Új Szó, 1968. szeptember (21. évfolyam, 241-270. szám)

1968-09-12 / 252. szám, csütörtök

Élelmes élelemhordók. (Tóthpál felv.) „Becsület dolga ez mostanában... ÉPÜL A KÁROLYFALUSI LAKÓTELEP n (Folytatás az 1. oldalról] Alacsony, barna ember. Szavait kifejező karlejtésekkel kíséri. — Nem ez az építkezés az állandó „törzshelyünk", de néhány napra ide osztottak be. Kisegítünk, hogy mielőbb beköltözködhessenek az új lakók. — Szeretnék majd itt lakni — szól tréfálkozva Vidor mes.ter. — Három tágas, szép szoba, távol a belváros zajától, vasárnaponként pedig elég lesz kilépni a bejáraton és erdőben sétálhat az ember ... Hirtelen komolyabbra fordítják a szót. — Ogy hallottam, hogy csak ezen az egy épíkezésen több százezer koronára rúgnak a veszteségek. A tetemes károk kiegyenlítése ezért országszerte fokozott áldozatkészséget követel mindenkitől. Az itt-tartózkodó külföldi csapatok egyik hangos vadászgépe húz el fölöttünk nagy robajjal. Alighogy eltűnik a szem elől, újabb két gép szántja az eget. — A mi fegyverünk ezekben a minden bizonnyal hosszú hőnapokra nyúló nehéz napokban csak a becsületes munka lehet, hogy bebizonyítsuk a katonai beavatkozás helytelenségét. Távolról sem az ellenforradalom, hanem a szocializmus új útjára léptünk, mely már eddig is sok pozitív változást hozott mindennapi életünkben. — Mi változott hát például a munkásság életében? — Az utóbbi nyolc hónapban, az előző évekhez viszonyítva, bizony jobban és többet kellett dolgozni. A mester is gyakrabban nézett az ember körmére. De megérte! Fizetéskor a boríték is vastagabb volt — érvel Vidor János. Munkatársa hosszabb tűnődés után gondosan válogatott szavakkal mondja: — Évekig nem törődtem a politikával, az „ahogy esik, úgy puffan" elvet vallva ... Január óta azonban engem ls lekötnek az események, őszintén bevallom: mindeddig idegenkedtem a pártba lépés gondolatától, most egyre gyakrabban fontolgatom, hogy nekem is ott lenne a helyem a dubčeki kommunista pártban ... Elértheti kérdő pillantásom. Emelt hangon folytatja: — Ezekben a napokban rendkívüli támogatásra van szüksége, hogy a külföldi csapatok ittléte ellenére is maradéktalanul valóra válthassa célkitűzéseit. Az akcióprogram szellemében ... Mert azt is elolvastam az utolsó betűig, kétszer isi — teszi hozzá szenvedélyes szavakkal. Közben lassan besötétedik. Gyertyát kerítenek, annak imbolygó fényénél folytatjuk a beszélgetést. A munkájukról szólnak. Két napig sorfalazást végeztek, azóta az elkészült emeleteken az ablakpántokat illesztik helyükre. — Szaporátlan munka — mondják, aztán széles mosolylyal egymásra kacsintanak. — Január előtti tempóban jő egy hétre lenne szükség, az elmúlt hónapok ütemében kerek négy napra, de a mai helyzet úgy kívánja, hogy legföljebb három nap legyen belőle... I Tamáskodom: — Gondolják, sikerülni fog? Akaratlanul is találkozik tekintetük: — Akár az ebédszünetek árán is... Így szól kettőnk egyezsége... — válaszolnak gyorsan, egymás szavába vágva. Befejezésül Vidor János leszögezi: — Hangos szavak helyett tettekre van szükség ezekben a komoly napokban. Gyorsan, jól kell dolgoznia mindenkinek, hogy a szövetséges csapatok parancsnokai belássák: itt-tartózkodásuk teljesen felesleges, saját vitás kérdéseink megoldására nemcsak a leghivatottabbak, hanem elég erősek is vagyunk! Búcsúzásnál, érdes tenyerük sajátos szorításából érzem: komolyan gondolják a kitűzött háromnapos határidőt... 1 MIKLÓSI PÉTER Tető alatt van már az ú j kassai közgazdasági iskola, amelyet korszerű technológiai eljárással a helybeli Magasépítő Vállalat dolgozói építenek. (Berenhaut felv.) Pa Ro nasznap i\ozsnyooanyan 5bá K' omor meddőhányók, ósdi épületek között vezet az út a rozsnyóbányaiak munkahelyére. Lehangoló környezet. Aki tíz, húsz, negyven esztendeig Itt dolgozik, annak a por beleeszi magát a pórusaiba. Az évek itt a megszokottnál mélyebb barázdát szántanak az arcokon. Az ércdúsítóban — állítják az itteni munkások — a legedzettebb bányász is csak néhány hétig bírja ki. Nem atraktív üzem ez itt, így az újságok ls csak kevésszer írnak Rozsnyóbányáról, a filmhíradó riporterei pedig csak akkor keresik fel, ha a ráfizetéses üzemről akarnak tudósítani. — Haldoklik a Bánya — mondta szomorúan egy nyugdíjas. Nem véletlenül írtam nagybetűvel, így „Bánya". A nyugdíjas bányász is nagybetűvel mondta. Mintha csak azt közölte volna velem, hogy a jó barátja haldoklik. — Valóban haldoklik? — kérdeztem B a 11 a Istvánt, a főmérnököt. Mérnökember lévén, láthatóan nem kedveli az ilyen pontatlan kifejezéseket. A falon függő térképhez lép, végigtekint rajta, majd ujjával egy pontra mutat. — Itt, ahol most vagyunk, ez a leggazdagabb terület. Igen jó minőségű sziderit van alattunk. Feltárási tervét 1961-ben készítettük elő. Nem Igaz, hogy a bánya haldoklik. Az viszont tény, hogy a régi aknák adta lehetőségek egyre csekélyebbek. Régebben sok kisteljesítményű bányából termeltük a vasércet. Ezeket most folyamatosan megszüntetjük és néhány nagyobb aknát létesítünk. Oj, gazdagabb ércrétegek hasznosítása válik így lehetővé. A mostanáig feltűrt aknák körülbelül 1984-ig adnak még ércet. Hangsúlyozom: a mostanáig feltártak. Mert a tervek szerint további nagy aknákat is építünk ínég. És a geológiai kutatás is folyik. Az viszont Igaz, hogy néhány kimerült bányát megszüntetünk. Két-három-Öt év alatt. ÉRDEMES...? Tény, hogy ez itt nem Krivoj Rog, és a rozsnyói érc természetes állapotban nem hasonlítható össze a svéd vasérccel. Csak dúsítással nyernek itt 52 százalékos vastartalmú nyersanyagot. Ez pedig bonyolult eljárás és költséges. — Dotációból élünk — mondja a főmérnök. Régebben évente hatvanmilliót kaptak az államkasszából. Közben azonban racionalizálták a termelést, így ma a központi költségvetést ávente már csak húszmillió koronával terhelik meg. — Csak — mondom, és Batta István egy kis gúnyt vél felfedezni a hangomban. — 1971-ben már nem lesz szükségünk dotációra — mondja. — Ogy dolgozunk, hogy akkorra már érdemes legyen a hazai nyersanyag hasznosítása. Az utóbbi években a rozsnyói bányászok felfedezték, hogy az érchegység kőzete nemcsak vasat és meddőt tartalmaz. Kiderült, hogy számottevő mennyiségben nyerhetnek belőle rezet és higanyt. Ez a két elem a világpiacon keresett cikk. A mellékterméket a tervek szerint majd teljesen a bánya területén dolgozzák fel, így ennek a haszna is a vállalat gazdaságosságát Javítja. A főmérnök tehát derűlátó. Kiismeri magát az árpolitikában, ismeri a geológiai kutatások eredményeit, nyilván azt is tudja, hogy a központi szerveknek milyen terveik vannak a bányával. Viszont azt ő se állítja, hogy a vasérckészlet örökké tart. És kl tudja, hogy a közeljövőben majd milyen tényezők határozzák meg egyegy üzem gazdaságosságát. A minisztérium kalkulációja szerint ma még érdemes itt termelni. De a világ többi iparilag fejlett országában szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a kisüzemek halálra vannak ítélve. Egy szó mint száz: a munkások maguk ls érzik, hogy a rozsnyói bánya körül SOK A KÉRDŐJEL. Persze, a munkás nem mindig gondolkodik országos viszonylatban. A bányász, akinek apja, öregapja és minden őse itt a bányában kereste kenyerét, nehezen látja be, hogy egyszer majd elfogy alőla az érc és leáll a bánya. Annál ís inkább, mert itt a bánya — a kenyér. — Annyira hozzáesküdtek ehhez a munkához? Kicsit provokációnak szánom ezt a kérdést. Talán szükség van rá, mert a bányász — kevés szavú ember. Nehezen tárulkozik kl a riporter előtt. Kovács László, a dúsító munkása így válaszol: — Tudjuk, hogy drága érc ez, amit mi itt bányászunk. De mit tegyünk, ha más lehetőség nincs? Nem azért akarok én bányász lenni, hogy az legyek. Hanem azért, mert más lehetőségem nincs. És az asszonynak, gyereknek kenyér kell mindennap. Széttárja karját és mutatja: van ennél könnyebb kenyér, kellemesebb munka is a világon. Körülvesznek a bányászok. Csak úgy „véletlenül" megjegyzi valamelyikük: — ÜJságíró? Régen járt Itt utoljára riporter. Azt mondta, mondjuk el, ami fáj. Mi elmondtuk, milyen nehezen élünk. Aztán megjelent a riport a rozsnyóbányaiak lelkes munkaigyekezetéről, örömteli életéről... Kovács László szinte diktálja a jegyzetfüzetembe: — Ami máshol természetes dolog, az nálunk gondot okoz. Például az asszonyaink elhelyezése. Mi, férfiak még csak találunk munkát, de a nők számára nincs munkaalkalom. Ami van, azt is a sokat kereső férjek feleségei kapják. A szegény embert itt az ág ls húzza. Tudok egy esetet: a gyárigazgató elhelyezi az Iskolaigazgató feleségét, mert gondolja: lesz nekem egy rosszul tanuló fiam. Nézze csak meg a dolgozó nők névsorát... S z 1 i v a Ernő is beleszól a vitába: — Sok 16—18 éves leányt ismerek, akik nem tudnak elhelyezkedni. Itt a nők csak akkor kapnak munkát, ha csendőrök feleségei, vagy járási funkcionáriusok rokonai. A feleségem az ércdúsító mosójában dolgozik. Férfimunkát végez. Munka után ezek az asszonyok olyanok, hogy az embernek elmegy a kedve a házasélettől. De hát a három gyereknek enni kell, ezért csak működjön az üzem, még ha drágán készül ls a vasérc. Később politikai kérdéseket ís előhoznak. — Mi a véleményük a képviselőikről? — kérdem. Szliva Ernő: — Akiket a nemzeti bizottságba választottunk? Azokat csak papíron választottuk meg. Saját maguk — a funkcióban levők — jelölték és választották meg magukat. Én például nem ismerem a képviselőimet. Sokan panaszkodnak, hogy a politikai felvilágosító munka az üzemben formális. Hajdú István ezt mondotta: — Az üzem fizikai dolgozóinak legalább 80 százaléka magyar anyanyelvű. Az illetékeseket ez a tény egyáltalában nem befolyásolja abban, hogy csak szlovák nyelvű üzemi lapot adjanak ki. Talán a hivatalnokok számára adják ki az üzemi újságot? Ok anélkül is értesülnek a bánya problémáiról. Az üzemi lap elsősorban a fizikai munkásokhoz kellene hogy szóljon. Szinte panasznapnak tűnik ez a beszélgetés. Egész tömeg áll már körülöttem. Legtöbben a szociális ellátottságra panaszkodnak. Például a lakásviszonyokra. — Az asszonnyal és három gyerekkel egy szoba-konyhás lakásban élünk — mondotta Szliva Ernő. — Három évig Jártam az ipari technikumba, de végiil abbahagytam, a környezet nem engedte, hogy az iskolát befejezzem. Úgy látszik, a lakáselosztást is protekcié szerint végzik. Azt a kétszobás lakást, amelyik nekem járt volna, egygyermekes házaspárnak utalták kl. Kamzík Lajosék például hatodmagukkal egy szobában laknak. Ennek ellenére is évekig kellett házhelyre várniuk, hogy a családiház-építést végre megkezdhessék. Az ércdúsítóban a szabadság megkurtítása miatt ls el vannak keseredve. Az eddigi szakszervezeti vezetőket okolják, hogy az ötvenes években ott asszisztáltak, amikor az üzem dolgozóinak szabadságát egy héttel megrövidítették. — Azt állították, hogy csak a föld alatt dolgozóknak jár öt hét szabadság. Mi ugyan nem a föld alatt dolgozunk, de már számtalanszor bebizonyosodott, hogy a bányából hozzánk helyezett dolgozó kijelentette: „Itt nehezebbek a körülmények, mint a föld alatt." Mindezt a szakszervezet égisze alatt, a mi nevünkben csinálták. Véleményem szerint az egész szakszervezetet át kell építeni. Sokan nem értik, miként lehetséges a külföldre szóló gyermeküdültetési utalványok igazságtalan elosztása. Az „igazgatósági gyerekekből" tizenöten mentek külföldre üdülni, a fizikai munkások gyermekeiből csak öten. Pedig az igazgatóságon nyolcvanan dolgoznak, a dúsítóban pedig százharmincan. Ez valóban nehezen érthető. Az üzemben valószínűleg a fizikai dolgozók képviseletével van baj. FEJLŐDIK ROZSNYÓ? Ezt a kérdést tettem fel több gömöri embernek. Szinte senki se válaszolt rá igennel. Legfeljebb azt állították: egyhelyben topog. A környék kincsének eddig a vasércet tartották. A bányászok az ötvenes éveket paradicsomi állapotként sírják vissza. Akkor négy-ötezer koronás kereset sem tartozott a ritkaságok közé. Ma a kereset ennek csak fele, harmada. Akkor még a bányák csak a mennyiségre törekedtek, azt szinte nem is nézték, mennyibe került egyegy tonna vasérc kitermelése. Ma már fordított a helyzet. Éppen a kereseti lehetőségek csökkenése miatt keres ma anynyi nő munkát. A férj borítékjában egyre kevesebb a pénz, így a feleségek is szeretnének a létfenntartáshoz hozzájárulni. — De mi lesz velünk, ha egy szép napon mégiscsak bezárják a bányát? — tették fel a kérdést lépten-nyomon az emberek. — Ez lesz ám csak a kellemetlen meglepetésl Az ilyen kellemetlen meglepetéseket csak egy módon lehetne elkerülni: ipartelepítéssel. A bányamunka már magában is bizonyos műszaki felkészültséget kíván. A bányászok nagy része vasmunkás is egyúttal, így egy felépülő fémipari üzem — szakmunkás-ellátottság szempontjából — hozzáértő munkásgárdával is rendelkezhetne. Ez azonban csak a bányászok — férfiemberek — számára jelentene munkalehetőségeket. A nők foglalkoztatottságát könynyűiparí üzem létesítésével lehetne megoldani, de mezőgazdasági feldolgozóipart is érdemes lenne ide telepíteni, mert a vidék mind nyersanyaggal, mind pedig munkaerővel jól el van látva. Sok panasz elhangzott a rozsnyóbányai ércdúsítóban. Lehet, hogy a munkások ma még többet panaszkodnak, mint az 196® januárja előtti időszakban. Mert most már reménykednek benne, hogy szavuk meghallgatásra talál. Érzik, hogy fogy alóluk a vasérc, de tudják, hogy lábuk alatt a talaj nem ingoványosodik el. Egy jó ipartelepítési program szilárdítja majd meg azt igazán. TÓTH MIHÁLY j A szerk. megjegyzése: Riportunk még augusztus 20. előtt íródott, de a közbejött események miatt csak most közölhetjük.) 1968. IX. 12.