Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-14 / 224. szám, szerda

Martini impressziók Magyar szemmel a Matica slovenská ünnepségein Szükségszerűen az „oroszlán barlangjában" kell-e éreznie magát egy magyarnak, ha a háromnapos Mattca-ünnepségek idején a szlovák nemzeti öntudatot ébresztő intézmény fellegvárába toppan? Nem hasítanak majd belém minden szónál kínos érzések? A kínos helyzetek elkerülése végett minden előítélet elvetésével, nagy adag megértéssel fegyverkezem fel és magamra ültöm az elfogulatlan szemlélő vértjét. Az alakuló közgyűlés színhelyén felmutatom meghívómat, s erre duplakeresztes aranyozott Matica-jelvényt tűznek a gomblyukambi. Most már végképp nem tűnök idegennek. Még csak magyaros bajuszom sincs, s az egyetlen ilyen arcdísz viselője itt Dominik Tatarka író, őt meg mindenki ismeri. Csak az ismerős szlovák kollégák élcelődnek: „Neked, magyarnak, az aranyjelvény, nekünk csak ezüst jutott. .." Azt hiszem, nem fogom kínosan érezni magam . • „Sám svcbody kdo hoden .. A közgyűlésen szemben velem az emelvény elnökségi széksorának szélén Daniel Okáli ül, a nézőtéren körülöttem többen azok közül, akik tollúkra vették nevemet, hogy fullánkkal szúrjanak... De az emelvényről Ladislav Novomeský beszél. És megnyugtató, hogy a Matica slovenská tekintélyes elnöke így szól: „Sám svobody kdo hoden svobodu zná väžiti každou" — idézve a régi költő szavalt, amelyek szerint az, aki a szabadságot megérdemli, más szabadságát is meg tudja becsülni. És folytatódik az elnöki beszéd: „Arról van tehát szó, hogy a Matieát ne értelmezzük mint szűk nemzeti intézményt, hanem legyen szlovák olyan értelemben, hogy hirdetni fogja a megértést a nem szlovákok iránt úgy, ahogyan saját maga iránt, saját nemzete iránt elvárja a tiszteletet." E szavakat nem követi taps, de nyilvánvaló, a Matica hagyományos humanista szelleme árad a teremben. Nem, nem érzem magam kínosan. Sőt! • A legszentebb programpont"/ A vasárnapi harmincezres manifscztáción tekintélyes, bölcs ember átl a mikrofonnál, civil ruhája sem takarja el katonás tartását. Talán az egyetlen vagyok a tömegben, akinek eszébe jut ebben a pillanatban, hogy. ez az ősz hajú, lelkesen köszöntött ember, aki ma köztársasági elnök, egykor magyar nyelvtankönyvet írt csehszlovák tisztiiskolások számára ... Szavai a nagygyűlésen említik a szlovák nemzet elnyomatását, az egykori elmagyarosítási törekvéseket. Objektív tényekről beszél, s az objektív szemlélőt szavai nem érinthetik bántóan. Sőt, hálás neki a figyelmességért, mert bármikor a jelen helyzetről szól, nem felejti el a nemzetek mellett az itt élő nemzetiségek megemlítését sem. Ez a figyelmes megfontoltság jólesik. A nemzetiségek és vegyes lakosságú területek kérdése még egyszer szóba kerül a nagy manifesztáción. Most már nera Ludvík Svoboda beszél, hanem az újjáalakult Matica programnyilatkozatát olvassák fel. A nyilatkozat a Matica általános kulturális céljai mellett állásfoglalást is tartalmaz a délvidéken élő szlovákok nemzeti létével kapcsolatban. Tiltakozik „a mindmáig kísértő állnternaclonal izmus" ellen, s hangsúlyozza: „A Matica tiltakozik az ilyen elnemzetlenítés ellen, a szlovákok nem lehetnek saját földjükön, saját hazájukban kisebbségben. Nem szabad megszökniük Dél-Szlovákiából! A szlovák nyelv az államalkotó nemzet nyelve. Ezt nem lebet diszkriminálnil A Matica slovenská a délvidéki szlovákok védőpajzsa lesz... Ez programunk legszentebb pontja marad ..." Elgondolkozom a program e — legszenlebb — pontja fölött és nem vagyok képes elképzelni, hogyan valósítható meg. Ha már egyszer valamely faluban vagy járásban az odatelepített szlovák lakosok történetesen kisebbségben vannak, s onnan el nem mehetnek, akkor hogyan emelkednek többségre? Újabb családokat telepítenek oda más vidékről? Vagy -az ottani magyarokat telepítik ki? Vagy újra reszlovakizálunk, amíg csak nem születik meg a többségi arány? S bár a program sok értékes, a szlovák kulturális életet gazdagító, gyarapító pontot tartalmaz, ez az egy, a legszentebb, szöget üt a fejembe. Az összegyűltek körében a Matica hagyományos humanista szelleme helyett valami más, idegen ízű hangulat árad. A szép hagyományos elvektől való visszakozás érződik a levegőben . .. • Pillanatképek A Matlca-napok során a közgyűlésen és békemanifesztáción kívül, természetesen, sok kulturális rendezvény, szórakoztató műsor, találkozó zajlott le. Az itt szemlélődő magyar számára is érdekes és megnyugtató számos olyan megnyilvánulás a rendezvények során, amely az általános demokratizálási folyamattal kapcsolatos. Elvégre ez a folyamat országos ügy, tehát a mf ügyünk ls. Nem hallgatható el az az ismételten hangoztatott állásfoglalás, hogy a nemzeti ügy csak szabad, demokratikus viszonyok közt vihető győzelemre, jóleső mozzanatok voltak a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való barátságot hirdető szavak, a CSKP akcióprogramját támogató nyilatkozatok nemcsak funkcionáriusok, de pl. papok részéről ls. Dr. Jozef Papin amerikai szlovák, a philadelphiai egyetem tanára ízes humorát bizonyította ezekkel a szavakkal: „Tudják, ha ma az Egyesült Államokban fohríson vetélytársaként Duböeket jelölnék az elnökválasztásokon, Dubček győzne, olyan népszerű ..." Csodálkozást — hogy enyhén fejezzem ki magam — váltott ki a martini ünnepségek kulturális kerete. Igaz, számos népművészeti együttes lépett fel, de ilyen nemzeti rendezvényen, amely nem kevesebbet, mint a szlovák nemzeti kultúra bölcsőjét jelentő intézmény felújítását hozta, elvárták volna a résztvevők a szlovák hivatásos előadóművészek élgárdájának megjelenését is. Kétségtelenül megérdemelte volna a rendezvény, hogy e nemzetnek oly sokat jelentő költők verseit pl. Viliam Záborský szavalja, hogy tiszteletét tegye itt ez alkalommal a Szlovák Filharmónia, hogy a Matica újjászületésénél ott legyen a sok vonatkozásban nemzetközi színvonalat képviselő színészgái'dának legalább néhány képviselője. Néhány zavaró mozzanat ellenére, magyar ember is jól érezhette magát a martini Maticanapokon. S ha fel ls kapta fejét néhány „erős" kitétel hallatán, megmaradt a reménye — mint sok-sok őszinte szlovák embernek is —, hogy a Matica magvát a humanista nemzeti kultúra jóakaratú ápolói alkotják, hogy a nemzetek közötti megértés szelleme még nem veszett ki, hogy a radikallsta hangok Ideiglenesek csupán, s olyanoktól erednek, akik még nem tudják, hogy a gyűlölködés idegen a Maticának. Tény, hogy a Matica újjáéledésében a délszlovákiai szlovákság mozgalma, magyar környezettel szembeni kiállása nagy szerepet játszott. Ezért is szereztek pozíciókat ebben az intézményben a csehszlovákiai magyarsággal szemben álló erők. Most arról van szó csupán, hogy ez az évszázados intézmény az új erőket a saját arculatára formálja-e, vagy ezek az új erők formálják át a maguk módján a Matieát. A martini Matica-napokon engedményeket tapasztaltunk az új erők javára, de láttuk, hogy itt van még és él a rég! humánista szellem is. Az erőviszonyok alakulásába, természetesen nem szólhatunk bele. De bennünket is érintő dolgok ezek, s hiba lenne nem látni őket. VILCSEK GÉZA A tizenharmadik mete Hol volt, hol nem volt, valamikor réges-régen, olyan régen, hogy már senki sem emlékszik rá, megszületett a Szépség. Ekkor aranybölcsőjénél három fehér ruhás, szőke hajú, kék szemű fiatal lány jelent meg. Ajándékot hoztak. Az egyik olyan csodálatos erővel ruházta fel a Szépséget, amely által az embereknek örömet osztogathat. A másik úgy döntött, hogy a Szépség olyan nyelven beszél majd, amely a világ minden embere számára érthető. A harmadik ihlettel ajándékozta meg és rendelkezésére bocsátotta a múzsákat. És azóta a Szépség járja a világot: mindenhova eljut, mindenütt szeretettel fogadják, mindenütt megértik nyelvét, áldozatokat hoznak érte, hogy megerősödve, újfent örömet osztogathasson. Egyik fellegvára Jablonec nad Nisou. A Szépség vagy hatszáz évvel ezelőtt telepedett le az erdők övezte bűbájos katlanban, amikor az üvegkohóban itt először gyújtották meg a tüzet. A közeli Turnovban ugyanakkor fejlődésnek indult a drágakő-köszörülés és az ékszerészet. Jellegzetes nyersanyaga a cseh gránát volt. S mivel a Szépséget az emberek itt szeretettel fogadták, kenyéradójuk lett, bizalmas barátjuk, rásütötte pecsétjét munkájuk gyümölcsére. — A jabloneci bizsutériát az egész világon ismerik ... Több mint 120 országban hirdeti Csehszlovákia nevét... még szebbé tenni." Végül is úgy döntött, hogy bizsutériánkat a mesevilágon keresztül mutatja be. Hosszadalmas latolgatás után a világ legszebb tizenkét meséjét választotta ki. És Santar elképzelését, Václav Komorous kísérő zenéjét, a bizsutéria és ékszer gyönyörűségét, a többi látnivalót hadd mondom el én, egy tizenharmadik mesében ... 1968 — Jablonec, a bizsutéria világkiállításának színhelye. 16 ország és 32 egyén küldte el az év legszebb produkcióit. Csehszlovákia külön pavilont kapott. Az üveg és bizsutéria múzeuma kiegészíti a látnivalókat. Egy hatalmas üvegvitrinben a szemünk láttára kerülnek ki a képzőművészek keze alól az üvegfigurák, fémcsatok, díszes feliratú poharak. A reflektorok színt váltanak, minden csillog és ragyog, magával ragad bennünket a pómpa, hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk a Szépség. Az örök Szépség, amelybe mindig hajlandók vagyunk belefeledkezni . . . A csehszlovák pavilon forgatókönyvét Jindŕich Santar, Klement Gottwald államdíjas képzőművész írta. Beszélgetésünkkor elárulta, hogy bizony nagyon sokat gondolkodott afölött, hogyan tudná kifejezésre juttatni, még jobban kidomborítani a Szépet. Emlékszem az egyik mondatára: „Ha valami igazán szép, azt nagyon nehéz Mint már ismeretes, mesém birodalmát Jablonecnek nevezik. Ebben a birodalomban békés, munkaszerető emberek laknak. Hetük dolgos napokból és pihenésre szánt vasárnapból áll. A városka élete csendes, meghitt, barátságos és szeretetre méltó. Egyszer az a hír kelt lábra, hogy a városkában világraszóló rendezvényre kerül sor: bemutatják az itt élő emberek munkáját — bizsutériakiállítást rendeznek. S mivel ezt mindenki szívügyének tekintette, cslnosodni kezdett a város: takarítottak, virágokat ültettek, parkokat létesítettek, s mikor mindezzel készen voltak, meghirdették: „Gyertek, nézzétek, lássátok!" És az emberek jöttek, néztek és láttak. Nemcsak belföldiek, hanem külhoniak is^ németek, lengyelek, hollandok, angolok, magyarok, amerikaiak, svédek, sőt japánok és még sokan mások. A hallban, ahova először belépünk, félhomály van, halkan szól a zene. A mennyezet tükör. Félkörben harminc ikon a világ leghíresebb színésznőit ábrázolja, valamennyit eredeti bizsutéria díszíti. A képek előtt piros mécsesek. Talán még sohasem fértek meg ilyen szépen egymás mellett, nem félve a konkurrenciától Virna Llsi, Elisabeth Taylor, Margaréta Lee, Anionella Lualdi, Claudia Cardinale, Olinka Berová, BB és a többiek. Állsz és nem ls őket nézed, ezúttal ők csak a keretet alkotják, figyelmedet az ezerszínű, csillogó üveg köti le. Csak néhány lépést kell tenned és a külföldi kiállítási csarnokban vagy. Az ékszerek alatt többnyire mély tónusú, színes bársony, magas fényű fa, vagy éppen üveg. Meglepnek a különböző fonnák, a szinte bilincsnek ható ezüst karperecek, a tenyérnyi csiszolt kövek, az egyszerűség és az anyag jellegének kidomboritása. De nemcsak ez lep meg, hanem a nagyanyáink ékszereire emlékeztető aranyrózsák, finom ötvözetű fülbevalók, nemes vonalú melltűk ls. Sok a fából és műanyagból készült bizsu. Azon gondolkodtam, hogyan tudnám mindezt egy nevezőig hozni. Nem jöttem rá a dolog nyitjára, talán a legjellemzőbb: „Ahány ház, annyi szokás.'' Mégis, az északiakra talán a? egyszerűség vonatkoztatható leginkább. Innen az út a csehszlovák pa= vilonba vezet, a mesék világán ba. Feléd jön Honza Félinkq királykisasszonnyal, megisme? red a Boldog királyfit, megta^ lálod a Kincset, elkíséred Hamupipőkét a bálra, az indiai Abdallahhal elmész a tenger mélyére, szinte megriadsz az, óriásoktól, figyeled az úszkáló halakat és a lassú teknősbékát, Kiskorod óta ismered és csodálod valamennyit. Ismered? Hir? telen kételkedni kezdesz. A te képzeletedben is szépek voltak, de Ilyen gyönyörűeknek sohasem hitted őket. Megilletődve állsz, és mint az örök gyermek, szinte nyitott szájjal bámulod az ember üvegbe, fémbe, drágakőbe, ezüstbe szorított fantáziáját. övek, klipszek, nyakékek, virágok, karkötők, hajtűk — néhány mázsányi mennyiségből talán egyet sem tudnál leírni, mert az összbenyomás sokkal erősebb a részletnél. A vitrinek előtt sokan tolonganak, nehéz a levegő, lassan tudsz előrehaladni, mert mindenki a lehető leghosszabb ideig ott akar időzni a mesevilágban. Csend van, csak a zene szól, a reflektorok hangulatossá teszik a teret, nagyonnagyon jóleső érzés vesz rajtad erőt. Igen, ez valódi műélvezet ... Tudom, a tizenharmadik mese távolról sem olyan szép, mint a tizenkettő közül bármelyik is. De az a tizenkettő is csak azért olyan szép, mert megelevenedett képzeletvilágunkban, mert részleteiben magunk formáltuk meg. Próbáljuk ugyanezt megtenni a tizenharmadikkal is! Próbáljuk elképzelni azokat az embereket, akik évekig töprengenek egy-egy új formán, azokat, akik az elképzelést megvalósítják, azokat, akik ezt a bizsutériát viselik. Akik ott jártak, életük egyik legszebb élményét vitték haza magukkal . . . A Szépség járja a világot: mindenhova eljut, mindenütt szeretettel fogadják, mindenütt megértik nyelvét, áldozatokat hoznak érte, hogy megerősödve újfent örömet osztogathasson. ... egyik fellegvára, Jablonec ... OZORAI KATALIN Egy a harminc ikon közül: Virna L isi és a cseh gránát. A párizsi manükken viseli a jabloneci bizsutériát, — a hölgyet nem, de a díszt ott láthattuk a kiállításon.