Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)
1968-07-18 / 197. szám, csütörtök
A Külföld labdarúgása Féléves működés után visszaadta megbízatását Renato Cesarino, az argentin labdarúgó-válogatott edzője. Indokolásként közölte, hogy a klubok nem támogatják megfelelően a válogatottat, nem bocsájtják rendelkezésére a kiszemelt Játékosokat és így nem tud megfelelő munkát végezni. A beavatottak viszont úgy tudják, hogy Cesarino távozását az segítette elő, hogy az argentin válogatott legutóbbi négy mérkőzése közül hármat elvesztett. Dávid Herd megvált a Manchester United csapatától, s az új idényben a Stoke City színeiben kíván szerepelni, amelynek kapuját az 1966-os világbajnokságon remekül szerepelt Gordon Banks védi. A szovjet labdarúgó-bajnokság egyetlen tegnapi mérkőzésén a Lokomotív Moszkva vendéglátóként 1:0 arányú győzelmet aratott az Alma Ata együttese felett. Matt Busby, a Manchester United edzője megtekintette Buenos Airesben a Racing Buenos Aires—Estudiantes mérkőzést, amely 1:1 arányú döntetlent hozott. A Racing a világkupa tavalyi győztese, az Estudiantes pedig a világkupa birtokbavételéért küzd szeptember 25-én és október 16-án a Manchester Uniteddel. A fövő reménységei Magyarországon az utóbbi időben nem rendeztek nemzetközi ifjúsági labdarúgótornát. Most változott a helyzet ás a Dózsa vállalta magára a kezdeményezést. E hét végéig érdekes tornát rendez több baráti ország együttesének részvételével. Közöttük találjuk a lengyel Gvardia, a csehszlovák Rudá Hvézda, a román, a szovjet és az NDK Dinamó csapatait, a koreai NDK Amnokam együttesét, továbbá a vendéglátó Dózsa és a Honvéd csapatát. nyolítják le, majd a hét végén a Megyeri úton és Kispesten folytatódik a legjobbak küzdelme. Vasárnap először a 3—4. helyért játszanak a csapatok, (17.45 órakor), majd a döntőt 19.15 órai kezdettel az újpesti stadionban bonyolítják le. Valamennyi találkozón á résztvevő országok játékvezetői és a legjobb magyar bírók működnek közre. Legkorábban a koreaiak érkeztek Magyarországra, s tíz nap óta készülnek szereplésükre. Bemutatkozásukat már csak azért is nagy érdeklődés előzi meg, mert honfitársaik válogatottja Angliában, a VB-n, kirobbanó sikert aratott. A többi résztvevő csapat is sok tehetséges fiatalt vonultat fel. A torna első mérkőzéseit Kecskeméten és Kispesten boNépszerű a Galea Kupa Mint ismeretes, Európa legjobb 21 évnél fiatalabb" teniszezői évről évre küzdenek a Galea Kupáért. Ennek ez évi döntőire a hagyományokhoz híven Vichy franciaországi városban augusztus 1—B. között kerül sor. Első ízben 1950-ben került kiírásra ez a sorozat, s ez idén már 25 ország küldte el nevezését a soron következő küzdelmekre. A Galea Kupa védője a francia csapat, amely • tavalyi döntőben Anglia együttesét 4:1 arányban győzte lo. A jelentkezők nagy száma arra késztette a szervező bizottságot, hogy július 18—21 között Athén ben, Bukarestben és valamelyik hollandiai városban selejtező mérkőzéseket bonyolítsanak le. A görög fővárosban Bulgária, Irán, Ausztria és Görögország játszik, s a győztes jut az elődöntőbe. Hollandiában Dánia, Luzemburg, Portugália és Hollandia legjobbjai adnak egymásnak találkát Balczó átvette a vezetést Warendorfban a nemzetközi öttusaverseny negyedik számaként a terepfutást bonyolították le. Az elég mély, homokos talajon Balczó szenzációs 12:59 mp-es eredménnyel győzött, s ezzel az ötödik helyről az elsőre került. Balczó mindössze egy ponttal vezet, s így elsőségét az utolsó számként lebonyolításra kerülő lovaglás dönti el. Az összetett csapatversenyben a magyarok felzárkóztak a szovjet együttes mögé. Az egyéni összetett verseny állása: 1. Baczó 4081 p, 2. Lednyev 4080 p, 3. Onyiscsenko 4073, 4. dr. Móna 3938, 5. Thade 3906, 6. Szaparnisz 3900. Csapatban: 1. Szovjetunió 12 046, 2. Magyarország 11825, 3. NSZK I. 11 274. # Vlagyimir városáEan befejeződött a női nemzetközi sakkverseny. Az elsőséget a szovjet Blkunova 8,5 ponttal szerezte meg. # Az olimpiai sportversenyeket nemcsak Mexikó fővároséban rendezik, hanem vidéki színhelyeket ls kijelöltek. Így a vltdrlázás, a lovaglás military versenyei és a Jabdarúgó mérkőzések legtöbbjét ls más helységben bonyolítják le. Érdekes, hogy 22 labdarúgó találkozó színhelyéül vidéki várost Jelöltek kl. # Alckszander Naljutin, szovjet rúdugró egy dnyepropetrovszki versenyen 502 cm-es teljesítménynyel végzett az első helyen. # Franciaországban új államtitkárt neveztek ki a sport vezetésének élére. Ez dr. Joseph Comtti, aki az új miniszterelnök, Couve de Murville nek van alávetve. # A Skócia körüli kerékpárverseny első szakaszát Georges Wiles nyerte honfitársai Horton és Buckley előtt. A román fővárosCan až NDK, Svájc, Törökország és Románia csapatai mérkőznek. A szakértők véleményet szerint a továbbjutás esélyesei az osztrákok, a dánok és a románok. Az elődöntő találkozóit Marianské Láznéban, az NSZK-beli Bad Hamburgban, a belgiumi Knokkele Zouteben és a spanyolországi Palma de Mallorcában bonyolítják le. MarUinské Láznéb'en Csehszlovákia, Olaszország, Lengyelország és a bukaresti csoport győztese küzd. Homburgban a Szovjetunió, Svédország, az NSZK és az athéni győztes mérkőzik. A belgiumi Zoute városában Magyarország, Franciaország, Bel gium és a hollandiai selejtező győztese viaskodik. Mallorcában Nagy-Britannia, Jugoszlávia, Brazília és Spanyolország küzd a továbbjutásért. A csoportok győztesei jutnak a legjobb négy közé és mérkőznek a Galea Kupa újabb birtokbavételéért. A jog és a józan ész győz elme Továbbra is 14 csapat az I. labdarúgó-ligában Dr. Emanuel Bosák, docens, a CSTSZ elnökével az élén Prágában ülésezett a CSTSZ vezetősége. A tárgy a csehszlovák labdarúgás hetek óta égető problémája volt, amelyet önerejéből a Központi Labdarúgó Szakosztály nem tudott megoldani. A CSTSZ vezetősége, — Dr. Bosákkal az élén, — meghallgatta az illetékesek közül Jirí Müllernek, a Központi Labdarúgó Szakosztály vezetőjének, és Milan Michalíknak, a Szlovák Labdarúgó Szakosztály vezetőjének véleményét, valamint tüzetesen tanulmányozta az ehhez szükséges anyagot, s a következő határozatot hozta: 1. Az I. labdarúgó-liga létszáma z 1968/69 es idényben továbbra is 14 marad. 2. A tisztázódott helyzet értelmében mielőbb végre kell hajtani a labdarúgó-liga 1968/69-es évadnak sorsolását, minden szinten. • • • Örömmel állapíthatjuk meg, hogy okos döntés született, és ennek végeredményben csak a csehszlovák labdarúgás láthatja hasznát. Biztos győzelmek a röplabda ORT-n Písekb'en folytatódtak az olimpiai reménységek röplabda tornájának küzdelmei. A legutóbbi két találkozón: az NDK—Magyarország és a Jugoszlávia—Lengyelország mérkőzésen volt kiegyensúlyozott a küzdelem. Eredmények: Koreai NDK—Bulgária 3:1 (—13, 8, 7, 7), Szovjetunió—Ku6a 3:0 (0, 10, 4), NDK— Magyarország 3:1 (12, —12, 14, 11), Jugoszlávia—Lengyelország 3:1 (—12, 7, 11, 13). A torna állása: A-csoport: Jugoszlávia 5 pont, Csehszlovákia és az NDK 4 pont. B-csoport: Szovjetunió és a Koreai NDK 5 pont, Románia 4 pont. Továbbra is Wolfshohl vezet A Tour de Francé 17. útszakaszán a francia Genet szerezte meg a győzelmet. Ez az útszakasz 236,5 kilométer hosszú volt és Aurillacból St. Etiennabe vezetett, öt nappal a Tour vége előtt a nyugatnémet Wolfshohl vezet az egyéni öszszetettben, míg a csapatversenyben Spanyolország van az A sportfogadás hírei A ŠPORTKA 28. játékhete első húzásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 49 nyertes á 20 400 korona, III. díj: 2571 nyertes á 570 korona. IV. dlj: 55 966 nyertes á 45 korona. Prémiumelosztás: I. díj: nincs, II. díj: 2 nyertes i 20 400 korona, III. díj: 12 nyertes á 426U korona, IV. díj: 264 nyertes á 425 korona. A második húzás nyereményeinek elosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 62 nyertes á 11 000 korona, III. díj: 2533 nyertes á 355 korona, IV. díj: 40 780 nyertes á 45 korona. Prémiumelosztás: I. díj: nincs nyertes, II. dlj: 1 nyertes, 25 700 korona, III. díj: 6 nyertes á 5200 kurona, IV. díj: 110 nyertes á 600 korona. • Stockholmban a nemzetközi úszóverseny második napján is több kitűnő eredményt értek el a résztvevők. A 200 m-es férfi gyorsúszásban a svéd Eriksson 1:59,8 perces Idővel lett első. élen, Olaszország és Belgium előtt. A 17. útszakasz végeredménye. 1. Genet 7:02:33, 2. Chappe (mindkettő francia) 7:02:35, 3. Spuhler (svájci) 7:03:00, 4. Rayinond (francia) 7:14:36, 5. de Vlaeymnck (belga) 7:14:51, 6. Leman (belga) 7:15:28. Az egyéni összetett verseny állása: 1. Wolfshohl (nyugatnémet) 109:25:21, 2. San Miguel (spanyol) —0:50, 3. Bitossi (olasz) —1:17, 4. Van Springel (belga) —2:09, 5. Bracke (belga) —2:10, 6. Gandarias (spányolj —2:18. A MAGABIZTOS KLIM A szakértők általában a szovjet Romuald Klim személyében látják a mexikói olimpia kalapácsvető számának győztesét. Klim, aki ez idén már háromszor túlszárnyalta a 70 métert, sőt egyik teljesítménye 72,36 méteres volt, úgy véli, hogy az olimpiai arany megszerzéséhez 75 méter körüli eredményre van szükség. A Szovjetunió e számbeli olimpiai jelöltjeinek Kondrasovot és Suplakovot tartja, de nincs kizárva Bondarcsuk vagy Tribunszkij sikere sem. Annak ellenére, hogy már 35 éves, ő maga ezt a kort a férfierő teljes kibontakozása és a sportteljesítmények csúcskorának véli. A labdarúgás világából S okáig folyt a vita, vajon van-e helye és küldetése a labdarúgásnak az olimpiai játékokon. Lehet, hogy ez a téma még legalább évtizedekig fogja foglalkoztatni az illetékeseket. Mexikóban a tokiólnál is színvonalasabbnak Ígérkezik a labdarúgótorna. A mexikói olimpia elérhető közelségben van, s vele szinte egyidejűleg hallatja szavát már München is, ahol 1972-ben rendezik meg az újabb nyári olimpiát. A nyugatnémetek mindenesetre meg vannak győződve arról, hogy a labdarúgótornára Münchenben is sor kerül, az olimpia szerves része lesz. Ezt nem közvetlenül Münchenben, hanem annak Oberwlesenfeld nevű külvárosában rendezik. Az ottani stadiont teljes egészében befedik. Az időjárás viszontagságait nem kell a nézőknek és a játékosoknak elviselniük, mert az említett stadion 1971 végéig teljes mértékben „tető alá került". Annyi bizonyos, hogy nem kímélik a költségeket: a stadionnal kapcsolatos kiadásokra 300 millió márkát irányoztak elő. S epp Herberger nevét —, legalábbis 1954 óta: világszerte ismerik. Akkor vezette először, (s eddig utoljára/ végső sikerre az NSZK labdarúgó-válogatottját az emlékezetes svájci világbajnokságon. Az idős szakember már nem közvetlenül irányítja a nyugatnémet labdarúgó-válogatott felkészülését, mert azt nagyszerű tanítványára, Helmuth Schönre bízta, de szaktanácsai így is nagyon hasznosak. Azokra az NSZK határain túl is kíváncsiak. Amikor a Szovjet Labdarúgó Szövetség vendégeként néhány napot a Szovjetunióban töltött, szakelőadásában lándzsát tört a támadó jellegű labdarúgás mellett. A többi között a következőket jelentette ki: „A labdarúgás jövőjének záloga a támadójátékl Csupán az ellenfél védelmének áttörése után eshetnek a gólok. A modern labdarúgás elengedhetetlenül megköveteli, hogy a rangra számító csapat egyformán jól tudjon támadni és védekezni. Rengeteget jelent a kiváló erőnlét, és a játékosok képességeit teljes mértékben a NEM OK NÉLKÜL BÍZNAK BENNE... Az idén a 800 méteres távon nálunk ketten versenyeznek az elsőségért: Plachý és fungwirth. Az utóbbi 1500 méteren ts jó eredményeket ért el és méltó ellenfele Odlolilnak. fungwirth sokoldalú versenyző. Már 1960ban 800 méteren kezdte, de azóta 400-tól 1500-ig mindhárom távon nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó Időket futott. A csupaszív versenyzők közé tartozik. Majdnem mindig 5 diktálja az iramot, vezeti a mezőnyt. Sajnos, néha eltaktikázza a versenyt. E téren még feltétlenül javulnia kell, és akkor elkerülheti a váratlan vereségeket. TomáS fungwirth 1942-ben Prágában született. 187 cm magas, 71 kg súlyú, nős, a 77 Dukla Praha alkalmazottja. Edzője dr. L. Fišer. 1960-ban 1:57,7 volt 800 méteren a legjobb eredménye. Azóta a szorgalmas edzések révén állandóan javultak az eredményei. Tavaly 400 méteren 47,0 r.tp-et, 800 méteren 1:47,0 p-et és 1500 méteren 3:43,8 percet futott. Nemzetközi versenyeken eddig eléggé üldözte a balszerencse. A legkiemelkedőbb sikert számára a budapesti Európabajnokság hozta. A 800 méterei síkfutásban az 5. helyen végzett. Helyezése még előkelőbb lehetett volna, ha az utolsó 20 méteren nem kap lábizomgörcsöt. Tavalyi eredményei és a versenyeken nyújtott teljesítménye alapján minden reménye megvolt ahhoz, hogy bekerüljön Európa válogatottjába és részt vegyen Montrealban az Amerika elleni viadalon. A válogató bizottság azonban nem járt el az eredeti megállapodás szerint és így fungwirth nem utazhatott Montreaiba. A II. Atlétikát Európai Játékokon a 800 méteres távon a 2. helyen végzett. Eredményei és idei formája Indokolttá tették, hogy az illetékesek beválogassák az olimpiai csapatba. Mivel tehát végleges, hogy utazik Mexikóba, nyugodtan készülhet a nagy eseményre. Mint már említettük, elsősorban taktikai téren kell javulnia. A hajrában az utolsó métereken ugyanis nemegyszer több olyan hibát követ el, ami rendszerint elüti öt a jobb helyezéstől, sokszor a győzelemtől ts. Küzdőszelleme kitűnő s éppen ezért a csehszlovák szakemberek bíznak fungwirth megfelelő olimpiai szereplésében. (k) AsztaSiteniszezőink csapatjáték érdekeinek kell alárendelni." Dúdol f Vytlačil, a bécsi ** Rapid csehszlovák edzője leleményes ember hírében áll. Minden erejét, tapasztalatát latba vett, hogy az osztrák bajnok, a bécsi zöld-fehér együttes a nemzetközt porondon is elismert csapat legyen. Osztrák mintára külföldön is keres erősítéseket. A dán Björregard ésl a svéd Sőndergaard mellé Lindmant, a Djurgaarden kiválóságát is szerződtette a Rapid. Különösen Vytlačil tetszését nyerte el a nyurga csatár, aki így nyilatkozott a svéd „kulcsemberről": „Lindman mindent tud. Igazi angol szuperhivatásos játékos benyomását kelti. Már régen kerestünk csatársorunkba egy 180 cm-nél magasabb tankot. Amennyiben az Osztrák Labdarúgó Szövetség csupán két idegen játékos szerepléséhez járul hozzá egy-egy csapatban, rá kellene bírni a dán Björregardot, hogy vegye fel az osztrák állampolgárságot." (z) A CSTSZ KB Asztalitenisz Szakosztályának értékelése szerint a legjobb csehszlovák versenyzők ranglistája a következő: FÉRFIAK: 1. Stanék, 2. Koiiárovits, 3. Stepánek, 4. Kuni, 5. Miko. NÖK: 1—2. Lužová, Voštová, 3. KarUková, 4. Grófová, 5. Pauknerová. Teniszezők az országos bajnoki címért Ostraván folytatódtak az országos teniszbajnokság küzdelmei. Nagy meglepetésre a kétszeres országos bajnok Stróbl kikapott Kanderöltól. Érdekesebb eredmények: Férfi egyes: Slížek — Podlaha 6:3, 3:6, 6:4. Huťka — Walienfels 6:1, 6:4. Kodeš — Ŕíha 6:1, 6:3, Hnlefiek — Stejskal 6:3, 6:4. Koudelka — Stencl 6:0, 6:0. Kandcrál — Stróbl 6:4, 6:3, Laudin — Černoch 7:5, 6:2. Nők: Prochová — Vávrová 6:2, 3:6, 6:4, Kurzová — Kíivanová 7:5, 8:6, Vondrová — Rálišová 6:4, 6:1.