Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1968-07-18 / 197. szám, csütörtök

Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislavu, 1968. július 18. Csütörtök # XXI. évfolyam, 197. srám # Ara 40 fillér Egyetértés és bizalom A DOLGOZÓK EZREI HATÁROZATOKBAN, LEVELEKBEN, TÁVIRATOKBAN EGYÉRTEL­MŰEN TÁMOGATÁSUKRÓL BIZTOSÍTJÁK PÁRTUNK ÉS ÁLLAMUNK VEZETŐIT A Kelet-szlovákiai Vasműben dolgozó kommunistákat képvi­selő vállalati pártbizottság a CSKP KB elnökségének és az SZLKP KB elnökségének címé­re küldött táviratokban többek között hangsúlyozza, hogy az elvtársak teljes egyetértéssel vették tudomásul a CSKP KB elnökségének elhatározását, mi­szerint nem vehettek részt a napokban lezajlott varsói ta­nácskozáson, mivel pártunk ve­zető funkcionáriusai jelenleg a rendkívüli XIV. kongresszus előkészítésével vannak elfog­lalva. A Kelet-szlovákiai Vas­műben dolgozó kommunisták támogatják a CSKP KB elnök­ségének azt a szándékát, hogy bármikor hajlandó a kétoldalú megbeszélésekre a testvérpártok képviselőivel. Hangsúlyozzák továbbá, hogy mindenkor ké­szek fellépni a konzervatív erők ellen, amelyek célzatos provo­kációkkal akarják megújhodási folyamatunknak, valamint a párt s az állam vezetőségének hitelét rontani. A közép-szlovákiai kommu­nisták állandóan figyelemmel követik a politikai fejleménye­ket és e napokban tömegesen tiltakoznak a köztársaságunk belügyeibe való külső beavat­kozások ellen. Tiltakozó nyilat­kozataikban és határozataikban egyöntetűen hangsúlyozzák, hogy a Varsóban kifejezésre juttatott aggodalmak teljesen indokolatlanok. A Ružomberoki V. 1. Lenin Gyapotf eldolgoz^ Üzem kommunistái, valamint számos pártalapszervezet tag­jai a CSKP KB címére küldött táviratokban hangsúlyozzák, hogy minden feltétel nélkül egyetértenek a Központi Bizott­ság magatartásával. Egyben ar­ról biztosítják a pártot, hogy hazánk népe meg tudja védeni a szocializmus vívmányait, és ezért indokolatlannak tartják a testvérpártok aggodalmait. A Csehszlovák Állami Bank bratislavai dolgozói a július 16­án tartott nyilvános gyűlésükön — tekintet nélkül politikai, ideológiai és nemzeti hovatar­tozásukra — egyértelműen ki­jelentették, hogy lelkesen tá­mogatják a CSKP KB elnöksé­gének, és Dubček elvtársnak, a CSKP KB első titkárának, va­lamint köztársaságunk kormá­nyának és Cerník miniszterel­nöknek azon elhatározását, hogy megvédik hazánk felség­jogait. A nyilvános gyűlésen (Folytatás a 2. oldalonl Lelassult az ipari termelés növekedésének üteme A Szlovák Statisztikai Hivatal jelentése (ČSTK) — A Szlovák Statisz­tikai Hivatal jelentést adott ki Szlovákia népgazdaságának jú­niusi fejlődéséről. Az idén júniusban fejlődött a legkevesebbet Szlovákia ipa­ri termelése. Az ipari vállala­tok a termelés növekedésének csupán 6,9 százalékát érték el a múlt év hasonló időszakához képest. A termelés az építő­anyagokat gyártó üzemekben, a közszükségleti, az élelmiszer­ipari és az energetikai üzemek­ben emelkedett a legkevésbé. A központilag irányított vál­lalatok az első fél évben 48 százalékra teljesítették tervü­ket. Az átlagos havi kereset má­jusban 4 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakával összehasonlítva s 1718 koronát tett ki. A mezőgazdasági munkálatok előterében júniusban a takar mánybegyűjtés állt. Szlovákia déli részein — becslések szerint — a gabona hektárhozamai a szárazság miatt a tavalyiaknál jóval ala csonyabbak lesznek. Burgonyából 8809 tonnát vá­sároltak fel, s az állattenyész tési termékekből tojáson kívül minden termék felvásárlásának tervét teljesítették, sőt húsban 2014 tonnával túl is teljesítet­ték. A szlovákiai építőipari vál­lalatok júniusban mind munká­juk terjedelmében, mind a mun­katermelékenységben teljesítet ték, illetve túlteljesítették ter­vüket. A tervet 49,7 millió ko­ronával szárnyalták túl, s 104,1 százalékra teljesítették. A mun­katermelékenység ebben az ágazatban a múlt évvel össze­hasonlítva 6,1 százalékkal emel­kedett. júniusban meggyorsult a la­kásépítés. 3770 lakást adtak át rendeltetésének. Június végéig 15124 új lakás építéséhez fog tak hozzá, tehát 2689 lakással többnek az építéséhez, mint az elmúlt év első felében. A fő kereskedelmi szerveze tek júniusban 2 milliárd 652 millió, s az év eleje óta 14 mil­liárd 973,5 millió korona kis­kereskedelmi forgalmat bonyo lítottak le. A tavalyi eredmé­nyeket 8,5, illetve 12 százalék­kal szárnyalták túl. A kiske­reskedelmi forgalomnak ebben az emelkedésében szerepet ját­szott a kiskereskedelmi árak emelkedése is. ff II Ujabb „vallomás a perrú'i A Legfelsőbb Bíróság folytatja a Barák-ügy tárgyalását A keddi, késő esti órákba nyúló tárgyalás után — melyen azt tárgyalták, vajon R. Barák 1962-ben megkapta-e írásban a Legfelsőbb Katonai Bíróság íté­letét — tegnap kilenc órakor dr. Otomar lloček törvényszéki elnök vezetésével folytatták a felújított Barák-per tárgyalását. Rudolf Barák csaknem két­órás vallomásában fokozatosan fényt derített azokra a körülmé­nyekre, amelyek először a vád­lottak padjára, majd onnan a halálos ítéletet csak hajszállal elkerülve, az opavai fegyházba juttatták. Arpólékosan ecsetelte azokat a nézeteltéréseket, ame­lyek végül is a végzetes véle­ménykülönbséghez vezettek köz­te és Antonín Novotný között, aki veszélyes vetélytársat, sze­mélyes ellenséget látott az egy­kori belügyminiszterben. Rudolf Barák úgy nyilatkozott, hogy az egykori elnök személyes uta­sítására kezdték el ellene a so­rozatos kellemetlenkedéseket, majd a rendőrségi és bírósági eljárást, annak ellenére, hogy a Központi Bizottság tagjainak és a Nemzetgyűlés képviselői­nek nagy része kételkedett a Novotný által felhozott vádak igazságában. R. Barák többek között ezt mondta: „... hogy bíróság elé kerültem, azt nem az ellenem felhozott mesterkélt bebizonyíthatatlan vagyonjogi vádaknak köszönhetem, hanem annak, hogy Novotný egyéni, személyes hatalma ellen harcol­tam. A koholt vádakban azért említenek szabotázst, hogy ez­zel katonai bíróság elé állíthas­sanak, ezzel elvéve a védeke­zés minden lehetőségét." Vallo­másának további részében R. Liarák megdöbbentő igazságokat tárt fel a zsúfolt tárgyalóterein hallgatósága előtt. Rámutatott, hogy csak Novotný személyes hatalmának köszönhető, hogy a mai napig nem akadt ember, aki meg tudná mondani, ki irá nyitotta a Slánsky-pert, aki fényt derítene Alexej Čepička kétes, rettegett tevékenységére. Antonín Novotnýt tette felelős sé az ötvenes évek súlyos tár­sadalmi és gazdasági torzulá saiért, külön kitérve arra a tényre, hogy Novotný nem tűr­te meg maga mellett az olyan embereket, akik erre az áldat­lan helyzetre figyelmeztették. (Folytatás a 2 oldalonl Államcsíny Irakban Forradalmi parancsnoki tanács vette át a hatalmat 4 Aref elnök elmenekük az országból Bagdad — Szerdán hajnalban katonai államcsíny döntötte meg Aref elnök kormányát, Az AFP francia hírügynökség öt óra tájban ismertette a puccsis­ták által megalakított ún. for­radalmi parancsnoki tanács közleményét, amelyet a bagdadi rádió sugárzott. Később más távirati irodák is beszámoltak a bagdadi államcsínyről. A rádióközlemény alapján a helyi idő szerint 7 órakor az or­szág egész területén kijárási ti­lalmat rendeltek el, amely ér­vényben marad mindaddig, amíg újabb rendelkezést erre vonatkozólag nem adnak ki. Az államcsínyben részt vett az el­nöki gárda, és csatlakozott hoz­zá a légierő is, amelynek gépei átrepültek a város felett. Egy későbbi közlemény hírül adta, hogy Aref elnököt meg­fosztották minden hatalmától és „nyugállományba helyezték". Később a bagdadi rádió arról tájékoztatta a hallgatóit, hogy az elnök repülőgépen elhagyta az országot és a családjához utazott. A lahla tábornok által veze­tett kormányt feloszlatták. A francia hírügynökség tudó­sítója ismerteti azokat a támo­gató nyilatkozatokat, amelyeket a forradalom parancsnoki taná­csához intéztek meg nem neve­zett személyek. A bagdadi rádió beolvasott egy ilyen nyilatko­zatot, amely szerint „a forra­dalom a baathisták bosszúja az 1963. november 18-i fordula­tért". Aref marsall, a jelenleg száműzött elnök fivére a fenti időpontban buktatta meg az ak­kor uralmon levő jobboldali baathista rendszert. Az UPI amerikai hírügynök­ség által jobboldalinak minősí­tett államcsíny szervezői a nap folyamán közzétett közlemé­nyükben felsorolják eddigi sé­(Folytatás a 2 oldalon) Waldeck Rochet Prágába látogat Az FKP Politikai Bizottságának közleménye Párizs — A Francia Kommu­nista Párt, tekintettel a cseh­szlovákiai helyzet fejlődésére és az ezzel kapcsolatos prob­lémákra, elhatározta, hogy az európai kommunista pártoknak a legközelebbi napokban tar­tandó találkozót javasol. Ezt a közleményt a Francia Kommunista Párt Politikai Bi­zottsága tegnapi ülése végén adta ki. Ugyanakkor bejelen­tette, hogy Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt fő­titkára holnap, pénteken Prá­gába utazik, hogy tárgyaljon Csehszlovákia Kommunista Pártja képviselőivel. (CSTK) Külföldi vélemények a csehszlovákiai helyzetről A csehszlovák népet nem lehet letériteni a szocializmus útjáról Vlastimil lenyš, Rudolf Barák a tárgyalás szünetében. és L. Schwarz, kettőjük vädó]e (Telefoto CSTK) A KRASZNAJA ZVEZDA A SZOVJET NÉP INTERNACIONALISTA KÖTELESSÉGÉRŐL Moszkva — A szovjet embe­reket szükségszerűen aggasztja és felháborítja az, hogy a test­véri Csehszlovákiában egyes fe­lelőtlen szocialistaellenes ele­mek a „tiszta demokráciáért" folytatott harc leple alatt még akarják támadni a csehszlovák dolgozók szocialista vívmányait — írja a Krasznaja Zvezdában Tabunov alezredes. A cikkíró a továbbiakban hangsúlyozza, hogy a szovjet emberek, mi­közben a kommunizmust építik hazájukban, önzetlen testvéri segítséget nyújtanak a szocia­lizmus útján haladó országok­nak. Mindezt az egyenjogúság és az őszinte barátság elve alapján teszik. A szovjet em­berek számára sohasem lehet közömbös a szocializmus és a kommunizmus ügye. Tudatában vannak ennek, és osztoznak a csehszlovák kommunisták és munkásosztály aggodalmaiban a szocialista- és szovjetellenes csoportok állandó támadásai miatt. Ebben nyilvánul meg in­tenzíven a szovjet emberek in­ternacionalista felelőssége. Ez a szocialista internacionaliz­mus gyakorlati megnyilvánulá­sa. KINEK ÉRDEKE AZ ÍLYEN HÍREK TERJESZTÉSE? Varsó — A varsói lapok nagy figyelmet szentelnek a cseh­szlovákiai helyzetnek, és szá­mos nyugati hírügynökség je­lentéseit idézik. Már a címek is azt mutatják, hogy elsősor­ban egyes nyugatnémet szemé­lyiségek prágai tartózkodására akarják felhívni a figyelmet. A Trybuna ludu háromhasábos Az NSZK Prágában szondázik című cikkét a brit The Guar­dian-ból vette át, a Zycie War­szawy pedig az UPI-jelentés alapján hangsúlyozza, hogy az NSZK politikai ugródeszkát akar kiépíteni Prágában. A Glos Pracy az ADN-re hivat­kozva ezzel a címmel ír a fej­leményekről: „Scheel, az FDP elnöke Prágában az NDK-t tá­madja." A lengyel lapokban közölt hírek többségét a PAP lengyel hírügynökség adta a lapok ren­delkezésére. Ugyancsak ez a hírügynökség részletesen beszá­mol arról, hogy a szocialista országok sajtója hogyan ismer­tette a varsói tanácskozás ha­tározatát. Az áttekintésben sze­repelnek moszkvai, szófial, bu­dapesti és berlini hírek, de a prágaiak hiányzanak. A ROMAN NÉP TELJES MÉRTÉKBEN SZOLIDÁRIS CSEHSZLOVÁKIA NÉPÉVEL Bukarest — Ceausescu, a Ro­mán Kommunista Párt Közpon­ti Bizottságának főtitkára be­szédet mondott Braila román város 600-éves fennállása al­kalmából. Beszéde külpolitikai részében hangsúlyozta, hogy a (Folytatás a 3. oldalon) |§H Recept gazdasági bajaink orvoslására — Ota Šik akadémikus, miniszterelnök-helyettes előadássorozata a televízióban Érvényt szerzünk a dolgozók érdekeinek — A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom programtervezetének fő célkitűzései Nacionalizmus, anacionalizmus, internacionalizmus — Bábi Tibor cikksorozatának IV. része Miért több a bűncselekmény? — Zsilka László írása Lucullus otthonra talált — Ozorai Katalin riportja a plzefíl gasztronómiai kiállításról Svájci változások — Harry Sichrovsky levele Kém volt a barátom — Monoszlóy Dezső novellája Versek, humor, rejtvények

Next

/
Thumbnails
Contents