Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-04 / 153. szám, kedd

rt c Az aranycsiüag históriája A szovjet háborús ueterá ^ nok legjobbjainak zubbonyán ott fénylik a bátrak bátrait megillető „Szovjetunió Hőse" aranycsillag. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban vendégeskedett A. A. G r e c sk o marsall, a •Szovjetunió Honvédelmi minisztere ts e magas érdemrend kitüntetettje. S közismert, hogy Ludv i k S v o b od a köztársasági elnök is megkapta ezt a magas kitüntetést a Nagy Honvédő Háborúban szerzett hadvezéri érdemeiért. Kevesen tudják azonban, mikor és hogyan alapították a „Szovjetunió Hőse" címet, s milyen emlékezetes események fűződnek történetéhez. 1934 elején a Cseljuszkin nevű óceánjárót, fedélzetén egy kutatóexpedíció tagjaival, körülzárták, majd összeroppantották a jégtáblák messze, a jeges tengeren. A jégmezőre menekült személyzetet és az utasokat éh- és fagyhalál fenyegette. A szabadulás reménytelennek látszott. A hajótörötteknek nem voltak szánjaik és sarki kutyáik, megközelítésük pedig szinte lehetetlennek tűnt. Már-már odavesztek valamennyien, amikor néhány bátor repülő vállalta, hogy felkutatja a bajbajutottakat és leszáll értük a jégmezőn. A siker kétségesnek látszott, hiszen senki sem ismerte a jég állapotát, kibírja-e a repülőgépek súlyát és alkalmas-e a leszállásra? A hét repülő mégis vállalkozott az akcióra. Hóviharral, jégveszéllyel szembeszállva szerencsésen eljutottak a hajótörés színhelyére. Sikerült leszállniuk és megmentenlük a halálravált tengerészeket és tudósokat. E cselekedetéért a hét kitűnő repülőt a népbiztosok tanácsának 1934. április 16-i döntése alapján a Szovjetunió Hőseivé nyilvánították. A kitüntetettek egyike volt N. P. Ka mányin, ma vezérezredes és a szovjet űrhajósok parancsnoka. Így kezdődött a Szovjetunió Hőse cím históriája. A cím első birtokosai még nem kaptak aranycsillagot. Akárcsak az Északi-sarki A. V. Bel j ja k o vv al és G. F. B a j duk o v v al 1937-ben a világon elsőként átrepülő V. P. C sk al o v sem. Az ötágú arany csillagot csak 1939 októberétől adományozzák. Ekkor kapták meg visszamenőleges hatállyal azok is, akik addig méltónak bizonyultak rá. Köztük a Haszán tónál (1938/, majd a Halhin-Gol folyónál (1939) támadó japán agresszorok elleni harcok hősei. A Haszán tó menti véres ütközetben huszonhaton bizonyultak méltónak a magas elismerésre. Egyikük K. f. Provalov százados, aki ma vezérezredesként az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok főparancsnoka. A hitleri hadigépezet orvtámadása után elsőként három repülő bizonyult méltónak a kitüntető címre. 1941. július 8-án, Leningrád védelménél Sz. I. Zdorovcev, M. P. Zsukov és P. H. H aritonov bombázógépét eltalálták a fasiszták. A gép személyzetének tagjai nem ugrottak ki, hogy fogságba esve életüket mentsék, hanem bombázójukat több tonnányi robbanóterhével együtt a fasiszták állásaira irányították. Eletük árán is teljesítették jeladatukat. A Nagy Honvédő Háború élethalál küzdelmeiben ezren és ezren tűntek ki önfeláldozó hősiességükkel. Közülük talán a legismertebb Matroszov gárdista hóstette, midőn saját testével zárta el az ellenséges erőd gyilkos tüzet ontó géppuskájának lőrését. Matroszov elesett, de tettével több tucatnyi katonapajtásának mentette meg az életét és lehetővé tette a veszélyes tűzfészek kifüstölését. Kevésbé ismert tény, hogy Matroszov példáját százan és százan követték. A Nagy Honvédő Háborúban tanúsított kimagasló tetteikért összesen 11 603 esetben adományozták a Szovjetunió Hőse címet. A szovjet nép szinte valamennyi nemzetiségének jiai közül igen sokan bizonyultak méltónak e magas elismerésre: 8160 orosz, 2069 ukrán, 309 belorusz, 161 tatár, 108 zsidó, 96 kazah, 90 grúz, 90 örmény, 69, üzbég, 61 mordvin, 44 csuvas, 43 azerbajdzsáni, 39 baskír, 32 oszét, 18 cseremisz, 18 turkmén, 15 litván, 15 tádzsik, 13 lett, 12 kirgiz, 9 észt, 9 karéliai, 8 kalmük, 6 adige, 7 kabard, 5 abház, 3 jakut. és mások. A kitüntetettek közül 86 nő, 15 külföldi állampolgár. A nők egyike Irina Nyikolajevn a L e v c s e n k o alezredes, aki a világ első harckocsizónője volt és csehszlovák területen is harcolt. A külföldi kitüntetettek legismertebbje a csehszlovák Ludvík Svoboda, valamint a hősi halált halt spanyol lbarruri, kapitány, a legendás D ol o r e s lbarruri fia, aki a szovjet hadsereg tisztjeként esett el. A fasiszta megszállók ellen különösen kitűnt partizánok közül százkilencvenen kapták meg a hősök legkiválóbbjait megillető elismerést. Közéjük tartoznak a legendás partizánparancsnokok és az olyan lángoló szívű önfeláldozó hazafiak, mint Z o j a Kozmogyems z k a j a partizánlány ... A Szovjetunió Hőse cím tulajdonosainak jelentős hányada repülő. A Nagy Honvédő Háború éveiben kettőezernégyszázhúsz pilóta és más repülő bizonyult méltónak e nagy elismerésre. Száznál többen kapták meg kétszer a kitüntető címet. G. K. Zsukov marsall, A. 1. P o k r i s k i n, és 1. N. K o z s e dub vadászrepülő pedig a Szovjetunió háromszoros Hőse. A cím birtokosai az aranycsillaggal együtt egy kicsiny bronztáblát is kapnak, rávésve a kitüntetett neve és hőstette. A magas elismerésre méltónak bizonyulók egyúttal a Leninrendet is megkapják. A Szovjetunió Hőse cím listájára az elmúlt években a kozmosz titkait ostromló, világszerte ismert szovjet űrhajósok nevét is bejegyezték. BERTALAN ISTVÁN A delfinek „beszédétől" a hanglokátorokig Közismert dclog, hogy a delfinek a víz alatti visszhangnavigaciónak éppen olyan kiváló mesterei, mint a denevérek a levegőben. A delfinek „szókincse" gazdag: visító, fütyülő, recsegő és csattogó hangokból áll. A hangok egy részével egymásnak adnak jelzéseket, néhányat pedig bizonyosan visszhang navigációra használnak. A halászok és a bálnavadászok évszázadok óta tudnak a delfineknek a hallható hangok tartományába eső hangjairól, de a víz alatti lehallgatás technikája csak a legutóbbi időben tárta fel, milyen sokféle hangot használnak a delfinek. A legújabb kísérletek során a delfineket kb. 20 m átmérőjű, a tengeri akváriumokban használatos kísérleti tartályokban helyezték el. A medencébe tett akadályokat a delfinek még a legsötétebb éjszakán is kikerülték. Sebes úszásuk közben halk, kattogó hangokat hallattak. Táplálékkeresés közben csikorgó hangokat bocsátottak ki. Ezeket csak érzékeny, víz alatti lehallgató készülékkel lehetett észlelni. A csikorgó hang változó sebességgel ismételt kattanások sorozatából tevődött össze, és néha olyan élénk ütemű volt, mint a reszelő csikorgása. O Érdekes kísérletek A VVoods Hole-i (Massachusetts) Óceánográfiai Intézet két kutatója, William Schevill és felesége, Barbara Lawrance gyanakodott először arra, hogy a delfin visszhang-távbeméréssel találja meg haltáplálékát. Elméletük igazolására kísérleteket folytattak. Hogy a delfin látását kikapcsolják, sötét éjszaka dolgoztak, kísérleti tavuk vizét még átláthatatlanul zavarossá is kavarta a folytonosan úszkáló delfin. Amikor a parthoz kötött csónakból a víz színe alá lógattak egy döglött halat, a delfin állandóan csikorogva odaúszott és megragadta a zsákmányt. Következő kísérletükben a csónak hosszirányára merőlegesen, a csónak közepétől kiindulva halászhálót feszítettek ki a vízben. A háló 2,4 méterre nyúlt ki a csónakból, a delfinnek tehát ennél nagyobb távolságról kellett eldöntenie, hogy a háló melyik oldalán ússzék a csónakhoz, ahol a vízbe lógatott döglött hal várta. Rendszertelenül táplálták, hol a csónak egyik végéből, hol a másikból, de a delfin szinte sohasem tévedett a sötétben, a zavaros vízben. Ha viszont a delfin úszás közben nem adott csikorgó kutatóhangot, még akkor sem közeledett a csónakhoz, amikor hallal kínálták. Ezek és más kísérletek azt bizonyítják, hogy a delfinek kutatóhangjuk visszhangját még egy tizenöt centiméteres halról visszaverődve is észlelik. Pedig a delfin a denevérekhez viszonyítva hátrányosabb helyzetben van. A hang ugyanis a vízben körülbelül négy és félszer gyorsabban terjed, mint a levegőben, tehát a különböző távolságra levő tárgyakról érkező visszhangok beérkezése közti idő is ennyivel rövidebb. Ezért valószínűleg nehezebb is megkülönböztetni őket egymástól. Ráadásul valószínűleg nem a hal egész teste, hanem csak az úszóhólyagja veri vissza a hangokat. És ami a legcsodálatosabb, ezt a nagyon kis energiájú visszhangot a delfinek megkülönböztetik minden más visszhangtól, amely a tó medréről, a víz felszínérő!, a partról, a hálóról, a csónak aljáról verődik vissza, nem is említve a víz alatti sziklákról és növényekről érkező visszhangokat. Mivel magyarázható a delfinek rendkívül érzékeny visszhang-navigációja? Szerepet játszik benne a delfinek hangjainak széles frekvenciasávja és hallóképességük tág határa. A kísérletek szerint a delfinek meghallják a 150 Hz-től a 150 kHz-ig terjedő hangokat. Valószínű, hogy a delfinek fejlődésük hosszú története során tettek szert olyan fülre és agyvelőre, amelyek egyelőre felderíthetetlen módon alkalmasak arra, hogy a fülüket érő hangzavarból kiválasszák a nekik szükséges visszhangokat. # Hiram tévedése A Titanic nevű óceánjáró emlékezetes 1912. évi katasztrófája után Hiram Maxim angol feltaláló javasolta először, hogy a hajókat szereljék fel a denevérek navigációs módszerét utánzó biztonsági berendezéssel. Elsőként ő fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy a denevérek valószínűleg az emberi füllel nem hallható hangok segítségével navigálnak. Feltételezte, hogy a denevérek szárnycsapásai keltik a kutatóhangokat. így aztán azt javasolta, hogy a biztonsági berendezés nagyon kis frekvenciájú, másodpercenként mintegy tizenöt rezgésű hangot bocsásson ki. Hiram Maxim tehát rátapintott a hanglokátor lényegére, de az alkalmazható frekvenciában tévedett. Nem az egyedül célravezető ultrahang, hanem elleti^ kezőleg, a visszhangos távbemérésre alkalmatlan infrahangok alkalmazását javasolta. Hiram Maxim tévedése csak késleitette, de nem akadályozta meg a hanglokátorok kifejlődését. A második világháborúban már nagy sikerrel használták a hanglokátorokat a tengeralattjárók felderítésére. £ Az echolot és az explorátor A hanglokátor-rendszerek egyik válfajaként létrejött az echolot, a víz alatti akusztikus mélységmérő, a víz mélységének megállapítására szolgáló készülék. A műszert már annyira tökéletesítették, hogy a veszélytelen hajózásnak szinte nélkülözhetetlen észköze lett. Üjabban nagy segítséget nyújt a halászoknak is a halrajok felderítésében. Egyik ilyen érdekes készülék a francia szakértők által szerkesztett ún „háromdimenziós" halászati szonda. Ez az explorátor-nak nevezett berendezés — az ultrahangos mélységmérőkhöz és a haditengerészetnél használatos hidrolokátorokhoz hasonlóan — az impulzusvisszhang elve szerint működik. A berendezés ugyanis bizonyos időközökben ultrahanglmpulzusokat bocsát ki a tengerfenék-, illetve menetirányba, tehát mind vízszintes, mind függőleges irányban végigpásztázza a víz alatti területet. A távolságot aztán abból számítják kl, hogy a kibocsátott impulzus mennyi Idő múlva érkezik vissza a tengerfenékről vagy a vonuló haltömegről, az ún. halpadról. v Az explorátor legfontosabb része a hajótest külső oldalán, a vízvonal alatt elhelyezett ultrahangos adó-vevő berendezés. A zárt fémtokba szerelt adófej minden irányban 45 fokos szögben bocsáthat ki ultrahangimpulzusokat. A láthatóvá tett visszhangok az explorátor műszerfalán leolvashatók és értékelhetők. A háromablakos műszerfalon függőleges irányú víz alatti metszetkép látható. A képen tehát egyidejűleg rajzolódik ki a tengerfenék profilja, a víz felszíne és a kettő között elhelyezkedő halpad vagy más természetű víz alatti akadály. Szögbeosztás segítségével megállapítható az akadály távolsága és mélysége. Az ember a denevérektől és a delfinektől megtanulta a visszhangnavigáció alapelveit, s ennek nyomán érzékeny és pontosan működő hanglokátorokat készített, de ezek a műszerek bizonyos vonatkozásban még nem vehetik fel a versenyt az állatok természetadta navigációs „berendezéseivel". Keveset tudunk arról is, hogy mi zajlik le a denevérek vagy a delfinek agyában, nem tudjuk még, mi teszi lehetővé, hogy megértsék a visszhangok nyelvét és hasznosítsák a visszhanginformációk széles skáláját. A blonika igyekszik ezekre a nyitott kérdésekre is megadni a helyes választ. Huwnéfyszintes toronyépület Bratislava csaknem minden részéről távolból látszik a Műszaki Főiskola építészeti karának új toronyépülete, pedig csak az év végén tartják meg rajta — 24 emelet magasságban — a bokrétaünnepélyt. Ez lesz az ország legmagasabb épülete, amely nemcsak külsejével, hanem kivitelezésével és berendezésével is egyedülálló lesz. Csúszózsaluzással épül, amiben nagy segítségre van a csehszlovák ipar újdonsága: a kúszódaru, amelynek tornyát a daru önmaga növeli. Az épület köpenyét alumíniumból és üvegből alakítják ki. Egy része már kész és elképzelést nyújt arról, milyen lesz befejezése után. Számos problémát kellett megoldaniuk a tervezőknek, amíg megtalálták a legcélszerűbb építési módot és az ily magas tűépület létesítésével kapcsolatos problémák nyitják, például a kerületi köpeny „felfüggesztési" módszerét. Az építkezés egyelőre az ütemterv szerint halad.