Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)
1968-07-13 / 192. szám, szombat
Már csak a szovjet csapat veretlen A szicíliai női kosárlabda Európa-bajnokságon mindkét csoportban folytatódtak a küzdelmek. Az első csoport élére a lengyel együttes került, ennek ellenére csaknem biztosra vehető, hogy az Európa-bajnoki cím védője a Szovjetunió végez ezúttal is az első helyen. A szovjet válogatott még nem szenvedett vereséget és csupán azérl van a 3. helyen, mert egy mérkőzéssel kevesebbet játszott a lengyeleknél is jugoszlávoknál. Ebben a csoportban a legutóbbi forduló során a szovjet csapat fölényesen győzött Jugoszlávia, a bolgár együttes pedig a belga csapat ellen. A Lengyelország—NDK találkozó — különösen az első félidőben — kiegyensúlyozott küzdelmet hozott. Eredmények: Bulgária —Belgium 65:43 (38:15), Szovjetunió—Jugoszlávia 84:51 (46:21), Lengyelország—NDK 58:50 (27:28). A másik csoportban a csehszlovák válogatott a magyarok ellen lépett pályára. A magyarok nagyon figyelmesen védekeztek, kitűnően zónázták, s meglepetés egészen a 36. percig a levegőben lógott, hiszen a magyar csapat már 9 ponttal (37:28) vezetett. A hajrában azonban feljavult a csehszlovák együttes. Soukupová két kosara Jelentett fordulópontot és végül az Európa-bajnoki ezüstérmes csehszlovák csapat megszerezte a győzelmet. Csoportjában ezzel biztosan vezet. A magyar válogatott veresége következtében legjobb esetben kilencedik lehet. Eredmények: Csehszlovákia—Magyarország 43:39 (19:23), Románia—Franciaország 59:48 (27:21), Hollandia—NSZK 64:41 (34:17). Labd ISMÉT CLARKÉ arugo Ron Clarké ausztráliai hoszszútávfutó az Oslóban megrendezett nemzetközi atlétikai versenyen az 5000 méteren elért győzelme után legutóbb a 10 000 méteres távot ls megnyerte. Legnagyobb ellenfeleit a kenyai Temut és Keinot 6200 méternél hagyta el és ettől kezdve egyedül küzdött az idővel. Az egész világon szorgalmasan készülnek a mexikói olimpiára, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség azonban már az 1972. évi müncheni olimpiára gondol. A FIBA határozata alapján a négy év múlva sorra kerülő olimpián a mexikói kasárlabdatorna első három helyezettje, valamint a rendező NSZK válogatottja automatikusan részt vehet. Laver az elődöntőben Rod Laver háromszoros wimbledoni győztes a hivatásos teniszezők párizsi tornáján bejutott az elődöntőbe, ahol Gonzales lesz az ellenfele. Az elődöntő másik két résztvevője Stolle és Newcombe. A legutóbbi eredmények: Laver—Anderson, 6:2 7:5, 6:3, Gonzales—Drysdale 9:7, 6:1, 6:2. • A dublini „nyílt" torna negyeddöntőjének eredményei: Cox (angol)—Edlefsen (amerikai) 6:4, 6:2, Hoad—Howe (mindkettő ausztrál) 6:3, 9:7, Okker (holland)—Fletcher (ausztrál) 6:1, 6:4. Újától remek súlylökőeredmény A 25 éves UWE GRABE 19,49 méteres teljesítményével egyéni csúcsot állított fel az NDK-beli Cottbus varosában. Így az NDK súlyiökői rendelkeznek földrészünk ez idei két legjobb eredményével. A történelmi táblázaton ez az eredmény Grabe számára minden idők 10. legjobbjának helyét biztosítja. A szlovák sportújságírók levele A Szlovák Sportújságírók Klubjának vezetősége Bratislavában ülésezett és újból megvitatva leszögezte már ismertetett álláspontját a csehszlovák labdarúgás jelenlegi helyzetével kapcsolatban. Mivel újólag bebizonyosodott, hogy a Labdarúgó Szakosztály vezetősége önerejéből nem tud rendet teremteni, a Szlovák Sportújságírók Klubjának vezetősége levélben kérte, hogy a CSTSZ KB-ja vonja le a szükséges következtetéseket és mentse fel tisztségüktől a Labdarúgó Szakosztály vezetőségének tagjait. A felhívás egyúttal biztosította a CSTSZ KB-ját, hogy minden erejével a csehszlovák testnevelés javát kívánja szolgálni. Eredmények: 10 000 in: 1. Clarké 28:18,6 p, 2. Temu 28:27,4 p, 3. Kelno 28:51,6 p, 4. Fuglem (norvég) 28:53,8 p, 1U0 m: Greene 10,5 mp, 200 és 400 m: Matthews 21,0 mp és 46,3 mp, egy mérföld: Mason 4:00,8 p, rúd: Railsback (mind amerikai) 470 cm, diszkosz: Andersen 54,20 m, 110 m gát: Weum (mindkettő norvég) 13,9 mp. Kívülük Amerika, Aírika, Európa és Ázsia két-két csapata, valamint Ausztrália és Óceánia egy~ egy csapata Jut az olimpiára. A hátralevő két helyért az Augsburgban megrendezésre kerülő tornán részt vevő csapatok küzdenek majd. A magyar TV 16 órai kezdettel kapcsolásos közvetítésben számol be a Hannoverban sorra kerülő NSZK— Magyarország atlétikai, valamint a Budapesten megrendezésre kerülő Magyarország — Anglia úszúviadalról. Alanyon ritkán történik meg, hogy egy olyan sportoló, aki 3—4 évre félbeszakítja a versenyzést „visszatérése", vagyis a sportmozgalomba való újbóli bekapcsolódása után nemcsak az előző eredményeit elérje, hanem azokat jelentősen túl is szárnyalja. Pedig az, akiről az alábbiakban szó lesz, azon kevesek közé tartozik, akik sikeresen tértek vissza a hűtlenül cserben hagyott stadionba, és amit már sejttettünk a fentiekben, kezdeti eredményeiket ugyancsak alaposan megjavították: Neve: S i l a y P ál né, Gergely Ilona. A Kolozsvári Munkás • A magyar labdarúgó NB I au gusztus 4 i rajtja előtt a még versenyben levő 7 NB l-es és 1 NB Il-es csapat öt nap alatt tisztázza az MNK ban a döntőbe jutás sorsát. Hat csapat már megegyezett abban, hogy Július 27-én, szombaton mérkőzik. A Szegedi VSE— Vasas találkozó Időpontjáról még folyik a vita. A legjobb négy közé Jutásért ebben a párosításban játszanak a csapatok: Pécs—Csepel, Salgótarján—Bp. Hunvéd, MTK—0. Dózsa, Szegedi VSE—Vasas. Az elődöntőbe jutó együttesek július 31-én, szerdán játszanak a döntőAz NSZK elleni magyar válogatót ť összetétele A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége kijelölte a szombaton és vasárnap Hannowerben sorra kerülő NSZK elleni válogatott viadalra a magyar csapatot. 100 m: Hajdú, Farkas, 200 m: Mihályfl, Bätori, 800 m: Honti, Kovács G., 1500 m: Honti, Tűrök, 5000 m: Mecser, Szentiványi, 10 000 m: Mecser, Szerényi, 3000 m akadály: Pamuki, Magyar, 110 m gát: Mélykúti, Milassin, 400 m gát: Ringhofer, Vértesi, 4x100 m: Mihályfi, Hajdú, Farkas, Bátori, 4x400 m: Bátori, Simka, Gyulai, Mihályfi, (tartalék: Rábai, Rozsnyai, Kapás), Magas: Noszály, Tihanyi, Rúd: Schulek, Gagyi, Távol: Kalocsai, Margitics, Hármas: Kalocsai, Ivanov, Súly: Varjú, Holub, Diszkosz: Tégla, Faragó, Gerely: Kulcsár, Németh, Kalapács: Zsivótzky, Eckschmidt. Sportklub atlétája, többszörös román bajnok középtávfutónő. Ajánló névjegyén a többi között ilyen, a személyét garantáló bejegyzéseket olvashatunk: •k 800 m-es női síkfutásban: 2:02,5 perccel, a világ idei második legjobb eredményét érte el: * 500 m-en 1:12,6 perccel nem hivatalos világcsúcstartó. •k 600 m-en 1:30,8 perccel Európa csúcstartó. * 1967-ben Balkán-bajnokságot nyert kedvenc távján a 800 m-en, igaz, hogy „csak" 2:09,4 p-es idővel. (Ha egyszer nem szorították meg jobban!) Ilonka a kolozsvári Bőr- és Cipőgyár munkásnője, egyébként 1941 október 14-én született, vagyis éppen a mexikói olimpián ünnepli 27. születésnapját, mert hogy ő ls ott lesz, az aztékok földjén bevonuló román olimpiai válogatottban, azt talán különösebben hangsúlyozni felesleges. Silayné a KMSC atlétáinak kedvenc sportolónője, a roppant szerény és vasakaratú törékeny asszonyka 1957-ben, 16 éves korában érte el az első fiayelemre-méltó eredményt: 400 m-en 62,9 mp-t futott, de 1959-ben már kereken 60 mp-nél tartott és élete első 800 m-es versenyén 2:22,6 percet jelzett célbaérkezésekor a versenybírák stopperórája. Az 1960-as római olimpia esztendejében, tehát még mindig ifjúsállillllilllllllliilillll Jozef Marko, a a csehszlovák labdarúgó-válogatott első edzője már régebben ígérte, hogy megválik tisztétől. A legújabb bírek szerint beadta lemondását, s valamelyik liga-csapat nál vállal edzői ál lást. Utódja a hl rek szerint Buffka lesz, aki mind ez ideig Ausztriában edzösködött. Marko kétségtelen érdeme, hogy a VB seleJte zőlre Jó csapatot kovácsolt össze, tehát ez a feltétel adva van a sikeres szereplésre. — A nap követelménye pedig az, hogy mielőbb rendet kell teremteni az I. liga háztáján! {Alexy felv.) !!lllllllllllllllllllllíi híradó be Jutásért. Végleges, hogy a döntőre augusztus 20-án a Népstadionban ket'tll sor. Amennyiben a 90 perc nem hozna döntést, 2x15 perces meghosszabbítás következik. Ha akkor ls döntetlen maradna az eredmény, akkor megismétlik a találkozói. Az MNK új győztese az 1969—70-es idénySen képviseli Magyarországot a KEK küzdelmeiben. 0 A francia sportújságírók kezdeményezésére labdarúgó „Oscardíjat" alapítottak, amelyet a legjobb európai futballistának adományoznak. Ezt a kitüntetést első Ízben az Internazionale és az olasz válogatott világhírű játékosa Facchetti kapta. • Japán olimpiai válogatottja augusztus 1-én és 3-án két mérkőzést Játszik Csehszlovákiában, s az egyik találkozón a csehszlovák olimpiai csapat lesz az ellenfele. 0 Jó hírnévnek örvend a Vasas Dél Amerikában. Augusztus 11. ós 25. között Buenos Airesben nemzetközi labdarúgótornát rendeznek, melyre a hazai Rlver Plate és Boca Juniors mellé a brazil Santost, a portugál Benficát, és a budapesti Vasas együttesét szeretnék vendégül látni. • A „Footbal Magaziné" tiszszeáliította Európa labdarúgó válogatottját az idei EB-n látott mérkőzések alapján. íme a képzeletbeli csapat: Zoff (olasz) — Fazlaglcs, Holzer (mindkettő Jugoszláv), Moore (angol), Facchetti (olasz), Trlvics (jugoszláv), B. Charlton (angol), Domenghlni, Anastasi, Mazzola (mindhárom olasz), Dzsajics (jugoszláv). • Matt Busbyt, a Manchester United labdarúgó csapatának menedzserét az angol királynő a Buckingham palotában lovaggá ütötte. gi korban 400 m-en 59,4 mp, 800-on pedig 2,21,0 perc volt a legjobb ideje, — majd négy évre visszavonult. „Férjhez mentem. Ügy gondoltam, abba kell hagynom a versenyszerű sportolást, — emlékszik vissza most túlságosan elhamarkodó elhatározására. Szerencsére férjem, aki szintén atléta, csapattársam volt, és edzőm, a rendkívül lelkes Bíró György, ha nehezen is, de viszszatérített a sportolók közé és 1964-ben már 58,9 mp-re javítottam legjobb 400-as időmet. Ettől kezdve már én is újból kezdtem bízni magamban és nagyon, de nagyon szeretnék Mexikóban bizonyítani. „Négy év alatt egyébként így javultak legjobb eredményei: 400 m: 800 m: 1964 58,9 mp — 1965 58,4 mp 2:13,9 p 1966 56,3 m p 2:07,8 p 1967 55,7 mp 2:05,6 p 1968 55,4 m p 2:02,5 p És mit hoz még az idei év? Mit hoz Mexikó? ' — Ez majd eldől októberben, az óceánon túl! ígérem, nem okozok csalódást — jelentette ki, amikor az Üj Szó olvasót nevében kértük ki véleményét. És akik ismerik, tudják: nem okoz csalódást! LÁSZLÓ FERENC, Kolozsvár Indokolt esetben szakítsunk a hagyománnyal A labdarúgás Angliából indult el világhódító útjára, abból az országból, amely szinte górcsőén ragaszkodik hagyományaiból. Az angolok, akik e legnépszerűbb sportág nemzetközi vezető szerveiben a kulcspozíciók zömét még ma is „öröklött kiváltságként" magukénak mondhatják, a hagyomány tiszteletben tartását erre a területre is átmentették. Időközben a világ nagyot fejltidött, s vele együtt a labdarúgás is. Sziate hatványozott mértékben nő a futball iránti érdeklődés, s ma már egyetlen ország sem szalasztja el nem zeti 11 ét benevezni az éppen soron következő világbajnokságra. Sokan Igazságtalannak tartják azt a „kulcsot", amely Európának és Dél-Amerikának biztosítja a 16-os döntő helyeinek zömét, de magában Európában és Dél-Amerikában sokan kevesellik a számukra kínálkozó helylehetőséget. Nehéz, de el kellene érni, hogy a mindenkori VB 18 OS döntőjében valóban a földkerekség legjobb 16 csapata szerepelhessen, de amíg e fogas kérdés megnyugtató megoldást ta lát, addig ls tehetne valamit a FIFA az eddigi módszer igazságo sabb lebonyolítása érdekében. A selejtezőcsoportokon belől minden csapat oda-vissza alapon mindegyik ellenfelével játszik. Általában négy tagbői illó csopurtokról van szó. A küzdelem pontra és gólarányra megy, de a végső táblázat mégsem mindenképpen mérvadó. Ha ugyanis a selejtezőcsoport küzdelmeinek befejezés® után két, vagy több együttes azonos pontszámmal rendelkezik, a gólarány nem mérvadó a sorrend megállapításánál! Pedig mindeaütt a világon a táblázatok sorrendjét egyenlő pontszSm során a gólarány álllapítja meg. A z egyik selejtezőcsoportban például két közel egyforma erejű és két gyengébb csapat van. A gyengébbeket mindkét éllovas teljes pontvesztésre kárhoztatja, s Így az egymás elleni két mérkőzés pontjainak kellene meghozniuk a döatést, de a mai erőviszonyok mellett a vendéglátó csapat álta Iában győz. idegenben veszít, s ott vagyunk, ahol a part szakad. E zért lenne nagyon hasznos, ha ezt az elgondolást magáévá tenné a FIFA vezetőségének jé néhány tagja, s a legközelebbi selejtezők elölt, — ha ugyan az eddigi, vagyis hagyományos lebonyolítási módot kívánják megtartani, — kihirdetnék, hogy a logika mindenütt érvényes elvei értelmében azonos pontszám során a gólarány hivatott az élcsoport sorrendjének megállapítására. Ez valóban elősegítené és támogatná a lehető legsportszerObb lebonyolítást. ZALA JÓZSEF! A két szomszédvár találkozója: SLOVAN—GYŐRI ETO A csehszlovák színeket a labdarúgó Kupagyőztesek EK-Jában a Slovan Bratislava, a magyarokét pedig a Győri ETO képviseli. A két kupagyőztes vezetősége megegyezett odavissza alapon lebonyolításra kerülő két mérkőzéssel kapcsolatban. Az első barátságos találkozóra Győrött, július 27-én kerül sor. A bratislavai visszavágó időpontját eddig még nem rögzítették. Az FC Barcelonáé a Spanyol Kupa A madridi Barnabeu stadionban 100 000 néző jelenlétében bonyolították le a Spanyol Labdarúgó Kupa döntőjét. A győzelmet, — meglepetésre, — az FC Barcelona együttese szerezte meg 1:0 arányban. A gól érdekessége, hogy a labda Zunzunuegi, a Real Madrid középhátvédjének jóvoltából (tehát öngólként) jutott a bajnokcsapat hálójába. Az FC Barcelona utoljára 1963-ban vette birtokába a Spanyol Kupát. Egyébként is biztos volt, hogy a spanyol színek képviseletében az FC Barcelona szerepel, mivel a Real Madrid bajnoki címo már tizenoegyedszer BEK szereplést eredményez. 0 A warnemündei nemzetközi vitorlásverseny finn dlnghy szá mának ötödik futamát u magyar Schőmer nyerte a bolgár Encsev és a német MUller előtt. 9 A Balti Kupa nemzetközi teniszviadal csapatversenyében az Észt SZSZK 2:l-re győzött Magyar ország ellen. Lengyelország 3:0 ra verte Románlát. ELŐKÉSZÜLETEK 1972-re Silay Hona, ROMÁNIA, - aki sikeresen tért vissza -