Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)

1968-10-20 / 290. szám, Vasárnapi Új Szó

MINDENRŐL .tV •*>, . család # ottHon Hasznos tanácsok Ha axt akarjuk, hogy a frissen befestett kályhacső tői az első begyújtáskor ae legyen kellemetlen szag a szobiban, akkor a szabad ban (az udvaron) újságpa pírral égessük kl belülről a kályhacsövet, s csak az ntán állítsuk be. Ext a m ň veletet óvatosan végezzük, nehogy a frissen festett cső kívülről bekormoxódjék. A szobanövények földjét ax ősxi és a téli hónapok ban időnként lazítsuk fel és ax OBM elnevezésű nö vénytápszerrel öntözzük meg. A nyári vászonrnhákat, blúzokat, különösen a fe­hér színfit, sohase tegyük el télre kikeményítve és kikékítve,' mert így köny nyen megszürkül. HAZUNK TAJA Ültessünk árvácskát és nefelejcset Úgyszólván semmi sem szól ellene, de nagyon sok szól amellett, hogy árvács­kát és nefelejcset ültessünk s gondozzunk kertünkben. Ezek a szerény, de szemet gyönyörködtető kerti növé­nyek ugyanis nagyon sokáig virágzanak, különösen ak­kor. ha a kertész idejében veti el a magvakat, illetve megfelelő időben tűzdeli s ülteti át a már fejlődő virá­gokat. Az így gondozott ár­vácska és nefelejcs ősztől nyárig virágzik. Ami pedig a talaj minőségét, az elül­tetés helyét, az öntözést stb. illeti, mind a kettő rendkí­vül igénytelen. Magától ér­tetődő, hogy legjobban ki­fogástalan minőségű talaj­ban és napos helyen fejlőd­nek. Árnyas helyen valami­vel később, viszont hosszabb ideig virágzanak s nem igé­nyelnek túl gyakori öntözést sem. "Az árvácska és a nefelejcs a kertben mindenütt, tehát virágágyakban s a kerti utak mentén, de teraszokon, er­kélyeken, sőt az ablak mö­gé állított virágcserepekbe is ültethető és gondozható. Mindenütt egyaránt vonzók, szépek, színpompásak, sze­met gyönyörködtetők ezek a virágok. Különösen azért, mert tetszés szerint válogat­hatunk a sárga, piros, kék, fehér vagy többféle színár­nyalatú árvácskák között s ugyancsak tetszés szerint csoportosíthatjuk a különbö­ző színű virágokat, vagy kombinálhatjuk őket más virágokkal, különösen vilá­goskék és rózsaszínű nefe­lejccsel. Az e virágokat kedvelők gyakran kérdik, melyik idő­pont a legmegfelelőbb ked­venceik ültetésére. Erre a kérdésre, sajnos, nem adha­tunk egyértelmű választ, mivel az árvácska és a ne­felejcs egyaránt ültethető ősszel és tavasszal is. Erre nagyon kedvező alkalom adódik szeptemberben vagy októberben, mert az e hó­napokban elültetett élénk vagy halvány színű, illetve különféle színárnyalatú ár­vácskák akkor is ker­tünk díszei lehetnek, amikor más dísznövények már téli álmukra készülőd­nek. Az ősszel elültetett ár­vácska és nefelejcs koráb­ban virágzik, erőteljesebben fejlődik és színpompásabb a tavasszal elültetett társai­nál. Előfordulhat azonban, hogy — különösen akkor, ha kemény a tél — a virágok jelentős része a fagytól el­pusztul. Ezért e szép virá­gokat kedvelő egyéneknek saját belátásuk szerint kell eldönteniük, hogy az adott helyzetben mi a legmegfele­lőbb. Válasszák esetleg a két lehetőséget nyújtó kö­zéputat. Döntsenek tehát amellett, hogy ősszel ülte­tik el kedvenc virágaikat, de ugyanakkor a tavaszi ül­tetésre ls gondoskodjanak elegendő tartalékról. K. Weissberger MOTOROSOKNAK A féket naponta ellenőrizni kell Biztonsági szempontból a gépkocsi legfontosabb része a gumiabroncsok és a fék. Ennek ellenére a motorosok Je­lentős része elhanyagolja a fék rendszeres ellenőrzését és nálunk sajnos — ellentétben a számos fejlett országgal — még nem rendszeresítették a kötelező műszaki ellenőrzést, holott bebizonyosodott, hogy minden negyedik gépkocsive­zető elhanyagolja a fékrendszert. A fékek teljesítőképességének leggyakoribb oka az, el­kopik a fékbetét, illetőleg rosszul állítják be a fékpofát. A fékbetét ugyanis igen gyorsan kopik, a kopás időtarta­ma a vezetés módjától és a szerkezet rendszerétől függ. Emellett igen kevés motoros tudja, hogy a korszerű és ha­tékonyabb bütykös fékeket gyakrabban kell cserélni, mint a nagyobb fékbetétes tárcsásfékeket. A szakemberek sze­rint bütykös fék élettartama 30 ezer kilométer, míg a klasz­szikus fékbetéteké — helyes vezetés mellett — ennek két­szerese. Emellett igen sok gépkocsira szerelnek elől büty­kös féket, hátul pedig tárcsásféket. Ezen a téreo csak egy helyes tanácsot adhatunk: min­den nap, minden út előtt ellenőrizni kell a fékhatást. Ha a pedál túl mélyre nyomható, még nem azt Jelenti, hogy levegő került a rendszerbe. Különösen a mi Skodáinknál elegendő a fékpofák helyes beállítása ahhoz, hogy a fék ismét hatásos legyen. •KI MIT GYOJT? Heraldika kedvtelésből Hazánkban ma már sok gyűjtő foglalkozik heraldi­kával (címertannal) ic. A gyűjtők e tevékenysége ná­lunk évszázadunk elején, éspedig a Cseh Könyvbará­tok Egyesületében vette kezdetét. Az egyesületben már akkor létesült külön csoport tagjai ex libris-eket (a könyvtábla belsejére ra­gasztott, a tulajdonos nevét, esetleg címerét, jelképét stb. tartalmazó könyvjegye­ket) gyűjtöttek. A gyűjtők e nagy családjában különösen Václav Grégr prágai lakos méltó említésre. Ű ugyanis elsősorban angol címerek másäinak gyűjtésére össz­pontosította tevékenységét. Köztudomású, hogy Angliá­ban még jelenleg is készül­nek új címerek, mivel ax uralkodó évente kétszer adományoz nemesi rangot olyan polgári egyéneknek, akik az ország hírnevét öregbítő, kimagasló érdeme­ket szereztek. Ez a nemesi rang azonban nem örökölhe­tő. Angliában közkedveltek a művészi kivitelezésű könyvjegyek. Václav Grégr már 20 éve gyűjt apró gra­fikai alkotásokat, és jelen­leg már több ezer címeres könyvjegy van tulajdonában. Gyűjteményét szakszerűen osztályozza, rendezi stb., i az ehhez szükséges ismere­teket cseh és külföldi cí­mertani irodalomból meríti. Állandó kapcsolatot tart fenn külföldi gyűjtőkkel is. Gyűjteményének jelentős ré­szét cserélgetéssel, legtöbb példányát pedig Paee asz­szony amerikai lakostól és Kleves angol állampolgártól szerezte be. Q MIT KÉSZÍTSÜNK BURGONYÁBÓL? FOKHAGYMÁN SÜLT BURGONYA Hozzávalók: 1000 g burgonya, só, feketebors, 120 g vaj vagy zsír, fokhagyma, V4 liter tej. A megfőtt burgonyát meghá­mozzuk és karikákra vágjuk. Zsírral megkent tűzálló edény­be rakjuk a burgonyaszelete­ket, meghintjük nagyon apróra vagdalt fokhagymával, egy ke­vés őrölt feketeborssal, azután megsózzuk, ráöntjük a Vt liter forralatlan tejet és sütőben szép pirosra sütjük. — Bármi­lyen savanyúsággal tálalhatjuk. SÜLT BURGONYA HERINGGEL HÁZTARTÁS Hozzávalók: 1000 g burgonya, 2 füstölt hering, 100 g vaj, só, 100 g kemény sajt, zöldpetre­zselyem, egy csésze tejföl vagy joghurt. A főtt burgonyát meghámoz­zuk és vastagabb karikákra vágjuk. A hering bőrét lehúz­zuk, kicsontozzuk és kis dara­bokra vágjuk. A hal tejét vagy Ikráját kikeverjük a tejföllel. Zsírral megkent tűzálló tóiba teszünk egy réteg burgonyát, megszórjuk a vagdalt hering­gel és tejföllel meglocsoljuk. A tetejére ismét burgonyaszele­tek kerülnek, ezt meghintjük a reszelt sajttal és a vagdalt zöldpetrezselyemmel, meglo­csoljuk vajjal és sütőben kb. V4 óra hosszat sütjük. PARAJJAL TÖLTÖTT BURGONYATEKERCSEK Hozzávalók: 1000 g burgonya, 1 tojás, só, 150 g sima liszt, 100 g zsír. A töltelékhez: 500 gramm fagyasztott paraj, Vi fej vöröshagyma, 50 g vaj, 50 g sima liszt, 1 tojássárgája, egy kevés zsemlemorzsa, 200 g friss gomba, 30 g vaj, köménymag, só. A meghámozott nyers burgo­nyát megreszeljük, megsózzuk, beletesszük a tojást, a lisztet, és ebből könnyű tésztát gyú­runk. Kisodorjuk és gömbölyű lángosokat formálunk belőle. — A vajon megpirítjuk a hagymát, liszttel behintjük és rántást sü­tünk belőle, azután beletesszük a kockákra vagdalt fagyasztott parajt, és állandó keverés köz­ben pároljuk. Végül hozzáad­juk a tojássárgáját, s az egé­szet zsemlemorzsával besűrít­jük. — A gombát szeletekre vágjuk, megsózzuk, kömény­maggal fűszerezzük, majd kb. 20 percig pároljuk. Ha kész, a parajhoz keverjük, megtöltjük vele a kisodort burgonyalángo­sokat, azután összecsavarjuk és zsírral megkent tűzálló tálba egymás mellé rakjuk, tejjel és olvasztott vajjal meglocsoljuk és előre melegített sütőben megsütjük. Párolt zöldséggel vagy salátával tálaljuk. 1 Szépségápolás A száraz, ráncos arcbőr sok bosszúságot okoz, mert ^ csökkenti szépségünket, üdeségünket. Gyakran at esti arcápolás is eredménytelennek mutatkozik. Ez rend­szerint azért van, mert nem használunk megfelelő kozmeti­kai szereket. Ha idő előtt túlságosan ráncos és száraz az arcbőrünk, ajánlatos kozmetikus tanácsát kérnünk. Azon­ban, ha korral járó tünetről van szó, azt ajánljuk olva­sóinknak, használjanak nagy zsírtartalmú, tápláló arckré­met. Ilyen pl. a ROYALE AMBREE krém, amely nagyon jó ha­tással van a száraz arcbőrre. A nappali krém ára tubus­ban 3 korona, tégelyben 5 korona. Az éjszakai zsíros krém ára tégelyben 7,50 korona. A krém használata előtt alaposan tisztítsuk meg az arc­bőrünket. Erre a célra vegyünk Royal Ambrée arcvizet (ára 16 korona). Száraz arcbőrűeknek, ajánljuk továbbá a Royale Ambrée arctejet (ára 13 korona). Amikor izzadunk vagy poros, piszkos munkát végzünk, elkerülhetetlen a szappan használata. Legyünk azonban óvatosak, s csakis finom, lúgmentes toalettszappant vagy babaszappant használjunk, amely nem szárítja az arcbőrt. Szappannál való mosdás után többször öblítsük le az arc­bőrünket, majd alaposan kenjük be tápláló, zsíros krém­meL Az időjárás viszontagsága ellen ts védjük bőrünket megfelelő nappalt krémmel. A ráncok keletkezését megakadályozhatjuk a szakszerű are ma t ná z ztal i*, Ezt legjobb kozmetikussal végeztetni. Házimunkához viseljünk csinos kötényt vagy praktikus munkaköpenyt. 1. Az egyszerű vonalú, végig gombos munkaruhát magunk ls megvarrhatjuk. Célszerűek a nagy, rávarrott zsebek. A ruha dere­kát befűzött gumival fogjuk össze. 2. Csíkos szegéllyel díszített kék vászonkötény, körben szabott zsebekkel. 3. Csíkos vászonból vagy ágy neműanyagból varrhatjuk ezt az egyszerű, nagy zsebes kötényt. 4. Kislányoknak az ún. „hátas kötényt" ajánljuk, mert ez job­ban védi a ruhájukat. Kockás ágyneműkelméből vagy mintás kartonból varrjuk. 5. Hűvösebb időben a házimu kához nadrágot viselünk. Jól Il­lik hozzá a divatos vonalú kötény, amelyet pettyes kartonból vagy mintás kretonból magunk is megvarrhatunk. A nagy zseb az oldalvarrásig ér. Varrjunk a gyerekeknek szőrme vagy müprém maradékból kéxra húzható cica-figurát. Jól eljátsx­hatnak vele és bábszínházhoz is használhatják. Az egyes részekel a közölt sza­básminta alapján (papírból késxl­lett szabásminta szerint) vágjnk ki az összehajtott kelméből. Az­után varrjuk össze. Ha nem húztuk kézre, akkor készíthetünk keményebb karton­ból talprészt ls, amelyen a figura állni fog. MINDENKINEK

Next

/
Thumbnails
Contents