Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1968-05-29 / 147. szám, szerda

néhány w^rmi Ú n Megkezdődtek a román—Jugoszláv tárgyalások Tito és Ceausescu Súlyos harcok Haitin ÖSSZEÜLT A BIZTONSÁGI TANÁCS a szocializmusról Belgrád — Belgrádban kedd reggel megkezdődtek a hivata­los román—jugoszláv tárgyalá­sok. A megbeszéléseken román részről a többi között Nicolae Ceausescu, a Román KP főtit­kára, az államtanács elnöke, Maurer miniszterelnök vesz részt, a jugoszláv delegációt Joszip Broz Tito, a JKSZ Köz­ponti Bizottságának elnöke, köztársasági elnök vezeti, tag­jai közt van: Mijalko Todoro­vics, a JKSZ Központi Bizottsá­ga végrehajtó bizottságának tit­kára, Mika Spiljak miniszterel­nök és Marko Nikezics külügy­miniszter is. A román párt- és kormány­küldöttség látogatása alkalmá­ból Tito elnök hétfőn ünnepi vacsorát adott Belgrádban. A vacsorán Tito és Ceausescu po­hárköszöntőt mondott. Tito hangsúlyozta, hogy a szocializ­mus ma már döntő befolyást gyakorol a nemzetközi életre. Kiemelte az el nem kötelezett országok értekezletének szüksé­gességét. Mint mondotta, ezek az országok a szocialista elve­ket támogatják és visszaverik az imperializmus és a reakciós erők beavatkozását. Ceausescu válaszbeszédében kijelentette: a Román Kommunista Párt és a Román Szocialista Köztársaság arra összpontosítja külpolitiká­ját, hogy fejlessze és bővítse a szocialista országokkal a barát­ságot és az együttműködést. Kü­lönös figyelmet szentelünk a kapcsolatok fejlesztésének a szomszédos szocialista orszá­gokkal, a Szovjetunióval, — amely rendkívüli szerepet ját­szik ma a béke és a biztonság megvédésében — Bulgáriával és, Magyarországgal is erősítjük barátságunkat és együttműködé­sünket valamennyi más szocia-. lista országgal. Dubček elvtárs vezércikkének jugoszláv visszhangja Belgrád — Számos jugoszláv lap terjedelmesen beszámolt Dubček elvtársnak, a CSKP Központi Bizottsága első titká­rának a Rudé právo hétfői szá­mában megjelent vezércikkéről. A lapok kiemelik azt az alap­gondolatot, hogy a kommunista párt nélkül nem lehet demokrá­cia, a párttagok aktivitása nél­kül nem biztosítható a szocia­lista társadalom demokratikus fejlődése. A lapok ezután idézik a ve-, zércikknek a párt jelenlegi po-. litikájával foglalkozó részét, amely hangsúlyozza, hogy a Nemzeti Front törekvéseinek célja a nép egységének megtar-. tása. Belgrádi politikai körökben kedvező visszhangot váltott kt a vezércikk és a CSKP Központi Bizottságának küszöbönálló ple-> náris ülése platformjának te­kintík. A szabadságharcosok ujabb támadása Saigon ellen Saigon — A dél-vietnami ha­zafias erők kedden, a hajnali órákban ismét rakétákkal tá­madták Saigont. A rakéták kö­zül négy a központi börtön épületének közelében robbant, öt pedig arra az útvonalra esett, amely a város központját a repülőtérrel köti össze. Első jelentések szerint a támadások következtében négy ember meg­halt, 32 megsebesült, ős kilenc ház összeomlott. Cholonban Saigon kínai ne­gyedében hétfőn este összetű­zésre került sor a kormánycsa­patok és a szabadságharcosok között. Támadás érte az ameri­kai gyalogság egyik Saigon kö­rüli támaszpontját. Az órákon át tartó harc miatt riadót ren­deltek el a dél-vietnami fővá­rosban. A saigoni katonai szó­vivő közlése szerint kedden ne­gyedik napja folytatódott a he­ves harc, a demilitarizált öve­zettől délre Khe Sanh és Dong Ha között. A szabadságharco­sok heves tüzérségi tüze hétfőn és kedden elég súlyos veszte­ségeket okozott: 21 amerikai katona meghalt, 186 megsebe­sült. Megtorlásként B-52-es óriásbombázók támadták a fel­szabadító erők feltételezett ál­lásait. Az Egyesült Államok folytat­ja barbár bombázását a VDK­nak a 20-ik szélességi foktól délebbre fekvő sűrűn lakott te­rületein. Mint a vietnami hír­ügynökség közli az április egy­től május 20-ig terjedő idő alatt az amerikai légitámadások kö­vetkeztében békés állampolgá­rok százai vesztették életüket és leromboltak számos intéz­ményt, ipari vállalatot, Iskolát, lakóházat. Hanoiban a nemzeti demok­ratikus és békeszerető erők egyesülete felhívást tett közzé, a dél-vietnami bábrendszer meg­döntésére. A Felszabadulás hír­ügynökség jelentése szerint az egyesület felhívással fordul Vietnam valamennyi polgárá­hoz, hogy minden erővel har­coljon Thieu és Ky tábornok rendszerének megdöntéséért. A felhívás külön szól az értelmi­ségiekhez, hogy minden erejü­ket és tekintélyüket vessék lat­ba Dél-Vietnam értelmiségeinél a rendszer elleni harcban. Vance Washingtonban tanácskozik Cirus Vance, az amerikai-—' vietnami tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség tagja Washingtonba utazott, hogy je­lentést tegyen Johnson elnök­nek a tárgyalások eddigi mene­téről és újabb instrukciókat kapjon az elnöktől. New York — Francois Duva­lier haiti diktátor-elnöke kije­lentette, hogy „rendkívüli telj­hatalommal" ruházta fel magát, és kezébe vette az orgszág tel­jes irányítását. Mint ismeretes, Duvalier diktá­tor rendszere egy hét óta fegy­veres hacban áll a haiti emig­ránsokból és más önkéntesek­ből álló fegyveres csoporttal, amely május 20-án partra szállt Haiti északi partjain, hogy meg­döntse az 1964-ben élete végéig Q elnökké kikiáltott Duvalier dik­tátort. Bár Duvalier kijelentette, hogy a támadókat megsemmisí­tették, mégis elrendelték az ál­talános mozgósítást és a teljes 29. cenzúrát. Külföldi forrásokból — főleg a szomszédos Domini­3 kai Köztársaságból — érkezett jelentések szerint Haitin tovább­ra ts harcok folynak a rendszer alakulatai és az emigránsok csapatai között Hétfőn Haiti Köztársaság kor­mányának kérésére ülést tartott a Biztonsági Tanács, hogy meg­tárgyalja a haiti ENSZ küldött­ség levelét azzal kapcsolatban, hogy a köztársaság ellen ag­resszív akciókat hajtottak vég­re az Egyesült Államok terüle­téről. Goldberg, az Egyesült Álla­mok ENSZ-képviselője hangoz­tatta, hogy az Egyesült Államok kormánya kész közreműködni a fegyveres akció körülményei­nek tisztázásában. Malik, a Szovjetunió képviselője rámuta­tott, hogy a szovjet kormány a legnagyobb figyelemmel ta­nulmányozza az agresszióra vo­natkozó adatokat A VDK Vinh-phu tartományában 100 kilométernyire Hanoi felett tutajok és rizs-szállító csónakok népesitik be a Vörös folyót. (CSTK — felvétele) KOSZIGIN, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke fo­gadta Flores mexikói külügymi­nisztert és megtárgyalta vele a szovjet—mexikói kapcsolatok továbbfejlesztésének kérdéseit, valamint a nemzetközi helyze­tet. DURANGO MEXIKÓI ÁLLAM rendőrsége lázasan nyomoz egy bizonyos észak-amerikai állam­polgár után, aki állítólag Ray, Luther King gyilkosa. A mexi­kói sajtó szerint az FBI mun­katársai is megérkeztek Duran­góba, hogy meggyőződjenek Ray mexikói tartózkodására vo­natkozó hírek valóságáról. A KÖZÖS PIAC pénzügymi­niszterei négyórás tanácskozás után úgy döntöttek, hogy Fran­ciaország, az NSZK és Olaszor­szág minisztereinek távolléte miatt tanácskozásukat félbesza­kítják és majd szeptemberben folytatják. MIVEL A KlNAI NAGYKÖVET egyelőre nem tud visszatérni ál­lomáshelyére, és mivel jelenleg nincsenek megvitatásra váró kérdések, Cseng Tungot, a Kí­nai Népköztársaság varsói nagykövetségének ügyvivőjét utasították, közölje Gronouski amerikai nagykövettel, hogy a május 29-re kitűzött 135. kínai —amerikai nagyköveti találko­zót halasszák el novemberre. HÉTFŐN DÉLUTÁN Szófiában aláírták Bulgária és Ausztria közötti hosszúlejáratú kereske­delmi egyezményt, valamint az 1968. évre szóló árucsere-for­galmi egyezményt, amely a két ország kereskedelmének 20 szá­zalékos növelését irányozza elő 1967-hez képest. JEKATYERINA FURCEVA, a Szovjetunió művelődésügyi mi­nisztere a belga kormány meg­hívására egyhetes látogatásra Brüsszelbe érkezett. jOHNSON ELNÖK Waldemar Wendt altengernagyot nevezte ki az Egyesült Államok európai tengerészeti erőinek főparancs­nokává. Moszkva — A szovjet távirati Iroda kedden nyilatkozatot adott ki azzal kapcsolatban, hogy a bonni parlamentben szerdán kezdik meg harmadik olvasásban a szükségállapot­törvények tervezetének vitáját. A nyilatkozat rámutat, hogy * a Német Szövetségi Köztársa­ságban egyre veszedelmesebb jelleget ölt a politikai fejlődés. Fokozódik a nácizmus és a sovi­nizmus előretörése, a demokra­tikus és a haladó erők üldözése, a revansista és militarista han­gulat szítása. Nyugat-Németor­szág, akár már holnap újabb szenvedéseket és megpróbálta­tásokat zúdíthat a világra. Ilyen körülmények közepette nem hagyható figyelmen kívül az uralkodó pártoknak az az eltökéltsége, hogy a Bundestag­ban minél előbb elfogadtassák a szükségállapot-törvényeket. A TASZSZ hangsúlyozza, hogy a szükségállapot-törvények azoknak az agresszív német im­perialista köröknek egyengetik az utat a hatalom felé, amelyek már kétszer sodorták katasztró­lába a világot. A törvények el­fogadása tehát érinti más euró­pai népek és az egyetemes bé­ke érdekeit. A népek joggal megkövetelhetik Nyugat-Német­ország vezető politikusaitői. TASZSZ-nyilatkozat a szükségállapot-törvényekről hogy tartsák be a potsdami egyezmény alapelveit, amelyek a német militarizmus és náciz­mus elleni harc történelmi ta­pasztalatát fejezik ki. A Szov­jetunió vezetői kötelességüknek tartják, hogy a szükségállapot­törvények elfogadásával kapcso­latban figyelmeztetéssel élje­nek. Az NSZK kormányának és azoknak a nyugati kormányok­nak, amelyek Bonn politikáját támogatják, tudniuk kell, hogy a Szovjetunió nem békélhet meg a militarizmus, a revansiz­mus és a nácizmus erőinek fej­lődésével Nyugat-Németország­ban. A ROMAN SZOCIALISTA KÖZ­TARSASAG nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatot vett fel Zambiával. TIZENEGY NAP ALATT több mint egymillió érdeklődő tekin­tette meg a hétfőn befejeződött budapesti nemzetközi vásárt. ÁPRILISBAN 224 millió font sterling értékű aranyat vittek ki Nagy-Britanniából. Érdekes megemlíteni, hogy az angol arany kivitelében az egyik első helyen a Német Demokratikus Köztársaság áll. Nagy-Britannia több aranyat vitt ki az NDK-ba, mint Nyugat-Németországba. A sztrájkmozgalom a francia főváros életének minden teren érezteti hatását. Képünkön: katonák szállítják el a felgyülem­lett szemetet. (Telefoto — ČSTK) Róma — Alig egy héttel az általános politikai választások után a baloldali erők és különö­sen a kommunista párt új sikert arattak azon a tartományi vá­lasztáson, amelynek célja Friu­11—Venezia—Giulia-bell tarto­mányi tanács megújítása volt. Mint ismeretes, ez a tarto­mány az osztrák és a jugoszláv határ közelében fekszik. A választások során az Olasz Kommunista Párt 12, a Proletár Egység Olasz Szocialista Párt­ja 3, a Szocialista Szociálde­mokrata Párt 6, a Köztársasági Párt 1, a Kereszténydemokrata Párt 29, a Liberális Párt 3, az Gjfassizta Párt 3, a Friuli Füg­getlenségéért küzdő Mozgalom 3, a Szlovén Egység 1 mandátu­mot szerzett. Nenni Szocialista-Szociálisde­mokrata Pártja a szavazatok 9,9 százalékát veszítette el. üj kommunista választási siker Olaszországban

Next

/
Thumbnails
Contents