Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1968-05-08 / 127. szám, szerda

Hiért fontos az iskolák szétválasztása A kisiparnak jövője van Az új gazdaságirányítás többek között célul tfizte ki a már kihalóban levő kisipar felélesztését. Az utóbbi években az önálló kisiparos ritka volt, mint a fehér hulló. A közszolgáltatási üzemek, illetve szabad idejükben az iparban dolgozó szakemberek igyekeztek „pótolni őket", úgyhogy borsos áron felvállaltak kisebb javításokat. De a lakosság szükségleteit nem voltak képesek kielégíteni. Emellett nehéz volt az anyagbeszerzés, minden valószínűség szerint a munkahelyükön igyekeztek „beszerezni" az otthoni munkájukhoz szükséges anyagot. Ki látta mindennek kárát? A népgazdaság. De két évvel ezelőtt az új gazdaságirányításra jellemző szabadabb szellem következtében a kisiparra is más szemmel kezdtünk nézni. A múlt év végéig a nemzeti bizottságok 5166 iparengedélyt adtak ki. Am a kisiparosok a legtöbb esetben még mindig vagy rendes alkalmazásban állnak, vagy nyugdíjasok, esetleg csökkent munkaképességűek. így érthető, hogy szolgálataik nem elégítik ki a lakosság részéről megnyilvánuló keresletet. Ugyanakkor a munkájukhoz szükséges anyagot a helyi forrásokból, illetve a kiskereskedelmi hálózatból szerzik be. Nincs más lehetőségük. Maradt tehát a régi gyakorlat, a „szocialista összeköttetés" hajszolása. Egy ügyes iparost, jó üzletembert nem lehet szűk keretek közé szorítani, szárnyát szegni, hogy ne legyen előtte távlat, mert azzal elvesszük kedvét a munkától. Persze ez nem jelenti azt, hogy korlátlan teret nyitunk a magánvállalkozásnak. De íme egy példa: az egyik községben egy szakember háztartási gépek javítására kért engedélyt. Meg is kapta. Jó munkájának híre a szomszéd faluba is elterjedt. Innen is hozzá fordultak a javításokkal. Dolgozott szorgalmasan, hogy mindenkinek eleget tegyen. Es az eredmény? Olyan adót róttak ki rá, hogy fontolóra vette, ne adja-e vissza az iparengedélyét. Eddig ugyanis az a nézet uralkodott: fejlődjék a kisipar, de a kisiparos idegen segédeket ne alkalmazzon. És mit mutat az élet? Azt, hogy kisiparosok nélkül a közszolgáltatási üzemek semmiképpen sem elégíthetik ki a lakosság igényeit. S emellett azt is, liogy nagy szükség van az egészséges konkurrenciára mind az árak, mind a szolgáltatás minőségét illetően Az illetékes szervek éppen ezért hozzáláttak egy törvényjavaslat kidolgozásához, amely a kisiparosok helyzetét szabályozná. Elsősorban is leszögezné, hány embert foglalkoztathat egy-egy kisiparos, tarthat-e tanoncokat stb. A kisiparosok helyzetének rendezése során gondolni kell arra is, hogy az önálló kisiparosok számának gyarapodásával számos szociális és egyéb probléma is napvilágra kerülhet. Ezért mindenképpen ajánlatosnak tűnik a kisiparosok szövetségének életre hívása, amely érdekvédelmi szerepet töltene be. — né — Az utóbbi időben egyre több szó esik a közös igazgatású iskolákról, illetve szétválasztásuk időszerűségéről. A CSEMADOK-szervezetek határozataiban rendszerint külön pont követeli a szétválasztást. Mózsi Ferenc lapunk április 12-i számában közölt interjújában is sürgeti a közös igazgatású iskolák szétválasztását: „Végre meg kell mondanunk, hogy az egy igazgatóság alá vont iskolák nem váltak be. Ezért ezeket az iskolákat — ha a pedagógusok kérik — külön kell választani". Az SZNT Oktatásügyi Megbízotti Hivatalának a magyar iskolákkal foglalkozó osztályán érdeklődtünk az iránt, mikor vezették be a közös igazgatású iskolákat és milyen konkrét okok teszik szükségessé a szétválasztásukat. Megtudtuk, hogy 1961-ben kezdődött el tömegesen az iskolák egyesítése. Szórványosan azonban már előtte is sor került egy-két iskola összevonására. Azt megelőzően azonban sehol sem létesítettek kísérleti iskolát, ahol a közös igazgatás elvét a gyakorlatban is kipróbálták volna. Nem csoda tehát, hogy ez az intézkedés a gyakorlatban nem vált be. De nézzük meg közelebbről, mi is a helyzet az ilyen iskolákon? A tanítás természetesen a A rimaszombati Rimaván kisipari szövetkezetben évente 6 ezer kemping-bútor kollekciót készítenek. IPráa felvétele) magyar osztályokban magyarul, a szlovák osztályokban pedig szlovákul folyik. Az érdekkörökben azonban már attól függ a beszélgetés nyelve, hogy a tanító mqgyar-e, vagy szlovák. Ugyanis nem minden közös igazgatású iskolán van rá mód, hogy ugyanazt az érdekkört magyarul is, szlovákul is megtartsák. Ugyanez a helyzet a pionírszervezet összejövetelein is. Kivált a csapatgyűléseken, amelyeken rendszerint csak szlovákul beszélnek. Nagy hátrányt jelent az is, hogy a közös iskolákon veszélyeztetve van mind a szlovák, mind a magyar tanulók nyelvi tisztasága. Külön fejezetet érdemel a pedagógusok kínos helyzete. A magyarul nem tudó szlovák tanítók kellemetlenül érzik magukat, ha jelenlétükben magyar kollégáik magyarul beszélnek. A "magyar tanítók közül nem egy akad, aki nem tud tökéletesen szlovákul. Az ilyen aztán inkább meg sem szólal, nehogy nevetségessé váljon. A tantestületen belül különböző csoportok jönnek létre, s a viszálykodás sem ritkaság. Nagy nehézségeket okoz a magyar tanítóknak a különböző tervek elkészítése is, ezeket ugyanis többnyire szlovák nyelven kell megírni. Mivel a pedagógiai értekezletek szlovák nyelven folynak, a magyar tanítók közül csak kevesen jelentkeznek szólásra, mert a nyilvánosság előtt nem mernek szlovákul beszélni. Ez is magyarázza, miért csökken a ma gyar pedagógusok aktivitása. A közös igazgatású iskolák speciális problémája a hiányzó tanítók helyettesítése. Ha az összevont iskola igazgatója szlovák, akkor a helyettesnek magyar pedagógusnak kellene lennie, illetve fordítva. Ennek a követelménynek azonban nem mindenhol szereznek érvényt. Különösen a II. fokozatú iskolákon (azon belül is a szak- és a tanonciskolákon) rendszerint szlovák az igazgató is, meg a helyettese is. A közös igazgatású iskolát látogató gyermekek szülei is olykor hátrányos helyzetbe kerülnek. Például a közős szülői értekezleten, amelyet rendszerint szintén szlovák nyelven tartanak meg, s így a magyar szülők nem sok hasznát veszik. Esetleg a legközelebbire már el sem mennek. Az általános jelenségek közül megemlíthetnénk még a közös iskola kisebbik tagozata tanulói létszámának állandó csökkenését is. Az elmondottakból világosan kitűnik, hogy az ilyen iskolák szétválasztása felettébb fontos. A szétválasztás nemcsak a magyar iskoláknak felelne meg, hanem a szlovákoknak is. Ezt a szőgyéni példa is bizonyítja, ahol tavaly a szlovák pedagógusok kérésére már szét is választották a két iskolát. Az utóbbi időben több helyen sor kerül a szétválasztásra. Legutóbb például a párkányi óvodában szüntették meg a közös igazgatást. Nagyon sürgős lenne a rimaszombati és a surányi közgazdasági középiskola szétválasztása is. A 22 magyar általános műveltséget nyújtó középiskolából jelenleg 10 közös igazgatású. Ezek közül 6 csupán három osztállyal rendelkezik. Ezért ezek szétválasztása nem lenne előnyös. Általában ott nem ajánlatos a közös igazgatás megszüntetése, ahol ez az egyik vagy a másik tagozat megszűnéséhez vezetne. A leghelyesebb az lenne, ha a szétválasztásról az illető iskola pedagógusai — főként a kisebbik tagozat pedagógusai — döntenének. Hiszen ők tudják legjobban, mi lenne mind a tanulók, mind az Iskola számára a legelőnyösebb. FÜLÖP IMRE Egymás javára... A RIMASZOMBATI JARASBAN IS A POLITIKAI ÉLET KÖZÉPPONTJÁBAN ALL A NEMZETISÉGI KÉRDÉS RENDEZÉSE — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nem lehet mostohája egyetlen nemzetnek és nemzetiségnek sem — hangoztatta Rimaszombatban a május elsejei ünnepség résztvevőihez intézett beszédében Martin Sulek, a járási pártbizottság vezető titkára. Az ünnepség magyar szónoka, Lőrincz Gyula, a CSEMADOK Központi Bizottságának elnöke pedig a következőket emelte ki beszéde végén: Nemzetiségi ügyeinket ne egymás ellenére, hanem egymás javára igyekezzünk rendezni. A rimaszombati járás tipikus vegyes lakosságú járás, a magyar és a szlovák lakosság aránya csekély eltéréssel 50—50 százalék. Természetes tehát, hogy a nemzetiségi kérdés rendezése a jűrás politikai életének a középpontjában áll. A párt által elindított megújhodási folyamattal döntő többségben egyetértő magyarok és szlovákok ettől a folyamattól egyaránt nemzetiségi problémáik megoldását is várják. S bár a magyarok és a szlovákok nemzetiségi problémái rendezésének módját illetően felvetődnek véleménykülönbségek, ellentétes, sőt elvétve szélsőséges nézetek is, általában azt mondhatjuk, hogy az e téren uralkodó helyzetet döntő mértékben a helyes megoldás keresésére irányuló őszinte törekvés jellemzi. Ez pedig sokak véleménye szerint annak eredménye, hogy a járási pártbizottság évek óta arra törekedett, hogy a nemzetiségi politikában érvényre Jussanak a marxista-leninista alapelvek. A CSEMADOK Központi Bizottsága ismert javaslatainak közzététele után a járás magyar, illetve vegyes lakosságú falvaiban először a CSEMADOK-szervezetek, de más szervek és szervezetek gyűléseinek százain foglaltak állást a felvetett javaslatokhoz és kidolgozták az ezzel összefüggő helyi problémák megoldásával kapcsolatos nézeteket. Ezek közül több az Oj Szóban is megjelent. Hasonlóképpen közzétettük a CSEMADOK rimaszombati járási bizottságának állásfoglalását is. Egyöntetűen megállapítható, a határozatok azt mutatják, hogy a járás magyar lakosságának zöme teljes mértékben részt akar venni a párt vezette megújhodási folyamatban, s ettől várja nemzetiségi Jogainak teljes mértékű biztosítását is, ügy, amint azt pártunk akcióprogramja leszögezte. Azt ís nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a határozatokban, igen csekély kivételtől eltekintve, nem vetődtek fel szélsőséges követelmények, túlnyomó többségükben higgadtan foglaltak állást a CSEMADOK Központi Bizottsága elvi jelentőségű követelményei mellett, s ezeket általában megfelelően alkalmazták a helyi problémákra, feltételekre. A másik fél véleménye Mivel a nemzetiségi kérdésnek két pólusa van az egyes járásokon belül is, rendkívüli jelentőségű, hogyan fogadja a másik fél az egyik fél nézetét. A valóságnak nem felelne meg annak állítása, hogy a magyar nemzetiség problémáinak rendezésére irányuló mozgalmat általános egyetértéssel fogadta és fogadja a járás szlovák lakossága. Szép számmal akadnak olyanok, akik tájékozatlanságból, vagy tudatosan a reciprocitás elvét vallják, s azt követelik a járási pártbizottságtól, hogy „csak annyit adjunk nálunk a magyaroknak, amennyit a magyarországi szlovákok kapnak". Mások meg idegesen teszik fel a kérdést: „Mit akarnak már megint a magyarok?" A dél-szlovákiai „kismagyarország" megalakulásától való félelem itt is kísért helyenként, s nem kevés azoknak a száma sem, akik „védelmet" követelnek valamiféle „elmagyarosítás" ellen. Az általános nézetet azonban tapasztalataim szerint nem ezek a hangok jellemzik, hanem az a meggyőződés, hogy a magyar kisebbség indokolt követeléseit igenis rendezni kell. A szlovákok közül sokan vallják ezt a véleményt, amit a járási pártkonferencián Ondrej Klokoö elvtárs, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának mostani elnöke így fogalmazott meg: „Húsz évvel a szocializmus győzelme után azt kell mondanunk, hogy nincs minden rendben a csehek, a szlovákok és a magyarok viszonyában." Ami pedig nincs rendben, azt rendezni kell, mégpedig lehetőleg kölcsönös megértéssel, egymás javára. A járási szervek állásfoglalása A CSEMADOK Központi Bizottságának álláspontjával, illetve járási bizottságának határozatával kapcsolatban a járási pártbizottság is, a járási nemzeti bizottság is kidolgozta állásfoglalását, s ezeket véleménynyilvánításra megküldte a járás pártszervezeteinek, illetve nemzeti bizottságainak. Az említett járási szervek szlovák és magyar tagjainak és dolgozóinak nézetét kifejező állásfoglalást a proletár internacionalizmus szelleme s a fennálló problémák megoldásának őszinte óhaja jellemzi. A járási pártbizottság állásfoglalásának bevezető része hangoztatja: „A járási pártbizottság többször foglalkozott a nemzetiségi kérdéssel, s megoldására konkrét határozatokat hozott. Ezek lényegében összhangban állnak a CSEMADOK járási bizottságának jogos követelményeivel. A járási szervek hatáskörét meghaladó problémákat a magasabb párt- és állami szerveknek kell megoldaniuk. Eddigi határozataink megvalósításával már számos jó eredményt értünk el... Annak ellenére, hogy nagy gondot fordítottunk e kérdések megoldására, sok olyan probléma van még, amelyeket a jövőben kell megoldani részben a járási szervek hatáskörében, részben pedig felsőbb párt- és állami szervekkel együttműködve." Hasonló a hangneme a JNB állásfoglalásának is. Egyebek között kiemeli: „ ... Azokat a törekvéseket, amelyek ... nemzeteink és nemzetiségeink testvéri kapcsolatainak megszilárdítására irányulnak, a JNB akcióterve fogja tartalmazni. A JNB hatáskörét meghaladó problémákat fterületi átszervezéSj új járások létesítése, Ärözségek, utcák elnevezése) megoldásra a felsőbb állami és gazdasági szerveknek ajánlottuk." A járási nemzeti bizottság teljes mértékben egyetért az egyes nemzetiségek helyzetének rendezésével kapcsolatban az akcióprogramban lefektetett elvekkel, s ezzel kapcsolatban hangsúlyozza: „A nemzetiségek érdekeit az államhatalom járási, városi és helyi szervei fogják biztosítani a megújhodott. Nemzeti Front vezetésével úgy, hogy számbeli arányukhoz mérten képviselve legyenek politikai, gazdasági, kulturális és közéletünkben a választott és a végrehajtó szervekben, az egyenjogúság és azon alapelv szellemében, hogy a nemzetiségeknek joguk van önállóan dönteni az őket érintő kérdésekben." Az idézett mondatok meggyőzően igazolják a nemzetiségi kérdés rendezésével kapcsolatos őszinte jóakaratot, s kezességet nyújtanak arra, hogy a járás életének ez az érzékeny területe a jövőben is pozitív irányba fejlődik. Alapvető kérdés az iparfejlesztés A nemzetiségi kérdés megoldásának alapvető követelménye a rimaszombati járásban az iparfejlesztés, a gazdasági elmaradottságból való felemelkedés. A járás lakossága, magyarok és szlovákok ezt tartják a legfontosabbnak A magyarok számára ez a kérdés még égetőbb, mert amennyiben a járás Szlovákia egyik legfejletlenebb része, akkor a magyarlakta terület még inkább az, miután itt a foglalkoztatottság részaránya mintegy egyharmadával alacsonyabb, mint a szlováklakta északi vidéken. A „senki földjén élünk" megállapítás ma ,ts gyakran hallható, s jogosságát a tények ismeretében nehéz kétségbe vonni. ÚJ SZÓ 196B. V. 8.