Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)

1968-10-20 / 290. szám, Vasárnapi Új Szó

Eltévedtem az Igazságügyi Palota folyosóin. Ifjú Salma István, ekeli la

kos ügyében jöttem, s a sokféle ajtó között a megfelelő ajtót keresve eltévedtem. Már maga ügyködésem célja is bizonytalanságot kelt bennem. Mert ugyan hol von már ifjú Salma István? Ó maga nincs se

hol, csak ugye van. Az egyik lop pársoros híre szer

int a június huszo

nharmadik

ára virradó éjszaka egy Pozsony felől Komáromba tartó tehervonat kerekei alá vetette magát. Tehát öngyilkosság?! E

gy Ekeiről érkezett levél szerint „előbb vérét vették az árpatáblában, s aztán helyezték a sínekre, hogy félrevezessék a nyomozó hatóságokat." A levél nyomán Indultam el Ekeire. A levélíró azt állította, vérnyomokat találtak az árpatáblában. Azt mondom neki keressünk még egy embert, aki látta a vérnyomokat. Csaknem fél napig kerestük. Végül a szövetkezet szőlőjében találtunk néhány permetező munkást. Azt mondták, nem vérnyomok voltak, csak lábnyomok. A nyomozók cementes zsákokkal takarták le őket, hogy könnyen rájuk találjanak, s hogy az esetleges eső el ne mossa őket. — Hát maga, kedves bátyám, saját szemével látta a vérnyomokat? Kiderült, hogy ő is csak cementes zsákokat látott, mégpedig az autóbuszból. Gőcze Lajos, a nemzeti bizottság elnöke maga is kint járt a kérdéses árpatáblában, ö se látott vérnyomokat, csak lábnyomokat. Miféle lábnyomokat? A violíniak megkergették a Salma gyereket. Ott kergetőztek az árpatáblában. Miféle violíniak és miért kergetőztek? Férjhez ment a kis Korček Anduhajkodva. Megállt a nyitott ablak alatt és kedvére való magyar nótát követelt. Ezen kaptak össze. Magyar barátai csitították. Kihoztak egy üveg bort meg kalácsot. Iddogáltak. Falatoztak. Aztán megint összekaptak és kergetőztek az árpatáblában. A violiniak kergették meg. Az árpatábla tenyérnyi kis darab föld, iskolás füzetbe illő háromszög, két egymást metsző út és a sínek térközében. A szerencsétlenség ott történt az őrház és a közeli állomás között, közelebb az őrházhoz. Stržan Zuzanna, az őrház lakója a kérdéses éjszakán hangos kiáltozásra ébredt. „Takarodj haza. Takarodj haza." Kitekintett az ablakon. Az állomást rézsútosan megközelítő országúton sötétruhás férfialakot pillantott meg. Három fehéringes alakot látott az árpatábla végében, az állomás épület közelében. Egy ötödik az őrház felé eső végében imbolygott. Stra2an Zuzanna vagy tíz perc múlva kiment az udvarra, mert az Illemhely kint van az őrház udvarán. Befelé menet megpillantotta a fehéringeseket. Akkor már az állomás épület közelében voltak, a rakodó felé vezető úton. A sötétA SZERKESZTŐSÉGBE KAPOTT LEVÉL NÉHÁNY SORA. na, Idősebb Korček Anna lánya. Nagymegyeri magyar fiúhoz ment feleségül. Azon a nevezetes éjszakán tartották a lakodalmat. A vendégsereg Jó kétharmada környékbeli magyar ember volt. Négyen vagy öten átjöttek Vlolínból is. A vendégsereg éjfélig magyar nótákat énekelt, éjfélután a violiniak tiszteletére szlovák nótákat. Akkor állított oda ifjabb Salma István. Italosan, fiatalon és ruhás férfialak ls csatlakozott hozzájuk. Az árpatáblában imbolygó ember pedig elindult a vasúti sínek irányában. Három óra huszonöt perckor haladt át az őrház közelében a Pozsony felől Komáromba tartó tehervonat. Megállás nélkül robogott el az őrház és az állomás épület mellett. A mozdonyvezető nem vett észre semmilyen akadályt a síneken. Se mozgó, se mozdulatlan emberi testet. Később Komáromban, mikor megvizsgálta a mozdony kerekeit, nem találta rajtuk annak a nyomát, hogy elgázolt volna valakit. A mozdony alját nem vizsgálta meg. — Megölték, szegénykémet, megölték. Csak annyi vére volt, mint egy galambnak, — mondta a fiú édesanyja, s ezzel megfogalmazta a falu, és az egész környék nyugalmát felkavaró gyanút. A szemtanúk állítása szerint valóban rendkívül kevés vérnyomot találtak a szerencsétlenség helyszínén. A fiú anyja tőrszúrásnak látszó sebhelyeket látott a szemöldöke felett és az állán. Elolvastam a boncolási jegyzőkönyvet. A sebhelyek zúzott sebek~Á kétszeri vérvizsgálat alapján az orvosok 1,51, másodszor pedig 1,59 ezrelék alkoholt találtak az áldozat vérében. A vizeletben 2,15 ezrelék alkoholt. A tanúvallomások szerint az árpában Imbolygó alak ifjú Salma István volt. A szerencsétlenség egyetlen elfogadható magyarázata súlyos eszméletlenséget okozó alkoholmérgezés. Beszéltem Viliam Holý főhadnaggyal, a biztonsági szervek komáromi járási parancsnokságának dolgozójával. Azt mondta, az eddig megállapított tények szerint nem történt bűntény. Csakhogy a mendemondák szerint ifjú Salma István holtan került a sínekre. Az elharapódzó gyanakvást csak a tények közlésével lehet megcáfolni. Azt mondta, egyelőre ne közöljem a boncolási Jegyzőkönyv adatait, mert igaz ugyan, hogy a jegyzőkönyv szerint Salma István élve került a vasúti sínekre, de hátra van még annak a lehetőségnek a tisztázása, hogy bár élve, de eszméletlen állapotban került oda. Megfogadtam a tanácsát, hogy elébe ne vágjak a nyomozásnak, s az akkoriban feszült légkörben ne adjak újabb tápot a szóbeszédnek. Violín szlovák település, s violiniak jelenléte a lakodalmon és összetűzésük Ifjú Salma Istvánnal okot adhatott volna arra, hogy a gyanakvó képzelet nemzetiségi villongásra vezesse vissza a történteket. A különféle hírverés pedig könyörtelenül gyilkosságnak minősíthette volna az esetet, még mielőtt annak bizonyult. A komáromi járási ügyészség lezárta az ügyet. Nem történt bűntény. — Higgye el, megtettünk minden emberileg megtehetőt, hogy kiderítsük az Igazságot, — mondta Dr. Solymos, a komáromi járási ügyészség dolgozója, és becsületes, jóindulatú arcán meglátszott, hogy rendkívül érinti a fiú apjának elszánt kitartása, aki fellebbezett az ügyészség végzése ellen, és fenntartja gyanúját, hogy Igenis gyilkosság történt. S most Itt tévelygek az Igazságügyi Palota folyosóin. A kerületi ügyészség ajtaját keresem, s egyszer csak azon veszem észre magamat, hogy szerelném leegyszerűsíteni a szörnyűséges bonyodalmat, legalább ls a magam számára. Megtalálom' majd a megfelelő ajtót, s belépek valahová, valakihez, aki tudja és megmondja az igazságot. S valóban beléptein egy ajtón, de Dr. Cere Robsrt, aki ott ül a négy szürke fal térközében, a megkopott irodahelyiségben egyáltalán nem hajlandó ilyen egyszerű megoldásra. Rendkívül szkeptikusan szemléli az asztalán heverő iratcsomót, s egyáltalán nem örül sa nekein, se jövetelem céljának. Az a vaskos iratcsomó az asztalon ifjú Salma István ügyirata. Kísértésbe ejt. Szeretnék belepillantani, s előre tudom, hogy nem kapom meg az engedélyt. — Azt hiszi, hogy kriminillsztikai előtanulmányok és tapasztalatok nélkül jogot formálhat a tények értékelésére? — kérdi Dr. Cere Róbert. — Nem. Nem akarom értékelni a tényeket. Én elsősorban ismerni akarom a tényeket. Az a dolgom, az a kötelességem, mert a közvélemény is azt akarja. — Nem történt bűntény. Az orvosszakértők véleménye és a boncolási jegyzőkönyv kizárja ezt a lehetőséget, különösen, ha számba vesszük a tanúvallomásokat. Tudom. Ifjabb Salma István élve került a sínekre. Ha holtan került volna oda, a zúzott sebek táján nem keletkeztek volna véraláfutások. Csakhogy a tanúvallomások?! Miféle tanúvallomások írják le ifjú Salma István utolsó perceit? Azok a okoztak. S aztán ... csak anynyi vére volt, mint egy galambnak. Ennyi nagyjából a végzés ellen fellebező apa érvelése. A nemzetiségi torzsalkodás? Beszéltem a gyerek nagybátyjával, aki az apa beadványát megfogalmazta. Azt mondta, nem tartja elégséges indoknak. A fiatalok viszálykodásának ezer más oka lehetett. Megkérdeztem tőle, miért ragaszkodik olyan erősen a gyanújához. Azt mondta: — Mert ha valóban gyilkosság történt, megengedhetetlen, hogy futni hagyjuk a tettest, vagy a tetteseket. Logikusnak látszik a Salma család érvelése, de épp oly logikus az orvosszakértők érvelése is. Ráadásul hosszú bűnügyi gyakorlat és tapasztalat támogatja. — Az a vér. Valóban kevés volt a helyszínen. Ez nekein is szöget ütött a fejemben, — mondja Dr. Cere Róbert. S nekem eszembe jut valami. A fiú inge. Senki semmi jelentőségűt nem tulajdonított neki. Sem a nyomozók, sem az ügyészség. A fiú édesanyja őrzi azt a vértől pirosra festett, most már megbarnult, szomorú ereklyét. Talán nincs is más Jelentősége, csak annyi, hogy emlék és ereklye, de az is lehet, hogy tapasztaltabb szem számára elégséges nyomot és magyarázatot nyújt arra vonatkozólag, miért volt csak annyi vér a sínek között, mintha nem is egy ti zenhétéves legényember, hanem egy galamb pusztult volna el ott az irgalmatlan acélkerekek alatt. — Megértem az idősebb Salma Istvánt, — mondja végül az ügyész. Joga van a gyanújához, mert apja volt a gyereknek, sőt becsülöm őt azért, hogy olyan szívósan ragaszkodik az alapos vizsgálathoz. Csakhogy most legények, akik június huszonharmadikán három óra tizenöt perckor az összetűzés után otthagyták őt az országút szélén, hitelt érdemlő tanúk-e? Hiszen éppen ők tűztek össze vele. Azonkívül kihallgatták Stražanová Zuzannát, Stražan Rudolf vasúti kalauz feleségét, aki az ekeli őrházban lakik. A kora hajnali derengésben aligha ismerhette föl Ifjú Salma Istvánt. Tehát nem bizonyos, hogy 6 volt. S ha ez nem bizonyos, az se biztos, hogy a saját lábán került a vasúti sínekre. S az a másfél ezrelék alkohol a vérben? Vajon elégséges magyarázata-e a szerencsétlenségnek? Hiszen a fiúnak több, mint száz métert kellett megtenni a hepehupás talajon, gyomos árpában. Ha annyira ittas volt, miért nem esett el előbb, a több erőfeszítést és nagyobb tájékozódó képességet követelő terepen? Miért éppen a síneken? S egyáltalán, egy súlyos gázolás után megállapítható-e minden kétséget kizáró biztonsággal, hogy nem esett-e másféle sebesülés a gyereken, csak az, amit a vonat kereket már a főügyészség hatáskörébe tartozik, hogy elrendeli-e az újabb vizsgálatot, vagy befejezettnek tekinti az ügyet. Éri már csak annyit tehetek, hogv megteszem a magam észrevételeit, és továbbítom az ügyiratot. Igaz ugyan, hogy az apának és a családnak joga van a gyanúhoz, de vajon bárki másnak Joga van-e ahhoz, hogy a gyanút általános gyanakvássá növelje? Az embernek általában minden munkához a bizalom légkörére van szüksége, mivel az elképzelt és létező dolgok között nincs semmifél a bizonyosság, hacsak a halált nem fogadjuk el az egyetlen bizonyosságnak. Ezt a rettenetes űrt kell kitöltenünk emberi létünk tudatával és a nélkülözhetetlen bizalommal. Igaz ugyan, hogy a halál bizonyossága is nélkülözhetetlen az élethez, mert a halál tényétől visszafelé következtetve jutunk el az élet tényeihez. A befejezett folyamatok végétől azok eredetéhez és okaihoz. Ezt teszik az ügyészségek dolgozói. BABI TIBOR