Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1968-07-05 / 184. szám, péntek

Befzéljetéf (farai (j á b O r Kefíuth-itjas Mtlível Minden segítségre készek vagyunk... örömmel olvastuk a magyar lapokban, hogy a Magyar Írószövetség nemrég megvitatta a szomszédos országok magyar irodalmának problémáit. A felszólaló írók és kritikusok hangsúlyozták, hogy a határokon túl létező magyar literatúrát be kell kapcsolni az egyetemes magyar irodalom vérkeringésébe. Már eddig is történtek kezdeményező lépések, de úgy gondolom, hogy még csak a kezdet kezdetén vagyunk. A hosszú évtizedek alatt elburjánzott bizalmatlanságot gyökerestől ki kell irtani. Az, hogy a csehszlovákiai magyar művek folyóiratokban, könyvekben, rádióban stb. eljutnak a széles magyar tömegekhez, nem sérti egyetlen ország érdekeit sem, sőt a szomszédnépek közeledését, egymás jobb megértését szolgálja. A csehszlovákiai magyar irodalom különféle okok miatt ritkán és nehezen jut el a cseh és szlovák olvasóhoz, ugyanakkor Magyarországon is csak mutatóban jelent meg néhány kiadvány. így a perifériára szorulva, gyakran százas példányszámokban megjelenő kötetekkel csak vergődés lehet a csehszlovákiai magyar irodalom. Ezért fogadtuk örömmel a Magyar írószövetség vitáját, amelyeken többek között olyan értékes javaslatok is elhangzottak, hogy biztosítani kell valamelyik magyar könyvtárban a külföldön megjelenő magyar könyvek, folyóiratok, lapok gyűjtését, meg kell kezdeni a Magyarország határain kívül kialakult irodalmak kritikai felmérését, díjat kellene létesíteni, amelyet minden évben egy külföldön megjelent magyar mű kapna. A magyarországi egyetemeken a szomszéd országok magyar Irodalmát is tanítani kellene, s jő lenne, ha rendszeresítenénk az író-olvasó találkozókat a magyar határokon túl élő írókkal is. * Felkerestem Garat Gábor Kossuth-díjas magyar költőt és megkérdeztem tőle, hogyan értékeli ő az írószövetségi vita utáni helyzetet. A kérdésre a következőket válaszolta: „Az elmúlt négy esztendőben az Írószövetségben, mint külügyi titkár dolgoztam. Elég sokat foglalkoztatott minket a külföldi, főleg a szomszédos baráti országok íróinak, irodalmának ügye. Meg kell mondanom, hogy esztendők óta nagyon sokat gondolkoztunk azon, miképp lehetne a szomszédos országokban élő, létező magyar irodalom ügyét itthonról jobban segíteni, támogatni. Nemcsak gondolkoztunk, hanem a lehetőségek határain belül cselekedtünk ls. Talán ennek a cselekvésnek nem elhanyagolható jele az, hogy most már második esztendeje a budapesti ünnepi könyvhéten a pozsonyi magyar nyelvű könyvkiadó — amelyet most már Madách Könyvkiadó néven üdvözölhetünk — könyvsátorral jelent meg, és azt hiszem, hogy a közönség érdeklődésének örvendhetett. Ugyanennek a cselekvésnek a -jele, hogy az Elet és Irodalomban (amelynek most néhány hete a főszerkesztő-helyettese vagyok, miután írószövetségi titkári tisztemről leköszöntem!, ha nem is lehetünk teljesen elégedettek azzal, amennyit a szomszédos országok magyar irodalmával foglalkoztunk, most ez az igyekezetünk egyre növekvő, fokozódó tendenciát mutat. Talán azt nem kell bizonygatnom, hogy mi ezt a testvériséget a proletár internacionalizmus szellemében fogjuk fel. Hadd idézzek egy, ha nem is szószerinti gondolatot, Aczél Györgynek, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának nemrég elhangzott kultúrpolitikai előadásából, amelyben többek között azt mondta, természetes, hogy minden magyarnak, akárhol él is, a sorsa szívügyünk, de azért egy cseh, vagy szlovák internacionalista közelebb áll a szívünkhöz, mint egy magyar ln siszta. Tehát ebben disztingválnunk kell. Mindenesetre ahhoz az elvhez tartjuk magunkat, hogy a szomszédos országokban élő magyar íróknak kettős kötelességük van. Az egyik kötöttség ahhoz az országhoz, amelynek állampolgárai, s amelynek a valóságából, társadalmi éle téből merítik tulajdonképpen az ihletüket. Éppen ezáltal tudják, vagy tudnc gazdagítani az egyetemes magyar Irodalmat. Olyanféle élménylehetősége van a több nemzetiségű államban élő írónak,amilyen az itt élő magyar írónak nincs. Ezért ls nagyon fontos, hogy minél többen behatoljanak mihozzánk, többet foglalkozzunk kritikailag is velük, és segítsük őket ts az orientációban és segítsünk egyúttal egy olyan mércét is felállítani, amelyet feltétlenül át kell ugorniuk ahhoz, hogy ne provincionális, vidéki irodalom legyen ott, hanem valóban az egyetemes magyar irodalom szerves része. Most éppen ez jelenti a másik kötöttséget ts, ha állampolgárilag élményvilágukban szükségszerűen a szomszédos országokhoz tartoznak, ugyanakkor nyelvükben és nyelvi hagyományaikban a magyar irodalom részei is. Ezt az elvet —- vannak szomszédaink között — akik vitatják. De nem is az elvek vitáján kell itt lovagolni, hanem a gyakorlati kezdeményezések és a lépések fontosak. En nagyon optimista vagyok ebből a szempontból, és úgy érzem, hogy a mostani csehszlovákiai események, a párt által vezetett demokratizálási és kibontakozási folyamat jól fog hatni a magyar nemzetiség további sorsára és a magyar nyelvű irodalom és kulturális élet további sorsára is. Mi, amit csak lehet, különösen ha szomszédaink is megértők és bizalommal néznek ránk, és komolyan veszik, amit mi nagyon komolyan gondolunk, hogy ezt a közeledést internacionalista módon fogjuk fel, akkor mi minden segítségre készek vagyunk a jövőben." Reméljük, hogy e nemes elhatározásokat tettek követik. Még akkor is, ha ittott nehézségek és viták állnak a megvalósítás útjába. SZŰCS BÉLA Törvény biztosítja a Minden útievei Töpörödött, csaknem 70 esztendős anyóka Anna Poláčková. Am előtt egy borongós őszi napon férjét zokogva kikísérte utolsó útji tengeti napjait szoba-konyhás kis lakásában. Pedig van gyermeke egyetlen fia a messzi Amerikában él... Onnan küldözgeti féltő h< vú leveleit és persze a meghívásokat; „Jöjjön ki hozzám édesanyán gondtalan életet biztosíthatunk magának... az unokái is forró szer A nénike hosszas töprengés után engedett a hívó szónak és el a nagy útra. A legszívesebben már másnap repülőre ült volna, hoc rottei között legyen. Csakhogy hiába járta a hivatalokat, mindig eli kaphat útlevelet..., megbízhatatlan ..." Gu ič 1

1 Novýt a vállalata küldte szolgálati ügyben Svájcba, ahová i érkezett meg, meri el sem indulhatott hazulról... az utolsó pillanatl épről. Miért? Erre a mai napig se kapott a vállvonogatásor őszt... Čenék Pospišil érvényes útlevéllel hagyta el az országot. Még so d i, PS.,-.- .agy megigézték az osztrák fővárosban szerzett felüle 'gy történt azután, hogy „megfeledkezett" a hozajövetelről. Csu| TJűlva ébredt tudatára tettének, de akkor már késő volt... Lsgaf Ám azóta megváltozott a helyzet. A meg újhodás és a demoíuatizi nok törvényes bizonyítékai napról-napra gyarapodnak. A Nemzett ta a rehabilitációs törvényt, a sajtótörvényt, a szociális törvényekel útlevelek kiadását szabályozó törvényjava slat is formát ölt. v Az emberi jogok védelmét először a párt akcióprogramja, majd a nyilatkozata mondta ki. Egyik elve így han gzik: „Biztosítjuk az alk tett mozgásszabadságot, főleg állampolgáraink külföldi utazását mindenkinek jogilag biztosított igénye le gyen a hosszabb vagy ál tózkodásra és az embei'őket oktalanul ne kényszerítsük az emigrá Joggal várhatjuk tehát, hogy a készülő jogszabályok törvény egyszer s mindenkorra eltűnik szótárunk ból a külföldi utazáso többnyire indokolatlan „megbízhatatlan" jelszó. Ezekről a kérdés törvényes intézkedésekről, beszélgettünk dr. Zdenék Rajcharttal, rium útleyél- és vízumosztályának vezetőjével. 'Á KÉRDÉS: Polgáraink körében óriási az érdeklődés a külföldi utazások iránt. Vannak-e mér erre vonatkozó adatai? VÄLASZ: Természetesen. A múlt évben legalabb kétmillió polgárunk járt külföldön. Közülük több mint kétszázezren már új útlevéllel a kapitalista államokban élő hozzátartozóikat és barátaikat látogatták meg. A magánutazások mellett sokan a társasutakat vették igénybe, nem beszélve azokról, akik szolgáiatilag jártak külföldön ... Számításom szerint ez év végéig csak a nyugati államokat több mint 300 ezren fogják felkeresni. A korlátozások megszűnte után, azonban minden bizonnyal még többen látogatnának el külföldre, ha az ismert akadály: a pénzhiány nem okozna annyi nehézséget. A devizákra gondolok. Kedvezőtlen g ból adódóan ugyanis kéj ellátni polgárainkat devi retnénk ... KÉRDÉS: Ez valóan sen annak, akinek ida gához verni.Cqgj^^pffst kényszerül, hogy tízsze öljön-e villamosra vag kényszertakarékoskodái fényt vet hazánkra is. VALASZ: Valóban így érem egyik oldala. A má lista államok örülnek a pénzű turistáknak, akikt remélhetnek. Attól is ta Két Vörös Csillag Érdemrend viselője TOBB MEGERTESRE VÁGYIK AZ EMBER A

20 év előtti fényképről daliás férft néz velem szembe, öt keresem. A bátor harcost, az örök forradalmár Hajdú Vincét. Azt az embert, aki több mint 50 évvel ezelőtt azt a világrengető tíz napot, meg az utána következő négy és fél évet nem Deákibán, a szülőfalujában élte át, hanem a távoli Szibériában. Nemcsak a szülőföldjétől, hanem a világformáló forradalom központjától, Pétervártól, sőt Moszkvától ls messze. Mégis ilyen távolságra te gyorsan eljutott az Aurora figyúdörrenésének rezgése. A fogolytábor „lakói" ts szervezkedni kezdtek. Nem sok Idő múltán a bolsevikok elfogadták a felkínált segítséget. Ligeti tiszt vezetésével indultak harcba a fehérek ellen. Eleinte sikerrel. Majd Omszktól nem messze a cseh legionáriusok fogságába estek. Ligetit a csehek felakasztották, ők 18 hónapig „élvezték" a fehérek „vendégszeretőiét". — Életem legborzalmasabb napja az volt — meséli Hajdú elvtárs —, amikor megtizedeltek bennünket, mert egy fogoly megszökött. Szerencsém volt. Én a nyolcadik voltam. De azokat a vérfagyasztó perceket sohasem 'lehet elfelejteni. Tizennyolc hónap után újra fegyverrel harcolhattak a vörösök oldalán, mint szovjet állampolgárok. A harcokról nem sok szót ejt Vince bácsi. Minek arról sokat beszélni. Megtudták a távolban azt ls, hogy a Magyar Tanácsköztársaság megbukott. Annál nagyobb szenvedéllyel vetették magukat a szovjet hatalom megvédéséért folyó csatákba. 1922 ben került haza. Haza? — A papi birtokon vállaltam napszámos munkát — emlékezik az idős harcos. — Máshol nem is vállalhattam. Csoportokban dolgoztunk. Hát megtehette az az ember, aki évekig kOzvetlen közelről élte át a Ka,gy Októbert Szocialista Forradalmat, hogy a tapasztalatairól hallgasson? Jó munkás volt, először nem dobták ki a „beosztásából", csak éppen arra kényszerítették, hogy ne a csoporttal járjon kapálni, hanem egyedül dolgozzék egy táblában, nehogy agitálhasson, és terjessze a kommunista eszméket. Hát ennyi nyugodtságot mégsem lehetett kívánni egy forradalmártól, hogy hallá változzék, amikor annyi volt a mondanivalója. Nem is tűrték meg sokáig a munkahelyén. És természetesen egy napszámosnak nem is lehetett állandó munkája. Ekkor szerződött le a diószegi cukorgyárra!. Közben ugyan még sok minden történt. Gyűlések, sztrájkok szervezése, a kosúti és más események. A részletekből agy regényre való kitelne. De Hajdú elvtárs nem bőbeszédű. Minek minden „apróságot" részletezni — ez az alapelve. Hogy néhányszor bezárták? Mást ls bezártak. Arról azonban mégis részletesebben szól, ami azon a napon történt, amikor 1938 novemberében a Horthy-Magyarország katonái bevonultak Deákiba. Ünnepelt a falu, 6 nem tudott ünnepelni azon a novemberi napon. Nem a magyarok miatt. A fasizálódástól félt. A faí» pártszervezete az adott helyzetben még so Az egyénnek még egy icipici lehetősé neki. Vessző volt a hói 16 a kezében, amik rokat váró, ünnep találkozott. A Hortl Jöttek. Az őket élti gást túlharsogta — Éljen a Szovjeti Az ünneplő tömi kan a hang iránj tok, s megpróbált teperni a sarlós en papja rohant a te re — talán nem is dekes — és ő m az „ünnepet" a b felháborodott ünn 0 mentette kl a 1 Ezf követően ml lálkozott a kakf Az ütések nyomai -begyógyultak" a ber testén, de a sf ledni mégsem leh A kegyetlen azért olyan esemť tak, amelyek még solyra késztetik forradalmár Hajdi akkor történt, ami földi és csallóközi kat a nyilasok Hogy hova vittéW mindmáig titok. Ai tény, hogy az egy egy légitámadás őket őrző katonái