Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)

1968-10-08 / 278. szám, kedd

A NEMZETI PROGRAMON... A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MAGYAR SZERKESZTŐSÉGÉNEK ÚJ MŰSORA Magas tisztséget betöltő párt- és állami vezetők Jelen­tették ki, hogy a sajtó, a rádió és a televízió igen számottevő politikai munkát végez: befo­lyásolja az emberek gondolko­dásmódját, meghatározza ítéle­tüket, állásfoglalásra késztet. A dicsérő szavakat tovább fűz­hetjük azzal a napokban ismét többször beigazolódott és álta­lánosan elismert ténnyel, hogy a sajtó, a rádió és a televízió nagymértékben felelős azért, hogy az emberek hogyan értel­mezik a megoldásra váró fel­adatokat, hogyan fejlődik konstruktív kritikai szellemük, alkotó gondolkodásmódjuk, készségük és határozottságuk arra, hogy leküzdjük a fogyaté­kosságokat és normalizálódja­nak a viszonyok mind a gaz­dasági, mind a szellemi élet te­rületén. Talán frázisnak tűnik, még­sem árt hangsúlyozni, hogy a sajtó, a rádió és a televízió olyan óriási tudatformáló erő­vel rendelkező nagyhatalom, amely döntően meghatározza a helyzetét és a cselekvési lehetőségét annak, akinek a kezében van, akit szolgál. Sokáig azt hittük, a hírköz­lés három eszköze közül a saj­tó a legfontosabb. Azzal érvel­tünk, hogy a hang elszáll, a leírt betű azonban évtizedekig élő bizonyíték marad. Az el­múlt napok eseményei arról győztek meg, hogy a rangsoro­lás helytelen. A hang, a kép és a betű egyformán képes nemcsak tájékoztatni, hanem ösztönözni, mozgósítani ls. S a gyorsaság tekintetében a rádióé az elsőbbség. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ma a rádió a legkedvel­tebb és legelterjedtebb hírköz­lő sserv. Az emberek a rádió­zásnak — különösen a falva­kon — a televizió térhódítása ellenére is rengeteg időt szen­telnek. Vannak természetesen olyanok, akik a rádióban nem látnak mást csak gépesített hír­harangot és fülbemászó zenét közvetítő masinát. A többséget azonban nem ezek, hanem azok a hallgatók képezik, akik a rá­dió műsorát elsősorban tartal­mi szempontból, az igényes szó­rakoztatásért, a megbízható hírközlésért figyelik. Nemzeti­ségi életünk egyik fontos fó­ruma esetében — a Csehszlo­vák Kádló magyar szerkesztő­ségének adásával — hasonló a helyzet. Rádiónk — ha min­den esetben nem is tökéletes — szintén gyors hírközlést, ötle­tes szórakozást, korszerű mű­velődési anyagot jelent hallga­tóinak. A Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségének műsora be­számol az ország politikai, gaz­dasági és kulturális életének eseményeiről és rendszeresen hfrt ad mindarról, ami itthon és a nagyvilágban történik. Rádiónk szembeötlő „varga­betű" nélkül végezte feladatát a múltban és végzi ma is. Ki­állta az elmúlt napok megpró­báltatásait és viszonylag gyor­san normalizálta munka- és hatáskörét. A néhány napos teljes, majd részleges némasá­gától eltekintve a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztősége ma már ismét teljes létszámmal és teljes műsoridővel dolgozik. A nemzetiségi adón hetente összesen ismét huszonhat óra öt percet sugároz műsort. A magyar adás dolgozói sík­ra szálltak a köztársaság egy­ségéért, hűek maradtak a ja­nuárban megkezdett úthoz, s támogatták és támogatják a törvényesen választott állami és pártszerveket. Az elismerésnek és a Jól végzett munkának tu­lajdonítható, hogy a szerkesz­tőség az említett műsoron ki­vül — öt-öt perces idővel — hétközben naponta négyszer, vasárnap pedig kétszer helyet kapott az egész országot be­sugárzó nemzeti programon is. A rádió központi vezetőségé­nek ezt az irányunkban tanúsí­tott pozitív lépését megelége­déssel fogadtuk és a nemzeti programon megszólaló magyar nyelvű híradást a szlovák mű­sorral együtt szívesen, érdek­lődéssel és örömmel hallgatjuk. A Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségének a nemzetisé­gi adón közvetített műsora az ismert technikai nehézségek miatt gyakran, sajnos, éppen azon a vidéken nem hallható, ahol többnyire magyar nemze­tiségűek élnek. A nemzeti programon sugárzott és minde­nütt tökéletesen vehető öt per­cekkel — e szerény, de szá­munkra mégis Jelentős intéz­kedéssel — úgy véljük, hogy nemcsak a két szerkesztőség, nemcsak a szlovák és a magyar adás, hanem a magyar és a szlovák hallgató ls közelebb ke­rült egymáshoz. Kérjük, hogy a nemzeti prog­ramon sugárzott magyar nyel­vű hírszolgálat ne csak átme­neti legyen, hanem mindany­nylunk hasznára és örömére állandósuljon. BALÁZS BÉLA KULTURÁLIS HÍREK • LÖNAK NEVEZETT EM­BER a elme Elliot Silversteln amerikai rendező filmjének, amelynek főszerepét Richard Harris Játssza. A film John Morgan bosztoni arisztokrata történetét dolgozza fel, akit a múlt század elején egy vadá­szaton egy indián törzs fogság­ba ejtett. • A HARMINCAS évek híres filmsztárját, Dolores del Riot kérte fel a mexikói kormány, hogy vezesse az olimpiai játé­kok sportversenyeinek filmfel­vételeit. A SZLOVÁK FILHARMÓNIA ÉVADNYITÓ HANGVERSENYE A Szlovák Filharmónia hangversenytermében újra felcsen­dültek a muzsika hangjai. Filharmóniánk két bérletsorozata: a hetenként ismétlődő zenei csütörtökök és péntekek ma már Bratislava kultúréletének nélkülözhetetlen alkotóelemét ké­pezik. Az évadnyitó hangverseny bizonyos mértékig mindig ünnepi Jellegű. A zsúfolt teremben élénk mozgalmasság és várakozás­telfes hangulat uralkodott. Városunk állandó hangversenykö­zönsége az évek folyamán megértő, szoros közösséggé forrt össze a Szlovák Filharmóniával. A hallgatóság és művészeink üjratalálkozása ezúttal különösen meleg és szívélyes volt. A zene összekapcsolja az embereket. A megnyitó esten Csehszlovákia megalakulása ötvenedik évfordulójának tiszteletére Bedfich Smetana „Hazám" című ciklusa hangzott el, és az évforduló jeyében a mű sajátos je­lentőséget kapott. Smetana ihletett szimfonikus költeményé­ben forró hazaszeretetét öntötte muzsikába: életre keltette a régi legendákat és pompás zenei színekkel festette meg hazája természeti szépségeit. A hattagú szimfonikus körkép a cseh föld apoteózisa, izzó vallomás a hazához... A szavaknál szebben beszélő, bensőséges Smetana-muzsika, akárhányszor ls halljuk, mindig újból gyönyörködtet és kissé el ls érzékenyit. Érzelmi tartalmával és emberi mondanivaló­fával ezen az estén nagyon erősen megérintette a lelkeket. Az est karmestere, Ladislav Slovák nagy lendülettel vezé­nyelt, koncepctójában széles vonalakra, erőteljesen kifeszülő ivekre, mintegy monumentalitásra helyezett súlyt, karmestert pálcáját hangerőben néha túlzásra ls ragadva belső meggyőző­dés irányította. Filharmonikusaink produkciójában nyoma sem volt rutin­játéknak, a zenekari fegyelem betartása mellett minden egyes művész külön-külön érző szívvel muzsikált, és a hallgatóság megindultan hallgatta az örökszép Smetana dallamokat, a ha­zaszeretet zengő himnuszát. HAVAS MARTA KISIÜlIfi Mesterséges holdak a meteorológia szolgálatában 4 mesterséges holdak még nem adnak időjárás prognózist # Cél: a fontos meteo­rológiai jelenségek megfigyelése # A kozmikus és napsugárzás kutatása 9 Gya­korlati eredmények A mesterséges holdak nagy jelentőségűek nemcsak a világ­űr megismerése és a Hold el­érésének előkészítése, hanem más tudományágak szempontjá­ból is. Ezek közé tartozik az időjárással és az időjárás előre­jelzésével foglalkozó meteoroló­gia. Egyesek azonban a mester­séges holdaknak a meteorológia számára tett szolgálatát — nyil­vánvalóan tudatlanságból — le­becsülik, vagy túlértékelik. A Tiros típusú első mestersé­ges holdat az Amerikai Egye­sült Államokban, Floridában 1960. április elsején bocsátották fel. Az volt a feladata, hogy adatokat szerezzen a légkör magasabb rétegeinek állapotá­ról. Ezek az adatok főképp a levegő hőmérsékletére, sűrűsé­gére, a légnyomásra, valamint a napsugárzás intenzitására vo­natkoztak. Ezeket az új, tárgyi­lagos ismereteket elsősorban a légkör sajátosságaira vonatko­zó, eddig csupán elméleti isme­reteink igazolására használták fel. A további meteorólógial mesterséges holdakat különle­ges készülékekkel is felszerel­ték, amelyek segítségével rend­szeresen és sokkal részletesebb adatokat nyerünk a kozmikus térségről. Ezeket az adatokat már kezdik felhasználni a gya­korlati meteorológiai szolgálat­ban. A meteorológiai mestersé­ges holdak azonban az időjá­rást sem rövidebb, sem hosszabb időre nem jósolják meg. A meteorológiai mesterséges holdak legfontosabb feladata a felhők televíziós felvétele nap­pal és a felhőzet Infravörös fényképezése éjjel. Ezeket a televíziós képeket vagy rögtön, vagy pedig a Földről adott pa­rancsra közvetítik a mestersé­ges hold adattárolói. A meteo­rológiai világközpontokban a felvett képeket fokozatosan összesítik, majd különleges re­léállomások segítségével kül­dik szét az egyes meteorológiai központokba. Az ilyen felhőtér­képeknek csupán akkor van gyakorlati jelentőségük, ha ide­jekorán beérkeznek az egyes központokba, tekintettel arra, hogy a meteorológiai helyzet állandóan változik. Az ily mó­don készült meteorológiai tér­képeken nemcsak a nagyobb ki­terjedésű felhőrendszerek is­merhetők fel, hanem az ala­csony légnyomású középpontok is a Jellegzetes légörvényekkel. A mesterséges holdak több Föld körüli útján észlelt megfi­gyelések alapján megállapítha­tó a frontális felhőképződmé­nyek és az alacsony légnyomás középpontok sebessége. A meteorológiai mesterséges holdak képes tudósítást nyújta­nak a Föld ez ideig nem la­kott és át nem kutatott tájai­ról, .így például a sivatagokról, a sarkvidékekről, vagy az óceá­nokról ls, ahol csupán kevés meteorológiai megfigyelő állo­REPÜLD DARU •<. Nemrég készült el a Szov­jetunióban M. L. Mllj repü­lőkonstruktőr tervel alapján az MI—10-es óriás helikop­ter. A hatalmas gép valóban rászolgál a „repülő daru" elnevezésre. A helikopterben két, egyenként 11000 lóerős motor van. A gép 12 tonnás terheléssel óránkénti 250 kilométeres sebességet ké­pes elérni, és 3000 méter magasságba emelkedhet. Nagyméretű terhek szállí­tására az MI—10-est szállí­tóplatóval ls ellátták, ame­lyen egy autóbusz vagy több tonnás ház is elhelyezhető. Már folynak a kísérletek a típus továbbfejlesztésére. más működik. A meteorológiai mesterséges holdak segítségé­vel figyelik meg a tropikus cik­lonok vonulását is, amelyek év­ről évre óriási anyagi károkat okoznak, és számos emberáldo­zatot követelnek. Az így nyert képanyagot segédeszközként használják fel az időjárás rövid időre szóló előrejelzésében. Az időjárásjelentés alapját tovább­ra is a szinoptikus meteoroló­giai térképek képezik, ame­lyekbe berajzolják és azután értékelik az időjárás adatait a légkör legalsó rétegéből, vala­mint a többi rétegből is. Ma már a világ számos meteoroló­giai szolgálata hasznosítja a mesterséges hjldak segítségé­vel történő hírközlést. A mesterséges holdról felvett televíziós kép nemcsak a fel­hőképződményeket, hanem ma­gát a Föld felszínét is rögzíti, ami szintén nagy jelentőségű. Ilyen módon friss adatok szer­zésére van lehetőség a hótaka­róról, vagy akár a jéghegyek mozgásáról a Föld felszínén. A tengereken és az óceánokon úszó jéghegyek elsősorban a tengeri flottát érdeklik. A lég­kör magasabb rétegeiből szer­zett többi adat elősegíti az egész atmoszféra összetételével, az időjárásra gyakorolt Földön kívüli hatásokkal kapcsolatos kérdések megoldását, továbbá a földfelület és a légkör felső ré­tegei kölcsönös hatásának, a különféle sugárzások befolyá­sának és nem utolsó sorban a légkör körforgásának és a csa­padék fizikájának megfigyelé­sét. Ezeknek az adatoknak gya­korlati-gazdasági jelentőségük is van. Így például a napnak a légkör körforgására gyakorolt hatásának kiderítése elősegíti az időjárás hosszú időre szóló előrejelzésének megjavítását; utóbbi tudományág csupán kez­deti stádiumban van és legfel­jebb egy hónapra képes „meg­jósolni" az időjárás alakulását. Ez a mesterséges holdak me­teorológiai alkalmazásinak rö­vid áttekintése. ' Dr. PETER FORGÁC ÉRTÉKES ARCHEOLÓGIAI LELETEK BEJRÚTBAN Libanon fővárosában a parlamenti épület előtti tér átépí­tésénél az úttest alatt egykori római oszlopsorokra és csator­názás maradványaira bukkantak. A régészek véleménye sze­rint az egykori „győzelmi" fitról van szó, amelyet emlékosz­lopok szegélyeztek. További érdekes megállapítás az, hogy a Levante legnagyobb kereskedelmi és közlekedési központjá­ban feltárt úkori utak úgyszólván ugyanolyan irányban vezet­tek, mint a ma mintegy télmilliós nagyváros modern sugár­fitjai. — A képen az ásatások során teltárt régi út egy részét látjuk. A nagy világvárosokban és az autósztrádákon egyre gyakrab­ban alkalmazzák a legkorszerűbb ellenőrzési rendszert — a televíziót, amely mindig pontos képet adhat a központi diszpé­cserszolgálatnak a forgalom folyamatosságárúi, az esetleges „dugaszokról" és karambolokról. Az amerikai Houstonból a Texasi öbölbe vezető autópályán történtekről például a szol­gálatos diszpécser 14 képernyő segítségével kap tájékoztatást. Amennyiben szükséges, közbeléphet, terelőutakra irányithatja a forgalmat, avagy a helyszínre hívhatja a mentőkocsikat. — A képen az autópályán felszerelt egyik tv-kamera.

Next

/
Thumbnails
Contents