Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-20 / 169. szám, csütörtök

ESOCSINALOK A parasztember — gyanakvó természetű. Termésről, politiká­ról, meg más emberi dolgok­ról nehezen nyilatkozik. Gya­nakszik már évszázadok óta az adókivetőkre, az alpári közéleti tényezőre, a terményárak konst­ruktőreire. És igen-igen gya­nakszik az — időjárásra. Persze, nem tegnap és nem tegnapelőtt szívódott vérébe ez a tulajdonság. Láttam én már gazdag termést ígérő aratás előtt jégveréssel kárvallott gaz­dát és ismertem földművest, akinek asztagban égett el egész évi munkájának gyümölcse. És olyat is, akinek padlásáról gyatra fogdmegek a nép nevét bitorolva seperték ki az utolsó szem gabonát. Van ennek az országnak egy szeglete, ahol a gyanakvásmen­tes parasztfajta már kialakuló­félben van. A természetfelelős Ezt a bizakodó parasztot eső­technikusnak is nevezhetnénk. Nem hagyományos értelemben vett paraszt. Már csak azért sem, mert a gazdálkodást me­zőgazdasági technikumban ta­nulta. A neve: Stefan Tóth. A peredi szövetkezetben — vagy a vágsellyeiben, a deáki­ban és a zsigárdiban — ha néhány napig nem esik az eső, az agronómus rendszerint el­határozza: telefonálok a ter­mészetfelelősnek. És telefonál. Közli vele, hogy a lucerna, a kukorica, a répa eső után vágyik. Megrendeli Stefan Tóthnál az esőt. Az öntözőtechnikusok veze­tőjét az ilyen megrendelések nem érik készületlenül, mert beosztottjai — ha akár csak egy napig is nem esik eső — naphosszat a határt járják és mérőműszereikkel a talaj ned­vességtartalmát mérik. Átlag kétezer hektárról gondoskodik ily módon egy-egy öntözteclmí­kus. Érdemes? A vízátemelő hajó fedélze­tén állok és azt kérdezem a gépésztől: — Érdemes? A gépész éppen ebédel. Sza­lonnát, kenyeret. — Kell a búza? Kelll Szük­ségünk van a kolbászra, sza­lonnára? De még mennyirel Te­hát: érdemes ... Egyszerű Igazságot mondott • gépész, de szavai tulajdon­képpen ugyanazt fejezik ki, amit a közgazdászok számítá­sainak eredményei. Az öntözőtechnikusok vezető­je már számszerűbben fejezi ki ezt az igazságot. — Eddig kis híján 8000 hek­tárt öntözünk. Van egy víz­átemelő hajónk, amelynek mo­torjai a 36 km hosszú betono­zott csatornába emelik a Vág vizét. Innen a parcellák föld alatti csatornarendszerébe ke­rül a víz. A szóróberendezések ben a nyomást kilenc szivattyú biztosítja. — És az eredmény? A ter­més ...? — Az — ha jó a föld — csaknem megkétszereződhet. A tavalyi hektárhozam-kimu­tatás előttem hever az aszta­lon. És az összehasonlítás az öntözetlen területek hozamával. Pereden például 1967-ben — félig-meddig csak kísérletileg — öntözték a búzát. Egy 6 hek­táros tábla hektáronként 71 mázsát adott. — Ez nagyon sok ... — Valóban — bólint a tech­nikus — szinte hihetetlennek tűnt. Hozzá kell tenni, hogy Mironovi fajta volt. — És az idén? — Pereden most 314 hektá­ron termelnek búzát. És az egész területet öntözik. Ez azonban csak kis része annak a csaknem nyolcezer hektár­nak, amit a környező közsé­gekben öntözünk. Első pillantásra meglehető­sen sokba kerül az öntözés. Az egész csatornahálózat építési költsége csaknem 100 millió korona. Kiszámították, hogy egy hektárnyi területre kis híján 13 ezer korona esik. Az összeg visszatérülésl ideje 9—10 esz­tendő. Csakhogy ez a végösszeg a felvásárlási árak figyelembe vételével jött létre. Azt senki se számította ki, milyen lenne a gazdaságosság, ha a búzát, a cukorrépát, a többi gabonafé­lét és más terményeket mint feldolgozásra kerülő nyersanya­got vennék számításba. És a visszatérülési idő még inkább csökkenne, ha kiszámí­tanánk, mennyiért importáljuk a kanadai búzát. Ez — persze — igen bonyolult számítást igé­nyelne. Az öntözéses gazdálko­dás mellett szóló legdöntőbb érv az, hogy ezen a területen a termelés megkétszerezhető. Tavaly az öntözetlen területen az egy hektárra jutó növény­termesztési produkció értéke 3512 korona volt. Az öntözött területek hektáronként 7627 koronányl értéket adtak. A vág­sellyel szövetkezetben pedig 9061 koronát tett ki az egy hektár termésének értéke. Ehhez az adathoz nem kell kommentár. 1l!l!iil!llllt!ISll!iilllllllll!ltl!i!Ií Tartalékok Stefan Tóth technikust azért neveztem gyanakvásmentes pa­rasztnak, mert így beszélt: Itt hektáronként majd 70 mázsa búzát termelünk Amott pedig 600 mázsa cukorrépát! Mindent felkiáltójellel mon­dott. Olyan biztos a dolgában? — Lényegesen biztosabb, mint apáink voltak. Persze, meglepetés itt is érhet bennün­ket. Például: a műtrágyagyár részéről. Mert hiába öntözzük a földet, ha hiányzik belőle a tápanyag. Ügy látszik, hogy ezen a vi­déken a mezőgazdaságnak az ipar színvonalára való emelé­sével már nincs gond. A szö­vetkezeti parasztok mintha ép­pen ellenkező előjelű gondok­kal küzdenének... A környéken rekkenő a hő­ség. A peredi, a zsigárdi és a vágsellyei szövetkezetekben oá­zisra lel az ember. Itt minden növény buján vegetál, a szövet­kezetiek itt mindenütt rekord­termésre számítanak. Hazafelé utazva kedvetlenül lapozni kezdek egy újságban. Egy közgazdász olyan épülő gyárakról ír tudósítást, ame­lyek lassan már egy évtizede épülnek, de nem tudni, hogy mikor kezdik meg a termelést. És vajon hasznos dolgokat ter­melnek-e majd? És ki tudja, hány százmilliós tervezett évi ráfizetéssel? A Vágsellye környéki öntö­zött terület — oázis. A tenger­ként hullámzó búzatáblák lát­tán az ember önkéntelenül ls felteszi a kérdést: nem lenne-e hasznosabb — a kevésbé kifi­zetődő ipari beruházások ro­vására — sok más ilyen oá­zist is létesíteni? Mert az import-búza — drá­ga kenyér! TÓTH MIHÁLY A NAGY TELJESÍTMÉNYŰ VfZ­ÁTEMELÓ BERENDEZÉS KAR­BANTARTÁSA KÖZBEN. (Tóth Mihály felv.) A TITOKZATOS SZÖKEVÉNY (Folytatás az 5. oldalról.) ban ez az első közlemény a há­ború kitöréséről. Mi történt eközben a szovjet kézre került első német hadi­fogollyal? Egy újságíró rábuk­kant Alfréd Líszkofra. így je­lenhetett meg a Krasznaja Zvezda június 27-i számában Liszkof szenzációs nyilatkozata. „Szovjet-Oroszországban va­gyok — kezdi Liszkof. — Nem is tudom azonnal felmérni ezt az egyszerű és örömtelt tényt. Oe tágra nyitott szemem, amellyel az elém táruló új vi­lágot nézem, azt mondja ne­kem, hogy nem alszom, hanem ébren vagyok és mindez nem álom, hanem valóság. A vágy, hogy megszökjek a hitleristák gyűlöletes világából, már régen érlelődött bennem. Csupán kedvező alkalomra vártam, El­érkezett e pillanat. Katona vol­tam a határ menti Tyilas tele­pülésen, nem messze Szokal szovjet várostól. Már június 22­ének emlékezetes napja előtt társaimmal együtt éreztem, hogy rendkívüli események vár­hatók. De mifélék? — Valóban háborút kezde­nénk a Szovjetunióval? — kér­deztem önmagamtól. — Ez az esztelen Hitler ilyen kalandba bocsátkozna? Végleg döntettem: nem vá­rok tovább, átszököm. Miután kiadták a támadási parancsot, éjszaka átúsztam a határfolyón. A szovjet határőrök barátságo­san fogadtak. Ruhát, lábbelit kaptam, ennivalóval kínáltak. Sehogyan sem hasonlított ez a fogadtatás arra, amivel ben­nünket, német katonákat ijeszt­gettekl A fasiszták mindany­nyittnk fejébe verték, hogy nem kerülhetünk fogságba azért, mert Szovjet-Oroszországban szenvedések és kínzások várnak ránk..." Liszkof azt is elmondotta nyi­latkozatában, hogy a német nép nem akarta, nem ls akar­hatta ezt a háborút. „Ebben a Szovjetunió elleni háborúban — jelentette kl —, a fasizmusnak el kell pusztulnia és el ls fog pusztulni." Az első szovjet kézre került német hadifogoly arra is utalt, hogy Hitler katonái nem merik elmondani egymásnak Őszintén a háborúról alkotott vélemé­nyüket, mert félnek a Gest apó tói. Nyilatkozata végén honfitár­saihoz szólt: „Német katonák! Segítenétek kell a fasizmussal való mielőb­bi leszámolásban. Fordítsátok szuronyaltokat a Németország hatalmát bitorló Hitler és klikk­je ellen. Ezzel szent küldetés­nek tesztek eleget. Beköszönt a béke, amelyre vágyik a né­met nép, a gyűlöletes fasizmus pedig mindörökre megsemmi­sül." Vajon értesültek-e Liszkof felhívásáról honfitársai és főleg Hitler katonái? Talán el sem jutott hozzájuk vagy csak na­gyon kevesekhez és alig volt hatása. , A Krasznaja Zvezda olvasói számára viszont sokat mondott a nyilatkozat. Megismerhették belőle egy önként átszökött né­met katona véleményét a há­borúról és Hitlerről. Hitték, őszintén hitték, hogy ebben a háborúban — bármilyen ke­mény és kegyetlen legyen is a küzdelem — Hitlernek és a fa­sizmusnak pusztulnia kell. De ugyanezt egy német katonától hallani! Egyelőre nem sikerült többet megtudnom Llszkofról. Nyilat­kozata végén azt is elmondta, hogy Kolwerk városából szár­mazott, ahol a Willy Tazlk bú­torgyárban dolgozott. Ilyen ne­vű város azonban sohasem lé­tezett: Berlini újságíró kollé­gáink szerint az orosz fordítás nem pontos. Ez a város csakis az alsósziléziai Kolberg lehet, amely a háborúban később csaknem teljesen romba dőlt és a Lengyel Népköztársasághoz tartozik. Alfréd Liszkof kutatását foly­tatjuk. Kapcsolatba léptünk lengyel újságíró kollégákkal is, hogy segítsenek. Lehet, hogy Liszkofot nem találjuk meg, de talán sikerül rokonainak (ha Gestapo el nem hurcolta és ki nem irtotta őket), vagy egykori barátainak, ismerőseinek nyo­mára bukkannunk. Kutatómun­kánk fejleményeiről, eredmé­nyeiről olvasóinkat ls tájékoz­tatjuk. BERTALAN ISTVÁN SZU L Ö K , NE VELŐK F Ó RUM Ä Bizonyítvány osztás előtt NÉHÁNY NAP MÚLVA gyer­mekeink bizonyítvánnyal jön­nek haza az iskolából, mely nemcsak számukra, de szüleik számára ls rendkívül jelentő­séggel bír. A szülők többsége — kivéve az olyan szélsőséges eseteket, amikor a nevelést el­hanyagoló szülők figyelmen kí­vül hagyják ezt a különösen nagy fontosságú napot — a bi­zonyítvány tartalmára különfé­leképpen reagál leplezetlen örömmel, elégedettséggel, szemrehányással, bánattal, kü­lönféle büntetéssel. A továb­biakban szeretnénk rámutatni a bizonyítványosztással kapcso­latban kifejezésre jutó néhány helyes és helytelen megnyilvá­nulásra. Mindenekelőtt szükségesnek tartjuk hangsúlyozni, hogy a bizonyítványosztás a gyermek számára valóban fontos ese­mény, mondhatnánk ünnep. A bizonyítvány az egész tanév fo­lyamán végzett munka és igye­kezet eredményének visszatük­röződése, s ez viszont sokat je­lent. A tantárgyak komolyságát és az ezzel kapcsolatos törek­véseket illetően az érdemje­gyek nem szigetelhetők el a gyermek értékelésétől, a róla mondott véleménytől. Ellenke­zőleg, ezek a szó szoros értel­mében befolyásolják a tanuló további életét. Miben rejlik nz érdemjegyeknek ez a fontossá­gú? A tanulással, a tananyag el­sajátításának folyamatával kap­csolatban végzett felmérések a jutalmazás kulcsfontosságát mutatják. A jutalmazás valóban sokféleképpen (dicséret, aján­dékozás stb.) történhet, azon­ban sohasem mellőzhető, még akkor sem, ha tanulás eredmé­nye (a mi esetünkben a bizo­nyítvány) nem a legkiválóbb. Hangsúlyozzuk, ha a gyermek a kitűnő vagy az aránylag jó bizonyítványért nem részesül valamilyen jutalomban, ez a tény befolyásolja későbbi mun­kakedvét, akaratát. Ennek kap­csán meggyőzően állíthatjuk, hogy az év végi bizonyítványai adott jutalom közvetve kihat gyermekünk jövő évi tanulmá­nyi eredményeire is. MIT ÉRTÜNK TULAJDONKÉP­PEN a jutalom, jutalmazás fo­galmán? Előfordulhat ugyanis, hagy a fogalom megvilágítása során félreértésekre kerül sor. A mindennapi nyelvhasználat­ban a jutalmazás fogalmán leg­gyakrabban ajándékozást ér­tünk, s a fenntebb említett ál­lításaink alapján a szülőkben aggályok merülhetnek fel, ké­pesek lesznek-e gyermeküket kellőképpen jutalmazni a „tisz­ta egyesért". Az aggodalom azonban megalapozatlan, ugyanis a jutalom értékét nem az ajándék ára, hanem valami más szabja meg, ami megfizet­hetetlen. Ez úton a szülőknek azt szeretnénk tanácsolni, a gyermekeket a jó bizonyítvá­nyért oly módon Jutalmazzák, hogy legalább néhány napig hozzák tudomásukra elégedett­ségüket, sőt büszkeségüket. A gyermeknek az otthoni légkör­ben éreznie kell, hogy ezekben a napokban az érdeklődés, a fi­gyelem központjában van, a ta­nulmányi előmenetelben elért eredményekkel örömet szerzett a szülőknek. A szülők többnyi­re a bizonyítványra ügy rea­gálnak, hogy a kitüntetéssel végzett gyermeket megdicsérik, megajándékozzák, a bukást szi­gorúan büntetik, az átlagos eredményt elért tanulót viszont figyelmen kívül hagyják. Mivel azonban az átlagos tanulók szá­ma van túlsúlyban, az ilyen magatartással hozzájárulunk ahhoz, hogy a következő tan­évben szaporodat a bukottak száma. Vitathatatlan, s minden kétséget kizár, az átlagos tanu­lónak is tanulnia kellett, hogy képességeinek megfelelő ered­ményeket érjen el — sőt a ki­sebb képességekkel rendelkező gyermekeknél az akarat és a tö­rekvés-esetenként még nagyobb lehetett — ezért feltétlenül ju­talmat érdemel. Azonban ebben az esetben sem lehet sző a ju­talmazás említett formájáról, a gyermeknek mindenekelőtt a szülő elégedettségét kell érez­nie. A JUTALMAZÁSSAL KAPCSO­LATBAN szeretnénk rámutatni egy nemkívánatos jelenségre Egyes szülők viszonylag gyak­ran jutalmazzák gyermekeiket. Előfordul, hogy a tanév folya-' mán csaknem minden egyesért ajándékot vesznek neki, sőt né­ha anyagi erejüket meghala­dóan. Ezáltal gyakran azon töprengenek, mit vegyenek gyermeküknek, hogy az megfe­leljen és kielégítse őket. Ilyen esetekben a költséges ajándék­nak gyakorlatilag nincs jelen­tősége, nevelési célzata és ha­tása. Itt is érvényesül ugyanis a közmondás, hogy a „jóból is megárt a sok". Az ilyen gyer-. mek — mivel a tanév folyamán minden jó jegyért jutalomban részesült — nem tudja értékelv ni az ajándékot, mely nem bol­dogítja őt, s ennek következté­ben csökken az akarata és ta­nulási vágya. Külön kategóriába sorolhatók azok a gyerekek, akik szomorú hírrel, rossz bizonyítvánnyal érkeznek haza, esetleg csak egy hajszálon múlott, hogy nem buktak meg. A bukás tulajdon­képpen még nem jelent tragé­diát: nem jelenti azt, hogy a gyermek a következő tanévben is automatikusan „elhasal". Sokkal komolyabbak azonban azok az okok, melyek ilyen eredményhez vezetnek. Előfor­dulhat, hogy a gyermek vala­milyen betegség következtében ért el rossz eredményt, esetleg születésétől fogva gyengébb ké­pességekkel rendelkezik. A bu­kott gvermekek körében főlndtf a családi légkör, a feldúlt vi^ szonyok idézik elő az egész­ségtelen tünetet. A szakembe­rek a tanév folyamán figyelték a bukásra álló tanulók viselke­dését, magatartását, s ennek alapján megállapították, a gyer­mekek csaknem 50 százaléka képes lenne átlagos eredményt elérni, azonban helytelenül vi­szonyulnak a tanuláshoz. Az ilyen tanulók családi viszonyai kifogásolhatók, a légkör nem megfelelő, s ilyen körülmények közt feltételezhető a tanulás iránti érdektelenség. A felmé­rés azonban igazolta, hogy töb­bé-kevésbé a nevelésben mutat­koztak lényegbevágó hibák. LAPUNK HASÁBJAIN már több ízben ecseteltük ezeket a hibákat, ezért most külön nem foglalkozunk velük. Azonban hangsúlyozni szeretnénk, hogy a bukott tanulóval együtt a szülő is rosszul vizsgázik. Köztudott, hogy az okok sok esetben tái^ gyilagosak, hiszen többnyire felborult házasságokról van szó, amikor az egyik szülő cse­lekedetét gátolja a másik szüi lő helytelen magatartása és ki­fogásolható viselkedése. Az ilyen házasságban rossz előme­netelhez vezet az a tény, hogy a gyermek elveszítette az isko­iával szembeni felelőségérzetét. Az ilyen gyermek nem érzi a tanulás szükségességét, nincs kiért vagy miért tanulnia, s mindezt még fokozhatja, ha az iskolában is valamilyen neház­ségbe ütközik és senki sincs se­gítségére. Persze, nem hisszük, hogy ez az írás megjavítja a bu­kásra álló tanuló családi körüle ményelt. Célunk egyértelműen az volt, hogy rámutassunk, a nevelési eszközök a szülők ke­zében vannak, s ezek segítsé­gével befolyásolhatják a gyer­mek tanulni akarását. Ha a gyermek megbukott, ezért a szülök is vétkesek, elkövetett hibájuk miatt. A GYERMEK BUKÁSA különö­sen szomorú hír abban az eset­ben, ha a tanuló az életbelépés küszöbén, a pályaválasztás előtt áll (pl. az alapiskola be­fejezése után). Ilyenkor már nehezen lehet bármit Is hely­rehozni. A bukásra álló tanulók szüleinek feladata, hogy alapo­san fontolóra vegyék a családi viszonyokat. Mivel a J6 tanul­mányi eredmény főleg az aka­rat kérdése, a szülők igyekeze­tének arra kell irányulnia, hogy feltárják az akarat hiá­nyának okait. A jövőben rész­letesen kitérünk ezek elemzé­sére is. CZAKÓ MÁTYÁS pszichológus • Vaskó Popa Jugoszláv köl­tő nyerte el Ausztria 1967. évi nemzetközi költői nagydiját. Az 1965-ben alapított díjat iá­dig két ízben osztották kl: előbb Zbignyew Herbert lengyel, majd W. H. Auden angol költőt tün­tették kl vele. OH 1988 VI. 20

Next

/
Thumbnails
Contents