Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)

1968-10-27 / 297. szám, Vasárnapi Új Szó

JOZEF MALÝ, alezredes: Ahatár mágnesként vonzott — Két hónap választott el a leszereléstől, amikor 1943 Júliusában az egyik menetszázaddal megérkeztem a keleti frontra. Alig szagoltuk meg a puskaport,-átmentünk a másik oldalra. Itt mindjárt jelentkeztünk a Szovjetunióban megalakult első csehszlovák katonai egységbe. Októbertől 1944 január negyedikéig várakoztunk, míg végre Jefremovba vezényeltek, ahol megalakult a 2. önálló ejtőernyős dandár, amelynek én ls tagja lettem. Negyvenfokos hidegben gyakorlatoztunk, de nem fáztunk, mert fűtött az a gondolat, hogy hazánk felszabadításából mi is kivehetjük részünket. Amikor túlestünk a kiképzésen — én közben tiszti tanfolyamot végeztem —, a front közelébe vezényelték egységünket. Éjszaka meneteltünk és gyakorlatoztunk, nappal pihentünk vagy a kolhozokban segédkeztünk a termény betakarításában. így telt el a nyár. Tartalékban voltunk akkor is, amikor a Szlovák Nemzeti Felkelés kitörésének híre eljutott hozzánk. Mindjárt szerettünk volna harcba szállni, de akkor még nem engedték. Nagy volt az öröm, amikor szeptember 10-én elhangzott a parancs: „Irány a Duklai szorosl" Egy közel kétszáztagú egységet vezényeltem. Hogy milyen volt a hangulat? A lehető legjobb. Sokan voltak közöttünk olyanok, akik hat éve nem voltak odahaza. Az államhatár közelsége mágnesként vonzotta a katonákat és jómagamat is. Az első napon tizenöt kilométert nyomultunk előre. Sok-sok bajtársam halt itt hősi halált... Estére alig maradtunk vagy harmincan. A többi vagy elesett, vagy megsebesült, ezeket bajtársaik az elsősegélynyújtási helyre vitték. Mit tehettem? Az éj leple alatt hátra mentem. Mintegy nyolcvan embert sikerült összeszednem és ismét támadásba lendültünk. Tlz napon keresztül éjjelnappal harcban voltunk. Itt léptettek elő alhadnaggyá, ós itt kaptam meg a „Bátorságért" érdemrendet, valamint az 1939-es háborús-kereszt II. fokozatát. Már-már abban reménykedtem, hogy talán elsőként léphetek hazai földre, amikor kivontak bennünket az arcvonalból. Egy-két nap pihenő, létszámfeltöltés, majd Krosznoban repülőgépbe ültünk, hogy a szlovákiai felkelők segítségére siessünk. Nagy volt az örömünk, amikor a sliačl Tri Duby repülőteret elhagyva elindultunk állásainkat elfoglalni ... Juzef Malý végigharcolta a leikelést, s a túlerő ellen az erdőbe ment katonáival, ahni partizántevékenységet fejtettek ki. A csehszlovák katonai egységgel Ružomberok és Liptovský Mikuláš közt találkoztak. Pihenő, majd a parancs ismét harcba szóllította a főhadnagyot és katonáit, de mire megérkeztek rendeltetési helyükre, véget ért a háború. Hivatásos -katona lett. Több parancsnoki tisztséget töltött be eddig, s jelenleg, mint alezredes, Trenfiínben teljesít szolgálatot. GYŐRI JÁNOS, mérnők: január után lettem kommunista A párt régi tekintélyének visszaszerzését és növekedését bizonyítja, hogy 1968 januárja után egyre többen kérik felvételüket a CSKP tagjainak sorába. Győri János mérnök, a viničné! EFSZ 41 éves agronómusa ls közéjük tartozik. Amikor elhatározásának oka felől érdeklődöm, beletúr homlokába lógó hajába, mélyen elgondolkozik, majd rám veti közvetlen, őszinte tekintetét, s tömören csupán ennyit mond: 1 — Az akcióprogram. Ezt a szót szinte ünnepélyes hangon ejti kl. — A kommunista párt olyan tisztességes és becsületes programot tűzött ki, amely mindnyájunk érdekelt tartalmazza. Az Itt élő nemzetiségek kérdésének megoldásáról sem feledkezett meg. Ám a helyzet ügy alakult, hogy a párt akcióprogramjának megvalósításáért harcolnunk kell. A szociáldemokrata párt újraélesztésének kísérletére, a nemzetiségek egymás elleni uszítására, a „magyarok kontra szlovákok" sajtókampányra és más, a demokratizálódási folyamatot veszélyeztető, szélsőséges törekvésekre gondolok. Egyre inkább úgy éreztem, hogy pártunknak szüksége van a legszélesebb tömegek támogatására. Ehhez akartam hozzájárulni elhatározásommal. Megfogadtam, hogy a kommunista párt hívó szavára ennek a programnak a megvalósításáért harcolni fogok. Tudtam, hogy a magyarellenes uszítás milyen veszélyt jelent, s az állítások rágalmak csupán. Itt teljesen szlovák környezetben élek, a szövetkezet tagjai tudják, hogy magyar vagyok, mégis szeretnek. Szakeredményeiről büszkén beszél. Megmutatja a tavaly kapott, „A szocialista mezőgazdaság építője" kitüntetést, melynek .rajta kívül a járásban csak egyetlen agronómus a birtokosa. Keskeny arca kipirul, ha a mezőgazdaságról beszél. Bosszantja, hogy a főiskoláról kikerülőket alacsonyabbrendű munkakörrel bízzák meg, mint amilyen megfelel képesítésüknek. A Jelenlegi mezőgazdasági árviszonyokkal sem elégedett. Például a vlnlőnélek csak azért nem termelnek sörárpát — holott járásuk az ország egyik legjobb sörárpatermő vidéke —, mert a búzatermesztésből nagyobb a hasznuk. Azt ls helytelennek tartja, hogy olykor a mezőgazdaságban ls bizonyos „divathoz" Igazodnak. Például most egyes helyeken áttérnek a gyümölcstermesztésre, figyelmen kívül hagyva a bel- és külföldi piacok felvevőképességének alakulását stb. Meggyőződése azonban, hogy az Ilyen káros jelenségek idővel mind megszűnnek, ha az akcióprogram következetes teljesítésére fogunk törekedni. — Hogyan látja az akcióprogram megvalósításának lehetőségeit a megváltozott körülmények közt? — Szerintem minden lehetőségünk megvan programunk teljesítéséhez. S ehhez én — mint kommunista — minden erőm és tudásom latba vetésével hozzá szeretnék járulni. KISS LASZLÔ, szövetkezeti elnök: t • ) { mér avunl leg <ra • billen t Szomszédom volt az egyik értekezleten. Amikor szót kapott így mutatkozott be: Kiss László vagyok Nagykaposról, jelenleg a szirénfalvai szövetkezet elnöke. Magas, szikár parasztember. Az okos megfontolt szavak szájában valami különös ízt, zamatot kapnak. Igy csak a bodrogközi vagy a tiszaháti emberek tudnak beszélni. A szünetben közelebbről is megismerkedtünk. És most elmondom mindazt, amit tőle hallottam. Azzal kezdte, hogy már tizenhatodik esztendeje járja a szövetkezeti •let országútját. Harminchat esztendős volt, amikor aláírta a belépési nyilatkozatot. — Tizenkét hektárral álltam be.., Hazudnék, ha azt mondanám, hogy már akkor nagy reményeket fűztem a szövetkezethez. Csak egyet tudtam, a világ megváltozott, valaminek a parasztember életében is történnie kellett... Ügy, ahogy ennek előtte gazdálkodtunk, a jövőben nem lehet... Az első napon nagyon furcsán éreztem magam a szövetkezetben. Újonc koromban volt ilyen érzésem a katonaságnál.. . Reggelenként tarisznyával az oldalamon indultam munkába. Vártam a parancsot. .. Nehéz volt ezt megszokni. .. Aztán eltelt egy esztendő. Egyszercsak megbomlott a rend. — Már, már teljesen szétesett a szövetkezet. A gazdák tömegesen léptek ki. .. Gazdatórsaim egyre zaklattak: nézd csak a Kiss Lacit, mennyire tetszik neki a kolhoz... Tlz hónapig próbálgatta újból egyedül. — Nem tudtam visszatérni a régi kerékvágásba. Már az első napokban láttam, hogy rossz lóra tettem. .. Hej, ha nem lett volna bennem a dac, a hiúság. .. Tíz hónapig kínlódtam. Emésztettem magamat, a családot. Aztán azt mondtam: ebből elég volt. A kaposiak később elnökükké választották: Laci, jó gazda voltál te a múltban, talán egyenesbe tudnád hozni a szövetkezetet is. Elfogadta a gyeplőt és keményen tartotta. — Életem egyik legnevezetesebb eseménye volt, amikor Vajó Antal, a szövetkezet jó öreg könyvelője azt mondta: „Hallod-e Laci a gazdasági mérleg a javunkra billent. .. " Napokig aludni sem tudtam. .. Hát ezt is megértük. A következő esztendőkben elvégezte a mezőgazdasági technikumot, Azt vallotta, ha boldogulni akarnak, tanulniuk kell. A tudás hatalom, a parasztember kezében is. — Az iskola elvégzése után agronómus lettem a kaposi szövetkezetben. Jól jött ez az iskola. Az eredmények is igazolták. Ezért is vittek el a járási termelési igazgatóságra. Azt mondták: Kiss elvtárs, a kaposiak már nálad nélkül is boldogulnak. Jó lenne, ha másoknak segítenél. .. Nem fogadkozott. Akkor sem, amikor a késsőbbiek során a szirénfalusi szövetkezetbe javasolták elnöknek. Viszont tudta azt is, hogy a tőketerebesi járás egyik legrosszab szövetkezetének a gondját-baját veszi a nyakába. — Nem mondom, nehéz volt egyik legrosszabb szövetkezetének tet Magamnak aligha sikerült volna. .. Akadtak azonban itt Is olyan emberek, akikre számíthattam. Csak meg kellett találni őket... És o föld? Csak gazdára várt. Ojból eltalpalt néhány esztendő. Szirénfalván van ma a járás egyik legjobb szövetkezete. Ahol nem is olyan régen tizenhárom-tizennégy mázsát arattak le egy hektárról, ma már gabonafélékből átlag negyven mázsás hektárhozamot értek el. Ezt viszont csak tényként említette meg. Gondolatban a jövőt fürkészi, a beláthatatlan nagy országút síkját, amelyen a szövetkezeti parasztság milliós hada tör előre. MARIÉ MIKOVA, a Nemzetgyűlés alelnöke Éjszakára sem hagytuk el az épületet — Lehetőleg minden hét végét családom körében töltök Ostraván. Hétfőn az első géppel szoktam Prágába repülni. Ezúttal azonban egyéb elfoglaltságom miatt augusztus 19. helyett 21-re váltottam repülőjegyet. Augusztus 20-án — éjfél felé járhatott már, amikor megszólalt lakásunkon a telefon. A férjemet hívták szolgálati ügyben. A hivatalból hazatérve közölte velem a hihetetlen hírt: a Varsói Szerződés tagállamainak csapatai bevonultak hazánkba... A részleteket már a rádióból tudtuk meg, amely megerősítette meggyőződésemet, hogy a köztársasági elnök, a párt és a kormány tudta nélkül... Nem sokkal később pedig a saját fülemmel hallottam a tankok dübörgését Ostrava utcáin ... Még az éjjel felhívtam telefonon a Nemzetgyűlést és a párt Központi Bizottságát, ahol az az üzenet várt: jöjjek azonnal. Zdenék Šustának, a kerületi pártbizottság sofőrjének köszönhettem, hogy eljutottam Prágába. És noha hasonló nehézségekkel kellett megküzdeniük a köztársaság minden részéből érkező képviselőtársaimnak is, a rendkívüli körülmények ellenére két napon belül abszolút többségben összeülhetett a Nemzetgyűlés. Csoda történt volna? Dehogyis, hiszen tudtuk, mennyire a szívére veszi és átérzi a nép a történteket... Tisztában voltunk óriási felelősségünkkel, azzal, hogy nagy megnyugvást jelent majd, ha látják, hogy a Nemzetgyűlés dolgozik és intézkedik. A nehézségek láttán elhatároztuk, — erre még nem volt példa a történelemben —, hogy éjszakára sem hagyjuk el az épületet. így tanácskoztunk éjjel-nappal augusztus 21. és 28. között. Csak néhány órára heveredtünk le a földre vagy a székeken, később nyugágyon, kabátainkba burkolózva szundítottunk. Sorsunkat hűségesen megosztották velünk a rádió, a TV és a sajtó képviselői. Felbecsülhetetlen szolgálatot tettek azzal, hogy állandó kapcsolatot tartottak fenn a Nemzetgyűlés és a nép között. így járultak hozzá az újságírók a szocialista hazafiságot megszilárdító egység megteremtéséhez. Enélkül az egység nélkül nem építhetnénk fel a szocializmust, csakúgy mint a többi szocialista állammal fenntartott szilárd kapcsolatunk nélkül nem vinnénk semmire. Ez egyébként pártunk akcióprogramjából és a kormánynyilatkozatból ls kitűnik, sőt a kritikus napokban a Nemzetgyűlés is hangot adott nyilatkozatában ezen meggyőződésének, mely a leghatározottabban elutasítja a semlegességünket követelő nézeteket. DOMONKOS LÁSZLÓ (Hegyéte): Száműzetésem hiteles tiriénete — Politika ... ? Azzal, kérem, én sohase foglalkoztam. Világéletemben szegényember voltam — dolgoztam. Tehenes gazdaként kevés jövedelemért más földjét túrtam. A világ igazgatásába sohase volt beleszólásom. És egy szomorú napon — 1947. február 10-én mégis kijelentették: Domonkos László hazaáruló. A büntetés: deportáció. Végrehajtandó: azonnal. Családom tagjaival együtt vasúti teherkocsiba raktak, és irány: Nyugat-Csehország. Prágán is túlra vittek engem, aki csak magyarul tudok. Persze, szántani, vetni, kaszálni Csehországban is úgy kell, mint itt, Csallóközben. Nem ls a munkától féltem én, nem emiatt gondolok vissza a deportációban töltött két esztendőre fájó szívvel. Az keserített el, hogy a hátam mögött a helybeliek néha azt mondták: kollaboráns. Ezt csehül is megértettem. Cáfolásra nem volt lehetőségem. Én más nyelven beszéltem, ők ls... Teltek-múltak a hónapok, és én nem tudtam megszokni az Idegen vidéket, ötvennégyévesen már nehéz szívet és nyelvet cserélni. Este, lefekvés előtt mindig kimentem a ház elé, és tűnődtem. Tűnődtem, merre ls lehet Hegyéte, az a kis csallóközi falu. Nézze meg, én még ma ls nádtetős házban lakom. Nem palotába vágyódtam vissza. Hamarosan rájöttek az otthoniak, hogy: dolgozni, azt tudok. Portát, földet, gazdasági berendezést ajánlottak föl jutányos áron. Az ajánlat csábító volt, mert a csallóközi parasztember világéletében a földért harcolt. Az ár azonban túlságosan borsos lett volna. Az ajánlatot visszautasítottuk. A deportálás előtt évekig tartott, amíg azt a kis gazdaságot összehoztam. Életük alkonyán mások ezt mondanák: az életművem volt. Hát én ezért az életműért — kártérítésként — négy és félezer koronát kaptam. Enyhén szólva ez nem kárpótol. Viszont 1948 februárja — és ami azután következett: az állampolgári egyenjogúsítás, a visszatérés lehetővé tétele — mégiscsak megvigasztalja az embert. Es az ls jóleső érzés, ha rágondolok, hogy egykori munkatársaim, a löketi csehek végül ls megbecsültek és ők is örülték, amikor hivatalosan ls kijelentették: a csallóközi magyarok — nem hazaárulók. Ez az én számfizetésem hiteles története. Az oldalt írták: Batta György, Csető János, Fülöp Imre, Haraszti Gyula, Kardos Márta, Nemeth János, Somogyi Mátyás, Szarka István és Tóth Mihály.