Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-07 / 156. szám, péntek

A nemzetiségi kérdés és az egyenjogúság A közelmúltban - a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó tudományos szeminárium részvevőjeként - Bratislavában járt dr. Karel P om a i z I, a tudományok kandidátusa, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének munkatársa. Ebből az alkalomból elbeszélgettünk vele a nemzetiségi kérdés időszerű problémáiról. A beszélgetés szövegét az alábbiakban közöljük. O A CSKP KB januári plenáris ülését követő társadalmi megújhodás előtérbe hozta a nemzetiségi kérdés rendezését is. Hogy értékeli ön ezt a folyamatot s miben látja az okát annak, hogy a cseh és szlovák közvélemény oly eltérő módon reagál ezekre a kérdésekre? — Ez tulajdonképpen három kérdés: Aki szemügyre veszi, hogy — mint kommunisták, vagy tudományos dolgozók — mire törekedtünk a januári plenáris illés előtt (például a XIII. kongresszus előkészítésénél), láthatja, hogy tudatosítottuk társadalmunk gyökeres változásainak szükségességét és a szocializmus fejlesztésének érdekében törekedtünk erre. Feltétlenül a demokrácia a szocialista demokrácia kiteljesülése mellett vagyok, mely megőrzi és előbbre viszi a dolgozók vívmányait és jogait. Azok a hangok, melyek így vagy úgy a burzsoá demokrácia, után áhítoznak, nem véletlenszerűek, hanem törvényszerűen a nacionalizmus feléledésével kapcsolatosak, mely a dolgozókat ismét csak testvérgyilkos harcokhoz vezetné. A demokratizálódási folyamat és a nemzetiségi kérdés megoldásával kapcsolatban abból az alapvető marxista ismeretből indulok ki, hogy a nemzetiségi kérdés, mint részletkérdés, az össztársadalmi mozgástól függ. Ezek igazságos és valóban demokratikus rendezése a társadalom egész demokratizálódásának függvénye. Éppen ezért akiknek érdekükben áll a nemzetiségi jogok kiteljesülése, nem lehetnek közömbösek a párt jelenlegi megújhodási törekvéseivel szemben. A nemzetiségi kérdés persze, viszonylag önálló, nem csupán a többi társadalmi folyamat passzív kifejezője és visszatükröződése, megvannak a saját törvényszerűségei, sajátos szükségletel és követelményei, visszahat az össztársadalmi folyamatokra. Ebből következik, hogy hazánkban a nemzetiségi kapcsolatok demokratikus rendezése nélkül nem lesz demokrácia. Ezért nekünk, cseheknek, a szlovákokkal és a nemzetiségekkel egyaránt szükséges, hogy érdekünk legyen a szlovákok, de a lengyelek, németek, magyarok és ukránok problémáinak megoldása is. A csehekkel egyenjogúságra törekvő szlovákoknak nem szabad csupán a nacionalista követelmények mellett maradniuk, saját érdekükben támogatniuk kell a demokratizálódás egész folyamatát. Saját érdekükben igazságosan kell rendezniük a Szlovákiában élő magyarok és ukránok kérdéseit. Miért mutatkozik ellentét a cseh és szlovák közvéleményben a nemzetiségi kérdés szemléletét illetően? Csehszlovákiában a csehek nemzeti szempontból elégedettek voltak és azok is, sőt privilegizált helyzetben vannak. A nemzetiségi kérdés ezért nem hozza őket Izgalomba. A mások problémáival szembeni lenéző állásfoglalásuk a cseh nacionalizmus megnyilvánulása, a szlovákok iránti viszonyt illetően pedig helytelen csehszlovák ideológia maradványa. Azonban látnunk kell azt ls, hogy a csehek és szlovákok történelmi fejlődése eltérő — a szlovákok sok esetben csak most tetőzik be nemzeti fejlődésüket. Ez a legfőbb oka a cseh és szlovák közvéleménynek a föderációhoz való ellentétes viszonyának. A nemzetiségek viszonyát illetően a csehek és a szlovákok közt, sajnos, számos megegyező negatív vonások észlelhetők. Beszélgetés dr. Karel Pomaizl-lal, a CSTA Filozófiai Intézete tudományos dolgozójával O Bár a párt akcióprogramja egyértelműen leszögezi a nemzetiségek jogait, ez a kérdés napjainkban — véleményünk szerint — azonban meglehetősen háttérbe szorult. A két nemzet, a csehek és a szlovákok — államjogi kérdései rendezése mellett különösen egyoldalúan kezeli a nemzetiségek igényeit, akár magyarokról, lengyelekről, ukránokról stb. van szó. Mi erről a véleménye? Azon a véleményen vagyok, hogy a nemzetiségek kérdését a csehek és a szlovákok viszonyának rendezésével egyidejűleg kell megoldani. Nem lehet szó csupán politikai — kinyilatkoztató eljárásról, sem kizárólag a párthatározatok segítségével történő megoldásról. A nemzetiségek új helyzetét az alkotmányban és más törvényekben kell lerögzíteni, melyek a nemzetiségi statútumban is kifejezésre jutnak és ezeknek az új államjogi elrendezésben kell visszatükröződniük. Tehát a nemzetiségek helyzetének államjogi megoldása mellett foglalok állást. • A közelmúltban a nemzetiségi kérdésről Bratislavában rendezett tudományos értekezlet —, melyen ön is részt vett — milyen értelemben foglalkozott ezzel a kérdéssel, és milyen következtetésekre jutottak? — Ügy vélem, hogy az értekezlet egészében véve megközelítette ezt a felfogást, még akkor is, ha a részvevők közt nézeteltérések mutatkoztak — a legalapvetőbb és részletkérdésekben. A következtetéseket határozatba foglaltuk, mely azonban magán viseli az engedmények jegyeit. • A sajtóból tudjuk, hogy a nemzetiségi kérdésben az önök intézete is javaslatot terjesztett az államjogi bizottság elé. Mi ennek a lényege? — Nem a mi intézetünk, hanem csupán a CSTA Szociológiai Társasága nemzetiségi kapcsolatokkal foglalkozó szekciója. A határozattal a párt- és állami tényezőkhöz (köztük Husák elvtárshoz is, az államjogi kormánybizottság elnökéhez) és az akadémiához fordultunk. Ezt a sajtó rendelkezésére bocsátottuk, mely sajnos gyakran terjedelmesen számol be a megfontolatlan és néha helytelen nézetekről és javaslatokról, a mi határozatunkat azonban csak részben ismertette. Javasoltuk meggyorsítani a föderáció előkészítését, különösen cseh részről; megalakítani a CSKP Központi Bizottsága nemzetiségi bizottságát; intézményesen biztosítani (az alkotmányozó és végrehajtó szervekben fentről egészen lefelé) a nemzetiségi politika helyes megvalósítását (azaz a nemzetiségi kérdés államjogi rendezését); az alkotmányban kifejezésre juttatni, hogy a köztársaság, a csehek és szlovákok, s a többi nemzetiség állama; a nemzetiségeket mint kollektívát és mint politikai szubjektumot kell elismerni; a Járások határait az etnikai határokhoz kell közelíteni; az állam egész területén biztosítani kell az aránylag szétszórtan élő nemzetiségi kisebbség alapvető nemzetiségi Jogait (azaz a kisebbségek védelmezésének törvénye); a marxista elveket rögzítő nyelvhasználati törvény kiadása, miszerint a köztársaságban nem létezik semmilyen állami nyelv; a végrehajtó szervekben következetesen érvényesíteni a nemzetköziséget fentről lefelé, megkövetelni, hogy az apparátusok dolgozói a vegyes lakosú területeken beszéljék az ott élő lakosság nyelvét, anyagilag is érdekeltté kell őket tenni, meg kell akadályozni a nemzetiségi csoportok majorizálását és a diszkriminációját; biztosítani kell, hogy az egyik nemzethez tartozó polgárok gyermekei -— akik a másik nemzet területén élnek — anyanyelvükön tanulhassanak; újonnan rendezni kell a határon túl élő cseh és szlovák kisebbséghez való viszonyt; a nemzetiségi kérdés tanulmányozása érdekében tudományos szakintézetet kell létrehozni; fel kell újítani a Národnostní obzor (Nemzetiségi Szemle J című folyóirat kiadását; felújítani a nemzetiségi kérdések tanulmányozásával foglalkozó csehszlovák társaságot; néhány főiskolán be kell vezetni a nemzetiségi kérdés szakot; a nemzetiségi problematika rendszeres megvilágítása érdekében többet kell tenni (a sajtóban, rádióban, televízióban) — különösképpen a cseh országrészekben. Az Oj Szó olvasói valószínűleg észreveszik, hogy határozatunk sokhelyütt megegyezik a CSEMADOK álláspontjával, mellyel csupán a bratislavai konferencián Ismerkedhettünk meg. A határozat eredeti változatában ez a megegyezés még szembeötlőbb volt. O A nemzetiségek államjogi kérdései tisztázásának igénye, marxista megoldása mellett sok szó esik az ún. államnyelv törvénybeiktatása javaslatáról is. Vajon nem jelentené ez az alapfokú emberi jogok, s a nemzetiségeknek az alkotmányban is deklarált egyenlőségének megcsorbítását? — A marxizmus nem ismer kötelező (s ily módon privilegizált) államnyelvet. Minden polgár elvileg jogosult arra, hogy a saját nyelvén forduljon a hivatalokhoz. Kivételt kell elismernünk (nem elvi, haném gyakorlati okokból) csupán a hadseregben (vezénylés, rejtjelek). A kötelező államnyelv elutasítása egyáltalán nem azt a célt szolgálja, hogy a nemzetek és nemzetiségek elkülönüljenek. Amellett vagyunk, hogy a nemzetek és nemzetiségek megtanulják egymás nyelvét, ezáltal jobban megismerhetik egymást. A kötelező államnyelvet nem lehet önként, saját tapasztalataink és az emberek szükséglete alapján azonosítani azzal a nyelvvel, melyet az államban a megértés eszközeként használnak (rendszerint a többség nyelve). • A magyar sajtónak adresszálva (ez azonban a nemzetiségi sajtó mindegyikére vonatkozhat) találkozhatunk olyan nézettel is, hogy „az olyan országban, melyben valóban működik az államhatalom, a hivatalos elnevezéseket, a helységek és községek nevét tiszteletben nem tartó lapokat — egyszerűen el kell kobozni". Véleményünk szerint a nemzetek és nemzetiségi kisebbségek nyelvének egyenjogúságából ered, hogy a hazai és a külföldi földrajzneveknél kultúrájuk, nyelvi törvényeik stb. szokásainak engedelmeskedjenek, anélkül, hogy ez irredentizmust, vagy más „elhajlást" jelentene. — Teljes mértékben egyetértek az Önök nézetével, különösen arra vonatkozóan, hogy a sajtótermékek az olvasók számára vannak kiadva, számukra a nyelvük az anyanyelv. A tudományos szövegeknél azonban számolnak azzal, hogy idegenek ís érdeklődhetnek utána, akik nehezen igazodnának el a helyrajzban stb., ezért célszerű közölni az „eredeti" elnevezést ls, hogy elkerüljük a felesleges tévedéseket. Nekünk például nagy nehézséget okoz megfejteni az orosz szövegben előforduló angol elnevezéseket, mert az orosz az Idegen szavakat fonetikusan veszi át s nyelvtanuk szabályaihoz alkalmazza. Azonban kizárólag szakmai kérdésekről van sző, melyek nem szolgálhatnak politikai ellentétek alapjául. Emelkedjünk végre a klcslnyességek fölél Vaunak más, ennél sokkal fontosabb égetőbb dolgok is, melyekkel törődnünk kellene! • Mit ért ön a nemzetek és nemzetiségek Egyenjogúsága alatt? — A nemzetek és neinztiségok egyenjogúsága nálunk tartalmatlan frázissá vált, mely elkendőzte a nemzetiségi viszony fogyatékosságait és elhomályosította az egyenjogúság bonyolult problematikáját. A teljes egyenjogúság végeredményben az önrendelkezési jog elismerése és megvalósítása, egészen a nemzetek és nemzetiségek elkülönülésig. Különben nem beszélhetünk teljes egyenjogúságról. Az együtt élő nemzetek egyenjogúsága kapcsolataik államjogi rendezésétől, azaz államjogi helyzetétől függ; ennek különféle formái lehetnek (föderáció autonómia, stb.), azonban az egyenjogúságról lévén szó, annak egyenlőnek kell lennie. Ogy vélem, elképzelhető az egyenjogúságnak olyan formája ls, amikor az egyik nemzetnek sincsenek semmilyen külön nemzeti szervei. Ilyen esetben az egyenjogúságot azonban másképp kell biztosítani, a közös állami szervekben minden nemzetnek és nemzetiségnek képviselve kell lennie; törvényekkel' lehetetlenné kellene tenni a nemzetek közti majorizálást és diszkriminálást. Ez életbevágóan fontos pl. a föderációban is. Szerintem nem lehet beszélni teljes, vagy egyszerűen csak egyenjogúságról ott, ahol — bár a nemzeteknek és nemzetiségeknek bizonyos jogaik vannak — ezek nem egyformák (ez ideig így volt a csehek és szlovákok között, s a nemzetiségek közt; sőt a nemzetiségek közt is vannak különbségek — pl. a hazánkban élő németek annyi joggal sem rendelkeznek, mint a lengyelek, magyarok és ukránok). Az egyenjogúság nagyon fontos dolog. Nem lehet semmibe venni, épp úgy, helytelen lenne azonban — véleményem szerint — a fetisizálása is. Kérdés azonban, hogy a tulajdonképpeni egyenjogúság minden esetben lehetséges és megvalósítható-e. Például a mai napig nem fogalmazható meg kisebbségi nemzetiségeink önrendelkezési (különösen a teljes önrendelkezés) követelménye. Jóllehet a többségben levő nemzetnek, (a csehek és szlovákok) a nemzetiségekhez való viszonyában a maradi hangulatok és előítéletek ellen, lépek fel, nem hiszem, hogy minden esetben szükséges, célszerű és alkalmas lenne azonos módon rendezni minden nemzet és nemzetiség helyzetét. Mégpedig, mert népességüket tekintve nem egyformák, településükben is eltérőek stlx Azonban a konkrét megoldás egyik vagy másik formája alkalmasságának „technikai" mérleglését — szerintem — megelőzi minden nemzet és nemzetiség alapvető egyenjogúságának elismerése. Konkrétan tehát úgy vélem, hogy nemzetiségeink követelményei és szükségletei kielégítően az autonómia marxista módon értelmezett különféle formáival oldhatók meg (a nemzetiségek autonómiája a csehek és a szlovákok viszonyának föderatív elrendezéséből számomra természetesen következik, s ez nemcsak a Szlovákiában élő magyarokra és ukránonkra, hanem a cseh országrészekben élő lengyelekre és németekre is vonatkozik), melyeket megfelelő intézkedések követnének regionális és országos méretekben. Minisztériumok, államtitkárságok, az országgyűlés nemzetiségi kérdésekkel foglalkozó bizottságai stb., (a cseh területeken és Szlovákiában is, országos viszonylatban). Tudatában vagyok annak, hogy ez a megoldás (bár sokaknak marximálisnak tűnhet J sem a teljes egyenjogúság. Azonban már említettem, hogy az egyenjogúságot nem szalad fetisizálni. A jelenlegi alkotmány elismeri minden nemzetiséghez tartozó polgár egyenjogúságát. Helyes lenne, ha az új alkotmány legalább lényegében elismerné köztársaságunk minden nemzete és nemzetisége, — mint közösség — egyenlő jogait, szerintem ez azt jelenti, hogy ne beszéljünk csupán csehekről és szlovákokról, mint államalkotó nemzetről — bár senki sem vitatja el tőlük, hogy ezt az államot történelmileg ők alapították). A gyakorlati elrenrezést illetően legszívesebben kerülném az ún. teljes egyenjogúság megfogalmazását, azért, hogy ne kövessek el pontatlanságot vagy hazugságot. Legszívesebben (viszonylag) az igazságos és kielégítő megoldásról szólnék, (ami helyes és igazságos lesz, de csak abban az esetben, ha a nemzetiségek ls egyetértenek ezzel.). Szükséges lenne még számos más problémára és összefüggésre figyelmeztetni (például az egyenjogúság és a nemzetek Illetve a nemzetiségek egyenlősége, a nemzetek és nemzetiségek objektív helyzete és szubjektív érzelmei közti különbségekre stb.), erre azonban már nem futja az Időnkből. FONOD ZOLTÁN