Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1968-05-03 / 122. szám, péntek

KIS FESTŐ.. (P HtoSko felvetefe) Egy sajnálatos télreértés bonyodalmat és áldozata Negyeden, az öreg malommal csaknem szemben, egy kis mellékutcában lakik Mészáros László a jeleségével és legkisebb fiával, Dezsővel. Az apa Bratislavában, az állami gazdaság szőlészetében dolgozik, Dezső a vágsellyei Duslóban. A nagyobbik fiú egyetemista. Lányuk már férjhez ment, három gyermek anyja. Falusi ház. Csendes, nyugalmas, nyár végi meleg nap volt. A ház és a nyári nap csendjét, nyugalmát egy telefonhívás zavarta meg. A vágsellyei kórházból üzentek: Dezsőt üzemi baleset érte, vérre van szükség! A hozzátartozók és néhány falubeli nem sokat tétovázott, hiszen életről van szó. Mentek, adtak, nyolcan. Mészárosné, Klára asszony, szívében az anyák balsejtelmével, csak tett-vett a konyhában. Munkája nem sokat ért, hiszen gondolatban egyre fia mellett volt. Elet — halál! Élnie kellI Oly fiatal még, katonaság előtt áll. Csak hát a halál könyörtelen, nem válogat, nem kérdi, ki hány éves. Élet — halál! — Az asszony egy pillanatra elveszti egyensúlyát, elsötétedik előtte a világ, Dezső arcvonásai is homályossá válnak. — Mentők, azonnal kórházba kell szállítaniI A sziréna hátborzongató sikítása felveri a falut. 1967. augusztus 31-e. Mészáros Lászlóné, 42 éves, három gyermek anyja, agyvérzés, baloldali bénulás. Rlet — halál! Kétszeresen. A kórház egyik fehérre meszelt szobájában Mészáros Dezső, a másikban édesanyja. Elet — halál! Kiért kell jcbban aggódni? Kiért kell nagyobb áldozatot hozni? Kiért kell többet könyörögni? Kiért? A család számára mindkettő hány nappal ezelőtt pirospozsgás fiatalember kere>1 a szerkesztőséggy kezdte: „Panavolna, ha akadna ember, aki megtná, és valamit tentudna az érdekemfiatalember neve • Lajos. Negyedi lagalántai járás) és atislavában dolgoGépkocsivezető a itavnál. lunkásember va— mondja kissé insan. — Apám is z ragadt zsellér volt. Nem tudom i bajuk velem a jának. Vagy talán az t járatják velem? idig is — csupán a Iságom rovására — napot áldoztam iftkezési engedély irzésére, de még ; sehol semmi... tár Lajos szerint az Sy kezdődött: Kát äôvel ezelőtt — iokan mások — 6 lyelt házhelyet. Ezt is kapta a helyi ti bizottságtól, ette az ilyen eset:okásos 500 egynékoronát a telekért omásul vette, hogy yiben három eszleforgása alatt n építkezne, a nemzeti bizottságnak fogában áll a telket viszszavenni, illetve másnak kiutalni. Már hogyne kezdte volna meg az építkezést, hiszen egyet s mást már beszerzett, a kezdéshez szükséges pénzt is előteremtette. ŠÉŽÍ223 ben egyre csak várta az építkezési engedély megérkezését. Hiába várta. Aztán újból ment személyesen, majd a feleségét küldte: Ha kifogásuk van az építkezés ellen, mondták meg, ha nincs valami rendben, tisztázzák. VOLNA EGY KIS PANASZOM... Amikor már megvolt a házhely, nyomban elkészítette a tervrajzot. Kitöltötte az ilyenkor szokásos kérdőívet, hitelesítette a munkaadójával, a helyi nemzeti bizottsággal és mindazokkal, akikkel kellett, hogy megkaphassa az építkezési engedélyt. Majd 1968. február 26-án benyújtotta a GaIántai Járási Nemzeti Bizottság illetékes ügyosztályán. Várt egy hónapot, kettőt, de semmi. Aztán tárogatni kezdett a nyakukra. Állítása szerint a múlt esztendőben öt ízben volt az építkezési ügyosztályon minden eredmény nélkül. Otthon viszont az időjárás viszontagságainak kitéve az előkészített építőanyag ... Gondolt hát egyet és megkezdte az alapozási munkákat. KözMondjanak véleményt, hogy tudja magát mihez tartani. Nem szeretné, hogy egyszer azt mondja a helyi nemzeti bizottság: „Barátocskám, úgy látszik, neked nem fontos az építkezés, vissza a házhelyet". Azt sem akarta, hogy egyszer a járási szervek ráfogják, „feketén" építkezik, aztán megbüntessék. Igy őrlődött két kő között. Eltelt egy esztendő, a ház félig készen volt, de engedély még sehol. Az építkezési osztályon azt javasolták: töltsön ki egy új kérdőivet, hitelesítesse, csatoljon hozzá tervrajzot, mert a régebbi szőrén-szálán eltfint. Szerencséje volt, hogy annak idején eggyel több másolatot készíttetett a tervrajzból és ezt megtartotta magának, különben úiat kellett volna csináltatnia. Ilyen tervrajzkészítés viszont költséges dolog. A kért iratokat kitöltve, aláíratva, lepecsételve ez év január 15-én újból eljuttatta a járási hivatalba. Azóta — állítása szerint — tizenkétszer volt az építkezési ügyosztályon, a háza is felépült, az elveszett iratok is megkerültek (ma már kettő van belőljik), csak építkezési engedélye nincs a mai napig sem. Történt azonban más is. Amitől félt, bekövetkezett: a házépítést „fekete" építkezésnek kiáltották ki és megbüntették érte. Furcsa eset. Szinte érthetetlen, hogy több mint két esztendő sem volt elég egy építkezési engedély kiadásának elintézésére. Azon se csodálkozzon senki, hogy ezek után Gáspár Lajos nem a leghízelgőbbcn nyilatkozik a járási építkezési ügyosztályról. Magyarázatot vár. Magyarázatot és jogosan. De ki adjon magyarázatot? Ki más, ha nem a Galántai Járási Nemzeti Bizottság illetékes ügyosztálya. Ok mondják meg miért halogatták évekig az építkezési engedély kiadását. Érdeklődéssel várjuk az illetékesek válaszát. SZARKA ISTVÁN egyformán drága. Az apai szív éppoly jájó, mint a szerető férjé. Telnek a napok, a hetek. A fiú állapota javul. Az asszonyt Bratislavába szállítják, megoperálják. Van rá remény, hogy életben marad. Nyolc héten keresztül etetik, mosdatják, gondozzák. Mészáros László otthagyja munkahelyét. Tizenöt év után ismét visszatér eredeti szakmájához, a szabósághoz. Hiszen haza kell menni. A háztartás gondja, a jószág etetése, a föld megművelése ezután reá vár. A kórházban mindennapos vendég. Közben kezeltetnie kell magát, Idegei felmondják a szolgálatot. Csoda? — Doktor úr, mi lesz a feleségemmel? — A veszélyen már túl vagyunk, teljes felépülésre azonban nem számíthatunk. Gyógykezelésre van szüksége, beutalom fürdőbe — mondta dr. Toperczer. És annak rendje, módja szerint kiállította az X jelzésű /sürgős

j nyomtatványt. A dátum 1967. október 23. S a valódi kálvária itt kezdődik. November 20-án a helyi nemzeti bizottság szakszervezeti műhelybizottsága — ahová a beteg tartozott — a kérelmet továbbította a járásra. Onnan az iratoknak a kerületre kellett volna jutniuk. Az ügy azonban valahol megakadt. Mészáros elkeseredésében szerkesztőségünkhöz fordult. Őszintén bevallom, hihetetlennek tűnt, hogy egy rendkívül sürgős gyógykezelésre fél évet kell várni. Végigjárom — valahol csak a nyomára akadok, hol is van a kutya elásva — gondoltam. Mészáros a konyhában varrt. Az asszony a széken ült, teste erősen remegett, a szavakat lassan, nehezen ejtette ki. Fiatalságáról csak arcvonásai tanúskodtak, teste, szeme fénye megtört. Ügy rémlett, mintha egy elvarázsolt kastély kővé vált figurái várnák a feloldozást. A levegőben ott lebegett a szomorúság, az elkeseredettség, a megcsorbult remény. — Sokat szaladgáltam már. ebben az ügyben, eddig eredménytelenül. Végigjártam a hivatalokat, mindent megtettem, amire képes vagyok. De a feleségemet nem hagyhatom sokáig magára, hiszen tehetetlen. Az asszony csak ül, hallgat, könny sem csordul szeméből. Mintha fél év alatt már megszokta volna ezt a testi és — tegyük hozzá — lelki bénaságot. Elindulok. Először az üzemi szakszervezethez. Varga elvtárs megmutatja a felterjesztett kérvényt. 1967. november 20-án, 19/67 szám alatt ajánlva elküldték. — Sürgették? — Nem. Mészárosnak mondtuk, járjon utána. Tovább megyek. Galánta, a szakszervezetek járási titkársága, Ján Biöan ügyintéző. Felvilágosítást kérek. — Nem emlékszem — feleli a cseppet sem barátságos férfi és zavartalanul folytatja megkezdett munkáját. — Tessék talán utánanézni... Kelletlenül elővesz néhány aktacsomót, egyre idegesebben lapozgat. Közbeszólok: — Megmondom a levél érkezésének dátumát és számát, talán úgy könnyebb ... — Fölösleges. A postát úgysem írom be, ntnes nekem arra időm ... Elcsodálkozom. Várok, Az Ideges ujjak ide-oda dobálgatják a papírokat, a „salátahalom" nagyobbodik, a rendszer — ha egyáltalán valaha bármilyen is létezett —, felbomlik. Hirtelen Biöan felemeli hangját, haragtól kipirulva rám förmed: — Nem érek rá magával szórakozni, más dolgom is van! Eláll a lélegzetem. Ilyesmi velem még nem fordult elő. Köszöntem és elmentem. A bürokrácia Biöan nevezetű kisistene azonban nagyon haragudhatott, hogy megbolygattam mennyet nyugalmát, mert még a köszönésemet sem viszonozta. Tehát itt a nyom elveszett. Ogy gondoltam, fölösleges a további utánjárás, hiszen Biöan nagyvonalúan „elintézte" az ügyet. A dolog mégis Izgatott. Elmentem tehát a Kerületi Egészségügyi Intézetbe, hogy ott megtudjam, van-e remény a gyógykezelésre. Mekkora von. * csodálkozásom, amikor Burdajová elvtársnő elővette Mészárosné iratait. Tévedés ne essék, nem Biöan jóvoltából kerültek oda, hanem Mészáros előzetes felvilágosítás után személyesen hozta el őket a járásról — de csak 1968. február 12-én. /Tehát Biöan három hónap alatt egy lépést sem tett!

J Fellélegeztem: na, végre, Mészárosnét hamarosan Pőstyénben kezelik majd. — Ez tévedés! — Hogyhogy? Szó szót követett, egyre lehangoltabb lettem. — Ez nem fürdől beutaló, ez kezelés, ami azt jelenti, hogy a beteg — egészségi állapotától eltekintve — nem távozik 28 nap múltán, hanem addig marad, mTg az orvosok nyilvánvaló javulást nem észlelnek, leggyakrabban 4—5 hónapig. S mivel ezt a kezelést nem a betegsegélyzőből fizetik, hanem az Egészségügyi Minisztérium költségvetéséből, csak annyi beteget vehetünk fel, amennyire pénzünk van, illetve ahány ágy áll rendelkezésünkre. /Egy, beteg havi kezelése, ellátása 1600 koronába kerül.) Mivel erre a fél évre minden hely foglalt, Mészárosnét csak a jövő fél évre „tervezhetjük" be, da. egyáltalán nem biztos, hogy rákerül a sor, hiszen hat-hétszeresen több a javaslat, mint amennyi helyünk van. Mészárosné esetében egy nagy tévedés történt. Ugyanis a szakszervezet javaslata gyógykezelésére nincs befolyással, mert annak jogosultságát csakis az orvos Igazolja. Nem értem, hogy kerültek az iratok a beteg kezébe? Kezdhetek mindent élőiről. Hamis nyomon haladtam. Való-, ban — ha ez így van, ahogy Burdajová mondja —, hogy kerültek az iratok Mészáros kezébe? Vissza a vágsellyei kórházba. Dr. Sáfár, a kezelőorvos csak részleges felvilágosítást tud adni, mivel a beteget dr. Toperczertöl „vette át", aki pillanatnyilag Bratislavában továbbképzésen van. Dr. Sáfártól azonban ígéretet kaptam, hogy másnap intézkedik az ügyben. Dr. Toperczer emlékezett az esetre: — Mészárosnak az iratokat kiadtam azzal, hogy személyesen vigye be őket a kerületre, hiszen úgyis ott dolgozik. Lassan világossá válik minden ... Tévedés, egy sajnálatos tévedési Félreértés. Mészáros ugyanis a szakszervezet

4 üzemi bizottságához fordult. Azt mondhatnánk tehát, hogy Mészáros saját maga okozta ezt a kálváriát. Minél többet töprengek azonban az eset fölött, annál Inkább az a meggyőződésem, hogy nemcsak Mészárost kell okolnunk. A szakszervezetnél a nyomtatvány szerint tudniuk kellett volna, hogy az ügy nem rájuk tartozik és azt azonnal visszaadhatták volna a betegnek. Feltételezzük, hogy Varga elvtárs — mivel nem ez a foglalkozása — erről nem tudott. Mentségéül szolgál, hogy a kérelmet a meghatározott időn belül továbbította a járásra. S gondolatban ismét Biőannál vagyok ... Látom, amint „az ideges ujjak ide-oda dobálják a papírokat, amint a tsalátahalom« nagyobbodik". Ján Biöan ügyintéző! Hogyan ts Intézi az ügyeket? Pedig elsősorban az ő kötelessége lett volna visszaadni, vagy pedig továbbítani — de azonnal — az Iratokat. Hiszen ezért kapja a fizetését. Azt mondhatjuk, sajnálatos tévedés. De azt is, hanyagság* Sőt, lelkiismeretlenség. Az esetre és szereplőire több jelző is ráillene... Sokan gondolják: az újság* írók biztosan segítenek. Igen. gyakran, nagyon szívesen. Leülök és számolgatok: egf hét utánjárás. Voltam Negyeden, Farkasdon, Vágsellyén, Ga* lántán, Bratislavában, majd ismét Sellyén és Bratislavában. Egyszer kidobtak és egyszer megígérték, hogy megsürgetik a gyógykezelést. Végeredményben elégedett lehetnék — leszámítva az időveszteséget — ha minS. e mögött nem látnám a bürokratikus ügyintézés kacskaringós, kifürkészhetetlen útját. Hu nem látnám Mészárosnét, az asszonyt, aki csak ül, hallgat, könny sem csordul szeméből... Meddig? OZORAI KATAim