Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)
1968-06-23 / 172. szám, vasárnap
Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLQVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1968. június 23. Vasárnap % XXI. évfolyam, 172. szám % Ára 50 fillér Befejeződött a csehszlovákiai újságírók rendkívüli konjressaisa Új szellemben teljesítjük az új feladatokat Dubček és Cerník elvtárs az újságírók között • A kongresszus jóváhagyta az új alapszabályzatot és az önálló nemzeti szövetségek megalakulását • Sajtószabadság nélkül nem lehet az igazságot terjeszteni • Javaslatok az újságírók társadalmi és szociális helyzetének megjavítására |MAGYARORSZÁGI KÖZLEMÉNY A KOMMUNISTA ÉS MUNKÁSPÁRTOK NEMZETKÖZI TANÁCSKOZÁSÁNAK ANYAGAIT ELŐKÉSZÍTŐ MUNKACSOPORT ÜLÉSÉRŐL (Tudósítónktól) — Tegnap reggel vitával folytatta munkáját a csehszlovákiai újságírók rendkívüli országos kongresszusa. A felszólalók többsége a korábban előterjesztett javaslatok egyes pontjaihoz szólt hozzá. Többek között ahhoz, hogy az újságírók miként vegyék ki részüket abból a küzdelemből, amelyet a párt vezetésével társadalmunk haladó erői folytatnak a januárban megkezdett demokratizálódás teljes győzelméért. S hogy ez a győzelem nem hull magától az ölünkbe, arról az utóbbi hetek és napok eseményei is meggyőznek bennünket. Sok szó esett ugyanis arról, hogy a konzervatív elemek minden alkalmat felhasználnak arra, hogy visszaszerezzék elvesztett pozícióikat. Ehhez az igyekezetükhöz felhasz(Tudósítónktól) — Tegnap délelőtt a prágai Július Fučík Kul túrpark hatalmas termeiben megnyílt a Praga 1968 postabélyeg-világkiállítás. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Ludvik Svoboda köztársasági elnök, Oldfich Cerník miniszterelnök, a kormány több tagja és a filatelista világ számos ismert személyisége. A világ bélyeggyűjtőinek legnagyobb eseményére Prágába érkezett több ország postaügyi minisztere is. A nálják a sajtó munkájában előfordult fogyatékosságokat is. A kongresszus lefolyása és az elfogadott határozatok azonban kellő bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a tömegtájékoztató eszközök munkatársai egy pillanatra sem térnek le a megkezdett útról, és tudatában vannak annak, hogy az új feladatok új szellemet követelnek meg. Ez a szellem pedig az, hogy teljes mértékben törekedjünk az igazság terjesztésére, az olvasó tárgyilagos tájékoztatására még akkor is, ha ez néha kellemetlen számunkra. A délelőtti ülésen dr. B. K uč e r a igazságügy-miniszter, a Csehszlovák Szocialista Párt elnöke, dr. Pauly, a Csehszlovák Néppárt főtitkára és E. Golstücker, a Csehszlovákiai írók Szövetségének elnökiállítás július 7-ig tartja nyitva kapuit. A csehszlovák himnusz elhangzása után a kiállítás vendégeihez, a több ezer hazai és külföldi filatelistához Ladislav Dvoŕáäek, a Csehszlovák Filatelista Szövetség és a kiállítás elnöke, Karel Hoffmann, a Központi Postaigazgatóság vezetője és Lucien Berthelot, a Nemzetközi Filatelista Unió elnöke intézett beszédet. A hivatalos megnyitás után a Praga 1968 vendégel — Ludvik ke üdvözölte a kongresszus részvevőit. Délután kedves vendégek érkeztek a tanácskozásra: Alexander Dubček, a CSKP Központi Bizottságának első titkára és Oldrich Cerník miniszterelnök. DubCek elvtárs felszólalásában keresetlen szavakkal jellemezte társadalmunk jelenlegi legfontosabb kérdéseit és az újságírók felelősségteljes munkáját, különös tekintettel a CSKP rendkívüli XIV. kongresszusának előkészítésére. A délutáni ülésen szólalt fel M. Galuska művelődés- és tájékoztatásügyi miniszter is. Az általános vita befejezése után a küldöttek jóváhagyták a Csehszlovákiai Újságírók Szövetségének új alapszabályzatát, amely többek között lehetővé teszi az önálló nemzeti szövetségek megalakulását. így jött létre a tegnapi ülésen az önálló cseh és szlovák szövetség, amelynek küldöttei ma különkülön folytatják tanácskozásukat. (Folytatás a 2. oldalon.) Svoboda köztársasági elnök, a kormány és a filatelista szövet ségek képviselői — megtekintették a kiállítást, amelyen 1550 gyűjteményt, illetve közel kétmillió bélyeget mutatnak be. A Praga 1968 látogatói megtekinthetik a ma már klasszikusnak mondható nagy értékű bélyegeket és a modern idők bé lyegalkotásait. A legnagyobb érdeklődést kétségkívül a világhírű Mauritius-gyűjtemény kelti majd, amelynek csak a biztosítási díja 100 000 font sterling. Az összes kiállított bélyeg biztosítási díja 15 napra kétmillió dollár. A legértékesebb gyűjteményeket törhetetlen üvegből készült keretekbe foglalták. A kiállított értékek biztonságáról éjjel-nappal ipari televízió ellenőrző-készülékek is gondoskodnak. A kiállított bélyegek összértékét 300—400 millió dollárra becsülik! (Folytatás a 2. oldalon) ményt, s bonyolult ügyeik nem egy esetben nehéz feladat elé állítják az aktivistákat. MIRŐL BESZELNEK? A rimaszombati Járási Egészségügyi Intézet pártgyűlésén kifogásolták, a járási konferencián miért nem lesznek választások? így nincs lehetővé téve a demokratizálódási folyamat véghezvitele. Ugyanis a régi, tekintélyüket vesztett vezetőket újaknak kellene felváltani és választások nélkül nincs erre lehetőség. Több helyi pártszervezetben sokat vittakoztak a felemelt családi pótlékról. Mintha az egyes pártszervezetek összebeszéltek volna. Egyöntetűen javasolják, hogy a családi pótlék kifizetését a kenyérkereső munkához való viszonya, és a gyerekek iskolalátogatása határozza meg. Érthetőbb a javaslat, ha figyelembe vesszük, hogy a rimaszombati járás egyes községeiben igen sok a népes cigánycsalád, és sok esetben a családapa nem szívesen dolgoEz év június 18-tól 21-ig tartották meg Budapesten a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának anyagait előkészítő munkacsoport ülését. Az ülésen a következő pártok képviselői vettek részt: Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártja, Argentin Kommunista Párt, Belga Kommunista Párt, Bolgár Kommunista Párt, Brazil Kommunista Párt, Ceyloni Kommunista Párt, Chilei Kommunista Párt, Csehszlovákia Kommunista Pártja, Dán Kommunista Párt, Finn Kommunista Párt, Francia Kommunista Párt, Guatemalai Munkapárt, Hondurasi Kommunista Párt, Indiai Kommunista Párt, Iraki Kommunista Párt, Iráni Néppárt, Izraeli Kommunista Párt, Kanadai Kommunista Párt, Kolumbiai Kommunista Párt, Lengyel Egyesült Munkáspárt, Libanoni Kommunista Párt, Magyar Szocialista Munkáspárt, Mexikói Kommunista Párt, Mongol Népi Forradalmi Párt, NagyBritannia Kommunista Pártja, Német Szocialista Egységpárt, Német Kommunista Párt, Olasz Kommunista Párt, Panamai Néppárt, Portugál Kommunista Párt, Salvadori Kommunista Párt, Spanyol Kommunista Párt, Szíriai Kommunista Párt, Szovjetunió Kommunista Pártja, Szudáni Kommunista Párt, Uruguayi Kommunista Párt, Vene| FRANCIAORSZÁG | zuelai Kommunista Párt és egy illegalitásban levő párt képviselői. A Román Kommunis'a Pártot a munkacsoportban megfigyelő képviselte. Más testvérpártok, amelyek kijelentették, hogy készek részt venni a nemzetközi értekezleten, különböző okok miatt nem tudták elküldeni képviselőiket a munkacsoport ülésére. A munkacsoport ülésén sokoldalú véleménycsere folyt az értekezlet fő dokumentumának tartalmáról és felépítéséről, amelynek címe: „Az imperializmus elleni harc feladatai a jelenlegi szakaszban és a kommunista és munkáspártok, valamint az összes ant i imperialista erők akcióegysége." Az értekezlet résztvevői megegyeztek a munkacsoport további tevékenységében. A munkacsoport ülése az elvtársi együttműködés és barátság légkörében folyt le, a kommunista világmozgalom internacionalista hagyományainak megfelelően. (MTI) » • • A tanácskozáson résztvevő csehszlovák küldöttség, melyet Oldfich Kaderka a CSKP Központi Bizottságának tagja, a Központi Bizottság nemzetközi osztályának vezetője vezetett, tegnap elutazott Budapestről, Sok probléma — nyílt vita A RIMASZOMBATI JÁRASBAN LEZAJLOTTAK A KÜLDÖTTVÁLASZTÓ TAGGYŰLÉSEK Ismeretes, hogy a párt Központi Bizottsága szeptember 9-re tervezi a párt rendkívüli, XIV. kongresszusának összehívását. Az előkészületek folyamatban vannak, a helyi pártszervezetekben lényegében már a héten lezajlottak a küldöttválasztő gyűlések, melyeken a járási konferenciákra választották meg képviselőiket. A késő éjszakába húzódó gyűléseken azonban más is szóba került. CONDOT OKOZ A SZERVEZÉS A rimaszombati járásban 11én kezdték meg a gyűléseket, és eredetileg 21-én kellett volna őket befejezni, de valószínű, hogy két nappal elhúzódnak. A három műszakiban dolgozó üzemekben ugyanis nagy gondot okoz a gyűlések megszervezése. A részvétel csaknem minden gyűlésen kisebb a szokottnál, aminek a nyári szabadságolás és a mezei munka az oka. JAVULT A PÁRTSZERVEZETEK TÁJÉKOZTATÁSA A közelmúltban megtartott járási konferenciákon sok küldött bírálta, hogy hiányos a helyi pártszervezetek tájékoztatása. A jelenleg folyó gyűlésekről állíthatjuk, hogy ezen a téren sokat javult a helyzet. A járási pártbizottság dolgozói és aktivistái a KB májusi plenáris ülésének anyagát részletesen ismertetik a helyi szervezetekkel. Természetesen a vita a helyi megoldatlan problémákra is kiterjed. Az emberek bátrabban mondanak vél®Ma kezdődik a választások első fordulója Az utolsó választási beszédek # A rádió és a televízió dolgozói folytatják a sztrájkot Párizs — Éjfélkor hivatalosan véget ért a francia választási kampány. Vasárnap reggelig, amikor a választások első forduljában az urnákhoz járulnak a szavazók, tilos volt propagandát kifejteni és választási gyűléseket tartani. Megfigyelők szerint a most véget ért választási kampány 10 év óta a legcsendesebb volt. A vasárnapi első fordulóban 2267 jelölt veszi fel a küzdelmet egymással és a nemzetgyűlés 487 mandátumáért versengenek. Az első forduló képet ad majd a pártok erőviszonyáról, befolyásáról, népszerűségéről az országban, nem dönti el azonban a parlamenti erőviszonyokat. A ma lebonyolódó első fordulban ugyanis csak azokat a képviselőket jelentik ki megválasztottnak, akik megszerzik a szavazatok abszolút többségét. Az egy héttel később sorra kerülő második fordulóban viszont már a viszonylagos többség is elég a megválasztáshoz. Ennek a viszonylagos többségnek a kialakításában azonzik, a rosszul táplált és roszszul öltözött gyerekek meg nem járnak iskolába. TILTAKOZÁS A Bátkai Állami Gazdaság pártszervezetének tagja, Kovalčík elvtárs elítélte a žilinai vasutasok sztrájkját. Megjegyezte, hogy a múltban a mezőgazdaság jobban háttérbe volt szorítva, mint az ipar vagy a közlekedés, s a parasztság mégsem sztrájkol. Mártonfaláról Veres elvtárs két rimaszombati kocsivezető viselkedése ellen tiltakozik. Szerinte kijelentették, hogy a magyarlakta területen nem vásárolják fel a zöldséget. Természetesen ez nem tőlük függ, s nem is ők szabják meg a nemzetiségi kérdés rendezését. Sulek elvtárs, a járási pártbizottság vezető titkára hangsúlyozza, hogy a nemzetiségi kérdést illetően — mint a többi ügyek rendezésében — sem vall szégyent a rimaszombati járás, csak mindenkinek ki kell várni az idejét. —bj— ban jelentős szerepet játszanak a pártok és a jelöltek közötti megállapodás alapján létrejövő visszalépések. A baloldali pártok ezúttal megújították az 1966. december 20-1 választási egyezményüket. Ennek értelmében a második forduló előtt kölcsönösen visszavonják jelöltjeiket az első fordulóban a legjobb eredményt elért baloldali jelölt javára. Pénteken este a francia rádióban és televízióban utolsó választási beszédben körvonalazták politikájukat a nagyobb politikai pártok képviselői. Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt szónoka hangsúlyozta, hogy a közelmúlt belpolitikai válsága idején a kommunista párt a franciák millióinak reményeit fejezte ki, amikor sürgette a gazdasági és szociális problémák radikális megoldását. Az FKP főtitkára leszögezte, hogy Franciaországban e változás érdekében olyan kormányra van szükség, amely a munkásosztály, valamint a városi és falusi középosztályok szilárd és tartós szövetségére támaszkodik. Pompidou miniszterelnök beszédében azt állította, hogy Franciaország „alig két arasznyira volt egy erőszakos hatalomátvételi kísérlettől, egy államcsínytől". A rend helyreállítását nevezte a fő feladatnak. Elismerte, hogy a francia kormánynak nem kis nehézségekkel kell szembenéznie. „Az 1968. -évi gazdasági helyzet aligha lehet jó" — mondotta. Pénteken este elvi megállapodással befejeződtek a tárgyalások az utolsó sztrájkoló francia autóipari vállalat, a Citroen vezetősége és a szakszervezetek megbízottai között. Amennyiben a munkások a megállapodást elfogadják, hétfőn újra kezdi a munkát a cég 50 000 dolgozója. A munkások 13 százalékos béremelést vívtak ki, kiharcolták a szakszervezeti jogok kiterjesztését, valamint az év végétől a munkaidő csökkentését. A francia rádió és televízió dolgozói ugyanakkor szavazással úgy döntöttek, hogy folytatják az öt hét óta tartó sztrájkot, amelyben a rádió és a tv 14 000 dolgozója közül 12 000 vesz részt. Filatelista világrandevú Prágában Megnyílt a postabélyeg-világkiállitás • Ludvik Svoboda köztársasági elnök és Oldrich Cerník miniszterelnök is megjelent a megnyitón • A bélyegek értéke 300-400 millió dollár • Umberto Nobile léghajós tábornok a kiállítás vendége