Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1968-07-06 / 185. szám, szombat

ELLESETT PÁRBESZÉD (avagy Rómeó és Júlia találkozása a Váci utcában) Színhely: Budapest, Váci utca, ax Egyetemi Színpad, ahol az Irodalmi Szemle „Hazánk Európa" című műsora pereg. Igaz, a riporter csak véletlenül „csúszott" be a terembe, de annál nagyobb volt a meglepetése ... A műsor végeztével ugyanis az elsfí sorban ülő THIRRING VIOLA és a színpadról lelépő VAVRECZKY GALAN GÉZA, a komáromi MATESZ művészei között az alábbi elgondolkoztató párbeszédnek volt fültanúja: — Gratulálok, Géza! Nagyon jó volt az előadás . .. — Köszönöm, de beszélj inkább magadról. Hogy vagy, mit csinálsz itt? — Kazlmír Károly vezetése alatt próbálok a Körszinhüzban . . .1 — ??? — Hidd el, én még jobban csodálkoztam, amikor táviratot kaptam, hogy jelenjek meg a Thália Színház próbáján ekkor ós ekkor. Először azt gondoltam, hogy valaki tréfál velem, de azért elmentem. Valójában csak akkor tudatosítottam magamban, hogy a dolognak fele sem tréfa, amikor a próbateremben Básti Lajost, Sulyok Máriát, Keres Emilt s más jónevü pesti színészt láttam magam körül, akikről megtudtam, hogy partnereim lesznek az Isteni színjáték banI! — Hát ez tényleg „isteni" ... De miképpen esett rád a választás? — Tudod, iiogy Kazimír Károly látta a Rómeónkat. Erre föl hívott meg ... El sem tudod képzelni, mennyire jólesik nekem Izsa — Búcs — Komárom háromszöge mellett ez a „kis" kibővítéS: Budapesti — Gondolom ... De ez persze „csak" vendégszereplés? — Egyelőre itt lehetek, s most az a fontos, hiszen tudod, hogy nem sokkal utánad én is otthagytam a komáromi színházat. Igaz, hogy amióta elmentél, már nem is tűzik nuísorra a darabjainkat ... ? — Pedig sok levelet kapok, hogy nagyon szeretnék látni a Rómeót meg a Lilíomfit . . . — Mint vendég sem fogod játszani a főszerepeidet? — Ez még bizonytalan, ezt hagyjuk hát egyelőn* Arról be szélj Inkább: milyen légkörben folynak a körszínházi próbák? — Nagyon baráti, közvetlen egymáshoz itt mindenki. Természetesen a rendező az „első legény a csárdában", de ugyanekkor készséggel meghallgatja, vagy hasznosítja a színészek ötleteit is. A múltkor például Zolnay Zsuzsának volt egy ötlete próba kőz ben. Leállt. Elmondta ami eszébe jutott, Kazimír megfontolta, majd megköszönte a művésznőnek az ötletet s ezek után már eszerint oldották meg az említett jelenetet... — Érdekelne, hogyan viszonyulnak hozzád a „pesti sztárok"? — Figyelemmel és megértéssel. Gondolom, jólesik nekik az én elragadtatásom is irántuk. Többen művészi tornára ls járunk az együttesből. A szerep tetszik, Picarda alakja Dante költeményé nek dramatizált változatában . . . És Te? Hogyan tovább? — Csak dióhéjban: látod, nem válok meg a színpadtól, ezt a műsort is én rendeztem és állítottam össze. Örülök a magyarországi szakemberek jó véleményei nek. A nagy újság pedig az, hogy fölkeresett Banovich Tamás filmrendező, és Jancsó Miklóssal szeretnének próbafötvételeket ké szíteni rólaml Sőt. a József Attila Színházból is érdeklődtek félő lernt — Úgy látszik, leszünk hat ml még partnerek . . .? — Igazán örülnék neki! Ennyi a párbeszéd, melyet egy ismeretlen fiatal pesti színész szakított félbe. A fentiek hallata» ellenben egy akaratlan megjegyzés kívánkozik a riporter tollára: a csehszlovákiai magyar színházkultúra jövűje érdekében, mi viszont igazán örülnénk „Rómeó" és „Júlia" partnerségének — a MATESZ színpadán! ( m' klOsi) Ugy sem jön rá senkisem Új színnel gazdagodott a HFI A pop-zenét kedvelő olvasóink számtalan egybehangzó kérésére a jövőben — alkalomról alkalomra — egy-egy táncdal kottáját közöljük ezen a helyen. Elsőként a nemrégi Bra- tislava! Líra egyik legsikeresebb számát, Z. Marat—Z. Boravec: Úgyse j.ön rá senkisem e. dalát közli albumunk, melyet Pozsonyban W. Matuska ós H. Vondrácková adtak elő. Á magyar szöveg Kausitz Ottó munkája. - (M) HOOtRATQ LányHer-rt jar-tdt e - gye dúl ? Ft'uTt I« mt-íít W-m' -jo«, Orl e'n Ki- vei vol-tói teg-nap, s hol? Tt kis mé-zes vi -rv-gom, a/l én Teg-nap ki-nel a - lud tál ? T* kis mé-zes vi-rá-gom, azt éri meg' nem mond-ha - lom. lány. Ho-va men-lét, la u Ián? Fiú-.csók a meg nem mond-ha . torn. le'p-led ki k5 - vet - le, mond? Kérdezd mtg nm mond-ha - torn- Ki - nek súgtad: szb - ral memlt Pe-dtg hold lud-ja la - lan, de o el nem dnil am.lanyKi-vet volnál IT - iái meg a cs/t-la • got, mely az egen ragyo-gott. ki volt.a-kit c

so' - kol nagyon c

sende - sen, meg ne hall-ja ten-ki-sem. Merl pi- rut az ar - com nWi. rp Hmí 0 f ^ ———II kan tFiü'.Sénki ~el nem ta-í5l-nci, är-rä fe-}e-met ad - nárnCsökén ^n, J, Ne ij kérant é -df-setp, úgy se jón rá un- ki-sem. "ff'gjE

5'"-*' el nem la -ldl-na, ffr-ra fe - je-met ad-nóm. és a pajkos gyer- tya - fény. A A» 0, Fiúi Tu-dot/ hol jár-tarn t en, csoda - szép g

er - It - cem, sze-rd-wünk éj - je f*ni' H9S Emf • C *»•" lén? Együtt •. Ott, a - hol csak ket - te/l dl - mod-lak csendbeZ... CODA Lam, szí-ved teg-nap ram- ta - lall ...Et a o Mosolygó nyár A pszichológus szemével: A szokások Az ember viselkedése, cselekvese esetenként, többé-kevésbé, vagy teljesen mentes lehet az akarattól, szándéktól, illetve a tudat ellenőrzésétől. Ilyen jellegű tapasztalata mindenkinek van: mielőtt rálépnénk az úttestre, akaratlanul halra, közepén jobbra nézünk, evés előtt kezet mosunk, a kezünkbe került ceruzával firkálni kezdünk stb. Az ilyen és ehhez hasonló sokszoros ismétlés által egységbe rendeződött, automatizálódott tevékenységformák: szokásuk. Alapját megszilárdult reflexkapcsolatok (dinamikus sztereotípiák) alkotják. Nem szabal összetéveszteni a készségekkel, amelyeknek ugyancsak ez a működési alapja, de különböznek abban, hogy amíg a készségekben kisebb cselekvési egységek automatizálódtak, addig a szokásokban nagyobb egységek. A készségeket általában külső tárgyi indítékok hozzák működésbe, kioldásukhoz pedig tudatra, akaratra van szükség. A szokások első indítékok: bizonyos helyzetben vagy időpontban belső késztetést, kényszert érzünk arra, hogy valamit niegtegyünk. Amíg a készség legfeljebb közömbös lehet, addig a szokás lehet rossz vagy jó szokás. A jó szokásoknak (például az adott munkatevékenység pontos elvégzése, befejezése, rendszeretet a munkahelyen és otthon, tiszteletadás, rendszeres olvasás stb.) nagy jelentőségük van az ember életében: jelentősen megkönnyítik az emberi kapcsolatok fenntartását, az ember társadalmi helyzetének stabilizálódását. Ismerünk jó képességű egyéneket, akik viszonylag gyenge teljesítményt nyújtanak, nehezen alkalmazkodnak. Ezekre mondják, hogy rossz természetük van. Az ok mégsem az alkati sajátosság, hanem a rossz szokások megszilárdult rendszere (pl. helytelen munkaszokások, modortalanság, különcködés, kitérés a kötelesség, felelősség elől stb.) A káros szokások között emlegetik a rendszeres alkoholfogyasztást, dohányzást, kártyajátékot stb. A kiegyensúlyozottan személy egyre gyakrabban menekül a problémáktól, tevékenysége automatizálódik, meghatározott időszakokban fellép a szokásokra jellemző ellenállhatatlan hiányérzet, az egyén nem ura önmagának. E szokásoknak a felszámolása fiziológiás és pszicliés okok miatt sokkal nehezebb, mint más szokásoké. Mindezt összevetve: a jó szokások jelentősége kettős: egyrészt alapot ad ahhoz, hogy bizonyos helyzetben, gyorsan és megfelelő módon cselekedjünk, másrészt a tudat bizonyos fokú tehermentesítése, amelynek következtében a cselekvés lényedére, tartalmára összpontosulhatunk. —kz— • •••••••••• r ••••••••••• U I MINEK • •••••••••• ••••••••••• EGY FÉRFI, AKINEK MEGNŐTT AZ ÉRTÉKE (cseh) Az elsőfilmes rendezőktől bemutatkozásképpen immár hagyományosan valami eredetit valami meglepően vagy meghökkentően újat vár a hazai közönség. A szép hagyományt elsősorban a cseh „újhullámos" rendezők alakították ki, akik mindjárt belépőként olyat mertek alkotni, aminek — legalábbis itthon — nem volt megelőző hasonmása. Filmjeik főként ezért tűntek ki, bár igaz, hogy nemcsak ezzel gazdagították a csehszlovák kinematográfiát. Az Egy férfi, akinek megnőtt az értéke című film fiatal írója és rendezője játékfilmmel most lép először a nyilvánosság elé, okkal és joggal vagyunk tehát kíváncsiak, vajon ő is az „újhullámos" nemzedék nyomába lépett-e, túltesz-e rajta, követi-e a hagyományt, vagy nem lep meg, nem örvendeztet meg. Az első, amit mindjárt le kell szögezni: Jari Moraoec művén észre lehet venni, hogy átérezte a bemutatkozás felelősségét; csiszolt formanyelvre, arányos komponálásra törekszik, és ittott nem ijed meg a modern vágástól, az éles fordulatoktól sem. Filmjének ötlete jó. Merész, váratlan és nyomban sokat ígér. Azt ígéri, hogy sokat fogunk nevetni, tiszta szívből, ironikusan, gúnyosan. A filmben arról vau szó, hogy a műkincseket bálványozó világ milyen embertelenül jár el egy férfival, akinek az a szerencséje, majd szerencsétlensége, hogy egy hirtelenül elhunyt festő (aki természetesen azonnal világhírű lesz) legjobb művét hordja magán, a hátára tetoválMANDAR

A Kamerun egyik festői völgyében, a Mandara hegység hétszer hét csúcsával övezett síkságán még ma is úgy élnek az emberek, mint az őskorban. A rossz szellemet kövekkel űzik el, nem ismernek királyt, uralkodót, egyenlők, elégedettek, boldogok. Mintha az idő évezredekkel ezelőtt megállt volna számukra, szegény földjüket, o környező hegyek „megóvták" a civilizációtól. Nem is tudják, hogy mi van a hegyeken túl, s ez nem is érdekli őket. Ösi szokásaik, íratlan törvényeik szabályozzák életüket, s ők elégedettek. Az eredeti természet a természetes számukra. VONATRABLÁS A brazil filmek kíméletlen társadalomkritikája közismert. Roberto Farias tizedik műve sem kivétel, jóllehet jellegében eltér egy kissé az ilyen beállítottságú filmektől. A kerülellörténettel tér el, azzal, hogy tulajdonképpen egy bűnügyi film ez, a műfaj minden jellegzetességével. Egy banda kirabolja a rendszeresen közlekedő postavonatot. Nagy összeget zsákmányolnak, elosztják, majd megegyeznek, hogy nem fognak mértéken felül költekezni, mert úgy könnyen leleplezhet-nék magukat. Szegény emberektől, külvárosi nincstelenekről van szó, s a nyomor és a vagyon birtoklása mindannyiukat válságba sodorja. Ami következik, az törvényszerű. Roberto Farias (ő írta a forgatókönyvet is) a bűnözést nein akarja igazolni a szegénységgel, ellenkezőleg, arra hívja fel a figyelmet, hogy mit tesz a jogtalan és hirtelen meggazdava. A férfi — és családja — kezdetben nagy megtiszteltetésnek és főként sok pénz ígéretének veszi, hogy egyszeriben roppant érdeklődés kezd iránta megnyilvánulni, de aztán csakhamar rá kell jönnie, hogy nem ő az érdekes, hanem a hátára tetovált „mestermű". Az pedig a képtár tulajdonába került, így az ő személye nem több, mint egy közönséges képkeret. Úgy is kezelik őt. Egyszerűen tárgy lett belőle, amely, sem enni, sem inni nem kérhet, csak vigyázni kell rá. Innét kezdődnek az igazi bonyodalmak. Azaz csak kezdődnének, ha a rendező ki tudta volna használni azokat a lehetőségeket, amelyeket a téma kínál. Fordulatos, csípős szatíra kerekedhetett volna ki a különös történetből. Sok komikummal fűszerezett bátor gúnyolódás lehetett volna ez a film az elidegenedés, az embertelen emberek közötti kapcsolatok fölött. Sajnos, nem lett sem ez, sem az. Egy szomorú-vidám vígjáték lett, vontatott cselekményű, majdnem unalmas történet, amilyet csak akkor néz meg az ember, ha igazán nem tud mit kezdeni az idejével. Vagy akkor, ha valamelyik kedvelt színészét akarja lótni, például Jozef Krónert, aki a tetovált férfi szerepében Igazán sokat tett azért, hogy a film — ha már rászánja magát az ember — egy kicsit mégiscsak élvezetes. Ján Moravec első filmje tehát nem lepett meg, legalábbis nem kellemesen. Reméljük, a folytatás jobban sikerül. (svájci) A svájci filmesek nagy szolgálatot tettek a jelen- és utókornak azzal, hogy dokumentumot készítettek ezekről az özönvíz előtti emberekről. Mert számuk azért mégiscsak egyre kisebb, maholnap megváltoznak, átalakul életmódjuk és rövidesen még hírmondó is aligha marad közülük. René Gardt és Charles Zbindan megmentette őket az utókornak. Ügy, ahogy ma élnek, illetve ahogy évszázadokon, évezredeken át éltek. Az utókor kíváncsi lesz rájuk, de aligha kíváncsibb, mint a jelen. (brazil) godás az olyan emberrel, aki a nyomortanyákon eleve nyomorra van ítélve. S ennek az embernek nemcsak a nyomora a szerencsétlensége, hanem az a brutális bánásmód és az a megvetés is, amely társadalmi helyzetében osztályrészéül jutott. A film egyébként kíméletlenül leleplezi a szenzációra éhes újságírók és fotoriporterek embertelenségét is. Kár, hogy Farias műve mintegy hatéves késéssel jelenik meg mozijainkban. Az eltelt hat év nagyon meglátszik rajta, a brazil film azóta sokat korszerűsödött, ma már sokkal modernebb stílust képvisel. Igaz, a Vcnatrablásnak ma is időszerű a mondanivalója, s időszerű lesz a jövőben is, mindaddig, amíg lesznek emberek, akiket a nyomor embertelen életmódra, a társadalom perifériáján való tengődésre kárhoztat. (szó) mm 1368 VII. 8. Az Egy férfi, akinek megnőtt az értéke című film egy kockála. ^ W