illeti, a nagyméretű bombázások, a roppant erejű haditechnika bevezetése sem tudta megtörni a VDK népét, mely világszerte valamennyi békeszerető, becsületes ember erkölcsi és anyagi támogatását élvezi. Az amerikai közvéleményt elkeserítette az évek őta húzódó háború, amelynek terhét a kis adófizetők is megérezték. Így aztán olyan közhangulat alakult ki, amely amerikai méretben sem lebecsülendő nyomást gyakorolt a kormányra, hogy keresse a békés kibontakozás lehetőségeit. Johnson elnök a sok kényszerítő körülmény hatására élt az elnökválasztási kampány adta lehetőséggel, s olyan lépést tett, amelyet örömmel, de józan fenntartással kell fogadnunk. Józan optimizmust Egy azonban biztos: akár a Demokrata Párt, akár a Köztársasági Párt jelöltje győz a választáson, a Fehér Ház jövendő urának nagyon meg kell fontolnia a vietnami háború folytatását. Ha ezt akarná, valamilyen egészen új agyafúrt módszert kellene kitalálnia, mert az eddigi módszerek folytatásával végleg aláásná az Egyesült Államok tekintélyét. A VDK, az agresszió áldozata kétségtelenül erkölcsi győzelmet aratott. Johnson döntése erkölcsi győzelmet jelent a dél-vietnami szabadságharcosoknak is, mert képviselőjük részt vehet az edddiginél hatékonyabbnak fgérkező párizsi tárgyálásokon. Sok függ Hanoi és a DNFF rugalmas álláspontjától ls. A pillanatnyi derűlátást azonban beárnyékolja a saigoni bábok és más ázsiai szövetségeseik álláspontja, mert Johnson döntését már most „egyoldalúnak" minősítik, amiből az következik, hogy nem vonatkoztatják magukra. LÖRINCZ LÁSZLÓ MIM GYŐZELEMRE JUTTATJA HUMPHREYT? 1968. XI. 2. Washington — Az AP hírügynökség kommentárjában hangoztatja, hogy Johnson elnöknek a VDK elleni bombatámadások teljes beszüntetésére hozott döntése eddig a legnagyobb hozzájárulás Humphrey elnökválasztási hadjáratához. A hírügynökség szerint a Köztársasági és a Demokrata Párt tagságának magánvéleménye megegyezik abban, hogy az elnök határozatából Humphrey húzhatja a legnagyobb pszichológiai előnyt. Felelős tisztségben levő politikusok ugyanakkor úgy vélik, hogy a döntés kihúzta a talajt a háború ellenzőinek lába alól. A köztársaságiak viszont úgy vélik, hogy a közvélemény cinikus lépésnek minősítheti Johnson elhatározását. London — Pénteken hajnalban Jelentették be az angliai Bassetlaw körzetben megtartott parlamenti pótválasztások eredményét. A pőtválasztásokon ugyan ismét munkáspárti Jelölt győzött, de csak igen csekély többséggel. Ez ls bizonyítja, hogy a Munkáspárt tekintélye tovább csökken Angliában. Csehszlovákiáról írják 9 További külföldi csapatokat vontak ki hazánkból A Prágában aláírt szovjetcsehszlovák egyezmény értelmében további külföldi csapatokat vontak ki Csehszlovákiából. A Népszabadság „Ünnepségen fogadták néphadseregünk Csehszlovákiából hazatért egységeit Zalaegerszegen" címmel számol be a magyar alakulatok hazatéréséről Csehszlovákiából. A fogadásukra megjelent pártós állami, valamint katonai vezetők nevében Varga Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára többek között ezeket mondotta a hazatérő katonáknak: „Önök esküjük szellemében nyújtottak segítséget csehszlovák osztálytestvéreinknek a szocialista vívmányok megvédésében. Az öt szocialista ország együttes katonai segítségnyújtása az adott helyzetben és körülmények között szükséges volt, még akkor is, ha e lépésünket az első napokban sokan nsm értették meg. A katonáknak felolvasták Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter napiparancsát, aki többek között hangsúlyozta: a magyar néphadsereg kijelölt alakulatai a legfelsőbb politikai és állami vezetés döntése alapján internacionalista küldetést teljesítettek. A kapott feladat végrehajtásában résztvett alakulatok példamutatóan teljesítették kötelezettségeiket, magasfokú fegyelmezettségről, politikai és erkölcsi szilárdságról tettek bizonyságot. A szófiai lapok közölték, hogy a bolgár nemzetvédelmi minisztérium rendeletére hazaérkeztek Csehszlovákiából azok a bolgár csapatok, amelyek a szovjet hadsereggel és más szövetséges szocialista államok hadseregeivel együtt segítséget nyújtottak a csehszlovák népnek a szocialista vívmányok megvédésében. A hazaérkezett csapatokat Dzsurov hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter napiparancsban üdvözölte. A Národná Armija külön tudósítást közöl a hazatérő katonákról és tisztekről. Idézi Dlnétiány A Harrison Intézet legújabb Jelentése megállapítja, hogy tovább csökken Nixon előnye Humphreyvel szemben, és a köztársaságpárti elnökjelölt csupán három ponttal vezet demokrata párti ellenfelével szemen. PÉNTEKEN a Szovjetunióban Föld-körüli pályára juttatták a Kozmosz 252. Jelzésű mesterséges holdat, hogy műszerek segítségével folytassák a korábban bejelentett űrutazási program megvalósítását. FŰLDFOGLALÚ parasztok ütköztek meg a rendőrséggel Peru északi részén. Az összecsapás során hét paraszt életét vesztette, 15-en megsebesültek. MINTEGY 300 DIÁK vonult Lisszabon főtere felé, hogy tiltakozzék, amiért a titkos rendőrség megölte egy korábbi tüntetés során letartóztatott társukat. ERZSÉBET ANGOL KIRÁLYNŐ tegnap hivatalos látogatásra Brazíliába és Chilébe utazott. Nagy-Britannia folytatja tárgyalásait Salisburyval London — Az angol kormány befejezte a rhodesiai kormánynak az angol javaslatokra adott válasza tanulmányozását. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy folytatni kell a két kormány nézetcseréjét. Ezért küldték Salisburyba Thomson minisztert. Az angol és a rhodesiai kormány között azonban nagyon mély nézeteltérések vannak — jelentette ki a képviselőházban Wilson miniszterelnök. Politikai körök nagyon várták Wilson nyilatkozatát. Wilson kijelentette, hogy Thomson tárgyalásainak programját csak utólagosan határozzák meg és szaval szerint NagyBritannia nem tesz engedményeket. A képviselők kérdésére válaszolva Wilson azt mondotta, hogy a tárgyalásokat a gazdasági helyzet is szükségessé teszi. Az esetleges megállapodás megjavítaná az ország fizetési mérlegét. mitrov politikai tiszt szavait: „Csehszlovákia területére történt lépésünk után 45 perccel készen álltunk a feladatok teljesítésére. Napokon és heteken át teljes harci készültségben voltunk." Arra a kérdésre, miként fogadta Csehszlovákia népe a külföldi csapatokat, Dimitrov így válaszblt: „A nép nem volt tájékozódva, és nem tudott semmit olyan fontos okmányoknak a tartalmáról, mint a testvérpártok varsói levele a CSKP Központi Bizottságához, valamint az ágcsernyői és a bratislavai tanácskozásokról. Ellenkezőleg azokban a napokban főleg a Szovjetunió és a többi szocialista ország elleni rágalmakkal táplálta a népet a csehszlovák sajtó és rádió. Elmondhatjuk, hogy az ellenforradalom ezzel maga lerántotta a leplet igazi arculatáról." 9 A Népszabadság a csehszlovákiai kisebbségek helyzetéről „Intézményesen biztosítjuk Csehszlovákiában a nemzetiségek jogait" címmel számol be a budapesti Népszabadság a nemzetiségi alkotmánytörvény elfogadásáról és várható fejleményeiről. Csehszlovákiában, de különösen Szlovákiában, ** ahol a nemzetiségi lakosság többsége él, nagy visszhangot keltett a Nemzetgyűlés legutóbbi ülésszakán elfogadott törvény, amely a nemzetiségek helyzetét rendezi és kimondja egyenjogúságukat. A lap ezután beszámol arról, hogy Ondrej Klokoč, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke milyen nagyjelentőségűnek mondotta a nemzetiségek helyzetéről elfogadott törvényt. Ezt követően beszámol arról, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács mellett felálllított nemzeti bizottság, illetve nemzetiségi titkárság élére magyar nemzetiségű elnök került. 0 A brit külügyminiszter nyilatkozata Csehszlovákiáról Steward, brit külügyminiszter csütörtökön az alsóházban a kormányprogram megvitatása kapcsán foglalkozott a csehszlovákiai helyzettel is, különös tekintettel a nyugati szövetségre. Megismételte kormányának elutasító álláspontját a szovjet csapatok csehszlovákiai tartózkodásával kapcsolatban, s hozzáfűzte, hogy ezt a véleményét az angol kormány az ENSZ-ben is kifejtette. A továbbiakban Gromiko szovjet külügyminiszter ENSZ-beli felszólalását taglalta. Befejeződött AZ SZKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE Az SZKP Központi Bizottsága csütörtökön folytatta előző nap megkezdett ülésszakát. Leonyid Brezsnyevnek, a Központi Bizottság főtitkárának a szovjet mezőgazdaság fellendítését célzó intézkedések végrehajtásáról szóló beszámolója után megnyitották a vitát, majd megfelelő határozatot fogadtak el. Ezután meghallgatták Leonyid Brezsnyev beszámolóját az SZKP Központi Bizottság Politikai Bizottságának külpolitikai tevékenységéről. A Központi Bizottság tagjai csütörtökön ülésükön egyöntetűen Jóváhagyták az SZKP KB Politikai Bizottságának külpolitikai tevékenységét. Az idevágó határozat kimondja, hogy a Központi Bizottság és a szovjet kormány külpolitikáját egy emberként támogatja és helyesli az egész párt, a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség, az egész szovjet nép. Ezzel az SZKP Központi Bizottságának ülése befejeződött Algéria ünnepelt A szovjet vezetők üdvözlete Algír — Bumedien algériai elnök a függetlenségi harc megkezdésének 14. évfordulója alkalmából rádió- és televíziós beszédet mondott. Algéria folytatja azt a politikát, amely az arab világ népeivel, Afrikával és a harmadik világrész államaival és minden olyan állammal való szoros együttműködésen alapul, amelyek támogatják az igazság ügyét és a népek szabadságát, — jelentette ki. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy Algéria népe feltétel nélküli szolidaritást vállal a palesztinai néppel, és kész a legnagyobb áldozatra is, hogy támogassa az izraeli gyarmatosítók elleni harcában. Az évforduló alkalmából Al girban nagyszabású katonai díszszemlét tartottak. Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij és Aleksze] Koszigin az ünnep alkalmából táviratban köszöntötték Algéria vezetőit és további sikereket kívántak az ország építésében. KORMÁNYVÁLSÁG OLASZORSZÁGBAN? Róma — A Paese Sera jelentése szerint Leone olasz miniszterelnök a november 17-i részleges községtanácsi választások után lemond. Elhatározását azzal indokolja, hogy a Szocialista Párt múlt év végén befejeződött kongresszusáig kapott csupán megbízatást a kereszténydemokrata kormány élén. Eredetileg úgy tervezték, hogy a kongresszus helyeslését fejezi ki a kereszténydemokratákkal való koalíciót illetően, amely Leone kormánya helyébe léprte. Ez a várakozás azonban hiábavaló volt, ezért a kongresszuson sem jött létre konkrét megegyezés. Politikai megfigyelők ugyanakkor rámutatnak, hogy Leone továbbra is a kormány élén marad, mivel a kereszténydemokraták és a szocialisták nem látnak kiutat a jelenlegi helyzetből. Rómában egyébként közölték, hogy az Olasz Szocialista Párt november 8-ra összehívta a Központi Bizottságot, hogy megvitassa az új helyzetet. A párton belül közben folytatódnak a kulissza mögötti tárgyalások egy kormányképes frakció kialakít4sáról. ŰJ GAZDASÁGI INTÉZKEDÉSEK NAGY-BRITANNIÁBAN Javaslat a lordok házának megreformálására ' London — Az angol kormány újabb korlátozó Intézkedéseket vezetett be, melyeknek célja a hazai fogyasztás csökkentése és az export fejlesztése. Ezzel az intézkedéssel akarják megjavítani a külföldi fizetési mérle? get. Az Intézkedések a gépkocsik, bútor, háztartási gépek és más árufajták részletfizetéses eladására vonatkoznak. Az új intézkedések visszhangja különböző. A pénzügyi körök helyesnek tartják a lépést, mfg a gépkocsikat és más cikkeket árusító vállalatok természetesen nem lelkesednek. Az intézkedések azokat az országokat is sújtják, melyek a fent említett árufajtákat szállítják Nagy-Britanniának. A brit kormány tegnap fehér könyvet adott ki, amelyben részletes javaslatot terjeszt elő a brit felsőház, a lordok háza jogkörének lényeges csökkentésére. A Javaslatok nagyjelentőségű változásokat helyeznek kilátásba és az egész brit parlamenti rendszer arculatának megváltoztatását célozzák. Az egyik legfontosabb pont, eltörli az öröklött tagságot a lordok házában.