Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1968-05-09 / 128. szám, csütörtök

„Sosejeléjtsétek, milyen könnyen veszítettük el a szabadságot; de milyen nehezen, milyen erőfeszítések és — főképpen a szovjet nép részéről — milyen nagy áldozatok árán sikerült csak visszaszereznünk .. (Ludvík Svoboda: Buzulukból Prágába) A történelem „nagy könyvének" lapjait megmásítani, újjáírni nem lehet, A történelem: megtörtént valóság. Még ha sok esetben nagyon szomorú, vagy gyakran igazságtalan is egy-egy személlyel szemben ... E „nagy könyv" legfeketébb lapjainak egyikéről, a második világháborúról százszámra írtak már verseket és regényeket. ÉS mégis... E borzalmas, vérgőzös évek embertelenségei és társadalmunk felszabadulás utáni belső deformációja révén az eddigi csalódások továbbfűződő láncolatának eseményei így napjainkig is még mély kútfői a megíratlan emberi sorsoknak .. . ! Mert: tízezrek voltak, akiket hamis fasiszta téveszmék vakítottak, amikor fegyvert adtak a kezükbe ... De: tízezrek voltak, akik emberek tudtok maradni az embertelenségben is... Anód és katód áram. Pozitív és negotív töltés. Ilyen Ivan Brody ezredesnek, köztársaságunk új elnöke: Ludvík Svoboda tábornok vezette szovjet földön alakult, egykori 1. önálló csehszlovák hadtest telkes katonájának éiete is. Húszéves koromtól, kereken harminc éve vagyok katona. Alig másfél hónapos gyakorlattal rendelkező kezdő tanító voltam, amikor először csapott meg a háború . szele: Horthy katonái megszállták Munkácsot, és orosz-szakos tanítóra nem volt szükség. Kereset nélkül maradtam, teherként megözvegyült apám szűkös kenyerén. Vasúti pályamunkás volt, becsületes, csöndes ember. Öten voltunk testvérek, de továbbtanulni csak nekem, mint egyedüli fiúnak volt lehetőségem. Apa azzal a reménnyel taníttatott, hogy egyszer majd leveszem válláról a családfenntartás mindennapi gondjainak legalább egy részét. Bántott ezért, hogy segítség helyett csupán meddő tétlenségben teltek napjaim. Egy alkalommal a szomszédos Szovjetuniót megjárt kommunisták közé kerültem, akik sok érdekeset meséltek. Ezt az első találkozást több is követte. Oj elhatározás érlelődött bennem: átszökni szovjet földre. Fiatal voltam, teli romantikával, elszánt munkakedvvel. Két egykori osztálytársammal összebeszéltem hát, és harminckilenc október tizenötödikére tűztük ki az illegális határátlépés időpontját... SikerültI Es Itt ért életem első nagy csalódása ... A „túloldalra" jutva, a közeli falu határőrparancsnokságán jelentkeztünk. Egy tiszt' fogadott: — Már többen vannak itt Csehszlovákiából. Egyelőre gyűjtőtáborba kerülnek! — mondta szigorú tekintettel, barátságtalan hangon. A táborban már több százan voltak akkor. Hosszú kihallgatások következtek. Sorozatban záporoztak felénk a kérdések: — Miért hagyta el a szülőfaluját? — Milyen céllal lépte át illegálisan a határt? — Milyen kémszervezet tagja? — Milyen megélhetési lehetőséget remél nálunk? — Vannak itt rokonai? Végül is elhangzott fölöttünk az ítélet: három évi szabadságvesztés tiltott határátlépésért. Tizennégy hónapot börtönben töltöttem, ebből, a többit munkatáborban. Csalódást' jelentett ez a „fogadtatás", de most évek múltán megértem. Akkoriban tömegesen szöktek orosz földre az emberek. Mi sem lelt volna hát könynyebb, hogy egy-egy. • kém vagy egyéb államellenes elem is közéjük vegyüljön. Ez ellen a hathatós védekezés egyetlen módja pedig csak a fönti volt. Én ugyan tudtam, hogy eszem ágában sincs kémkedni, tiszta lelkiismerettel, bizakodva léptem át a határt, érvényesülni akartam, esetleg aktívan harcolni a fenyegető német veszély ellen ... és mégis ... Nem titkolom, akkor önérzetemet sértő, nagy csalódás volt számomra a börtön, de most, évek távlatából ez az emlék ts megszépült, sajátos értelmet kapott... Hosszan, kutatólag nézem az ezredes arcát. Kissé szögletesen merev vonásaiba enyhe ráncokat cserzett már az idő, pillantása barátságosan fiatalos, elmerengő gondolatait szelidhangú tömör mondatokba sűríti, míg a haját az idén betöltött kerek ötvenedik születésnapjára néhány ügyesen megbújt szál kivételével már mészszínű porral hintették be a gyorsan suhanó évek. Már jó egy hónappal túlszolgáltam a három évre kiszabott büntetési, amikor örömhírt kaptunk: mehetünk Buzulukba, ahol csatlakozhatunk az 1. önálló szovjet földön alakult csehszlovák zászlóaljhoz. Negyvenkettő decemberét irtuk azokban a napokban. Lázas gyorsasággal készülődtem az útra, ami körülbelül egy hónapot vett Igénybe: január huszonhetedikén értem a helyszínre. Igen, pontosan emlékszem erre a napra, mert úgy tudom ezt a dátumot, akár a születésnapomét. Besoroztak sorkatonának. Újonctársaimmal még aznap fölsorakoztunk a laktanya udvarán, ahol Svoboda alezredes fogadott bennünket. Ekkor találkoztam vele először. Apánk helyett szólt hozzánk. Látttik, apai felelősséget érez magában mindengyikünkért. Szavaival tanácsolt, figyelmeztett s egy pillanatig sem titkolta a nehézségeket, amelyekkel majd szüntelenül farkasszemet kell néznünk. Ma is még szó szerint tudom néhány szavát: „Csupán a fegyelmezett, jól képzett katona képes legyőzni az állig fegyverzett ellenséget és így mind a saját, mind bajtársai életét is megmentenL Bízom bennetek, hogy sikeresen teljesítitek a rátok váró feladatokat. Győzünk!" — mondta határozottan. Megszívleltük minden szavát, és elszántan tekintettünk vezérünkre, aki három nappal később az 1. önálló zászlóalj frontra indulásakor a buzulukiak szívét is megnyerte közvetlenségével, őszinte barátságával. En ts ott voltam az állomáson, egyelőre azonban még csak — őrségen ... Néhány pillanatnyi csönd ereszkedik közénk. Tűnődik. S ahogy tovább kutat emlékeiben, ismét a Buzulukban töltött hónapok, majd az első komoly harci bevetés — a kijevi csata emléke dereng föl benne. A kiképzés negyvenhárom őszén nagyszabású hadgyakorlattal ért véget. Indulhattunk a frontra. Irány: Kijev ... Napokig meneteltünk a Dnyepert szegélyező homokos talajon. A városba csak egyetlen pontonhíd vezetett, melyet a német légierő szüntelen nappali bombázása miatt naponta újra föl kellett verni. Az éjszaka leple alatt a várakozó gépkocsik ezrei keltek át rajta. Itt találkoztam az első sebesültekkel ts. A döntő csata Kljevért november ötödikére volt kitűzve, őszintén bevallom: pontosan alig emlékszem valamire ts, minden csak körvonalakban maradt meg emlékezetemben. A hatalmas tüzérségi előkészítés alatt egy lövészárokban hasaltam. Hirtelen fölharsant a parancs: „Előre!" Talán csukott szemmel rohantam, talán kiabálva ... Nem emlékszem ... Lázasan lüktetett az agyam, valami azt sugallta: vigyázz magadra!... A dimbos-dombos utcákon méterről méterre nyomultunk előre. Magam elé szegeztem a gépfegyvert és lőttem egyszer, kétszer, tízszer, százszor... Minél több sebesültet láttam, annnál vakmerőbb lettem, valami Tudat alatti lélektani jelenség folytán. Az ember minél jobban fél, annál vakmerőbb, és az erefe ts meghatványozó | dik. Az Októberi Forradalom évfordulójának előestéjén az utolsó német ts elhagyta Klfevet. Győztünk. Ezután már sorra következtek az ütközetek: Vaszllkova, Fasztov, Bfela Cerkev és Ruda... Ehhez a városkához tsmét egy Svoboda tábornokkal kapcsolatos személyes élményem fűződik. Kiűztük ugyan Innen ts a németeket, de csak hatalmas veszteségek árán. Csapatainkat ezúttal nem Ludvík Svoboda irányította, mert őt Moszkvába hívták a szokolovól győzelemért kapott kitüntetés átvételére. Amikor visszatért egységeinkhez, remek pszichológiai érzékkel rógtö észrevette az örömbe csöppent ürmöt i: Pontos jelentést kért. A tisztek szavc hallatán fokozatosan elborult az arca, aztán remegő kézzel fogta meg néhán pillanatra a fejét, és csak ennyit mor dott egész csöndesen: „Túl nagy veszte ségek ezek. Ha Prágáért, Bratísiaváér vagy Kassáért lettek volna, kérem.. De egy Rudáértl ..Nem tudott igazá örülni a kitüntetésnek sem, és sokái lehangolva, szomorú tekintettel járt ki zöttünk. Nagyon szerette a katonáit.. Az ezredes újabb cigarettára gyújt • ki tudja hányadikra már, amióta beszé getünk. Tempósan hörpint egyet kávéjábó csöndben sercen a cigaretta izzó parazs< s ő a sokat tapasztalt katonák logikája val gondol vissza a fronton töltött utols hónapokra. Negyvennégy márciusában Zsazsko vidékén a Vörös Hadsereg friss egysége váltották föl a mi egységeinket, hog csaknem féléves bevetés után pihenés hez jussunk. Lassan a csehszlovák hatái pontosabban Dukla felé nyomultak. E jt lentőségében a sztáltngrádi csatáho mérhető ütközetre szeptember nyolcad\ kán került sor. Időtartamát öt napr terveztük, akkor azonban még nem sej tettük, ml vár ott ránk a németek rí széről. Csak egyetlen példát: négyzetmé terenként átlagosan négy akna volt el ásva, így az eredeti terv meghiúsult s . méterekért folyó harc eredményeképpe, csak négy hónap után sikerült győznünk Négy teljes hónap volt szükséges ahhoi hogy elérjük Eperjest. Ezután még Stret BO és Martin vidékén ütköztünk komc lyabb német ellenállásba. Srdekltk további találkozásaim Svobo da tábornokkal? A fölszabadulás utál először az ünnepélyes katonai díszszem lén láttam őt. Bkkor már honvédelm Egy-egy ember életť gyon nehéz feladat. f< részebb vállalkozás, h sok életét számtalan i lyeket már magába tei húzódó bánatot azont - -«•»• ——- V — SZOVJET KITÜNTETÉS TEREZIN FŐTERÉN 1948-BAN