Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-30 / 239. szám, péntek

Nem adjuk fel nagy küzdelmünk Dr. G. Husák elvtárs beszéde az SZLKP rendkívüli kongresszusán Tisztelt elvtársak, tisztelt küldöttek! A kongresszus munkaelnöksége megbízott, hogy közöl lem az elnökség véleményét és egyben saját véleményemet is egyes kérdésekről. A mostani rendkívüli idő abban is megnyilvánul, hogy kongresszusunk számára nincs kidolgozva fejlődésünk elemzése, nincs kidolgozott helyzetjelentésünk, melyet a küldöttek elé terjeszthetnénk, és nincs írásba foglalt kongresszusi beszámolónk, sőt az minden részletében nincs is megszögezve. Amikor e napokban a tényekről elgondolkoztam, amikor itt a kongresszuson tegiiap meghallgattam az elvtársakat s azokban a napokban, amikor mi Moszkvában tárgyaltunk, de különösen egymással beszélgettünk, keresve a megoldást, gyakran eszembe jutottak a 24 évvel ezelőtti napok, a Szlovák Nemzeti Felkelés kirobbanását megelőző utolsó napok, melyekre a körülmények találkozása folytán holnap emlékezünk. A történelem utal arra, hogy akkor a kommunista párt vezette progresszív erök egyöntetű felsorakozásáról volt szó. Ez elvileg helyes. Ám amikor pártunknak, s a többi szervnek 24 évvel ezelőtt ily sorsdöntő elhatározásra kellett elszánnia magát, volt sok habozás, megfontolás és ingadozás is, hiszen ez másként nem is lehetett, nem is lehet akkor, amikor egy nemzet és milliók sorsdöntő ügyéről kell határozni. És így van ez ma is. Elgondolásaink, kétkedéseink, különféle és eltérő álláspontjaink természetesen érthetők. Egyet azonban számításba kell venni, azt, hogy minden eltérő álláspont, minden vita után mérvadó következtetésre kell jutnunk. Olyan következtetésre kell jutnunk, melyet helyesnek, logikusnak, kizárólagosnak tartunk,' ám azután szilárdan kell hozzá ragaszkodnunk. Minden további ingadozás csak mérhetetlen károkat okozna pártunknak és nemzeteinknek. A nemzetek történelmében vannak nagy pillanatok, amikor a magasztos gondolatok, a szabadság, az emberiesség, az igazságosság gondolata új életre kelti az embereket, betölti gondolatvilágukat, s megnyilvánul cselekedeteikben az, amj jobb, ' ami nemesebb. És vannak szenvedéssel teli "pillanatok is, amikor az egyének s az egész nemzet szenved, amikor az emberi együvé tartozás, az önfeláldozás érzései jutnak felszínre. Egyszóval léteznek a megújhodásnak oly magasztos időszakai, amikor jobbak az emberek, tökéletesebbek a mozgalmak és jobbakká válnak a nemzetek. Mi mindezt tudatosítjuk, ám azt, ami az emberekben, az agyukban van, amiről egymással beszélnek, ami erős érzések, nemes érzések hatása alatt áll, azt természetesen nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Ennek ellenére kötelességemnek tartom, hogy a józan észre hivatkozzak, és ebből a szempontból igyekszem állást foglalni a problémákhoz is. Ma is elhangzanak kételyek, vajon nem térünk-e le, vagy nem akarunk-e letérni arról az útról, melyen ez év januárjában elindultunk, vajon nem rohanunk valamiképpen vissza az ötvenes évekbe, holmi kultuszok és megtorlások felé, vajon nem készülünk egy lépéssel visszafordulni pártunk és nemzeteink fejlődésében? Mindaz, ami nálunk január óta történt, a szó bővebb értelmében lázadás volt mindazon torzítások és túlkapások ellen, mindaz ellen, ami az emberekben, lelkiismeretükben és elméjükben meg nem értést, vagy ellenszenvet váltott ki. Arról volt sző, hogy megtisztítsuk a szocializmus, a kommunizmus, a marxizmus gondolatát. Arról volt szó, hogy feltételeink között miként váltsuk valóra ezt a gondolatot, hogyan teremtsünk szabadabb helyzetet polgártársaink életében, s miként nyerjük meg e gondolatnak nemzeteink széles rétegeit. Az eltelt nyolc hónap alatt annak útját-módját kerestük, hogyan valósítsuk meg ezeket az elgondolásokat. Ez a nyolc hónap pártunk s nemzeteink fejlődésének magasztos, fényes időszaka. El szeretném mondani, hogy minden elvtársunk, különösen vezető elvtársaink, akikkel a legutóbbi napokban Moszkvában együtt tárgyaltam, egyetértettek abban, hogv nem adunk fel semmit különösen a cseh országrészekben a Szociáldemokrata Párt felújítása stb. volt. Mi egymás között Dubček elvtárssal s a többiekkel — nagyon nyíltan beszéltünk arról, hogy ezekből a tapasztalatokból is le kelj vonnunk a tanulságot. Ezt a hiányosságunkat és következetlenségünket, melyhez a CSKP KB májusi plenáris ülése is állást foglalt, egyes szociaI

i-'R o^szásem a szocialista demokrácia új tartalmáért folytatott nagyküzdelmünkben, és kizárólag e feltételhez igazodva keressük a kiutat a jelenlegi helyzetből. Hiszen a gondolatokat is emberek testesítik meg, éspedig azok az emberek, akik visszatértek helyükre a pártban és az államban, és semmiben sem tértek el elvi elgondolásaiktól. Határozottan, fokozatosan — az adott helyzetnek megfelelően — akarják megvalósítani ezeket az elgondolásokat, végig akarják gondolni őket, keresztül akarják őket vinni társadalmunkban s meg akarják nekik nyerni a néptömegeket. Mindaz, ami pozitív, ami a legutóbbi hónapokban történt, ami a CSKP KB ez idei januári plenáris ülése Öta és többi plenáris ülései folyamán, ami akcióprogramunk révén jutott el a közvéleménybe és gondolatvilágukba, mindezt meg akarjuk őrizni, el akarjuk mélyíteni és ismét érvényre akarjuk juttatni társadalmunkban. Igaz ugyan, hogy a legutóbbi hónapokban munkánknak nemcsak fényoldalal voltak, hanem árnyoldalai ls, mert ez így szokott lenni, amikor az emberek új utakat keresnek. Előfordultak hibák is, gyakran beszéltünk róluk pártgyüléseinken, figyelmeztettek rájuk a sajtóban, és a CSKP KB májusi plenáris ülése is tárgyalt róluk. Látnunk kell tehát az érem másik oldalát ls. A legutóbbi napok tragikus eseményeiből nagyon megfontolt következtetéseket kell levonnunk. A most szerzett tapasztalatok arra késztetnek bennünket, hogy jól szemügyre vegyük az elmúlt hónapokat, lássuk mindazt, ami pozitív, de lássuk azt is, amire árnyak vetődtek. Lássuk meg következetlenségeinket, lássuk hibáinkat is és tanuljunk belőlük. Ilyen hiba volt, hogy nálunk a demokratizálási folyamat nemcsak a kommunistáknak nyitott utat a közéleti tevékenységre, nemcsak olyan embereknek, akik a szocialista gondolatot támogatják, hanem utat nyitott a szocialistaellenes erőknek is. Utat nyitott olyan emberek előtt is, akik sohasem forrtak egybe a komunizmussal, akik ellenkező álláspontra helyezkedtek. Mi pedig nem találtunk elegendő politikai eszközt ahhoz, hogy felvegyük a küzdelmet ezekkel az erőkkel, legyen bár különféle klubokról — a K 231-ről, a KAN-róI, vagy egyéb megnyilvánulásokról szó, vagy pedig azokról a kísérletekről, melyeknek célja, gok kommunista és munkáspártjai is bírálták. Állásfoglalásunk közismert. Bíráltak bennünket, hogy itt vagy amott nem tudjuk féken tartani a fejleményeket, hogy megtűrjük a párt, a kommunizmus, a rtiarxizmus, a szövetséges országok ócsárlását stb. Nekünk megvolt az erre vonatkozó értelmezésünk, megtaláltuk a magyarázatot. Azt mondtuk, hogy kongresszusra készülünk, új szerveket létesítünk, s megalapozzuk a politikai feltételeket arra a küzdelemre, amelyet az igazi antiszocialista erőkkel akarunk folytatni. E kérdésben sajnos nem találtunk megértésre. Az Ágcsernyőn és Bratislavában folytatott vitában előtte s utána sem jutottunk közös nevezőre. öt szocialista. ország katonai egységei hazánk területére léptek. Meg kell mondanunk, hogy pártunk s államunk vezető szervei ezt nem kérték, a katonai egységeket nem hívták hazánk területére. Tragikus félreértésre, tragikus meg nem értésre került sor. Ezzel kapcsolatban felvetődik az a kérdés, ki hívta be a katonai egységeket. A CSKP KB elnöksége az említett események éjszakáján nyilatkozatot tett, hogy nem hívta őket ide sem az államfő, sem pedig a kormány és a pártvezetőség sem. Elejétől végéig, mindeddig nem vitattuk meg azt a kérdést, s r.em találtunk rá választ, hogy ki hívta ide a katonai egységeket. Neveket sehol sein közöltek. Amikor erről a kérdésről Bratislavában, Prágában vagy Moszkvában beszéltünk, vezető elvtársainkkal a CSKP s az SZLKP vezetőségének kivétel nélkül minden tagja becsületszavát adta, hogy ilyen lépést nem tett, nem is volt róla tudomása. Azok a különböző gyanújelek, amelyek léteznek, nem tények, az ügy még nincs teljesen kivizsgálva s nékem ma sincs tudomásom a cseh, vagy a szlovák politikai élet egyetlen olyan vezető egyéniségéről sem, akiről teljes biztonsággal állíthatnánk, hogy ezt a lépést megtette. Saját hibánkon kívül jutottunk abba a helyzetbe, hogy a csehszlovák állam területét az öt baráti ország hadseregei megszállták. Szükségtelen elemeznem, hogyan reagált erre pártunk és lakosságunk. Minden helyzetben, amelybe a nemzet jut, szükséges, hogy a politikai vezetőség nagyon józanul gondolkodjék, hogy mérlegelje a tényeket és azt, miképpen jusson ki ebből a helyzetből. Mi csak két lehetőséget látunk. Ellenállás? Pártunk vezetősége és államunk vezetősége mór a kezdet kezdetén úgy döntött, hogy képtelenek vagyunk a fegyveres ellenállásra, s ezt nem tesszük meg, és ezért ily értelmű magatartásra adott utasítást a hadseregnek s minden fegyveres egységnek. Pártunk vezetőségében minden becsületes ember a másik utat kereste, a politikai megoldás útját, a politikai megegyezés útiát, amelyen haladva kijuthatunk e nehéz napokból, a nehéz helyzetből, amelyen haladva visszanyerhetjük az ország teljes szabadságát és szuverenitását és progresszív vezetőséggel az élen lehetővé válhat saját eszméink valóra váltása. Tudom, hogy az ilyen megoldást ma bizonyos lehangoltság érzésével, kétkedéssel fogadják. Nem állítom, hogy a moszkvai megegyezés világraszóló győzelem. Ma mindenütt, Nyugaton is sokan azt állítják, hogy a párt s az államvezetőinek viszszatérése tisztségükbe, törvényes szerveink tevékenységének felújítása nem csekély eredmény. De ne is álltassuk egymást: ml egyebet lehetett volna elérni? Ki gondolja közülünk, hogy elegendő lett volna többet beszélni, hangosabban kiabálni és minden idegen katonaság egy napon, egy órán belül eltávozott volna tőlünk? Ki várta azt, hogy a helyzetet 24 órán belül megoldhatjuk. Nem naivitás ez? Nem teljesen irreális gondolkodás ez? És milyen alapvető kérdésekről ls volt szó? Arról, hogy hazatérjenek azok, akiket országunk területéről elszállítottak. Hazatértek? Hazatértek s mindnyájan kivétel nélkül tisztségükbe tértek vissza. Arról volt szó, hogy felújítsuk pártunk és államunk által létesített törvényes szerveinket. Felújítottuk ezeket a szerveket? Tevékenykednek? Tevékenykedik az államfő? Tevékenykedik kormányunk élén Černíkkel, pártunk vezetősége élén DubCekkel és minden más szervünk is? Tevékenykednek. Arról volt szó, hogy az öt szocialista ország katonai egységei vonuljanak ki területünkről. A félreérthetetlen egyezmény úgy szól, hogy ezek a katonai egységek helyzetünk szilárdulásához mérten fokozatosan eltávoznak. Ki várt egyebet? Nincs évekre szóló ügyekről sző, hanem helyzetünk rendezésével kapcsolatban aránylag rövid időről. Meggyőződésem, hogy amennyiben a kommunisták s nemzeteink minden becsületes tagja bölcs magatartást tanúsít, úgy ez a kérdés is megoldódik. Arról volt szó, hogy felújítjuk szuverenitásunkat. Ha azt mondom, hogy működni fognak törvényes szerveink, hogy a katonai egységek fokozatosan kivonulnak területünkről, ez anynyit jelent, hogy felújul nemzeti és állami szuverenitásunk, hogy ez nemzeti és állami szuverenitásunk megújhodása, és félreérthetetlenül megmondották nekünk, hogy ezt tiszteletben is fogják tartani. És hogy mindez nem áll fenn már ma, már ebben a pillanatban? Gondolkozzunk tárgyilagosan és józanul! Hiszen néhánv hónap távlata nagyon is reális távlat. Arről van szó, hogy ismét rendes kerékvágásba hozzuk életünket. A katonai egységek fokozatos kivonulásával egyidejűleg napról napra kisebbek lesznek a nálunk ma még létező akadályok. Megnyílik előttünk, a szó szoros értelmében mindennap egyre jobban megnyílik az az út, amelyen haladva felújíthatjuk gazdasági életünket, a termelést, a közlekedést, a küzellátást és politikai életünket. Hol van tehát az a borzalmas árulás, amelyről ma egyes emberek beszélnek? Hol vannak azok a szörnyű megalkuvások? Tudom, hogy helyzetünk nem könnyű, és még néhány hónapig nem lesz könnyű. Az ilyen beavatkozás, az ilyen tragédia után máról holnapra nem változtathatjuk meg. Mivel a Szlovák Nemzeti Felkelésről is beszéltünk, engedjék meg, hogy emlékeztessem önöket arra, ml minden következett az akkor két hónapig tartó erőfeszí

4é3ek, ' óriási erőfeszítések nagy lelkesedés és áldozatkészség után? A borzalmas szenvedés hosszú hónapjai, mészárlások, falvaink felperzselése, s egyebek következtek. Akkor csak egy gondolat élt bennünk, hogy e nagy áldozatok árán egyszer szabadon fogunk élni ebben az államban. A ma követelménye az, hogy a gyárakban, falvalnkon, a járásokban, Szlovákiában és az egész országban megfontoltan, józanul s nyugodtan lássunk hozzá ügyeink intézéséhez. Amikor Moszkvában egymássa! beszélgettünk, olykor nagy lehangoltság vett erőt az embereken. Természetesen mindenki örömmel dolgozik akkor, amikor az ember kellemes dolgokat közölhet, amikor terveit megvalósíthatja, anyagi, szellemi, politikai életünk javára, amikor örvendezve léphet az emberek elé, amikor velük jó híreket közölhet. Arról is beszéltünk, hogy nagyon is nehéz a munka, ha fegyelmezettséget, áldozatokat s bizonyos önmegtagadást kell követelnünk. Ez nagyon nehéz. Nem egy ember szeretne elmenekülni e tények elől, mondván: nem, én ezt így nem bírom, nem Ilyen a természetem, ezen nem tudom túltenni magamat stb. Mi pedig azt mondtuk: Az, aki nemzeteink és pártunk ily nehéz helyzetének pillanataiban távozni akar, az közönséges áruló. (Taps!) Könnyű akkor dolgozni, amikor az emberek megtapsolnak, amikor azt mondhatjuk nekik, hogy le Novotnýval, hogy most általános lesz a szabadság, nem lesznek börtönök, megkezdődik a rehabilitáció stb. És az emberek ezt megtapsolják stb. Könynyfi így dolgozni, és ezt közülünk mindenki jól tudja. Ám,ha azt kell mondanom, tartsd kissé féken szenvedélyeidet, gondolkodj józanul, ne hagyd magad azzal kiprovokálni, hogy idegen fegyverek állnak készenlétben, s hogy Itt lesznek egy hónapig, talán két hónapig is, végezd munkádat a nemzetért, nyugtasd meg az embereket, magyarázd meg nekik, hogy bár főj a szívük, így és Így kell a tényeket nézni. Nehéz Igy dolgoznunk, nehezen kelthetünk így bizalmat, de mi olyan kommunista párt vagyunk, amely már szerzett bizonyos tapasztalatokat és amely nemcsak akkor akar politikai munkát végezni, amikor minden úgy megy, mint a karikacsapás. Olyan Időszakot éltünk át, amikor nagyon nehéz körülmények között dolgoztunk, s amikor a becsületes emberek kitartottak. Álljanak félre az ingadozók, mentesüljünk mindattól, ami opportunista, de maradjanak meg mindazok a pártban, akik szilárdak, jellemesek, akik küzdeni akarnak e nemzetért. (Taps.) Ezek az eltérő nézetek megmutatkoztak jelenlegi kongreszszusunkon is. A kongresszus úgyszólván félig illegális körülmények között kezdődött meg abban a küzdelemben, amely a Svoboda elvtárs és a többiek által folytatott tárgyalások támogatásáért, a helyzet rendezéséért folyt. Ez megnyilvánult a kongresszusi tárgyalásokban is. Kifejeztétek a kommunisták véleményét, a nemzet véleményét. Tegnap este talán úgy tűnt nektek, hogy a helyzet valamiképpen megváltozott, hogy valamilyen különbség van. Miben van különbség? Abban, hogy a moszkvai tárgyalások lezártával, az egyezménnyel, valamennyi vezető tényező visszatértével minőségileg új helyzet állt be. Itt van Dubíek, itt van Svoboda, itt van Cerník, itt van Smrkovský, visszatértünk mindnyájan. Már beszél- fflll tem arról, miben állapodtunk Vmim

l< meg. Minőségileg új helyzet kö- lgg8 vetkezett be a kongresszus tárgyalásában is. Tegnap reggelig vili. 30. tárgyaltatok, a helyzetet egy bizonyos szempontból ítéltétek meg és döntöttetek. Azóta azonban ismertekké váltak az új té- ™