Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-01 / 150. szám, szombat

OSTRAVA ÉS A NAGY TÉT Ostrava, a szén városa nagyszerű válogatott labdarúgó-mérkőzés házigazdája lesz. Stadionjának gyepén ritkán szerepel olyan nagy ké­pességű együttes, mint a jelenlegi szovjet válogatott. Ezzel a világ­hírű csapattal veszi fel újból a küzdelmet Csehszlovákia úgynevezett olimpiai válogatottja. A vendégcsapat, — útban az EB záró-mérkőzé­sei felé, — szeretné öregbíteni nagy hírnevét, 8 a hazai 3:2-es győze­lem után biztosítani a repülőjegyeket Mexikóba. Nein hinnénk, hogy Jakusin védekező jellegű feladattal küldené fiait a zöld gyepre. Akármilyen formában is, a gyors, s lehetőleg meglepetésszerű táma­dásokat kell szorgalmazniuk. A csehszlovák válogatott eleve nem vé­dekezhet, mert bizonyára igyekszik behozni túl nagynak Bem tűnő hátrányát, s ha lehet biztosítani a továbbjutást. Várható, hogy ismét a csehszlovák válogatott lesz a többet kezdeményező fél. Az előjelek szerint mindkét csapat részéről tehát a játék támadó jellegének kel­lene kidomborodnia. Ha ez így lesz. öröme telhet benne a pályát övező közönségnek, valamint a tv-nézők hatalmas táborának egya­ránt. Győzzön és jusson tovább a jobbik! A nagy csatákban edzett szovjet játékosok képességeit ismeri úgy­szólván az egész világ labdarúgó-tábora. A csehszlovák csapat szí­neiben ezúttal is, — akárcsak Moszkvában, — a válogatott újoncai mellett néhány ígéretes tehetség kap helyet. Egyszer már a várako­záson felül bizonyítottak. Itt az alkalom, hogy végleg beférkőzzenek az „A" válogatott felelőseinek kegyeibe, (zala) BRNO YERTE A BEK-ET ZJS BRNO - DYNAMO BUKAREST 3:2 (15:13, 12:15, 17:15, 13:15, 15:11) A férfi röplabda bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjében harmadik mérkőzést játszottak. Bukarestben a román bajnok, Br­nóban a csehszlovák együttes győzött. A harmadik mérkőzést a belgiumi La Louviereben játszot­ták és a brnóiak két és fél órás drámai küzdelemben szerezték meg a győzelmet és ezzel a ku­pát is. A brnói játékosok kitűnő tel­jesítményt nyújtottak és a 2000 néző hatalmas ünneplésben része­sítette a BEK idei győztesét. Pa­vel Schenknek, a csehszlovák bajnokcsapat kapitányának a Nemzetközi Röplabda Szövetség szovjet elnöke Szabin adta át a Kupát. A BEK eddigi győztesei: 1960 — CSZKA Moszkva, 1961 — Rapid Bu­karest, 1962 — CSZKA Moszkva, 1963 — Rapid Bukarest, 1964 — SC Leipzig, 1965 — Rapid Buka­Ismét rangadó az NB l-ben Ma két mérkőzéssel kezdődik á magyar labdarúgó NB 1 12. fordu­lója. A Vasas a Pécsi Uózsát, az Egyetértés a Szombathelyi Hala­dást fogadja. A forduló rangadójá­ra Kispesten kerül sor. A bajnok­ság második helyén álló Bp. Hon­véd együtteséhez az MTK csapata látogat. A vasárnapi műsor. Sze­ged—Ferencváros, Győr—Újpesti Dózsa, Dunaújváros—Salgótarján, Diósgyőr—Tatabánya és Székesfe­hérvár—Csepel. rest, 1966 és 1967 — Dynamo Bu­karest, 1968 — ZjS Brno. Problémák a VSZ-feen A Bécsi Jégrevű kassal vendég­szereplésével egyidejűleg edzésbe léptek a VS2 jégkorongozói. A csapatban változások történtek. Stemprok edző három évre Da­vosba szerződik, helyette Haukvlc irányítja majd a VSZ gárdáját. A játékosok közül Rys Kladnóra távozott, Srovnal és Pagác Gott­waldovot erősíti meg. Stankovsk^ Litvínovba jelentett átlépést, míg a fiatal Znpka a napokban tra­gikus körülmények között el­hunyt. A jégkorongidény megkez­déséig Tajcnérnak, Korvinnak, Alexynek, Stránskynak és Plánid­kának lejár a szerződése, de a vezetőség minden lehetőt elkö­vet, hogy maradásra bírja őket. Ilolecek a Spartával ,.kacérkodik". Mindent egybevetve nem lesz könnyű Haukvlc edzőnek a ren­delkezésére álló játékos anyag­ból ütőképes csapatot kovácsol­nia. Bizonyosra vehető ugyanakkor, hogy ősszel sok új arccal talál­kozunk a VSZ-ben. Kassán biza­kodnak, hogy végre már átigazol­ják a már több inlnt egy éve las­san dolgozó Metelkát és KuriSt és nem utolsó sorban pedig abban is, hogy a saját utánpótlás leg­tehetségesebb játékosai, LukáC, Sandrik és Baío az I. ligában is igazolni tudják majd képessé­geiket. (tä) ÜJVIDÉKI MUNKATÁRSUNK TUDÓSÍTÁSA Firenze az érdeklődés középpontjában Senki scíti vár csodát a jugoszláv labdarúgóktól 1968. VI. 1. ló fél évvel ezelőtt még csak álom volt, ami most már valóság: szerdán este a jugoszláv labdarúgó-válogatott Firenzében a világbajnok angol csapattal mérkőzik az EB dön­tőbe jutásért. Rajkó Mitics, az egykori ne­ves válogatott játékos egy éve vette át a csapat vezetését. Nem volt könnyű dolga. A megmaradt játékosokból kellett új együttest kovácsolnia, mert egy egész válogatottra való já tékosgárda küljöldi csapatok­ban szerepel. Az átvétel idő pontja sem volt számára kedve­ző, mert a jugoszláv labdarú gók nem jutottak a VB-re, f alacsonyra süllyedt nemzetkö­zi mérlegük görbéje. Erős cso­portba jutottunk az EB selejte­zőiben, mert az NSZK-val a VB második helyezettjével kellett megküzdeni a továbbjutásért. Az albánok segítségével, — mert egy pontot elvettek a né­metektől, — a jugoszláv válo­gatott bejutott az EB nyolc leg­jobbja közé, majd a franciák, legyőzése után az olaszországi záróküzdelmek részese lehet. Ez óriási siker, mert a labda­rúgó szakértők egy cseppet sem lesznek elkeseredve, ha a jugo­szláv válogatott akárcsak a ne­gyedik helyen fejezi is be a vetélkedést. Még ennyire sem számítottak. A szurkolók érdeklődése most az országos bajnokság hajrája után Firenze felé irá nyul. Többezer lelkes sportked­velő kíséri el válogatottunkat Olaszországba. Csodát egyikük sem vár. Csupán abban bíznak, hogy a jugoszláv válogatott méltó ellenfél lesz. Az együttes az utolsó edző­mérkőzésen 6:l-re legyőzte a belgrádi Partizánt, a játékosok kielégítő formát mutattak, de Mitics szövetségi kapitány még nem állította össze a válogatot­tat. Csak Firenzében dől el, hogy kik húzhatják magukra a címeres mezt. Mitics előbb meg­nézi az Anglia—NSZK mérkő­zést, ellenfelünk főpróbáját, s csak azután alakítja ki a vég­leges játék koncepciót. Ehhez mérten határozza meg, hogy kié lesz a hatos és kié a tízes számú mez. A legvalószínűbb, hogy a következő labdarúgók próbálják kiharcolni a döntőbe jutást: PANTELICS, FAZLAGICS, DAMJANOV1CS, PAVLOV1CS, PAUNOVICS, HOLCER (MIHAJ­LOVICS, RAM LI AKI, PETKO­VICS, OSZIM, MUSZEMICS, DJORGYEVICS, /TRIVICS) DZSAjlCS. Az EB előkészületének árnyé­kában is nagy volt az érdek­lődés: 45 000 néző előtt ját­szott Belgrádban a jugoszláv és a magyar öregfiúk váloga­tottja. Tulajdonképpen az 1952­es Helsinki olimpiai döntő új­rázását akarták biztosítani, de ez csak részben sikerült. A ma­gyar csapatból Lantos, Lóránt, Zakariás, Puskás, Kocsis és Czi­bor, a jugoszlávból Beara és Crnkovics hiányzott. Annak el­lenére, hogy a jugoszláv csapat 4:1 arányban győzött, a mezőny minden játékosa korát és súlyát meghazudtolva játszott s telje­sítménye tapsra ragadtatta a közönséget. PISZÄR JÖZSEF A képen látható szovjet csapat ellen lép ma pályára Ostraván a cseh­szlovák olimpiai labdarúgó válogatott, hogy megpróbálja kiharcolni a mexikói repülőjegyet, jobbról: Sesztyernyov, Psenyicsnyikov, Voro­nyin, Banyisevszkij, Afonyin, Hurcilava, Anyicskin, Bisovec, Kaplics­nyij, Csiszlenko, levrjuz.sihln. (ÜSTK—TASZSZ felv.) d Caftdaiág,á& uiíáyáfí ót MEXIKÓ. A FIFA jelentése sze­rint az 1970. évi mexikói labda­rúgó-világbajnokságon is megen­gedik a játékoscserét. A határozat értelmében kapust és egy me­zőnyjátékost az első félidő végéig lehet majd cserélni. Mint isme­retes, ősztől az Európa Kupa és a Kupagyőztesek Európa Kupéja mérkőzésein is már élhetnek a csapatok ezzel a lehetőséggel. USA. Az Egyesült Államokban vendégszereplő Borussia Dort- mund csapata Chikágóban 2:1 (1:1) arányban győzött az újdon­sült angol bajnok Manchester City ellen. TÖRÖKORfp.AG. A Balkán Kupát a török Fenerbachne Istambul sze­rezte meg. A döntő harmadik mérkőzésén 35 000 néző előtt 3:1 arányban győzött az AEK Athén ellen. HOLLANDIA. A holland váloga­tott Amszterdamban 20 00 néző előtt gólnélküli döntetlent ért el Skócia ellen. A vendéglátók csa­patából hiányoztak a Celtic és a Tottenham játékosai. JUGOSZLÁVIA. A jugoszláv vá Ingatott az év folyamán a Szov­jetunió, Lengyelország, Spanyolor­szág és Belgium ellen játszik nem­zetközi mérkőzést. MAGYARORSZAG. Sós Károly szövetségi kapitány már kíváncsi az olirupipai ellenfelekre. Ezért ma Ostraván megtekinti a cseh­szlovák—szovjet olimpiai selej tezőt. ARGENTÍNA. A londoni BEK­döntőt Argentínában is óriási ér­deklődéssel várták, s miután ad­va van az európai győztes, a Dél­ainerikai Kupa bajnoka, az Estu­diantes is jelentkezett. — Biztos­ra vettük a Manchester United győzelmét — jelentette ki La Pla- ta i sajtóértekezletén Zubeldia, az NEM VOLT meglepetés PÁRIZSBAN Párizsban a második forduló mérkőzéseivel folytatódtak Fran­ciaország nemzetközi teniszbaj­nokságának küzdelmei, Mint is­meretes, a férfi egyes győztese 3600 dollár jutalmat kap. Ércle kesebb eredmények: Férfiak: Ruffels (ausztrál) — McMillan (dél-afrikai) 5:7, 7:5, 6:4, 8:6, Laver (ausztrál)—Kalo­geropoulos (görög) 6:2, 4:6, 6:4, 6:1, Gulyás (magyar)— Ulrich (dán) 6:2, 6:1, 6:1, Gonzales (amerikai)—Giltinan (ausztrál) 6:1, 6:0, 6:3, Tiriac (román) — Rouyer (francia) 6:1, 6:2, 6:1, Darmon (francia) —Gronckel (bel­ga) 7:5, 6:0, 6:1, Rosewal (Auszt­rál)— Stubs (ausztrál) 6:1, 6:1, 6:0, Emerson (ausztrál)— Phillips-Moo- re (ausztrál) 12:10, 6:1, 6:1, Jauffret (francia)—Kukal (cseh­szlovák) 3:6, 6:4, 6:0, 8:6. Nők: Durr (francia) —Sherriff (ausztrál) 6:1, 6:1, Hunt (ausztrál) —Salíati (francia) 5:7, 6:2, 6:3, Sherriff—Spinoza (francia) 6:1, 6:0, Dmitrijeva (szovjet) —Schedi­va (nyugatnémet) 2:6, 6:3, 8:6. Estudiantes elnöke. — A Jövő hé­ten Rómába utazunk és az EB döntőjére érkező Manchester Uni­ted vezetőkkel megkezdjük a tár­gyalásokat a Világkupa döntő időpontjáról. Az argentin elnök be­jelentette, hogy az Estudiantes La Plata-i, 35 000 nézőt befogadó stadionja nem alkalmas Világ­kupa-döntő rendezésére, ezért Buenos Airesben, a 85 000 nézőt befogadó Boca Juniors stadiont veszik kölcsön. Egyébként az ar­gentinok szeptember 19-ét Java­solják az első mérkőzésre. MAGYARORSZAG. Ami Ferenc­város Leeds United elleni VVK döntőjét Illeti, hivatalos értesí­tés még nem érkezett a magyar egyesülethez, de az elődöntő két ellenőrének véleménye szerint a döntőt októhr l-ig kell lejátszani. A szövget atléták kitűnő eredményei A szovjet atléták hétközben Talllnban, Taskentben és Dnyepro­petrovszkban versenyeztek. A tal­lini versenyek során Luszisz, a gerelyhajítást 86,30 m-el nyerte. Ez a világ idei legjobb eredmé­nye. Kitűnő sorozatot ért el a ka­lapácsvetésben Klim, aki 72,28 m-es eredménnyel győzött és csu­pán 8 cm-el maradt el a szovjet rekordtól. A 100 m-es női gátfutásban Kor­szakova 14,1-el győzött. A 4X100 m-es női váltó — Tkacsenko, Bu­harlna, Popkova, Szamotyeszova — 44,7-es eredményt ért el. A 3000 m-es akadályfutást a leningrádi Narogyickij, a világ idei legjobb eredményével 8:29,6 el nyerte. E szám Európa bajnoka Kugyinsz­kij, az 5000 m-es síkfutásban állt rajthoz és 13:45,2-el győzött. A berlini Theímer, aki nemrég töltötte be 20. életévét, 69,14 m-el új NDK csúcsot ért el a kala­pácsvetésben. A műkorcsolyázók műsora A Nemzetközi Műkorcsolyázó Szövetség az ausztriai Pörtschach­ban megtartott kongresszusán döntött az 1969 és 1970 évi mü­és gyorskorcsolyázó világ és Eu­rópa bajnokságról. 1969-ben a műkorcsolya EB feb­ruár 4—8 között Garmisch Par tenkirchenben, a VB február 25— 29 között Colorado Springs ben lesz. A gyorskorcsolya férfi EB Inzellben, a női VB-t Grenobleban a férfi VB-t Deventerben rende­zik. Az 1970 évi műkorcsolya EB rendezésének jogát Leningrád, a VB-t Ljubljana kapta. A gyorskor­csolya EB színhelye Innsbruck, a női VB-t West—Allis, a férfi VB-é Oslo lesz. Az ülésen elvetették az osztrá­koknak az irányú óvását, amelyet a grenoblel olimpián a műkor­csolyázó osztrák Danzer esetében nyújtottak. szc AZ OLIMPIÁRA J\ lig múlt 17 éves, amikor " Tokióban megnyerte a női gerelyhajítást és ezzel Ba­lázs Jolánhoz hasonlóan arany­érmet szerzett. Akadnak olya­nok, akik azt állítják, hogy Pe- nes Mihailának négy évvel ez­előtt „elszállt" a gerely, mert átlageredményeit több mint 5 m-el felülmúlva győzte le to­kiói ellenfeleit. Lehet, mert ilyesmi is megszokott történni, a tényen azonban ez mitsem változtat. Penes Mexikóba az olimpiai bajnoki cím védője­ként utazik. Természetesen ő is az esélyesek közé tartozik, an­nak ellenére, hogy a legjobb eredményeket figyelembe véve a világ ranglistán a harmadik helyet foglalja el. A 188 cm magas, 95 kg súlyú gerelyhajítónő nem atlétának indult. Édesanyja válogatott úszó volt, edzéseire rendszere­sen elvitte kislányát is és így Mihalla érthetően először a te­mesvári medence vizével ismer­kedett meg. Öt éves volt akkor és később, amikor a sportiskola növendéke lett, minden szabad­idejét a vízben töltötte. Már­már úgy tűnt, hogy végleg az úszásnál köt ki, amikor sztv­bántalmak miatt kénytelen volt egy Időre felhagyni az edzések­kel. Amikor meggyógyult — édesanyja nagy szomorúságára — a vizet, a szöges cipővel és a gerellyel cserélte fel. Eredményei meglepően gyor­san javultak. A jól megtermett, erős testi felépítésű kislány 16 éves korában 48, illetve 50 m-es eredménnyel lepte meg a szakembereket. Alig egy évvel később repült Tokióba. A hosz­szú utat nem tette meg hiába, hiszen onnan aranyéremmel a tarsolyában tért vissza. Azóta állandóan tartja jó formáját, de az a vágya, hogy világcsúcs­tartó legyen, egyelőre még nem teljesült. Miért? Ere ts akad magyarázat. A szakembe­rek szerint — és ez így igaz — eddig csupán erejét tudja a do­básoknál tökéletesen kihasznál­ni. A rapszodikus versenyzők közé tartozik. Egyszer 60 m körül dobál, néhány nappal ké­sőbb pedig 10 m-el gyengébb eredményt ér el. Maga is belát­ja, hogy technikáján, mozgásán még van jócskán javítani való. Nagyon szorgalmasan edz, amire meg van a lehetősége, mert a középiskola elvégzése után beiratkozott a bukaresti testnevelési főiskolára. Ott pe­dig tökéletesek az edzéslehető­ségek. A legnagyobb hiba, hogy otthon hiányoznak a komoly el­lenfelek, akik serkentenék őt „húznák" a jó eredmények, a világcsúcs felé. Tavalyi ered­ményei ennek ellenére arra en­gednek következtetni, hogy Mexikóban komoly ellenfele lesz a világ legjobb gerelyhají­tónőinpk. ík) PENES VERSENY KÜZ3EN (Almásl felvétele) 1. SP. TRNAVA-J. TRENCÍN 2. CSEPEL-VASAS BEKÜLDTE . . . LAKHELY: ... UTCA, HÁZSZÁM: . . . JÁRÁS: ( = ) A csehszlovák TV ma 16.50 órai kezdettel helyszíni köz­vetítésben számol be a CSEHSZLOVÁKIA—SZOVJET­UNIÓ labdarúgó olimpiai se­lejtező mérkőzésről. 0 Fernando Baez Puerto—Rico Ismert súlyemelője a légsúlyú nyomásban 1 kg al, 125 kg-ra ja­vította a magyar Földi Imre idén felállított világcsúcsát.

Next

/
Thumbnails
Contents