Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-01 / 211. szám, csütörtök

PÁRIZSI JEGYZETEK —— Tízenkét éve fut Párizsban A kopasz énekesnő Ojra kint jártam a Montmartren. Három év óta, sem a zegzugos görbe utcák, sem a híres Tertre tér mit sem változott. A festők éppúgy mázolják ott festményeiket, mint évekkel és évtizedekkel ezelőtt és lesik a térre gördülő széles amerikai kocsikat, talán mégis kiszáll belőlük egy idős amerikai hölgy fiatal gavallérjával, avagy egy idős úr fiatal hölgyével, és megvesz néhány képet. Szóval nem a tevékenység változott, csak a festők, a fiatal lányok és fiúk, akik naponta az arcképeket rajzolgatják, cserélődtek ki: újak jöttek a régiek helyébe. De ezt senki se veszi észre, senki sem kéri számon. A vevőkért folyó harc tovább folyik csendes szívóssággal, kitartással és hozzáértéssel. — A rikító képekből ítélve a nagy szemű rongyos gyerek van most divatban. Minden pózban, még meztelen hátuljával is kapható néhány frankért. Az említett változás alig észlelhető, Montmartre ma is repkényes roggyanó házacskáival, napsütötte kopott tetőivel és kormos kéményeivel olyan szép, olyan magával ragadó, hogy szerintem ama világtájak közé kéne sorolni, amelyeket minden embernek látni kell. Szóval kötelezővé kellene tenni, akár az iskolát. És itt, Párizs kellős közepén láttam a Montmartrei Múzeumot. Egy kis dombon sütkérezik ez a két- vagy háromemeletes házikó. Pontosan magam sem tudom, hány emeletes, de azt tudom, hogy gyönyörű szőlőkert övezi. Ápolt szőlők ezek, halványzöld levelükkel Párizst díszítik, és csak azt sajnálom, hogy nem lehetek itt ősszel, és nem láthatom az érett, illatos szőlőfürtöket. Bent a múzeumban most rendeztek be egy színházszobát, ahol a látogató nyomon követheti a legrégibb Montmartrei színházak működését, majd fejlődését. Láthatja a hajdani örökifjú Sarah Bernhardt fényképeit, és Yvette Guilbertet, az egykori világhírű dizözt, Toulouse-Lautrec finom rajzaiban, karikatúráiban megörökítve. Festmények, plakátok, könyvek tömege mind-mind a montmartrei mozgalmas színház életéről és működéséről ad hű képet. Az egyik sarokszobában egy eredeti söntést rendeztek be, ahol a század elején a művészek, írók, festők és színészek a napi abszint adagjukat iehörpintették. Nem tudom, hány színház működik ma Párizsban, de azt hiszem, közel százra rúg a számuk. Három esztendővel ezelőtt még meglátogathattam a párizsi operát és a Moulin Rouget. Mindkettő amilyen különböző, olyan ragyogó. Az előbbiben három egyfelvonásos balettet és Chagall mennyezetfestményét láttam, amely volt olyan színes és érdekes, mint bármilyen balett, a Moulin Rougeban pedig egy revüt, amelyben körülbelül ötven fügefalevelfl hölgy pazar táncot lejtett. Ez is nagyon szép és Izgalmas volt, viszont Lautrec eredeti plakátjain a kánkánt táncoló hölgyek is ragyogó látványt nyújtottak. Mellékesen megjegyzem még, hogy az opera személyenkint negyven, a Moulin Rouge pedig pezsgővel ötven frankba került. Viszont pezsgő nélkül a fügefaleveleket nem lehetett megnézni. Ez a szabály, ezért nem látogathattam meg ez idén e pompás színházakat. Valami olcsóbb után kellett kutatnom, varban volnék, sőt még azt sem tudnám megmondani, miért adta a szerző művének ezt a címet, hisz a színdarabban alig esik szó ilyen énekesnőről. Mégis ha a látottakon, hallottakon egy kicsit elgondolkozom, rájövök, hogy Ionescu az életet a maga ridegségében, meztelenségében, hogy úgy mondjam, fonákságában és kopaszságában mutatja be. Minden, ami e műben elhangzik, az halandzsa, a szereplők nyugodtan az ellenkezőjét mondJELENET A DARABBÓL. így kötöttem ki egy tipikus párizsi színházban, a Szent Mihály út melletti Rue de la Huchette-ben, amely Ionescu, A kopasz énekesnő és a Lecke című egyfelvonásosokat tartja műsorán. Ismétlem, tartja, joggal használom ezt a kifejezést, mert tizenkét esztendeje játszszák már és nekem szerencsém volt a négyezredik előadás felé haladó színpadi művet látni... Igaz, hogy el ne felejtsem, ez a színház, nem is színház, hanem egy kis putík. A „telt házban" mindössze hetvenen férnek el. Nálunk a CSEMADOK színigárdája a legkisebb faluban is összehasonlíthatatlanul szebb teremben és szebb színpadon lép fel. A kulisszákról pedig jobb nem beszélni... És mégis, ahogy ezek a színészek a szűk kis putikban is még szűkebb négyszögben, — amelyet színpadnak neveznek — mozogtak, beszéltek, sóhajtottak, sírtak, kacagtak, veszekedtek, az a csodával határos volt, és ezt a csodát csak Párizs nyújthatta. Hogy miért Párizs, azért, mert ott láttam, hogy egy váratlan mozdulatra, vagy hanglejtésre mint tágulnak ki a falak, s változnak a fogalmak. Ha azt mondtam, hogy a színpad szűk volt, akkor tévedtem. Az előadás alatt minden hirtelen megváltozott, nem volt időm figyelni a gyanúsan poros falakat, sem a kopott kulisszákat, a színészeket figyeltem, akik játszottak, birtokba vettek és arra kényszerítettek, hogy őket nézzem, őket hallgassam. A mesterségbeli tudáson kívül a szerep' és a szerző mondanivalója iránti hűség és odaadás jellemezte művészi alkotásukat. A színészek nehéz feladatot oldottak meg, már azért is, mert Ionescu művéről van szó. Én A kopasz énekesnőt láttam, hallottam és olvastam, mégis ha valaki megkérdezné tőlem, mi a színmű tartalma, nagy zaKegyetlen, kemény filmet forgatott fean-Daniel Simon „Adelaide" címmel. Témája: anya és leánya ugyanazt a férfit szereti; egymást nem kímélve akarják megszerezni. A férfi gyönge: mind a két nőnek szeretője lesz. A 40 éves anyát Ingrid Thulin, a világhírű svéd színésznő alakítja. A fiatal férfi: fean Sorel. Felvételünkön: Ingrid Thulin és fean Sorel. hatnák, a cselekménynek mit sem ártana. A cselekmény ugyanis fel van bontva és a feje tetején áll, abban a pillanatban, amint szétmegy a függöny, és a nő elmondja újságot olvasó férjének elég hosszú monológját, amiben az igen a nemmel, a jó a rosszal lép közös nevezőre. Tovább nem is folytatom, az olvasó ettől az elemzéstől úgy sem lenne okosabb. Különben is a műsorfüzet is azt írja, hogy a műből mindenki azt vonja le, amit jőnak lát, de a tartalmat, a cselekményt nem lehet elmondani. Azt hiszem, a szerző is csak meg tudta írni, de elmondani?... Világos, hogy ilyen absztrakt darab szerepét igen nehéz eljátszani. De játsszák, még pedig kiválóan és hozzá tizenkét esztendeje minden este. Úgy tudom, hogy a szerepek azóta többször gazdát cseréltek. Ez érthető, mert nehéz elképzelni, hogy egy színész hosszú esztendőkön át halandzsázva ábrázolja az életet anélkül, hogy valami komoly baja történne. Természetesen merőben másvalami Honthy Hanna esete, aki három vagy négy éven át szakadatlanul játszotta a Csárdáskirálynőt. Ott Honthy a színpadon énekelt és táncolt, nagyvilági életet élt, ami nem volt ellentétben életfelfogásával. De itt ezen a kopasz színpadon és a kopasz légkörben a szereplők nem bírhatták sokáig. Mégis egy színész, a Lecke tanítója, illetve professzora bírta. Ebben az egyfelvonásosban is agyafúrtan vannak szétdobálva a dolgok, a cselekmény is eléggé zilált, mégis van valami szilárd pontja. Tanító és tanítvány — diáklány — lép itt színre. Matematika óra van, a tanítvány nem konyít a tananyaghoz, a tanító viszont nem ért a tanításhoz. Ilyen körülmények között a mű azzal végződik, hogy a tanító megöli a tanítványát. Ha valaki ezt a szüzsét kissé eltúlzottnak tartja, felhívom a figyelmét az amerikaiak vietnami háborújára, azonkívül felhívom a figyelmét, hogy nézze meg Párizsban ennek a színésznek a játékát. Nagy teljesítményt nyújt és csodával határos, hogy tizenkét esztendeje bírja ... A kis színház közönsége nagyjából diákokbői tevődik össze. — Amikor ott voltam, a telt ház többségében angol, svéd diákok és más turisták voltak. Francia szót csak a színpadon lehetett hallani. Ez a világ minden részéről összesereglett műértő közönség lelkes tapssal köszönte meg a színészek művészi teljesítményét. Amikor az előadás végén a színészek a függöny elé léptek — összesen nyolcan voltak a Lecke szereplőivel együtt, — úgy néztek ki a kis színpadon, mint egy meghitt kis család. Hozzátehetem, húsból és vérből valő, és nem absztrakt család. SZABÓ BÉLA SZÜLŐK, NEVELŐK FÓRUMA A NYÁRI TÁBOROZÁS PROBLÉMÁI Színes jelzések nyomán, vadregényes ösvényeken járjuk a hegyvidéket. Van lehetőség, van választék: az AlacsonyTátra, a Szlovák Érchegység, a Kis-Kárpátok bőségesen kínálják szépségeiket, a szinte megfizethetetlen felfrissülést, a tiszta, ózonnal telített levegőt, a vitamindús erdei gyümölcsöket, a munka feszültségét feloldó zavartalan pihenést. És mégis... A turistaösvények, erdei utak üresek, a ballagó vándor ritkán találkozik fiatalok csoportjaival, napi járás után sem bukkan táborokra, amelyek még nemrég a nyaralás népszerű formái voltak. Pedig a sátorozás nem ütközik különösebb nehézségekbe, könnyebb felszereléssel nyugodtan mozoghatunk magasabban fekvő tájakon ls. Csak a központok vannak teli társas gépkocsikkal, úgy látszik, tartósan megszoktuk a kirándulás kényelmesebb módját, ami azonban az egészség ápolása szempontjából kétes értékű. Mi az oka ennek az érdektelenségnek, s főleg miért olyan kevés a turistaösvényeken a pionírraj, vagy a társas csoport? A kiránduló család meg egyenesen olyan ritka, mint a fehér holló! A stracenai völgyben három nap alatt pl. hat ilyen kis táborozó társasággal találkoztunk, azok is autósok voltak. Az okokat kutatva a tanítókhoz fordultunk. Jól ismerik iskolájuk környezetét, a szülők mentalitását, a gyerekek érdeklődési körét. Fiatal tanító koromban a legnagyobb élményem az volt, ha a bizonyítványosztás után tíz-tizenkét tanulóval elindultam a hegyi utakon. Ezeken a kirándulásokon forrtam össze tanítványaimmal, itt ismertem meg őket közelebbről, itt formálódott a közösség magva. Megkérdeztem jó néhány fiatal tanítót, meg idősebbet is, mi az oka ennek, mi idézi elő ezt a helyzetet. Feltételezem, hogy őszintén válaszoltak, valahogy így: „Feláldozzam a szünidőmet? Anyagi hasznom nincs belőle, sőt még pénzembe is kerül, lőtok-futok, míg összehozom, amire szükség van, és ha nem úgy sikerül, ahogy kellene, még kellemetlenségem van belőle, ellenségeket szerzek a szülök között..Egy másik kolléga így nyilatkozott: „Évről évre nehezebb az anyagi körülmények biztosítása, nehéz megfelelő szállást lekötni, tíztizenkét évesekkel nein indulok sátorozni. Fáradságos az ellátás megszervezése, a higiéniai feltételek megteremtése." A harmadik kartárs, akivel a múlt években gyakran találkoztam a hegyekben jól felszerelt társaság élén, így beszélt: „A felszerelés minősége nem javul. Még mindig túl nehezek a sátrak, hálózsákok, felfújható matracok, így napi tíz-tizenöt kilométer is sok a gyerekeknek. Konzervekben nincs választék, egy valamire való húskonzervért 8 koronát kérnek." Volt, aki az időjárás szeszélyeire hivatkozott, vagy a JNB-t szidta, mert a vándortáborok támogatására nem biztosította a rendeletileg engedélyezett KULTURÁLIS HÍREK • KÖZÉLETI tematikájú, publicisztikai hevületű darabjai után burleszk elemekkel tarkított tragikomédiával lépett legutóbb a közönség elé Peter Weiss. A darab főhőse egy kisember, aki önhibáján kívül börtönbe kerül, de viszontagságainak kiszabadulása után sem szakad vége. A hannoveri előadás műsorfüzetében a szerző úgy nyilatkozott, hogy színházi stíluseszménye a vásári színjátszás stílusa. • EGY TOKIÖI rádióállomás körkérdést intézett hallgatóihoz, s összegezve a feleleteket, megállapította: a férfiaknak 67,7 százaléka, a nőknek 80,1 százaléka csakis egyéb tevékenység (étkezés, kézimunka stb.) közben hallgat zenét, 24,7 százalékuk csak a hétvégi kiránduláson ér rá rádiót hallgatni, 24,5 százalékuk pedig csak autóvezetés közben. anyagiakat. És így folytathatnánk. Én a múltra hivatkoztam: Ennél jobb körülményeink akkor sem voltak, sőtl És mégis mentünk, vittük a gyerekeket, vállaltuk a felelősséget, kockázatot. Emlékszem a betléri táborra. Mindennap hajnalban, biciklivel hoztam a kenyeret a hátamon, kosárban. Mert ha hat órakor nem voltam a péknél, később már nem volt kenyér ... S egyáltalán nem volt olyan érzésem, mintha „feláldoztam" volna a szünidőmet. A tábor és a kirándulások szabad hangulatában érlelődtem pedagógussá. A gyerekek, a fiatalok melengető szeretete, szolidaritása és kiállása mutatott utat a jövőbe. Ilyen nyári együttlét öszszetartozást, jó kollektívát kovácsolt. Azzal ls érvelhetnénk, mit nyújthatunk a gyerekeknek vonzót, romantikusai — ami a nevelés szempontjából is hatékonyan kihasználható —, ha nem a nyári táborozás megálmodott örömét? Szerintem, a legnagyobb baj az, hogy a tantestületekben gyökeret vert az a szokás „a turisztika, a táborozás, az a tornatanár gondja, vesződjön velük ő a nyáron". Vagy: „nekem is van családom, ^J nekem is szükségem van a pi- ^^ henésre, örülök, hogy ezalatt a két hónap alatt nem látok gyereket." Lehet, hogy a pedagógiai távlatok kérdésében egyesek szólamot vélnek felfedezni, és a többségnek „frázisundora" van, nézetem szerint azonban a nevelés távlatok nélkül, el sem képzelhető. Nyár derekán vagyunk. Kartársak, szülők még mindig nincs későn. Főleg a szennyezett levegőjű városok, poros községek ifjúságát karoljuk fel. Azokat, akik nem jutnak el szakszervezeti üdülésre, vagy akik szociális körülményeik miatt évek őta nem nyaraltak, akik sápadtak, véznák, akiknél hiányzik a családi otthon légköre. Tervezzünk táborozást, nyaralást a szülői munkaközösségek, az üzemek, a szövetkezetek segítségével. Ahol erre nincs fedezet, komlóbrigád formájában, napi négy óra munkával — a balatoni diák- A. táborok mintájára — valósítsák meg. Ezer lehetőség van, a közületek szívesen veszik az idényben nyújtott segítséget. S négy órai munka, főleg szabad levegőn, nem árt. Természetesen akkor, ha a gyerekek korához és fejlettségéhez szabott. Szervezzünk kisebb csoportokat, hat-nyolc fiatalból, mert ezek jobban fegyelmezhetők, kisebb a baleseti kockázat, könnyebb az elszállásolás, az élelmezés. Találékonyságuk, ügyességük a siker és az élmény záloga. A hegyek, tavak, folyók, erdők világa megteremti és alakítja az egészséges életformát, létrehozza a munka és az örömteli szórakozás összhangját. A pionírmozgalom és a CSISZ munkájának bírálata, bürokratikus szervezetének elvetése, sőt egyes helyeken társadalmi semmibevevése, vagy az átszervezés miatti időleges vákuum következtében egy másik szélsőségbe estünk. A gyermek szabad idejének agyonszervezése után teljesen szabad folyást nyitottunk a gyermekek és az ifjúság természetes csoportosulási hajlamának. Ne hagyjuk a fiatalságot irányítás nélkül, az iskola tekintélyének ártunk vele. Mindegy, hogyan nevezzük az újjászervezett mozgalmat. A tartalom a fontos, a nevelési szempontból jól átgondolt minőség, amely később úgy is megtalálja a megfelelő formát. Csak egyet nem nélkülözhetünk: a felnőttek, a pedagógusok józan és körültekintő munkáját. A cserkészmozgalomnak vannak jól felhasználható, haladó hagyományai is. Építsünk ezekre a hagyományokra, használjuk fel ebben a mozgalomban részt vett egyének tapasztalatait, vonjuk be őket a munkába. Még tart a vakáció, még sokat tehetünk. Az időjárás előrejelzés kedvező időt jósol. Éljünk az adott lehetőségekkel — kifizetődik, higgyék el, érdemes megprőbálnll HEIMLER LÁSZLÓ 1968. VIII.