Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-07 / 156. szám, péntek

„Az apám kereskedő volt a felszabadulás előtt, s ez elég nyomós érvnek bizonyult arra, hogy ne vegyenek fel a főiskolára. Tanulni akartam, hát tanultam

t De ráfőttem, hogy ez fölösleges, mert a magántanuló nem szerezhet oklevelet... Meg azt is észrevettem, hogy nálunk neít a tudás, hanem az oklevél a fontos ... Nem is tudom hogyan kezdtem inni..." — írja ogy férfi „Nagyon boldogok voltunk, amikor összekerültünk. Szerettük egymást, azután az egyik hivatalt felettesem összeismerkedett a feleségemmel, és minden megváltozott... Elváltunk, és most mindketten boldogtalanok vagyunk ... Szeretjük egymást. de nem tudjuk elfelejteni azt, ami történt. Ez eddig még rendben is lenne, de nagyobb baj az, hogy megmagyarázni sem ..." — írja egy másik. „Annyi ptszokságot tapasztaltam az életben, annyi emberből és eszméből kellett kiábrándulnom, hogy már céltalannak tartom az életem. Talán gyáva vagyok, és ezért nem lettem öngyilkos..." — íi ja egy főiskolát végzett leány, akit az idegeire kezelnek már a harmadik éve. Ilyen és hasonló levelek százai futnak be évente " egy szerkesztőségbe. A levélíró tanácsot akar, magyarázatot kér, mert sokszor nem látja az okot, ami az alkohol vagy valamilyen kábítószer karjaiba lókte. Nem segít az orvos. Ezekre a bajokra nincsen orvosság, és nem segít semmi... Azaz talán mégis segítene, segíthetne a pszichológus vagy az elmegyógyász, ha ... Ha lenne elegendő belőlük. Valaki megnyomta a vészcsengőt! Valahol SOS-jelzéseket adnak le! Valaki segítségért kiált! Sokan vannak: asszonyok és férfiak, fiatalok és öregek ... és gyermekek isi Igen, olyan gyermekek, akik nem élték át a múlt rendszer igazságtalanságait, a háború szörnyűségeit... Olyen gyermekek, akiket nem a múlt, hanem algena, dynil. Csaknem minden második ember ugyanazt, vagy csupán a nevében különböző gyógyszert vásárolja. Az egyiknek naponta fájdalomcsillapítóra van szüksége, a másiknak meg serkentő tablettákra. S ezek az emberek egykettőre rabjai lesznek ezeknek a gyógyszereknek, melyeknek a neve ugyan nagyon is titokzatos és sokat ígérő, a hatása azonban nagyon rövid ideig fart. Hiába tartanak előadásokat az orvosok, hiába írnak a lapokban, hiába nyilatkoznak a rádióban vagy a tévében, hogy az emberek menjenek szabad levegőre és ott töltsék a szabad idejüket. Bratislavában például mennyivel egészségesebb a szabad levegőn, mint a gyárban vagy a lakásban? Semmivel! A levegő a megengedettnél sokkal szennyezettebh. Az erre vonatkozó statisztika szinte megdöbbentő. Az ingyenes orvosi kezelésre hatalmas összegeket fordítunk minden évben, de az üzentekben a szellőztető és szűrőberendezésekre viszont nagyon is keveset! Pedig válnak teljesen közönyösökkél" — írja valaki Lőcséről. S igazat kell neki adnunk! Pár évvel ezelőtt még gyakran olvastuk lapjainkban a „kapitalista" államok betegségeiről. Hogy egyre több ember keres náluk feledést és megnyugvást az alkoholban, a kábítószerekben, a szexualitás túlhajszolásában! Ma már őszintébbek lehetünk és beismerhetjük, hogy ez nemcsak a kapitalista államok polgáraira jellemző, hanem ránk is! „Quid rides? Mutató nomine de te fabula narratur..." (...ej, te nevetsz? A nevet kicserélve, azonnal rólad szól a mesém...) — írja Horatius. Hivatalos megállapítás, hogy a munkaidő vagy « tanulás végeztével egyre többen keresik a menekülés módját valami másban, ami feledést és nyugalmat vagy egyszerűen csak valami mást nyújt, mint as ezerszer megszokott, megunt vagy megútáltatott környezet. Kevesebb ember gyarapítja a tudását, és több keres feledést az alkoholban. A férfiak és a nők egyaránt könnyebi] a bajt megelőzni, mint orvosolni! keresik a „levezető csatornát", „Talán egyszer majd feleszmélnek azok is, akik naponta bizalmatlanság és a civakodás légkörét teremtik meg a munkahelyen. Csak azért adnak ki esztelen rendeleteket, hogy a feletteseiknek hízelegjenek ..." — írja egy másik levélírónk. Könnyű dolga van a sebésznek, ha beállít hozzá a sérült személy, de mit csináljon az idegorvos, ha a jelen tett idegbeteggé! Hogy ez nem igaz?l Az egyik prágai iskola 1—8 osztályos diákjait felülvizsgálták az idegorvosok és megdöbbentő a vizsgálat eredménye: A gyermekek 58,5 százaléka pszichoneurotlkus! Ideg- és lelkibeteg gyerekek — de nem valamilyen ideggyógyászaton, hanem az iskolában! Az egészséges gyermekek között! Hiszen az 58,5 százalék többséget jelent! ^ S maga az ok annyira kézenfekvő, annyira szemmel látható, kitapintható, hogy letagadni sem lehet. Az ok maga a jelen, a jelenlegi körülmények, az esztelen rohanás a pénz, a lakás, az autó, a tengerparti nyaralás, az érvényesülés után. Az emberi körülmények és az emberi szükségletek előteremtése embertelenné tesz bennünket. Az élet rohanásra kényszerít, mert aki lemarad az nevetségesnek, gyengének, gyámoltalannak tűnik! A bölcsődékben, óvodákban és iskolákban a pedagógia — időhiány miatt — amolyan mellékes valami, melyre nagyon kevés időt fordíthatunk. A diákokat annyira leköti az iskola, hogy nincs idejük gyereknek lenni! Be akarjuk vezetni a negyvenórás munkahetet, s a gyermekeink elfoglaltsága az -iskolában 36—38 óra, vagy valamivel kevesebb, de nem sokkal! Természetesen a gyermekeknek otthon is adnak valami munkát, a házi feladatot is meg kell csinálnil A szülőknek nincs ideje és türelme sem, hogy valamit rendesen megmagyarázzon a gyermekének, mert maga is ideges, fáradt. Munka után várja az otthoni munka, a takarítás, a főzés, és ezernyi más dolog. Valaki azt az ellenvetést tehetné, hogy vannak üzemi konyhák, mosodák és tisztítók. Sőt, méltányos áron elvégzik lakásunk nagytakarítását isi Vegyünk elő papírt és ceruzát! Számoljanak! Sok kicsi sokra megy, s egy-kettőre oda van a fizetés, munka azonban még így is marad bőven! .'incs idő az iskolában a gyermekek egyéniségének kialakítására, és nincs idő otthon seml A szülök idegesek, gyakran nem a legmegfelelőbbek a körülmények, a viszonyok, sőt a családi élet sem! A hivatalban, a munkahelyen sok keserűséget, igazságtalanságot nyelnek le a szülők, talán éppen a család érdekében. De aki mindent lenyel a munkahelyén, az nem nyelhet le mindent otthon is! Gyakran kap ilyen választ a gyermek: „Hagyjál békén!" — „Látod, hogy most nincs időm!" — „Ne idegesíts még te isi" S ha a gyerek nemcsak kíváncsi, hanem néha csintalan is — hiszen gyermek, — csattan a pofon! Ilyen az Morbus sacra a szent betegség „ideális családi élet" a dolgozó szülők otthonának többségében! Sok időt elrabol a tévé, de hát nem maradhatunk le! Mi lesz, ha a kollégáink megkérdezik holnap: „Hogy tetszett este a tévéjáték?" Ilyenkor véleményt kell mondani, másképpen megszólnának bennünket! Az autó több időt vesz igénybe, mint a gyermekkel való foglalkozás — nem is beszélve a pénzről. Egy bizonyos gyárban a futószalag mellett dolgozók 83,2 százaléka pszichoneurotikus. A kivizsgált egyének 51,1 százaléka távoli községekből utazik be túlzsúfolt vonaton vagy autóbuszon. Reggel négykor kelnek vagy még korábban, és csak estére érnek haza, ahol még várja őket a házimunka! Mikor pihennek ezek az emberek? Mikor művelődnek? Mikor és mennyit alszanak? Mennyit esznek és mit? Sokan takarékoskodnak, mert lakást vagy valami mást akarnak, és kedvetlenek! Ez volna az élet, amit csupacsupa nagybetűvel kellene leírnunk? Ha az igavonó állat kifárad, leáll! Az embarnek van akarata, és ezért a végkimerülésig dolgozik éppen az, aki leglelkiismeretesebb! Következésképpen ők dőlnek ki leghamarabb! Menjünk csak el egy gyógyszertárba és nézzük meg, mit is vásárolnak a sorban álló emberek: dynil, egy külsőre egészségesnek látszó ember fordul hozzá segítségért. Mert érzi, hogy baj van: szkepszis, bizalmatlanság, sztressz, fáradtság, látszólag minden ok nélkül? Mit tegyen az ideggyógyász? Valaki azt mondhatná, hogy fekete szemüvegen keresztül nézem a világot, hiszen ebben a korban mindenki ideges! Ez igaz, csakhogy az idegességnek is vannak fokozatai. G. András a hatodik emeleten lakott, s ha kinézett az ablakon, az volt az érzése, hogy ki kell- ugrania! Most gyógykezelésen van. , F. Viktor a villanyfűrész mellett dolgozott. Bizonyos idő óta azt érezte, hogy a fűrész alá kell tenni a kezét. Meg is tette! Beavatkozik a pszichoterápia, a legmodernebb módszerek alapján dolgozó legjobb szakemberek, és a feladat mégis szinte megoldhatatlan! Keresik az okot az illető gyermekkorától egészen a jelenlegi körülményekig. „Éppen az hiányzik, amit „biztonságérzetnek" nevezünk. Mert más a törvény és más a gyakorlat. Még ma is elegendő egy félművelt vagy egy nagyon is müveit és anyagilag jól szituált ember arra, hogy megmérgezze a dolgozók százainak életét. S akkor mit tegyenek az illetők? Nyelik a mérget, vagy nem törődnek semmivel sem! Egyre többen melyen keresztül a méreg és a felgyülemlett szenny, az idegesség levezethető, feloldható. S közben nem is veszi észre az ember, hogy maga ássa meg a sírját, teszi tönkre az életét — és esetleg mások életét isi Lassan már szégyen lesz, ha valaki nem nyaral külföldön. Ügyetlennek tartják azt, akinek nincsen autója! Koldus az, akinek nincsen tévéje, jégszekrénye és ezernyi más kacatja! S közben mindez pénzbe és sok pénzbe kerül! És min takarékoskodhat az ember, ha nem a gyomrán? Lyukas cipőben, foltos nadrágban ma már nem jár senki, hiszen a csendőr igazoltainá, feltételezné az illetőről, hogy reakciós munkakerülő, aki tüntetni akar a szegénységével. Azt viszont nem látja senki, ha valaki ebéd helyett elugrik valamelyik talponállóba egy pacallevesre! Arról sem tudnak mások, ha naponta csak egyszer eszünk csaknem eleget, mintha állandóan böjtölnénk (tisztelet a kivételnek). S aztán még kérdezzük, vajon miért ilyen idegesek máma az emberek? Van rá ezernyi okuk! Valószínűleg kevesebb ok lenne az idegességre, az idegbeteg tünetekre, ha pár évvel ezelőtt is ilyen nyíltan beszélhettünk és írhattunk volna a bajokról, mint ina. Ha egy rákos daganatot eltagadunk vagy elhallgatunk, talán meggyógyul az illető? Aligha? Nekünk is szembe kell néznünk a bajokkal, mert néma gyereknek az anyja sem érti a szavát, s a szólásszabadság hiánya a gyengeség jele volt mindenkor és mindenhol! .Az eltdegenülés, a közöny, a részvétlenség, nem csupán nyugati jelenség! A szeretet az egymás megbecsülése és a kímélet sajnos nagyon ritka madár, szinte fehér holló! Vezető pozíciókat gyakran félművelt és kíméletlenül törtető emberek töltenek be még ma is, akik a többi emberben csak lélektelen eszközt látnak, vagy lépcsőt, ami felvezet az érvényesülés legfelsőbb fokára! Ki mer velük vitába szállni? Ki kockáztatja meg az állását? A fiatal embernek még nincs elég tapasztalata, az öregnek viszont, már nagyon sok tapasztalata van és éppen ezért hallgat. Ha elbocsátanák az állásából, hogyan tartaná el a családját? Ez nem gyávaság, hanem meggondoltság — ma még! A munkahelyen engedelmes eszköz, akin taposni lehet, otthon kíméletlen zsarnok! De ki a hibás? Talán ő maga? Ha igen, csak részben! S elidegenednek egymástól a barátok, a szülők, a testvérek. Azok az emberek, akik nemrégen még az életüket adták volna egymásért! Azért, mert valaki más megbántotta őket, megtiporta az önérzetüket —• egy olyan erős valaki, akivel nem szállhatnak szembe. És többet ér az élő egér a döglött oroszlánnál! A szerkesztőség azonban nem segíthet, csupán a tényeket közölheti — és ezt sem régen. Hatalmas és alapvető változásokra van szükség, a körülményeken kell változtatnunk, hogy megakadályozhassuk az ideg- és lelkibetegségek terjedését. Hogy az „élet" szót teljes lelkinyugalommal és meggyőződéssel írhassuk majd le csupa nagybetűvel! N. LÁSZLÓ ENDRE 1966 TÖTHPÁL GYULA FELVÉTELE